Aztán jön a világszerte ismert Mikszáth-regény, a még kínaiul is olvasható Szent Péter esernyője, az 1935-ös adaptációból leginkább a Básti Lajos által megformált Vidra Gyuri alakja marad meg a néző emlékezetében, az 1985-ös feldolgozásból Pécsi Sándoré és Törőcsik Marié. A glogovai papot személyesíti meg az egyik, szép húgocskáját a másik. De A fekete várost is folyamatosan vetítik, a Zsurzs Éva által 1971-ben rendezett tévésorozatot egyesek a Magyar Televízió legeslegnagyobb sikereként tartották-tartják számon.

Vannak, akik azt állítják, Mikszáth Kálmán népszerűségét a mozgókép tartja életben mind a mai napig. Az a tény, hogy voltaképpen a magyarországi filmgyártás kezdeteitől gyakran és szívesen filmesítették meg az írásait. És nem is csak a legismertebbeket: 1932-ben például – német-magyar koprodukcióban – A vén gazembert, 1976-ban a Hungária Kávéház című négyrészes sorozatban az Esküvő Gerelypusztán, a Legyen az özvegyem!, A berlini lány és A lecke című elbeszélését is. Ezek a produkciók azonban szerintem éppen azt tanúsítják, hogy az üzleti s az aktuálpolitikai szempontokat mindennél fontosabbnak tartó filmes vállalkozók számára nem az egyes művek, hanem maga Mikszáth Kálmán volt a biztosíték arra, hogy kezdeményezésük sikeres lesz. fakeFCKRemove

A két világháború közötti években, de a Rákosi rendszerben és a kádári időkben is okkal, joggal gondolhatták a producerek, hogy az a kedvesen ironizáló stílusban nyilvánosságra hozott, keserű világlátás, amely az 1847 és 1910 között élt író sajátja volt, minden kor emberének a lelkében visszhangra talál. Így aztán, mondhatni, Székely Istvántól Makk Károlyig, Keleti Mártontól Zsurzs Éváig mindnyájan erre a „visszhangra” építkeztek. Fordulatos, érdekes és végtelenül humánus irodalmi alapanyag segítségével meséltek arról, hogy a sors, bizony, független az emberi akarattól, hogy mindennapjaink kiszámíthatatlanok, hogy egyetlen olyan társadalmi réteg sem található hazánkban, amely távlatokat nyithatna, és viselkedési mintákat adhatna a népnek. Hogy a magyar történelem voltaképpen csapdahelyzetek sorozata, s hogy az országos jelentőségű döntések egymásutánja, a józan ész és a közerkölcs gyakran köszönő viszonyban sincs egymással.

Mikszáth Kálmán legsikeresebb történeteit – a már említetteken kívül a Beszélő köntöst, a Beszterce ostromát, a Különös házasságot - többször is filmre vették. Olykor, a pillanat kívánalmainak megfelelően át is alakították őket. Ezeket a – rendszerint ideológiai indíttatású - átigazításokat azonban a mozi- és tévénéző nagyközönség soha nem tudta elfogadni. Már csak azért sem, mert Mikszáthot olvasták is az emberek, nem csak „bámulták”, a filmvászon és a képernyő „közbeiktatásával”. Sőt, az is gyakran megesett, hogy a film- és tévéváltozat láttán tértek vissza az eredeti írásokhoz az emberek, és egy-egy sikeres mozgóképes Mikszáth-adaptáció bemutatója után elképesztő példányszámban keltek el az író könyvei. A millennium óta azonban nem is könyvkereskedelem vagy a filmes világ, húz hasznot Mikszáth Kálmán írói hagyatékából, hanem a színházi élet; az ezredforduló után Kecskeméten, Egerben, Kőszegen, de még Budapesten is szép sikert arattak

A beszélő köntös, a Beszterce ostroma, a Különös házasság és a Szent Péter esernyője, című prózai remeklések dramatizált változatai. Mindezzel, persze, nem azt kívánom elhitetni kedves olvasóimmal, méghozzá a televíziós jegyzet műfajában (!), hogy a mozgóképesített Mikszáth Kálmánt nem kell komolyan venni. De bizony, nagyon is komolyan kell venni, s ennek a meggyőződésemnek a legfőbb tanúsítványaként, nyomban perelni kezdek azoknak a filmváltozatoknak a műsorra tűzéséért, amelyek a jelenlegi Mikszáth-évforduló alkalmából is láthatatlanok maradtak. Elsőként Cakó Ferenc animációs filmsorozatának megismétléséért kiáltok, szerintem ugyanis a Mikszáth Kálmán írásai alapján összeállított Magyar várak legendái a 2000-es rendezvénysorozat alkalmából életre hívott produkciók tán leginkább időtálló alkotása, a kisgyermekeknek szánt produkciók közül bizonyosan. Másodjára az összes többiért, amit 2010 tavaszán nem láthattunk. (Dzsentrifészek, Egy fiúnak a fele, Mit csinált felséged háromtól ötig?, Az én kortársaim, A körtvélyesi csíny, Hungária Kávéház…) Mindegyik megérdemli a figyelmünket, mert mindegyik visszavezethet bennünket a magyar irodalomnak ahhoz a klasszikusához, akit régen is kortársuknak érezhettek az emberek, és mostanában is annak tekinthetnek.

Határainkon túl, teszem azt Csehországban, Szlovákiában, ekként is kezelik Mikszáth Kálmánt. Jól illusztrálta ezt az a 2007-ben, Nagykürtösön megrendezett nemzetközi konferencia, amelyről kellően részletes tudósításban számolt be annak idején a Duna Televízió. A felvételt – miként a horpácsi Mikszáth-birtokot bemutató dokumentumfilmet – az író emlékének szentelt adásnapon ismét látni lehet. Figyelemre méltó összeállítás, érdemes megtekinteni. Megtudhatjuk belőle, hogy milyen „útmutató lehet Mikszáth mind a magyarok, mind a szlovákok önismeretében”; hogy miért olyan népszerű a „nagy palóc” a csehek köreiben, és, hogy a publicista Mikszáth XXI. századi közéletünkhöz kísértetiesen hasonló világot örökített meg. Az egyik magyarországi Mikszáth-kutató szerint Mikszáth Kálmánnál minden jelen idejű kül- és belpolitikai történésre találni szellemes és bölcs szentenciát. Sommás ítéletet is, „hiúságunk vásáráról” csakúgy, mint a nagy európai közösségben elfoglalt helyünkről, szerepünkről. Állítólag Mikszáth Kálmán szerint, mi, magyarországi magyarok „leginkább Európa balekjei vagyunk”.