1. „Betűhidak – a műveltség összeköt” címmel a Nemzetközi Olvasástársaság (International Reading Association) 2006. aug. 7-10-én Budapesten tartja 21. Világkongresszusát.

Nagy erővel folytattuk a világkongresszus előkészítését. Felhívásokat, sajtóközleményeket tettünk közzé, elvégeztük a jelentkezések regisztrációját, pályázatokat nyújtottunk be, fogadtuk a világszervezet vezetőit s velük együtt felkerestük az OM és az NKÖM illetékeseit, akiktől támogatói ígéreteket kaptunk, végigjártuk a konferencia helyszínének termeit (ELTE Egyetemi Kongresszusi Központ), valamint a szálláshelyeket. Jelenlegi ismereteink szerint 415 külföldi és 110 hazai, valamint határon túli magyar szakember előadása hangzik majd el ezen a nagy eseményen.

2. Olvasás, iskola, könyvtár – cigány szemmel című konferencia, melyet Nyíregyházán 2005. ápr. 8-9-én a Magyar Olvasástársaság, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár, valamint a Megyei Pedagógiai, Közművelődési Intézet és Továbbképző Központ szervezett. Programunk rövid bemutatása.

2005. április 8.
13.00 -13.20 Megnyitó
13.20 - 14.00. Diósi Ágnes szociológus, Bp. Esélyek magyarországi cigányként
14.00 - 14.30 Bodnárné Kiss Katalin főiskolai oktató, Nyíregyháza, A leendő pedagógusok felkészítése a cigány tanulók oktatására, nevelésére
14.30 -15.00 Oláh Anna etnikai referens, Bp. XIII. PSZK
Szegregáció vagy integráció oktatási rendszerünkben
15.00 – 15.30 Vita és szünet
15.30 - 16.00 Zsoldos Géza általános iskolai igazgató, Tiszabecs

Olvasásra nevelés az integrált és a roma program keretében egy körzeti általános iskolában
16.00 - 16.30 Endrédiné Szabó Erika városi könyvtár igazgatója, Bicske
Cigány gyerekek a városi könyvtárban
16.30 - 17.00 Jenei Teréz intézetvezető, Nyíregyházi Főiskola,
A szemléletváltás szükségessége a cigány tanulókat érintő oktatató-nevelő munkában
17.00-17.20 Vita
19.00 - 20.00 Esti vendégünk: Balogh Gyula pedagógus, költő, Nagyrábé
20.00 - 21.00 Dokumentumfilm vetítése és beszélgetés

2005. április 9.

8.30 - 9.00 Müller Jánosné könyvtáros, Tiszaeszlár - Cigány gyerekek a községi-iskolai könyvtárban
9.00 - 9.30 Péterfi Rita könyvtáros, szociológus, Bp, OSZK KI - A beilleszkedés egyik lehetséges útja – az uszkai cigányság találkozása a kereszténységgel
9.30 - 10.00 Kardos Ferenc városi könyvtár igazgatóhelyettese, Nagykanizsa, - „Szárazon járó csónak” (Beás közösségek olvasási szokásairól)
10.00 – 10.30 Vita és szünet
10.30 – 11.00 Abonyiné Antal Anna iskolai könyvtáros, Nyíregyháza - Csak mert cigány?
11.00 – 11.30 A konferencia zárása – Nagy Attila

Konferenciánk a témában mélyen érintett pedagógusok, könyvtárostanárok és közkönyvtárosok részvételével zajlott, péntek délben még 60-70, másnap már csupán 30-40 fő jelenlétében.

3. Népmese napja, 2005. szeptember 30.
2005. szeptember 30-án Benedek Elek születésnapján az Országos Széchényi Könyvtárban hagyományteremtő szándékkal megszerveztük a „Népmese napját”, ahol a népmesék lélektani és pedagógiai funkcióit elemeztük. Felhívásunk nyomán több mint száz hazai és határon túli magyar iskola és könyvtár csatlakozott a Népmese Napjához, felolvasásokkal, ajánlással, dramatizálással, bábok és illusztrációk készítésével, megemlékezések és aktuális játékok sorával.

Programunk a következők szerint alakult:

10.00 – 10.10 Köszöntők: Nagy Attila és Szalai Gáborné
10.10 – 10.20 Mesét mond Berecz András
10.20 – 10.40 Benedek Katalin: Benedek Elek - egy dédunoka szemével
10.40 – 11.00 A Magyar Olvasástársaság közgyűlése
11.00 – 11.10 Mesét mond Berecz András
11.10 – 11.30 Koszecz Sándor: Gondolatok népmeséink élő világképéről
11.30 – 11.50 Boldizsár Ildikó: Miért jók az apák a mesékben?
11.50 – 12.00 vita
12.00 – 12.30 Szendvicsebéd
12.30 – 12.50 Fodor Judit: Legyőzheti-e a népmesék sárkánya Pokemont? - Olvasnak még mesét a gyerekek?
12.50 – 13.10 Budavári Klára: Meséljük el kedves népmeséinket! – egy programsorozat tapasztalatai
13.10 – 13.30 Stiblár Erika: Miért a népmese? (A pszichológus érvei)
13.30 – 14.00 Szőnyi Magda: A metatörténeti elemzés szempontjai
14.00 – 14.15 vita
14.15 – 14.30 Kávészünet
14.30 – 15.30 Laci királyfi, bábjáték a Márku Színház előadásában (Vajda Zsuzsa, Pilári Gábor)

Korábban még egyetlen ilyen jellegű (1 napos) konferenciánknak sem volt hasonló mértékű sikere. (150-160 fős hallgatóság!) Ráadásul egyetlen pillanatra sem feledkezhetünk meg a velünk együtt olvasó, játszó, rajzoló, mesét mondó, emlékező, ünneplő gyermekek, pedagógusok, könyvtárosok és szülők 10 ezreiről. Honlapunkon hozzáférhető a csatlakozó intézmények teljes listája. Az eseményről számos publikáció látott napvilágot.

A rendezvényt kifejezetten hagyományteremtő, évenként rendszeresen ismétlődő ünneppé kívánjuk tenni. A 2006. szeptember 30.-ra vonatkozó felhívásunk a Magyar Olvasástársaság honlapja mellett már több folyóiratban ugyancsak olvasható.

HUNRA BANNER kicsi

Levelezési cím:
Magyar Olvasástársaság
Pompor Zoltán, elnök
1123 Budapest Kék Golyó u. 2/c

Magyar Olvasástársaság • Hungarian Reading Association
1827 Budapest, OSZK Budavári Palota, F épület
Számlaszám: 11600006-00000000-40427461 • Adószám: 18007019-1-41

BANNER SZIG kicsi
 

Vonalban

Oldalainkat 273 vendég és 0 tag böngészi