Juli és apukája az új óvoda lampionos felvonulására indul egy napos őszi délután. Most nem biciklivel mennek, mint szoktak. Julit az apukája egyedül neveli, alattuk egy aktív nyugdíjas pár, a földszinten pedig egy török vendégmunkás család lakik, akiknél most született kisbaba. Útközben egy turbános férfit látnak az állomáson, apáca beszélget kedélyesen egy meleg pár egyik tagjával, a főtéren dél-amerikai zenész húzza, kerekes székes vendég fogyaszt a sültkolbászokból. Így fest a világ a Naphegy kiadó német szerzőtől fordított, népszerű Böngésző-sorozatában

Egy londoni barátunk kislányával gyakran jár játszóházakba. Ezeket a játszóalkalmakat az állam szervezi és fizeti, nem is igen titkolt céljuk a befogadó ország kultúrájának megismertetése a bevándorlókkal. Az ott a gyerekek kezébe adott könyvek lapjain kínosan ügyelnek rá, hogy mindenféle bőrszínű, ruházatú és fejfedőjű kicsit jelenítsenek meg, sőt, nem ritkák a "tarka" családok sem. Természetesen van oldal, ahol az apukát láthatja a lapozgató gyerek mosogatni, vasalni, gyereket etetni, és jelen vannak az idősek, a különböző fogyatékkal élők, kerekes székesek is a rajzokon.

Az elmúlt hétvégén zajlott az ország nagyvárosaiban és Kolozsváron a nagypapakorú könyvhéttel együtt a süldő gyerekkönyv-vásár. A standok előtt ácsorogva jó áttekintést kaphat az ember a mesekönyv szegmensről. Öröm végignézi az elmúlt évek kínálatán: annyi a szép, igényesen illusztrált darab, Réber László vagy Reich Károly klasszikus könyveihez fogható új gárda nőtt fel. Lapozgatva őket felmerülhet a kérdés, hogy a fentiekhez hasonlóan "píszik"-e a magyar mesekönyvek is? És hát nem.

Nyilván efféle reflexiót az ember nem a tündérmeséktől vár, hanem azoktól a daraboktól, amelyek valamilyen módon arra vállalkoznak, hogy a kortárs valóságot vigyék be a gyerekszobákba. A hazai felhozatalban nagyon erős az a vonulat, pedig efféle "hétköznapi mesét" írni sok buktatóval jár: olyat kell mesélni, ami túl van az unalmas evidenciákon, van benne valami sztori és netán még valami általános, magasabb rendű igazság is megfogalmazódik benne. A hétköznapos mese szükségszerűen a társadalomról is elmond valamit, illetve sugall egy normát. Ezeken a buktatókon sajnos elég sok magyar szerző megbotlik.

Klasszikusnak itt Marék Veronika számít, az ő köpönyege alól bújt elő az új nemzedék. Az elmúlt években újra kiadták a Boribon-sorozatot: a rajzokon visszaköszön a hetvenes évek dizájnja, ételei - a Csúnya kislány című mesében pedig egy új lakótelepi ház gyerekei verődnek össze játszani. Egyik kövér, másik sovány, szőkék és barnák: de nyilván fel sem merül, hogy ne fehérek volnának.

Az elmúlt évek bestsellere a "reality" műfajban egyértelműen Bartos Erika és gyerekei, Anna, Peti és Gergő, akiknek valóságshow-szerűen követheti végig a fiatalabb korosztály (és szüleik) a mindennapjait, felnövekedését, ismerheti meg életkörülményeit, rokonságát. Ezek a "hétköznap-mesék" különböző korosztályokat célozva a kisgyerekek mindennapjait mesélik el, segítvén az élmények feldolgozását, elősegítvén a szocializáció rögös útját. (Igaz, olykor olyan érzése is támad az embernek, mintha a belföldi turizmus népszerűsítése is a könyv céljai közé tartozna - a szerzőnő könyveiről, illetve az általuk megosztott közönségről ebben a cikkben foglalkoztunk bővebben.) Anna, Peti és Gergő budapesti gyerekek, mégsem találkoznak egyszer sem nem fehér gyerekkel. Úgy tűnik, tökéletesen működik a szegregáció az általuk látogatott intézményekben is, és valószínűleg az akadálymentesítést sem sikerült sehol megoldani. Nem szerepel semmilyen nem europid jelleggel bíró tündér vagy kisgyerek a szintén igen népszerű Berg Judit könyveiben sem.

Mit tehet a szülő, ha mégis szeretne efféle impulzust adni a gyerekének? Rendszerint az idegen nyelvből fordított mesekönyvekhez fordulhat, ahol jó eséllyel belebotlik nem szokványos szereplőkbe. A már említett Böngészőnél is tendenciózusabb a Móra könyvkiadónál még a 1990-es években megjelent holland könyv, a Béka és az idegen. A mesében a patkányt, aki az erdőbe érkezik, le "mocskos, büdös patkányozzák", de aztán a béka, afféle nyitott értelmiségiként túllép előítéletein, majd a végén az egész közösség rájön, hogy valójában a patkány az erdő érdekes és hasznos tagja lehet. Ennél is direktebben nevel a kulturális sokszínűségre az Arena kiadó angolból fordított Az emberek című könyve, amelynek a végére a kis olvasó a nevén, magasságán és súlyán kívül a bőrszínét is beírhatja a megjelölt vonalra.