Olvas még bárki hosszú könyveket?

Részletek

Kategória: Agora

Megjelent: 2013. november 09. szombat, 17:13

Írta: Gombos Péter

Találatok: 4508

Bölcsességek könyvekről, olvasásról

Részletek

Kategória: Agora

Megjelent: 2013. október 31. csütörtök, 13:15

Írta: Gombos Péter

Találatok: 4756

A szerethetőség illusztrációja

Részletek

Kategória: Agora

Megjelent: 2013. május 12. vasárnap, 14:45

Írta: Hunra_Admin

Találatok: 4741

A Palkó nem egy afféle második rész, amely halványan emlékeztet ugyan az elsőre, de sehogy sem tud annak nyomába érni. Nem. Szívszorítóan szép könyv, talán még szebb is, mint az első.

Pedig maga a Palkó-figura talán kevésbé sikerült, mint Lenka: Szegedi Katalin ritkán rajzol fiúkat, s akkor is kissé lágyra, nőiesre sikerülnek alakjai. Talán Palkó nyeszlettsége sem csak annak köszönhető, hogy „fogyó holdnál született”: mintha nem tudna úgy kiteljesedni, mint Lenka, és ez már nem a testalkatára, hanem tekintetének elevenségére, hihetőségére is vonatkozik. Áll a tornasorban, és a sok igazinak tűnő gyerek után egy firka hajú, firkaszemüvegű fiú a sereghajtó… ez ő.

De milyen az a tornasor, az a tornaterem! Szinte érzi az ember a szagát, gyomrát összeszorítja egy régi, elfeledett érzés, és akárhol állt hajdan a sorban, hallja a sípszót s a kiabálást: „Tempósan, mintha élnétek!” Ez az egyik hihetetlen erőssége ennek a könyvnek: az atmoszférateremtés. Nem tudom, ma is ilyenek-e a tornaórák (a tornadresszek – hordanak-e még egyáltalán dresszt a lányok?), de Szegedi Katalin úgy sűrítette két-három képbe a megaláztatás zsámolyok és bordásfalak határolta, verejtékszagú birodalmát, mintha csak egy iskolába jártunk volna.

Tamás Zsuzsa

Forrás: meseutca.hu, 2013. április 30. (http://meseutca.hu/2013/04/30/a-szerethetoseg-illusztracioja/)

Szerzőként és szakemberként Bolognában

Részletek

Kategória: Agora

Megjelent: 2013. április 17. szerda, 20:42

Írta: Gombos Péter

Találatok: 4147

Bookjoy! Olvasni jó!

Részletek

Kategória: Agora

Megjelent: 2013. április 17. szerda, 20:22

Írta: Gombos Péter

Találatok: 3968

1967 óta április 2-án, Hans Christian Andersen születésnapján ünnepeljük a nemzetközi gyermekkönyvnapot. Minden évben a Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa (IBBY) valamely nemzeti szekciójának jut a megtisztelő feladat, hogy reklámozza a könyvnapot, amelynek célja, hogy olvasásra buzdítsa a gyerekeket és felhívja a figyelmet a gyerekirodalomra. Idén az El Pasó-i Pat Mora írt üzenetet a gyerekeknek; Ashley Brian illusztrátor készített hozzá plakátot.

A 2013-as nemzetközi gyermekkönyvnap üzenete a Meseutcán olvasható angolul és magyarul Elekes Dóra fordításában, és a portálon természetesen a plakát is megtekinthető.

Forrás: http://meseutca.hu/2013/04/04/bookjoy-olvasni-jo/

Dobj el mindent és olvass!

Részletek

Kategória: Agora

Megjelent: 2013. március 04. hétfő, 20:27

Írta: Hunra_Admin

Találatok: 7599

A negyedik Aranyvackor-pályázathoz kapcsolódó Kortárs Gyerekirodalmi Napok pénteki programja sok izgalmas beszélgetést ígért.  Gyerekirodalommal foglalkozó szakemberek illusztris társasága gyűlt össze, hogy az érdeklődő szakmai közönség (könyvtárosok, pedagógusok, drámapedagógusok) számára intenzív együttgondolkodást és problémamegoldást indukáljon.

Hogy az időjárás tette-e (egész nap gyönyörűen esett a hó, már csak a karácsonyi díszkivilágítás hiányzott a Károlyi Mihály utcában…) vagy talán az előző nap csipetnyi csalódottságából szűrődött át péntekre egy kevés, nem tudom, mindenesetre úgy éreztem, kevésbé izzik a levegő, mint két éve, az előző Aranyvackoron.

A szakmai program pedig elképesztően izgalmas volt és szinte minden előadáson tele volt a terem. Elsőként Gombos Pétert hallhattuk, aki a Magyar Olvasástársaság elnöke, és maga is gyakorló magyartanár.  A kortárs irodalom és az olvasóvá nevelés című prezentációját már láthattuk-hallhattuk korábban is, de mondandójának aktualitása vajmi keveset változott. 2010-ben készítettek egy felmérést középiskolai tanárok és tanulók között. Kiderült, hogy a tanárok általában 7 könyvet olvastatnak el egy évben, amelyek közül a legfiatalabb kiadású 1994-es, tehát friss, kortárs irodalom nem jelenik meg a kötelező olvasmányok között (!). A diákokat a felmérést végzők arról kérdezték, számukra mi az irodalom. A válaszok szintén elgondolkodtatóak: 43%-uk szerint az irodalom "valami régi", 42% szerint "valami, ami nehezen érthető", viszont 93% számára az irodalom "tanít valamire". Azért, hogy a tanulók olvasáshoz való hozzáállása megváltozzon, sokat tehet a tanár. Gombos Péter konkrét javaslatokat nyújtott a jelenlevő magyartanároknak: inkább az új, kortárs irodalom olvasásával haladjanak a klasszikusok felé. A ma irodalomoktatásának egyik legnagyobb problémája, hogy irodalomelmélet és irodalomtörténet tanítása folyik, ahelyett, hogy magukra a szövegekre helyeznénk a hangsúlyt. Nem attól lesz az Abigél fontos, hogy Szabó Magda mikor született és hol élt, hanem hogy milyen üzenet rejlik egy mai diák számára Abigél történetében. Gombos Péter néhány példával illusztrálta, hogy az ő iskolájukban hogyan próbálják a diákokat olvasásra "bírni". Szlovákiából importálták az ötletet: az iskolában egy bizonyos jelre mindenki elkezd olvasni. A Dobj el mindent, és olvass! programban tanár, diák húsz percig semmi mást nem csinál, csak olvas. Elképesztő hatása van annak, ha alkalmat adunk az olvasásra. A mai felsősöknek, középiskolásoknak nem feltétlenül jut eszükbe csak úgy elővenni egy könyvet. Ha viszont megteremtjük az alkalmat erre, akkor lehet, hogy ezután máskor is megpróbálkozik vele, eszébe fog jutni, hogy olvasással is elütheti az időt.

Gombos Péter (forrás: Meseutca.hu)

A mesék az ember jobbik énjét szólítják meg

Részletek

Kategória: Agora

Megjelent: 2013. február 13. szerda, 10:36

Írta: Hunra_Admin

Találatok: 4345

Bajzáth Mária tanít, mesél és mesét hallgat. Hol Paloznakon, a Meseterápia Központban, hol az ország másik felén. Gyerekeket és felnőtteket varázsol el a mese erejével, mesepedagógiának nevezi a módszert, és hisz abban, hogy egyszer majd mindegyik iskolában mindennap mesélnek. (Az interjú első része itt olvasható.)

A Meseterápia Központ létrehozásában is részt vettél?
Akkor született a kisfiam, amikor a központ épült, az első nyár óta veszek részt a gyerekekkel folytatott munkában.

Nagyon összetett ez a munka. Melyek a főbb elemei?
Pályáztatás, a gyerekek kiválasztása, kapcsolatfelvétel, találkozás a gyerekekkel a lakóhelyükön, program tervezése, tíz nap a gyerekekkel, utánkövetés. Minden részfeladat több napot vesz igénybe, nagyon sok tervezés, gondolkodás, előkészítés előzi meg egy-egy csoport érkezését. A tíznapos turnusok nagyon intenzív, reggeltől éjszakáig jelenlétet igényelnek, folyamatos odafigyelést. A délelőtti munkát a központban a mesék és a madarak köré szervezzük, de délután együtt alkotunk, játszunk, fürdünk, kirándulunk a gyerekekkel. Esténként záró szertartással, mesével fejezzük be a napot. Ezután következik a nap értékelése és a másnap (újra)tervezése.

Korábban csináltál már hasonlót?
23 éve vezetek nyári gyerektáborokat, amelyekben mindig a mesék játszották a legfontosabb szerepet, de nem terápiás céllal. A meseterápia mellett nagyon sok, a (mese)pedagógiai munkában jól bevált eszközt és módszert használunk, főleg a szabadidős tevékenységekben, a terápia kiegészítéseként. (A nap nyitása-zárása, törvényalkotás, faültetés, ki mit tud?, mondókázás, ritmushangszerek, játékok, alkotófolyamatok stb.)

Más szempontokat kell figyelembe venned, mint amikor egy „normális” gyerekcsoporttal foglalkozol?
Erre a kérdésre egy gyönyörű tuvai mese lenne a pontos válasz Artaa-Szedi-ről, aki mindent tudott arról, hogyan kell egy másik emberrel kapcsolatba lépni. Ugyanazt teszem nyaranta az állami gondozottakkal, amit minden más gyerekkel: rá figyelek, az ő tempójában közeledek, majd kapcsolódom hozzá. A mesék az ember jobbik énjét szólítják meg, én is erre törekszem.

Hogyan épült ki a csoportokkal való együttműködés struktúrája?
A mesék nagyon pontosan mutatják meg a gyermeki gondolkodás sajátosságait (is), és a rendben lévő, működő „birodalmak” jellemzőit (is). Erre az évezredes tudásra épültek az alapok, amelyek minden csoportnál állandóak: keretbe foglalni a napot, megteremteni a biztonságot, meghatározni a foglalkozások, különböző tevékenységek időtartamát és sorrendjét. Ami mindig más, az a csoportok programja. Az elmúlt két évben még nem volt azonos program mentén felépített csoport. A gyerekekkel történt személyes találkozás után minden egyes csoportra teljesen új, az egyes gyerekre szabott programot tervezünk, mások a mesék, más a cél, a Madárház és a Fabrika is másképp működik.

Minden gyerek, minden sors egyformán fontos

Részletek

Kategória: Agora

Megjelent: 2013. február 13. szerda, 10:34

Írta: Hunra_Admin

Találatok: 4406

Bajzáth Mária tanít, mesél és mesét hallgat. Hol Paloznakon, a Meseterápia Központban, hol az ország másik felén. Gyerekeket és felnőtteket varázsol el a mese erejével, mesepedagógiának nevezi a módszert, és hisz abban, hogy egyszer majd mindegyik iskolában mindennap mesélnek.

Hol és milyen családba születtél?
Tiszaföldváron nőttem fel, Szolnok megyében. Én vagyok a családban a legkisebb. Öten vagyunk testvérek, mind lányok. Nem voltam könnyen kezelhető kislány, szerencsére tág határokat jelöltek ki a szüleim. Ha jól tanultam, délután lehettem koszos, kócos és „sebesült”, játszhattam a fiúkkal indiánosat, építhettem bunkert, és fürödhettem a bányatóban. Kedvenc gyerekkori emlékem a hatalmas bandázások mellett, hogy ülök egy almafa ágán – egy szép hosszú ágon… – és olvasok. Rengeteget és mindenfélét. Apám szigorú, kemény ember volt, de tőlem többnyire elgyengült. Ameddig elbírt, a magasba emelt, és azt mondta, hogy én vagyok a világon a legszebb. (Világszépének lenni a magasban örök útravaló, minden lányos apának ajánlanám…) Sok erős, szorgalmas nő vett körül, a legkisebb nővérem, nagymamám és anyu szép-finom női mintákat adtak, sokat köszönhetek nekik is.

Miért éppen a tanítóképzőbe jelentkeztél?
Az óvoda végéig primadonna szerettem volna lenni, azután az iskolakezdés első napjától tanító néni. Ilyen egyszerű… Nagyon jó tanuló voltam gimnáziumban is, versenyeket nyertem, nyelvvizsgát tettem. Mindenki lebeszélt, mindenki tiltakozott, az utolsó évben szinte csak azt hallgattam, hogy: ilyen bizonyítvánnyal nem tanítóképzőbe kellene jelentkezni. Kor- és kórkép volt ez akkor (is). Számomra mégsem lehetett más alternatíva, bár minden érdekelt, elképzelhetetlennek tűnt, hogy mást csináljak. Tanítani akartam, kisgyerekeket, a világ és a betűk titkára. Mesélni, énekelni, rajzolni, játszani, felnőttként is. Csodának, kihívásnak, izgalmas kalandnak, varázslatnak láttam és látom a tanítói munkát. Számomra az iskola alsó tagozata Meseországot jelentette és jelenti, ahol a pedagógus segítségével minden diák mesehőssé válhat.

Adódik a kérdés: milyen volt az első tanító nénid, és mely könyvek határozták meg a gyerekkorodat azon a szép hosszú almafaágon üldögélve?
A tanító nénimet, Csendes Ági nénit gyerekszemmel varázslónak láttam, aki minden kérdésre tudja a választ. Igazságos volt, és következetes. Olyan módszerekkel dolgozott (valószínűleg ösztönösen, hisz akkoriban ezt nem tanították), amelyek még most is újszerűnek számítanak, differenciált, integrált, kooperált stb. A hét guzsaly aranyszösz című székely népmesegyűjtemény, az Egri csillagok és Weöres Sándor versei bűvöltek el kisiskolás koromban.

Egy Reményik-vers apropóján

Részletek

Kategória: Agora

Megjelent: 2013. február 07. csütörtök, 11:24

Írta: Gombos Péter

Találatok: 5437

Miú és Vau

Részletek

Kategória: Agora

Megjelent: 2013. január 31. csütörtök, 08:36

Írta: Hunra_Admin

Találatok: 4293

iú macska volt, Vau pedig kutya. Jó barátok voltak. Egy égszínkék házikóban laktak, amely a dombtetőn állt. A színét természetesen Miú választotta, ugyanis nagyon szerette az eget. És nagyon szerette a fehér, bodros bárányfelhőket, a sötét viharfelhőket meg az áttetsző fátyolfelhőket is. De legjobban mégiscsak a Holdat szerette, a Hold csillogó ezüsthídját, amely fényesen ragyogott a domb tövében csillámló kis tó víztükrén.
– Milyen gyönyörű a Hold! Ha egyszer eljuthatnék oda, utána már nem vágynék semmi másra egész életemben! – sóhajtotta Miú.
Vau nem felelt, mivel már aludt. Elfáradt, aznap sokat dolgozott. Vau a veteményeskertjéről álmodott. Szerette a föld szagát, a zöldellő pázsitot és a sáros földutakat. Szerette a napfelkeltét és a reggelek illatát. Minden áldott nap a veteményesét túrta vagy krumplit kapált. Estére mindig olyan poros meg sáros volt, hogy Miú be sem akarta addig ereszteni a házba, amíg meg nem mosakodott a kis tóban. Vau azonban utálta a fürdést, mivel ki nem állhatta a vizet. Bár szófogadóan lebaktatott a tóhoz, de ott aztán csak állt a parton, reszketve bámulta a sötét vizet, és még a mancsát sem mártotta bele. Végül mindig ugyanolyan piszkosan ballagott haza.
– Csak ennyire sikerült megtisztálkodnom – mormogta.
– Be sem vizezted magad! – állapította meg Miú.
– Túl száraz volt a víz – közölte Vau, majd bekucorodott a ládájába.
Így telt-múlt az idő, mígnem egy reggel Miú bejelentette:
– Úgy szeretnék egy biciklit!
– Aha – dörmögte Vau.
Már megszokta, hogy Miú folyton vágyakozik valamire. Hol egy rózsaszínű hintára ácsingózott, hol egy sárga vitorlás hajóra.
Egyszer Miú egy zenélődobozról ábrándozott.
– Ha lenne egy zenélődobozom, utána már nem vágynék semmi másra egész életemben! Biztos vagyok benne, hogy még jobb barátod lennék! Esténként zenélnék neked, és boldogan élnénk életünk végéig – ígérte.
Vau összeszedte minden megtakarított pénzét, hogy megvegye a zenélődobozt. Születésnapi meglepetésnek szánta, ezzel akart örömet szerezni barátjának. Amikor Miú megkapta az ajándékot, egyszer felhúzta, majd ezt mondta:
– Nagyon szép, de nem ilyennek képzeltem! – azzal az ablakpárkányra tette a dobozkát. Soha többé nem nyúlt hozzá.
Így aztán Vau nem igazán hegyezte már a fülét, amikor Miú újabb óhajjal állt elő. Ő maga semmire sem vágyott. Bőven beérte azzal, ha a földet túrhatta a veteményesében.



Forrás: meseutca.hu, 2012. november 27. (http://meseutca.hu/2012/11/27/miu-es-vau/)

Jill Tomlinson: A bagoly, aki félt a sötétben

Részletek

Kategória: Agora

Megjelent: 2013. január 31. csütörtök, 08:36

Írta: Hunra_Admin

Találatok: 4198

Nagyon kevés olyan gyerekkönyvvel találkoztam, ami ennyire mélyen hatott volna rám és a környezetemben lévő gyerekekre. Kicsit félve írom le, de azért ki merem jelenteni, hogy ez a kötet tökéletes.

 „Hupp bagolyfióka.
Dundi és bolyhos.
A szeme nagy és kerek.
A tolla puha és pihés.
Minden szempontból tökéletes,
kivéve egyetlen dolgot…”

… Fél a sötétben.

„Te nem félhetsz a sötétben – mondta a mamája. – A baglyok nem félnek a sötétben.”
Hiába minden, Hupp éjjeli helyett inkább nappali madárrá szeretne változni. És ha ez még nem volna elég, a szülei agyára megy folytonos falánkságával és azzal, hogy mindenbe belekotyog, valamint nem hagyja őket aludni. (Khm, ez a gyöngybagolyfióka feltűnően hasonlít a gyerekeimre…) De Gyöngybagolyné tudja, hogy „rengeteg türelemre lesz szüksége”. Azt állítja, hogy Hupp csak azért fél a sötéttől, mert nem ismeri. Ez igaz, a kisbagoly ugyanis egyszerűen csak feketének látja a sötétet, és nem is gondol arra, milyen sokszínű. (Például ezüst, kék, szürke…)
Szülei unszolására hétszer bucskázik le a fáról, kisebb-nagyobb sikerrel, hogy megismerje a sötétség természetét. Először egy kisfiúval találkozik, aki tűzgolyónak nézi a fáról szaltót vető hóbaglyot. Tőle megtudja, hogy a „SÖTÉTSÉG IZGALMAS”, mert a kisfiú éppen az esti tűzijátékra készül. Hupp a rakétáról és a röppentyűről azt hiszi, hogy ennivaló, de kiderül, hogy gyönyörködni lehet benne. Később a kisfiútól szerzett tudással felvértezve magabiztosan magyarázza szüleinek a tűzijáték lényegét és eszközeit.

Both Gabi

Forrás: meseutca.hu, 2012. november 23. (http://meseutca.hu/2012/11/23/jill-tomlinson-a-bagoly-aki-felt-a-sotetben/)

Jill Tomlinson: A cica, aki haza akart menni

Részletek

Kategória: Agora

Megjelent: 2013. január 31. csütörtök, 08:36

Írta: Hunra_Admin

Találatok: 4009

Both Gabi

Forrás: meseutca.hu, 2013. március 11. (http://meseutca.hu/2013/03/11/jill-tomlinson-a-cica-aki-haza-akart-menni/)

Timo Parvela – Virpi Talvitie: Miú és Vau

Részletek

Kategória: Agora

Megjelent: 2013. január 31. csütörtök, 08:33

Írta: Hunra_Admin

Találatok: 3495

Miú és Vau barátok. Néha nehéz megérteni, hogy miért, hiszen annyira különbözőek. Egyik macska, másik kutya. Az egyik festeni, énekelni és ábrándozni szeret, míg a másik akkor boldog, ha a kertben szorgoskodhat, és megőrül, ha nincsen semmi dolga. Az egyik hisz abban, hogy amire nagyon vágyik, előbb-utóbb be is teljesül, a másik nem hisz a csodákban. Mégis valamilyen ki nem mondott oknál fogva társak lettek, s kitartanak egymás mellett jóban, rosszban, elfogadják egymás hibáit és furcsa vágyait, még akkor is, ha olyan elképesztőek, mint a Holdra való biciklizés. Amikor Miú egyszer úgy dönt, hogy elhagyja a közös házat, mert nem bírja tovább a hideg telet, néhány hét múlva visszatér; Vaut pedig magányában az bántja legjobban, hogy nem vette komolyan, nem értette meg barátját. A karácsonyt már újra együtt töltik, s bár eredetileg abban maradtak, hogy nem készülnek ajándékokkal, végül mégis egymásnak adják legféltettebb kincseiket. A történet végén pedig, egy év elteltével újra ott állnak a domb tetején, hogy együtt vágjanak neki a lehetetlennek, és a tó tükrének ezüsthídján elbiciklizzenek a Holdra. Így ér össze a kezdet és a vég, és egészíti ki egymást a kutya és a macska, mint az egymásba kunkorodó jin és jang.

Érdekes, hogy az esti olvasás során nálunk a gyerekek rendre Vauval azonosultak: őt sajnálták, ha Miú csalt ellene a focimeccsen, vele éreztek, amikor a macska a sítúrára készített összes elemózsiát felfalta, neki semmit sem hagyva. És számtalan más esetben is, amikor úgy gondolták, Vau azért került szorult helyzetbe, mert nem akarta megbántani barátját. Én meg mindeközben, Miú esendőségét látván, arra gondoltam, bárcsak mindenkinek megadatna egy Vauhoz hasonló társ. (Kolibri, 2012)

Illusztrálta: Virpi Talvitie

N. Tóth Anikó: Az eszemet tudom

Részletek

Kategória: Agora

Megjelent: 2013. január 31. csütörtök, 08:29

Írta: Hunra_Admin

Találatok: 3862

„Vannak világos és sötét mesketék. A világos mesketék könyvekben lapulnak, és ha este föllapozzuk őket, a szemünkbe világítanak, és nem hagynak elaludni. A sötét mesketék a szoba sarkaiban kuporognak. Csak akkor jönnek elő, ha egészen sötét van.”

Az eszemet tudom

Mindig kockázatos, amikor az író gyereknyelven beszélteti hősét. Ritkán sikerül hűen visszaadni az élőbeszéd báját az írott szövegben, de N. Tóth Anikónak nem okozott gondot egy hiteles belső nyelv megalkotása. A svéd gyerekvers típusú szöveg prózába öntve is megállja a helyét, amely amellett, hogy olykor önmagára reflektál, a felnőttek számára is sok jelentéssel bír. Az olvasó költői mélységeket élhet át, miközben saját maga rég elfeledett gyerekkori gondolataira is ráismer. Az én gyerekeim is „ugyanígy” monologizálnak, ezeket a mondatokat akár tőlük is hallhatnám, a könyvben felvillantott mikrotörténések pedig velük is nap mint nap meges(hetné)nek.
Főhősünk neve homályban marad, de minden mást megtudunk róla, például, hogy iskolába jár, lány, van egy „túrószagú fejű” kistestvére, egy cicája, akit Cillusnak hívnak, egy erdőszagú apukája és egy anyuszagú anyukája. Az is kiderül, hogy a családtagjai milyen puszit adnak: léteznek szúrós, cuppanós-nedves, kövér, hangos puszik, de a legjobb a titok-puszi, mert azt csak Pufi ismeri. (Hogy ki az a Pufi? Egy kispárna, „akit” lehet „lapogatni, morzsolgatni, nyalogatni, dögönyözni, röptetni, kapirgálni, babusgatni, puszilgatni, cirógatni, szagolgatni, kényeztetni”…) Megismerkedünk a gondűző manókkal, akik apa homloka mögül kergetik el a rosszat, a függönymanókkal, akik láthatatlanok, és megtudjuk, hogy a világon a legjobb dolog anyával sutyorogni lámpaoltás után.
Számtalan mozaikból épül fel a kislány élete, ám minden fontos apróságból kitűnik, hogy egy igen elégedett gyerek jegyzeteit olvashatjuk. Ennek oka pedig nem más, mint hogy hagyják élni, és jól szeretik. Persze neki is vannak rossz napjai, ő is makacskodik, unatkozik, bosszantja az anyját, vagy épp sóvárog utána, ha túlságosan elfoglalt, ő is húzza az időt, elhagyja a színes ceruzáit, utál zuhanyozni, és ki nem állhatja a fésülködést, mint minden rendes gyerek – de biztonságban van.
Az egy–három oldalas meséket akár önállóan is olvashatják a kisiskolások. Békés Rozi színes képei kreatívan követik a történeteket, és kiválóan tükrözik a gyermeki látásmódot.
Különösen nagy élmény gyerekekkel együtt olvasni, számítsunk rá, hogy bőven lesznek meghitt, rácsodálkozó, humoros és összebújós pillanataink. Sőt, a könyvről lámpaoltás után is lehet még sutyorogni, ami, mint tudjuk, a világon a legjobb dolog.
Kortárs, gyerek, irodalom. Mindenkinek szívből ajánlom!
(Cerkabella, 2012)

Illusztrálta: Békés Rozi

Forrás: meseutca.hu, 2013. január 15. (http://meseutca.hu/2013/01/15/n-toth-aniko-az-eszemet-tudom/)

Az eszemet tudom

Részletek

Kategória: Agora

Megjelent: 2013. január 31. csütörtök, 08:04

Írta: Hunra_Admin

Találatok: 3601