Határon innen és határon túl, holnap nyit az Ünnepi Könyvhét. Magyarországon ez lesz a 82. A könyvhétre 375 újdonság jelenik meg, s ha mindent meg szeretnénk venni, akkor milliomosnak kéne lenni: a csütörtökön utcára kerülő könyvheti művek ára összesen 1 millió 50 ezer forintba kerül.

A 82. Magyar Ünnepi Könyvhét és 10. Gyermekkönyvnapok ünnepélyes megnyitójára Budapesten holnap, délután négy órakor a Vörösmarty téren kerül sor, miután a díszegyenruhába öltözött Központi Tűzoltózenekar az Erzsébet híd pesti hídfőjétől végig masírozik a Váci utcán, és megérkezik az Oroszlános kúthoz. Az idei könyvhetet Tóth Krisztina József Attila díjas költő, író nyitja meg. Még nem tudni, mit mond. Beszél-e a magyar olvasói szokásokról?

Arról, hogy ma Magyarország lakosságának a fele gyakorlatilag sosem vesz kezébe könyvet; az átlagos magyar felnőtt napi négy-öt órát a televízió előtt ül, órákat internetezik, s ha tíz percet olvas, az már jó eredménynek számít. A könyves szakma sincs túl jó helyzetben. A könyvforgalom harmadik éve csökken, a könyvkiadásnak és könyvkereskedelemnek kevés olyan területe van, amely ne volna veszteséges.

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) adatai szerint 2010-ben a könyvforgalom csökkenése 4,05 százalékos volt. S mivel a KSH által közölt hivatalos infláció elérte a 4,9 százalékot, a könyvpiaci forgalom visszaesése 9 százalékosnak tekinthető. A szakkönyvkiadás tavaly már végveszélybe került, a másik nagy vesztes a gyermek és ifjúsági könyvkiadás, ahol a forgalomesés meghaladta a 16 százalékot. Egyedül a nem papír alapú, tehát más adathordozón megjelenő könyveknél mutatkozott jelentős növekedés: 14,32 százalékos.


Idén ez a 82. Ünnepi Könyvhét, és kevesen tudják, hogy kitalálója egy régész, újságíró és lapszerkesztő, Supka Géza volt, aki anyai ágon rokonságban állt Eötvös Józseffel és Kazinczy Ferenccel. Fantasztikus ötletével 1927-ben, a MKKE elődjének, a Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesületének miskolci nagygyűlésén állt elő. Azt mondta, azért van szükség könyvnapra, mivel Magyarországon hihetetlenül kevés ember olvas: "Nem hiszem, hogy az ország nyolcmillió lakosa közül egy-két százezer embernél több akadjon, aki állandóan vásárol könyveket s évi büdzséjének egy részét erre a célra szenteli."

Supka avval rukkolt elő, hogy a könyvnapot az év egyik napján, lehetőleg a tavasz vége felé rendezzék meg úgy, hogy az írók s a könyvkereskedők menjenek ki az utcára, lehetőleg egy festői térre, és a könyvnap reggelén katonazene vagy régi jelmezbe öltözött kürtös heroldok hívják fel a figyelmet a nap jelentőségére.

Zentai Péter László, a MKKE igazgatója, tegnapi sajtótájékoztatóján Supka Géza lányunokáját köszöntötte abból az alkalomból is, hogy megalakult, létrehozták a Supka Géza Alapítványt, ezt a kiemelten közhasznú non-profit szervezetet, melynek elsődleges célja az olvasáskultúra fejlesztése, a könyvolvasás népszerűsítése. Az alapítvány kuratóriumi elnöke Halmos Gábor (Nyitott Könyvműhely), és a tagok között van a Könyvhét, az Új Könyvpiac, s könyvkiadók és könyvterjesztők képviselői.

Az alapítvány kampányokat tervez, elsősorban könyvesboltokban, amelyekhez ismert írókat, költőket, művészeket, tudósokat és közéleti embereket szeretnének megnyerni. Első akciójuk szeptember 16-25. között egy úgynevezett Könyvajándék lesz; kinyomtatnak 100 ezer példányban egy 80 oldalas Márai-válogatáskötetet, s ha valaki ebben az időben az ország valamely könyvesboltjában magyar nyelvű könyvet vásárol, ezt kapja ajándékba.

Az Ünnepi Könyvhét sajtótájékoztatóján Jankovics Marcell, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke is megjelent. Eredetileg a Márai programról beszélt volna, melynek célja, hogy az irodalom és ismeretterjesztő művek kiadását, forgalmazását és könyvtári jelenlétét támogassa, de Jankovics arra hivatkozva, hogy mivel a sajtótájékoztatóra sem a miniszter úr, sem a kulturális államtitkár, sem pedig annak helyettese nem kapott meghívást, ezért most ő nem beszél a Márai programról, hanem majd csak csütörtökön a minisztériumban.

Holnap nyit a 82. Ünnepi Könyvhét, ami más lesz, mint eddig. Ugyanis Kolozsvárott is megrendezik. A Mátyás király szülőháza előtti téren 22 könyves standot állítanak fel. A kolozsvári Magyar Ünnepi Könyvhéten Csoóri Sándor levelét olvassák fel.


S.E. / Népszava
Megjelent: Népszava Online, 2011. június 1., 06:37 (http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=434097)
HUNRA BANNER kicsi

Levelezési cím:
Magyar Olvasástársaság
Pompor Zoltán, elnök
1123 Budapest Kék Golyó u. 2/c

Magyar Olvasástársaság • Hungarian Reading Association
1827 Budapest, OSZK Budavári Palota, F épület
Számlaszám: 11600006-00000000-40427461 • Adószám: 18007019-1-41

BANNER SZIG kicsi
 

Vonalban

Oldalainkat 339 vendég és 0 tag böngészi