Az otthon egy érzés

Európában nagyobb szabadsága és tere van a szépirodalomnak. - Tamas Dobozy magyar író Ontarioban él, ahol 20. századi amerikai irodalmat tanít. Budapesti felolvasóestje után, az Országos Idegennyelvű Könyvtárban beszélgetett vele Erdész Ági.

Tamas Dobozy második generációs kanadai magyar író. Jelenleg Ontarioban él, 20. századi amerikai irodalmat tanít a Wilfrid Laurier Egyetem Angol Irodalom és Filmtudomány Tanszékén. Magyarországra ezúttal a pécsi MESEA (The society for Multi-Ethnic Studies: Europe and the Americas) konferencia miatt jött, és, ha már itt járt, elfogadta az Idegennyelvű Könyvtár meghívását, ahol felolvasott novelláiból.

A tájékoztató angol nyelvű felolvasást ígér, ennek megfelelően már a bemutatkozás is angolul történik, ami pillanatnyi döbbenetet eredményez, hiszen mind a házigazda, Zsizsmann Éva, mind Tamas Dobozy, mind pedig a közönség remekül beszél magyarul, de nem okoz tartós fennakadást, hamar hozzászokunk anyanyelvünk ideiglenes mellőzéséhez.
Tamas Dobozy második generációs kanadai magyar, aki a szüleivel mindig is magyarul beszélt, így abban a szerencsés helyzetben van, hogy két anyanyelvvel rendelkezik. De hozzáteszi, hogy ez talán mégis túlzás, mert olvasni például nehezére esik magyarul, kevesebb benne az élvezet, mint a kínlódás, és ugyanígy van az írással is.

Gyorsan rátér a lényegre, és előveszi a felolvasásra szánt novellákat, de előtte még megjegyzi, hogy szerinte 20 perc a határ, amíg élvezetes lehet egy ilyen akció, utána már fájdalmassá válik a felolvasás, mindkét fél számára, úgyhogy ne aggódjunk, nem fogja feszegetni a türelmünk határait.

Három novellát illetve novella-részletet olvas fel, mind kötődik magyar gyökereihez. Családi történetek, anekdotázó stílus, a kettős kultúra kérdésköre, főleg annak nyelvi leképeződése (pl. a nagybácsi, aki élete végéig nem tanul meg rendesen angolul, és a “meetingelni a friendemmel” típusú kifejezésekkel tarkítja kommunikációját). Könnyed, szórakoztató, letisztult fogalmazásmód, az emigráns élet érzékletes bemutatása, annak minden fájdalmával és boldogságával. A szövegbe gyakran csempész be magyar szavakat, a novellákban felbukkanó rokonokat magyar megszólítással illeti (Zsigmond bácsi), ami rögtön felveti a kérdést, hogy az ilyen szavakat vajon hogyan ejti ki egy kanadai olvasó. Nevet, szerinte sehogyan. Talán Sigmund, de, hogy a bácsival mit kezdenek, az rejtély.

Egyébként nem minden írása szól a magyarságáról, csak, gondolta, Budapestre ezeket hozza el. Az arány az utolsó kötetében 9:3 a teljesen más témát boncolgató novellák javára. Szívesen válaszol a kérdéseinkre (természetesen továbbra is az angol a beszélgetés nyelve), elmondja, hogy körülbelül húszéves koráig nem érdekelte magyar származása, tudott róla természetesen, és használta is a nyelvet, de nemigen foglalkozott vele. Húszas évei közepén kezdett igazán érdeklődni családja története iránt, így került közel Magyarországhoz, ahol aztán élt is két évig. Az otthon számára nem egy hely, hanem inkább egy érzés, ami nem kötődik földrajzi koordinátákhoz. Az emberek, akikkel otthon érzi magát, s akik révén az otthont megteremti maga körül, lehet bárhol. Gyerekkorában gyakran hazalátogattak Magyarországra, s eleinte idegenül mozgott itthon, de a vakáció végére már az volt furcsa, hogy elmennek innen, és Kanada látszott távoli világnak. Ez a kettősség pedig máig megmaradt benne.

Az irodalmi hatások közül az európai irányzatokat tartja meghatározónak a saját stílusát illetően, azzal együtt, hogy mindent angol fordításban olvas. Szerinte leginkább a fikcióhoz való viszonyban különbözik az amerikai és az európai irodalom. Amerikában sokkal sikeresebb egy könyv, ha legalább egy része a valóságon alapszik, ha történelmi tényeket dolgoz fel, életrajzi elemek találhatók benne, degenkednek az abszolút fikciótól. Meglátása szerint Európában nagyobb szabadsága és tere van a szépirodalomnak, nem várják el tőle a feltétlen igazmondást. Neki szerencséje van, mert az anekdotázás, a családi történetek elmesélése egyébként is közel áll hozzá, bár természetesen nem minden igaz, amit ír, a valós szereplőket fikciókba ágyazza, s épp az ilyen típusú keverékeket szeretik az amerikai olvasók. Az írási szokásairól még elárulja, hogy négy gyermeke mellett nagyon nehéz időt szakítania az írásra, de egy órát azért mindennap elcsal magának. Kifejezetten nehéz munkának tartja az írást, nem érti azokat, akik azt állítják, hogy a saját szórakoztatásukra írnak. Sosem lenne képes csinálni semmi mást, ami ennyire nehéz, pusztán a maga kedvéért. A kérdésre, hogy próbálkozott-e más műfajokkal is a novellán kívül sajnálkozva vallja be, hogy igen írt egy rémes regényt, raádásul fiatalabb korában még versekkel is kísérletezett... Őszintén bánja, hogy ezek megjelentek, az életrajzából és a könyvei sorából rendszeresen ki is hagyja őket. Jelenleg egy olyan történeten dolgozik, amiben Kun Béla letelepedik Kanadában egy pusztán, a semmi közepén, és államot alapít.

Legnagyobb sikerélményének azt tartja, amikor olyan kanadai magyaroktól kap levelet, akik nem őrzik magyarságukat, nem beszélik a nyelvet, mindössze csak azzal vannak tisztában, hogy a nagyszüleik még valahol Közép-Európában éltek, és az ő novelláiból kezdték el megérteni saját családjuk történetét.

Magyarországi megjelenés, műveinek magyar fordítása egyelőre nincsen tervbe véve, nem titkolózik, Tamas Dobozy valóban nem tud ilyesmiről.

Erdész Ági

Megjelent: Litera.hu, 2010. június 25. (http://www.litera.hu/hirek/az-otthon-egy-erzes)