2010 július

0-6 éveseknek ajánljuk

D. Tóth Kriszta: Lolamesék 3. Bp.: Sanoma, 2010. 76 oldal
Kislányának, Lolának kezdte írni azokat a meséket D. Tóth Kriszta, amelyek lassan szériává növik ki magukat. (Jelen kötet ugyanis már a Lola-könyvek harmadik darabja.) A kiadványban ezúttal három mese kapott helyet. Az elsőben kislány az utazás és a repülés élményéről csacsog, majd megtudhatjuk, hogy miért jó móka a szelektív hulladékgyűjtés, végül pedig választ kapunk arra a korántsem mellékes kérdésre, hogy honnan érkeznek a kisbabák. A szöveget kollázsszerű technikával készített, kedves illusztrációk kísérik. A könyv mellékletében DVD lemezt találunk, amelyen a középső meséből készült rajzfilm látható.

Delahaye, Gilbert - Marlier, Marcel - Marlier, Jean-Louis: Márti meglepi vendégeit. Kaposvár: Holló, cop. 2005. 21 oldal
Nyár végén Mártiékhoz vendégségbe jön a kis Anna Kanadából. Márti azon gondolkodik, mivel ajándékozhatná meg unokahúgát. Nagyszerű ötlete támad: a szerszámos kamrában ott hever Pegazus, a hintaló, amit még nagypapája készített. Barátaival előássák a kamra mélyéről a lovat, gyorsan ki is próbálják, működik-e.

6-8 éves korig ajánljuk

Varga Domokos György: Fittyfirity. Bp.: LKD BT, 2007. 140 oldal
A szerző előző meseregényéből (Cin-cin) már jól ismert kisfiú, Dini Dani megható kalandjait folytatja tovább. A felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt tanulságos történetben Dini Dani apukájának egyedi meséi keverednek a hétköznapok cselekményeivel, amelyek különös egyvelegét adják a fikciónak és a valóságnak. A regény valóságos mese arról, milyennek akarja láttatni a szülő és milyennek látja egy négyéves kisgyerek valójában a világot. Hogyan érinti meg az embereket a szegénység? Hogyan állhat helyt a mai világban az őszinteség és a szeretet?

Boldizsár Ildikó: Boszorkányos mesék. Bp.:Móra, 2006. 103 oldal
Akkoriban Amália gyönyörű volt, vörös hajkoronával, tizenhét fodros alsószoknyával, pöttyös bögregyűjteménnyel és magas cseresznyefával. Bár sokszor szomorkodott, ha eleredt az eső, mindig vidám kacagásra fakadt. Édes-bús meséi az esőről, napról, holdról, csillagokról, felhőkről, virágokról, madarakról, színekről, árnyékokról szólnak, melyeket Szegedi Katalin ékesített fel csodaszép színes és fekete-fehér illusztrációkkal.

8-11 éves korig ajánljuk

Bosnyák Viktória: Tündérboszorkány. Szeged: Könyvmolyképző, 2009. 119 oldal
Jóhegyi Laci különös fiú, aki nem nagyon hasonlít osztálytársaira: nem jár edzésre, csak szendvicsen él, sápadt és nyúzott és néha magában beszél. De ami a legnagyobb különbség: rengeteget olvas. Ebből adódóan kapcsolata az iskola könyvtárosával Morcz Arankával is gyökeresen más, mint a többi gyereké. Aranka, hogy meghozza a többiek kedvét is a könyvekhez, olvasási versenyt hirdet: aki a legtöbb regényt olvassa el a tanév végéig, fantasztikus jutalomban részesül. Hogyan függ össze mindez Lacival, és kicsoda valójában Morcz Aranka?

Paul Maar: Lippel álma.Szeged: Könyvmolyképző, 2006. 219 oldal
Lippel, a tízéves kisfiú három dologért rajong: a gyűjthető kártyákért, a kompótért és a könyvekért. Lázasan gyűjti a tejesdobozokon és a joghurtospoharakon található pontokat, melyekből százért izgalmas kép jár, és éjszakánként a lépcső alatti gardróbba bújva falja a mesés keletről szóló könyveket. Egy napon a szülei bejelentik, hogy el kell utazniuk egy hétre, és őt egy bébiszitter gondjaira bízzák. A nő azonban teljességgel kiállhatatlan: az Ezeregyéjszaka meséit is elkobozza Lippeltől. A kisfiú álmában folytatja a történetet: a szultán palotájában találkozik két új osztálytársával, a török Arslannal, és Hamidéval, akik nagy bajba kerülnek. És az álom és a valóság határai összemosódnak…

11-14 éves korig ajánljuk

Louis Sahar: Stanley, a szerencse fia. Bp.: Animus, 2007. 238 oldal
Szinte semmisem történik a regényben, amely egy kistizenéves kisfiúról szól, mégis az olvasó úgy érzi, mintha Jules Verne, Mark Twain, vagy éppen Fekete István kiskamasztörténeteit bújná. Izgalom, kaland, humor, groteszk jellemzi a regényt, és valami igen finom, éppen nem didaktikus jellegű pedagógia. A végén persze a peches Stanley a szerencse fia lesz, megérdemelten. Kiskamaszoknak és felnőtteknek egyaránt ajánlható.

Richard Maltby: Beatrix Potter élete: a világhírű Nyúl Péter és barátai alkotója. Bp.: General Press, 2007. 234 oldal
A Nyúl Péter és barátai című meseciklus a mai napig a legnépszerűbb gyerekkönyvek egyike, angolszász nyelvterületen a legnagyobb példányszámban eladott mesekönyv. Megalkotójáról, Beatrix Potterről azonban keveset tudtak az olvasók - egészen idáig, hisz Richard Maltby könyvében az ő személyes történetét dolgozza fel. Beatrix magányosan éli napjait. Egyedüli vigaszt számára csak a saját maga által teremtett, bűbájos rajzocskákkal valósággá varázsolt világ jelent: Nyúl Péterrel és kis cimboráival valahogy nem tűnik olyan keserűnek az egyedüllét. Ám egy váratlan fordulatnak köszönhetően az F. Warne és Társa Kiadó megjelenteti a képeskönyvét - az esemény nemcsak a sikert és világhírt, hanem a már nem is remélt szerelmet is meghozza Beatrixnak.

Sutáné Csulik Andrea, gyermekkönyvtáros

18 év felett ajánljuk

HENDERSON, Mark
Genetika. 50 fogalom, amit ismerni kell.
Ventus Libro Kiadó, 2010.

„A valaha írt legnagyobb történelemkönyv az, amelyet génjeink rejtenek.” Spencer Wells

Egy olyan téma, amely mindenkit érint, Genetika, hogyan tovább!?

Sokféle örökségünk van. Társadalmi, szociális, nemzeti, családi, anyagi stb...de van egy személyes, egy nagyon is személyes örökségünk a genetikai kódrendszerünk.
Paradoxon persze benne a személyesség, hiszen evolúciós fejlődésünk, genetikai állományából őseinktől, felmenőinktől is kapunk bőven életsorsunkat tekintve, így minden ősünkkel kvázi élő kapcsolatban vagyunk valamilyen szinten. Kapunk csomagot nagyszüleinktől, szüleinktől, azután továbbpasszoljuk gyermekeinknek, unokáinknak. Lehet, hogy ilyen formában örökké élünk? Nos a jelenlegi tudomány a genom 12 helixből 2-3-nak a funkcióját ismeri, a többit magyarázat hiányában, a jelenlegi ismereteink szerint „hulladéknak” minősít, de el kell gondolkodnunk azon, ismerve a testünk önfenntartó és kiegyensúlyozó, reprodukáló csodáját, lehet-e bennünk ennyi szemét. A tudomány most nem adja fel, ha semmi sem véletlen, vagy minden mindennel összefügg, akkor hamarosan új felismerések jöhetnek.
A genetika, vagyis biológiai örökléstan, örökléstudomány a tudománytörténetben friss diszciplina. A kötet minden olvasói réteg nyelvén érthető, történetiségében idővonalon keresztül, Darwintól, azaz az 1800-as évek közepétől, napjainkig 50 gondolatmenettel járja körül ezt nagyon is időszerű témát. Időszerű, mert az atomkor felébredt embere már nem elégszik meg a túlélés és szaporodással önmagát azonosító címkéivel, hanem élni szeretne egy megújult világban, amely technológiai és információrobbanásában új kihívások elé kerül, és ezek a kihívások nyomot hagynak a saját belső információs rendszerén. Azaz a mostani életével ő személyesen mit tud majd hozzáadni a kapott csomaghoz, hétágra előre és vissza ahogy a hagyomány tartja. Az örök kíváncsiság sarkkal bennünk kik vagyunk, miért vagyunk itt és mi a dolgunk. Ezt keresi a gondolkodó, a filozófus, a művész, a biológus a maga szűrőjén vizsgálva. Abban egyet értenek, hogy az élet kódjainak feltörését keresik, az ősi titkot, amely a legendáiban és mítoszaiban élő emberiség sejt valamit, mintha ezt valamikor tudtuk volna. És ebben az önfelfedezést kereső rohanásban, a felgyorsított időben, mintha több életet élnék egyszerre, tértől és időtől függetlenedve, lásd internet világa, egyre többen befelé keresik a választ, saját testünkben. Saját testünkben vajon ott van-e minden információ teljes magunkról? Mert ha igen, akkor azonnal kiigazíthatjuk évezredes baklövéseinket, hibáinkat, akkor azonnal gyógyíthatóvá tehetjük a múltunkat, s egy pillanat múlva megszabadulhatunk a fizikai nyavalyáinktól. Akkor a rák és a cukorbetegség kerül a kukába, nem a genom. A genetikai leolvasógépek előre jeleznek, és egy pár apró vágás vagy szuri és kész is a helyreigazítás. De meg van benne a felelősségvállalásunk, hogy ugye milyen célra használjuk, akként, mint az ősi mágiát, a használattól kezdve tekinthetjük fehérnek vagy feketének.
A tudomány mindenkié a genom mindenkié, szinte kiabálja a könyv, meggondolható egy szuperember laboratóriumi előállítása, deja vu 2. Világháború, de arról is hogy önző- és túlélőgépek lehetünk, vagy azt csináljanak (bocs számítógép, de itt most ez a megfelelő kifejezés) belőlünk. Vagy tiszta lappal engedhetjük meg az emberiség szolgálatába a genetikai kutatások eredményeit alkalmazni, amely feltételezhet egy ősi etikát. Az ősi etikából lényegéből a környezettudatosságunkhoz való visszatérés adódik, az, hogy a fenntartható fejődéshez, fenntartók, egész-séges fenntartók, vagy egész-ségessé vált fenntartók is szükségeltetnek, s nem beavatkozás közvetlenül egyedi sorsunkba, mert állandó tanulásban és tapasztalásban vagyunk itt ezen a csodálatos bolygón, ahogy egy sci-film, de bölcsen megfogalmazta, ez az a hely ahol ötven bolygónyi élet van (K-Pax). Elgondolkodtató, hova vezethet mindez: eltűnnek a férfiak, vagy „agyonmacsósítunk” mindenkit, ott lappang a félelem, az állat és növénykísérletekben. De amikor megláthatjuk az első meggyógyultakat hálás pillantással a szemükben akkor, megint más a kép. Őssejtviták, őssejtkutatások, klónozás, géntarápia, géndopping, testre szabott gyógyászat, megtervezett gyermekek, szép új világok, direkt keveredik össze most az asztalunkon. „Az emberi genom 3 milliárd bázispárt tartalmaz, a DNS betűit, melyekre az élet kódja íródott.” Nem több mint 2%-a írja fel nagyjából a 21500 génünket. És a többivel mi van? Lehet hogy ez nem egy „normális” válasz, ahogy a kötet zárófejezete mondja. Egyediek is vagyunk a közös emberiben, mégha van is biológiai szintű összekapcsolódásunk, de az egyediség mindig azt mondja, olyan hogy normális, az nem ismeretes, mert tagadná az egyediséget.
A kötet, fogalomtár, magyarázó szójegyzék és egy betűrendes név- és tárgymutató zárja.

Az 50 fogalom...., a kiadó új sorozata 2010-ben indult, tudományágak érdekes történeti áttekintésével, és már megjelent testvérkötetével: FURNHAM, Adrian: Pszichológia. 50 fogalom, amit ismerni kell.

CSOÓRI SÁNDOR 80.
Éghajlat Könyvkiadó kft. 2010.

38 magyar író, költő, kritikus, művész, gondolkodó, egykori politikus, mai alkotó irodalmár, tudós köszöntő gyűjteményét tarthatjuk kezünkbe, amely formájában is ünnepi. Különleges születésnapi meglepetés, a kortársak ajándékaival.
80 év túl van egy emberöltőn, a bölcsesség kora, az élő történelem s benne az írástudó felelősségével, Zámolytól a megérkezés pillanatáig. 80 év tele lángolással, hittel, kezdéssel és újrakezdésekkel, a sokat citált és megcibált nemzettudatossággal, történelmi és személyes traumákkal és az egymásra találás örömeivel. 80 év, dalban, versben elmondani, itt és most, jelenidőben, azt, ami érték, a hagyományainkat, a gyökereinket, azokat a tájékozódási pontokat, amelyeket megőriznünk és továbbadnunk illenék.
Lapozzunk bel a köszöntőkbe, emlékeztetőkbe, ki mit hozott ajándékul!!!
Tornai József a nyolcvanadik százszorszépjét adja, „százszorszépeket a nagy várások partján.” Döbrentei Kornél: A teljesen bevallott életet „a magyar farsangolásban”, és még sorolhatnánk a többit, így: Falusi Márton: „képeidtől nem romlik a szem,”. Ha csak a köszöntők címeit rendeznénk sorba, ha megtehetnénk ilyet, akkor abból is egy gyönyörű vers kerekedhetne ki.

Micsoda ünnepi antológia, amely polaritástól függetlenül is tiszteletet és köszönetet érdemlő.

Csoóri Sándor magyar és magyar író, költő, gondolkodó, magyarul beszél és szól hozzánk, és magyarul álmodik: hogy nemzetében tartsa a lángot, az örökségét, abban igazságát, emelje szívéhez a nemzetét, akkor is ha az hitetlenségébe, kicsinyességébe esik. Hiszen nem szentnek jöttünk ide a Földre, de tisztán születünk meg, majd tanulunk, megismerünk, tapasztalunk és megosztjuk egymással, amink van, és benne álmodunk, mi lehet még. Attól függetlenül, ki hol tart, kinek mije van, de van egy csodánk: magyarnak lenni mindenestől, magunkért, egymásért, és nem más rovására, vagy előnyére.
Jöhet a kőleves meséje akár, tudjuk mi a vége, a megérkezés a szegénység illúziójából az ünnepi lakomára.
Csoóri Sándor ezt teszi, teszi a dolgát.
Köszönjük!!!

COELHO, Paulo
A fény harcosának kézikönyve
Bp. Atheneum, 2008.

„A Fényharcos, amikor úgy érzi, hogy eljött az idő, képes otthagyni mindent, és elindulni az álmai után”

Coelho, Coelho és megint csak Coelho, így Paulo nélkül.

Fogalom. Robbanásszerűen érkezett meg az irodalomba. Volt is fanyalgás, hogy irodalom-e valójában, az, amit művel, volt is üdvrivalgás, talán ráfért az irodalomra egy kis vérfrissítés.
Coelho itt meg ott, nem tudjuk kikerülni. Díszvendége könyvnapoknak, könyvvásároknak, hívják ezerfelé. Hosszú sorok kígyóznak, amikor dedikál, epedve várják az újabb könyveit. Ott hosszú sorok, a könyvtárakban előjegyzéslistákon a könyvei. Pedig a könyvtárak kivárnak, hátha megint egy divat, aztán lecseng, de nem így történt, mert Coelho valamit tud, valamit, de mi a titka? Valamit felébreszt bennünk, ami ott alszik oly régen és fel akar ébredni. Valamit tud, ami nem a fogyasztói világról szól, nem az őrült, sorsunkat kereső rohanásról, nem arról hogy sztárok legyünk, nem a túlélésről, a válságról, hanem a pillanat megéléséről, a Lelki Ember felfedezéséről, magunkban. Nem tanítást hoz, se nem keleti, se nem déli, hanem a bennünk élő magról szól, az örök társunkról, akivel együtt élünk, aki bennünk lakik. Misztikus, hétköznapi és mégis szakrális, nem ismeri az írott történelmet, mert nem időben, térben létezik, a Lelki Ember egy másik dimenzió, és van középpontja, ahová a fizikai ember a kibillenései után össze tud rendeződni. Coelho most a Lelki Emberről beszél, aki elkezdi érezni önmagát, aki képes szóba állni önmagával. Önmagával megbékülve beszél, arról, hogy több mint látszatainak összessége, arról hogy tudunk belülre látni, a teljes esszenciánkba. És most az önfelfedezés ideje van. Elfogadni magunkat, úgy ahogy vagyunk, és meglátni magunkban minden mögött a fényt. Csodák vagyunk az Egy csodája, és ott belül nem kell megfelelni hosszú listáknak, ott belül lehet végtelenül őszinte az ember, teljesen pőrén, csupaszon, ott nem kell az életharc játékában részt vennünk. Erről szól A fény harcosának kézikönyve. Aforisztikus, kellemesen bölcselkedő, bizalommal és elfogadással, úgy ahogy vagyok. „Nem fél attól, hogy bolondnak nézik”, „nem próbál megfelelni a szerepnek”, „és megőrzi szeme csillogását.”
A Fény, eredendő tisztaságunk, és bármi is történik, vegyük megtörténtnek, nincs önostorozás, megalkuvás, sarokbanállás, Él a Lélek, hiszi Coelho, amikor felszabadítja emberi magát az illúziói alól. „Tudja, hogy meg van a maga sorsa, amit be kell teljesítenie.” És ezt a harcot nem fegyverrel vívják, nincsenek benne áldozatok és drámák. A Fényharcos a kardját magához öleli, mert az önmaga igazságának szimbóluma. És ez az a kard, amely annyiszor került felmutatásra: Mihály, Arthur, Attila, Mohamed kardja, a személyes és örök igazságé, emlékeztetőül, hogy kicsoda is a teljességét magához ölelő ember.

„A jövő jelenné lett, és minden álom valósággá válhat.”
Coelho, a benne élő Lelki Ember mondja:
„A jövő most van.” A fény most ömlik ránk a jövőből, minden pillanatban, és magához veheti bárki a kardját, aki részt kíván venni a teljes életben. Választhatunk, még mindig választhatunk, ha nincs más, ott vagyunk saját magunknak, akiben minden meg van.

ZENE. Magyar írók novellái a zenéről. Bp. Noran, 2010. Vál. Aradi Péter és Kőrössi P. József

Irodalom, költészet, beszéd, mind egygyökerű a zenével. Minden Ami Van: Zene. Mind az: a szférák zenéjétől, a fürdőkádi sajátos műkedvelői próbálkozásainkig. A Zene különféle frekvenciákon leképezhető, az emberiség nyelvére lefordítható, mégis van benne valami megfoghatatlan. Mert a Zene mindig is volt, és mindig is lesz, amíg az emberiség van, mert az határozza meg azzá. Tehát a Zene így nagybetűvel leképezhető. A színek, a hangok, még a napsugár is, a mozdulat, minden cselekvésünk, érzésünk benne rezeg, s nekünk csak annyi a dolgunk, hogy összeállítsuk és kifejezzük mindezeket.
„Közhelyszámba megy, hogy a zenéről érdemben írni majdnem lehetetlenség. A muzsika tulajdonképpen ott kezdődik, ahol a szó hatalma véget ér...”, írja Kocsis Zoltán a válogatás előszavában. A szerkesztők 18 magyar klasszikus írásainak gyűjteményében próbálják tetten érni azt az alkotó embert, aki maga is már a zene egyfajta rezgésévé válik. Krúdy Gyula a tőle már megszokott képfestéseivel vegyíti: Schumann zongoraestjét, Caruso utolérhetetlen szólamain át, Dohnányi előadóestjéig. Csáth Géza Beethoven után Wagnerig jut el a crescendó mámorában a beteljesülésig. „....isteni zene volt, oly nagyszerű és teljes, hogy a többit én már nem akarom hallani.” Márai Sándor az „Operaszöveg”-ben végigviszi azt a bravúrt, hogy pár oldalon keresztül beköltözik egy süket ember testébe, akit egy szálloda portása szán meg. A portás jegyet vesz neki az operába és ő a süket a lelkén keresztül éri el a zenét, majd egy háromfelvonásos szövegkönyvvel hálálja meg mindezt. Heltai Jenő a zongoramestert hozza össze az Úrral, a Teremtővel, kilépve a tények világából, megérkezve a lehetőségek világába. A Teremtő töprengése a jelenkori állapotunkat mutatja. Hogy lehet az, hogy a kezdetektől folyvást énekel a Mindenség, és mégis itt a Földön hamis hangokat lehet hallani. Majd összeáll egy alkalmi „zenekar”, ki-ki a saját hangszerével, közkedvelt szóval egy kis örömzenével. Márai elindítja a metronómot, sőt dobol, Karinthy Frigyes felveszi hegedűjét, mellette énekel, Móricz Zsigmond gitározik, majd a kintornásával az utcára viszi a zenét, Tabéry Géza mandolinon, Csáth Géza fagotton, Révész Béla trombitán, Cholnoky Lászlón dudán, Krúdy Gyula fuvolán, Kosztolányi Dezső hegedűn, ír”, játszik, és ez az alkalmi társaság, mindannyiunk örömére, egy könyv erejéig összeáll, nekünk zenélnek.

Nász János, tájékoztató könyvtáros