Nagyon kevés olyan gyerekkönyvvel találkoztam, ami ennyire mélyen hatott volna rám és a környezetemben lévő gyerekekre. Kicsit félve írom le, de azért ki merem jelenteni, hogy ez a kötet tökéletes.

 „Hupp bagolyfióka.
Dundi és bolyhos.
A szeme nagy és kerek.
A tolla puha és pihés.
Minden szempontból tökéletes,
kivéve egyetlen dolgot…”

… Fél a sötétben.

„Te nem félhetsz a sötétben – mondta a mamája. – A baglyok nem félnek a sötétben.”
Hiába minden, Hupp éjjeli helyett inkább nappali madárrá szeretne változni. És ha ez még nem volna elég, a szülei agyára megy folytonos falánkságával és azzal, hogy mindenbe belekotyog, valamint nem hagyja őket aludni. (Khm, ez a gyöngybagolyfióka feltűnően hasonlít a gyerekeimre…) De Gyöngybagolyné tudja, hogy „rengeteg türelemre lesz szüksége”. Azt állítja, hogy Hupp csak azért fél a sötéttől, mert nem ismeri. Ez igaz, a kisbagoly ugyanis egyszerűen csak feketének látja a sötétet, és nem is gondol arra, milyen sokszínű. (Például ezüst, kék, szürke…)
Szülei unszolására hétszer bucskázik le a fáról, kisebb-nagyobb sikerrel, hogy megismerje a sötétség természetét. Először egy kisfiúval találkozik, aki tűzgolyónak nézi a fáról szaltót vető hóbaglyot. Tőle megtudja, hogy a „SÖTÉTSÉG IZGALMAS”, mert a kisfiú éppen az esti tűzijátékra készül. Hupp a rakétáról és a röppentyűről azt hiszi, hogy ennivaló, de kiderül, hogy gyönyörködni lehet benne. Később a kisfiútól szerzett tudással felvértezve magabiztosan magyarázza szüleinek a tűzijáték lényegét és eszközeit.

Both Gabi

Forrás: meseutca.hu, 2012. november 23. (http://meseutca.hu/2012/11/23/jill-tomlinson-a-bagoly-aki-felt-a-sotetben/)