1. „Betűhidak – a műveltség összeköt” az IRA (a Nemzetközi Olvasástársaság) 21. Világkongresszusa, Bp. 2006. aug. 7-10.
617 résztvevő (főként az USÁ-ból, de 98 hazai és határon túli magyar), a világ 39 országából 510 előadás, 15 szekcióban. A kongresszus nyitányaként, fővédnökünk Sólyom László köztársasági elnök úr üzenetét, továbbá Korzenszky Richárd perjel úr történeti bevezetőjét hallgattuk, majd Andreas Scleicher ismertette a PISA vizsgálatok legfontosabb következtetéseit. A teljes angol és magyar nyelvű program, valamint a magyar nyelvű előadások többsége honlapunkon olvasható. Az esemény hiteles értékelését külső szemlélőktől, résztvevőktől várjuk, de hozzánk eddig csupán felsőfokú elismerések érkeztek, például az IRA vezérkerától. Feltehetően 15 éves tevékenységünk legnagyobb és legsikeresebb vállalkozását vittük véghez.

2. Népmese napja 2006. szeptember 30.
Miután tavaly szombatra esitt ez a jeles dátum, könnyedén adódott az ötlet, hogy elsődleges célcsoportunk ebben az évben a szülők lettek. Felhívásunk stílszerűen április 24-én, Szent György napján jelent meg honlapunkon. Másfél évtizedes gyakorlatunk értelmében minden második rendezvényünket tudatosan vidéki városokba szervezzük, tehát az éppen tervezett, országos „meseünnep” központja Békéscsaba volt, ahol a Megyei Könyvtár és a Megyei Művelődési Központ, valamint az Életfa Alapítvány voltak vendéglátóink. A szervezés, előkészítés munkálatait Koszecz Sándor kollégánk, a Tanács méltán tekintélyes tagja vállalta magára.

3. „..egy nép azt mondta: Elég volt!” címmel hirdettünk pályázatot az 1956-os forradalom 50. évfordulójára
A beérkezett dolgozatok bírálatát, rangsorolását Balatoni Teréz, Kocsis Éva és Nagy Attila végezték el. A dolgozatok beérkezésének határidejét 2006. május 30.-ról szept. 30.-ra kellett módosítanunk. Tagtársaink, kollégáink, barátaink diákokat bátorító, ösztönző gesztusait ezúton is hálásan köszönjük. A beérkezett pályamunkák többsége biztató képet alakított ki bennünk, hogy van esélyünk az 56-os forradalom értékeinek ápolására a fiatalabb nemzedékek körében is.

4. Ünnep 1956 félszázados évfordulóján
November 3-án az Országos Széchenyi Könyvtárban konferenciát rendeztünk az 56-os forradalom évfordulójára, amely után közgyűlést, majd tanácskozást rendezett Társaságunk a hazai gyermek- és ifjúsági sajtó helyzetéről. Ez utóbbi eredményeképpen ajánló készült szülők és gyermekek részére a hazai gyermeklapokról, amelyet honlapunkon közzé is tettünk.

Rendezvényünk programja a következő volt:

I. 10.30-11.40: Ünnep 1956 félszázados évfordulóján
II. 11.40 – 12.45: Tisztújító közgyűlés
III. 13.30 – 15.00 Problémavázlat a hazai gyermek és ifjúsági sajtóról
IV. 15.00 – 15.30 A szavazás eredményeinek kihirdetése

Ünnep 1956 félszázados évfordulóján
Leveztő elnök: Nagy Attila

10.30 - 10.35 Elnöki köszöntő
10.35 - 10.55 Regéczy Nagy László (TIB elnök): Ünnepi megemlékezés az 1956-os magyar forradalom 50. évfordulóján
11.00 – 11.30 „…egy nép azt mondta: Elég volt! ” című pályázatunk ünnepélyes eredményhirdetése
11.50 – 12.00 Vita és szavazás a beszámolóról.
12.10 – 12.20 Honffy Pál ismerteti a számvizsgáló bizottság jelentését.
12.20 - 12.30 Vita és szavazás a jelentésről.
12.30 – 12.40 Kocsis Éva ismerteti a jelölő bizottság munkájának eredményét. Esetleges újabb jelölések. (A jelöltek bemutatkozása ebben a hírlevélben már olvasható.)
12.40 – 12.45 A szavazatszedő bizottság megválasztása
12.45 – 13. 30 a) A szavazócédulák sokszorosítása. b) Szavazás c) Szünet

A Magyar Olvasástársaság tisztikara a választások alapján a következőképpen alakult:

Elnök
Steklács János, Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Kar

Alelnök
Horváth Zsuzsa, Országos Közoktatási Intézet

Tiszteletbeli elnök
Nagy Attila, Országos Széchényi Könyvtár

Tanácstagok
Győri János, ELTE Pedagógiai Pszichológiai Kar Interkulturális Pszichológiai és Pedagógiai Központ
Hock Zsuzsanna, Fővárosi Pedagógiai Intézet
Kaszás Veronika, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, tel.: 1 411-5020
Kocsis Éva, Belváros--Lipótváros Pedagógiai Szolgáltató Központ
Koszecz Sándor, Életfa Kulturális Alapítvány
Mikulás Gábor, GM Consulting
Oláh Anna, Polgármesteri Hivatal, Pestszertlőrinc
Péterfi Rita, Országos Széchényi Könyvtár
Póttag: Sudár Annamária, Országos Széchenyi Könyvtár, tel.: 30 390-6213

A számvizsgáló bizottság tagjai:
Borosné Jakab Edit, Szent István Gimnázium, Éhmann Gáborné Havas Mária, Pompor Zoltán.

13.30 – 14.30 Problématérkép a hazai gyermek és ifjúsági sajtó helyzetéről.
Levezető elnök: Péterfi Rita
Előadók: Hock Zsuzsa, Máté Lászlóné és Péterfi Rita
14.30 – 15.00 Vita és kiegészítések az elhangzottakról
15.00 – 15.30 A szavazatszámláló bizottság jelentése, az eredmények kihirdetése, a Magyar Olvasástársaság új tisztikarának ünnepélyes beiktatása.

5. Stratégiai olvasás, stratégiai tanulás
2006 novembertől 2007 februárig Stratégiai olvasás, stratégiai tanulás címmel volt hallható

előadássorozat, amelyet a HunRA, a Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Kara és a kecskeméti Piarista Iskola közösen rendezett. Az előadássorozaton több előadó beszélt pedagógusoknak szülőknek arról, hogy hogyan, milyen eszközökkel tudnak a gyerekek motiváltabban, és hatékonyabban tanulni különböző tantárgyakat.


HUNRA BANNER kicsi

Levelezési cím:
Magyar Olvasástársaság
Pompor Zoltán, elnök
1123 Budapest Kék Golyó u. 2/c

Magyar Olvasástársaság • Hungarian Reading Association
1827 Budapest, OSZK Budavári Palota, F épület
Számlaszám: 11600006-00000000-40427461 • Adószám: 18007019-1-41

BANNER SZIG kicsi
 

Vonalban

Oldalainkat 244 vendég és 0 tag böngészi