2010 július

Könyvet a kézbe

A HUNRA interjúsorozata az olvasásról olyan személyekkel, akiknek a gondolatai az olvasásról véleményformáló hatásúak.

Totth Benedek

Totth Benedek műfordító, szerkesztő, író. Több mint 50 amerikai, angol regény fordítója, köztük Az út, a Viharsziget, a Szép új világ. De fordított novellákat, képregényeket, forgatókönyveket. 2014-ben jelent meg első saját regénye, a Holtverseny, ami valódi kultkönyv lett, amiért elsőként kapta meg a Margó-díjat. Új regénye Az utolsó utáni háború egy posztapokaliptikus kalandregény, amelyben egy fiú a háború kellős közepett keresi testvérét. Rövidebb írásai számos folyóiratban, kötetben jelentek meg.

A Magyar Olvasástársaság Totth Benedeket kérdezte arról, milyen szerepet játszik életében az olvasás, hogyan vált olvasó emberré.

HUNRA: Mi az első könyvvel kapcsolatos élménye, amire emlékszik?

Totth Benedek: Ez nem az első könyves emlékem, de valamiért nagyon megmaradt. Talán, mert a mai napig jellemző rám, hogy eltűnök egy-egy könyvesboltban, és órákig nézelődöm. A történet pedig a következő: egyszer a nagynéném megengedte, hogy lemenjek a boltba, még elég kicsit voltam, úgyhogy ez már önmagában nagy kalandnak számított. Tejet és kenyeret kellett volna hoznom, de ahogy az áruházban bóklásztam, betévedtem a könyves részre. Amikor egy óra múlva visszaértem, természetesen nem volt nálam se tej, se kenyér, viszont büszkén mutattam, milyen szuper könyvet vásároltam a pénzből. Nem kaptam fejmosást, nagyon örültek, hogy végre előkerültem. Mondjuk, vásárolni egy darabig nem küldtek.

HUNRA: Ez egész jól kezdődik. Arra esetleg emlékszik, melyik volt az első mesekönyve?

Totth Benedek: A mesekönyvre nem emlékszem, de a kedvenc mesémre igen. A brémai muzsikusokat legalább ezerszer elolvastattam a szüleimmel. Úgy emlékszem, sosem mondtak nemet, pedig biztosan nagyon unták már.

HUNRA: Kádár Annamária is gyakran hangsúlyozza, hogy miért van szüksége a gyereknek arra, hogy újra és újra hallhasson egy bizonyos történetet. Köszönöm, hogy ezt kiemelte. Ha visszagondol, akkor meg tudná mondani, mi volt az első könyv, amire úgy emlékszik, hogy mély benyomást tett Önre?

Totth Benedek: A Gulliver utazásainak átdolgozott kiadása volt az első könyv, amit egyedül elolvastam. Nagyon büszke voltam magamra. Akkor tapasztaltam meg, hogy mennyivel intenzívebb és mélyebb élmény saját magamnak olvasni. Nem mások felolvasását hallgatni. Másik nagy gyerekkori kedvencem az Ágasvári csata volt Bogáti Pétertől. Rongyosra olvastam, baromira irigykedtem a szereplőkre, hogy ilyen izgalmas osztálykirándulásra mehettek. Azon a jeleneten pedig, amikor a lábos belezúg a tojások közé, amikből rántottát készítenek, hangosan röhögtem.

HUNRA: Szerintem érdemes lenne összeállítani a gyerekeknek egy könyvlistát, amiben humoros, vicces könyvek vannak. Úgy látom, a környezetemben sokan direkt ezeket keresik a gyerekeknek, mert ez motiválja őket az olvasásra. Mit gondol, el lehet azt mondani, hogyan válik valaki „olvasó emberré”? Ön hogyan vált azzá?

Totth Benedek: Erre nem tudok határozott választ adni, egyszerűen csak természetes volt, hogy olvasok, olvasunk. Nagyon sok könyvünk volt otthon. Sokszor csak álltam a könyvespolc előtt, és beleszédültem a gondolatba, hogy mennyi történetet rejthetnek ezek a lapok. Azt hiszem, a nővérem volt a példaképem, ő tényleg rengeteget olvasott, én meg szerettem volna a nyomába érni. Eddig még nem sikerült, továbbra is tetemes a lemaradásom.

HUNRA: Az írás mellett van ideje olvasni azért? Mostanában miért és mikor olvas?

Totth Benedek: Amikor csak időm van, rögtön előveszem az aktuális olvasmányomat. Az utóbbi hónapokban kortárs magyar szerzőket, regényeket és novellákat olvastam, meg irodalmi folyóiratokat (Élet és Irodalom, Jelenkor, Műút stb.), de rákaptam a drámákra is. Nagyjából bárhol és bármikor tudok olvasni, de a telefonomon mindig vannak hangoskönyvek is, ha esetleg a buszon felkavarodik a gyomrom, vagy túl fáradt vagyok, akkor könyveket hallgatok.

HUNRA: Meg tudná azt fogalmazni, hogy mit ad Önnek az olvasás?

Totth Benedek: Az olvasás megnyugtat, azt érzem, hogy nem fecsérlem az időmet felesleges dolgokra. Az irodalomnál mélyebben talán egyetlen műfaj sem tud átélhetővé tenni emberi történeteket. Ha nem akarunk úgy meghalni, hogy csak egy életünk volt, jó irodalmat kell olvasnunk.

HUNRA: Akkor ez valami többdimenziós létezést jelent? Az utóbbi időben melyik könyveket tudná említeni, amelyek nagy hatással voltak Önre?

Totth Benedek: Faruk Sehic, bosnyák kortárs író letaglózó, költői háborús regényét, Az Una hullámai. És egy kézirat: Krusovszky Dénes készülő regénye, az Akik már nem leszünk sosem. Ebből lehet olvasni részleteket folyóiratokban.

HUNRA: Köszönöm, örülök, ha új könyvekről hallok,amiket még nem olvastam. Egy utolsó kérdés még: melyik a kedvenc könyve, könyvei, amit ajánlana másnak is elolvasásra?

Totth Benedek: Nem szeretem a „kedvenceket”, mert mindig azt érzem, hogy mennyi mindent hagytam ki, vagy felejtettem el. De persze ajánlani mindig szívesen ajánlok – szerintem – jó könyveket. Mario Vargas Llosától szinte bármit, de a legjobban talán A Kecske ünnepe, A város és a kutyák, a Háború a világ végén, illetve a Júlia néni és a tollnok c. regényeit; Salman Rushdie Az éjfél gyermekei, Chuck Palahniuk Harcosok klubja; Angela Carter Esték a cirkuszban; Dragomán György A fehér király; Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére; Kertész Imre: Sorstalanság; Philip Roth: Sabbath színháza; Douglas Coupland: X generáció; és a sor végtelen…

HUNRA: Köszönöm a beszélgetést és a könyvajánlásokat is. Feltétlenül megnézem, amiket még nem olvastam.

Szerkesztő: Juhász Valéria