Kányádi Sándorral találkozhatunk Nagyváradon
- Részletek
- Írta: Csere Tamás
- Kategória: Agora
- Találatok: 2345
2009. december 18-20. között Kányádi Sándor lesz a Posticum és Metrion Egyesület rendezte Nap-mese vendége. A közönségtalálkozót két ízben szervezik. December 19-én délelőtt 11 órától a gyerekeknek, ugyanazon a napon 17 órától pedig a felnőtteknek. Azok, akik Posticumban szállnak meg, három napig lehetnek együtt a neves költővel.Erre a három napra előzetes bejelentkezés alapján lehet szállást foglalni.
Tekintettel Kányádi Sándor népszerűségére, ezúton is kérjük a gyerek-közönség szervezőit, (szülőket, tanítókat, nevelőket) jelezzék jöveteli szándékukat, hogy igazodhassunk a létszámhoz.
Látogassa a program blogját, a napmese.blogspot.com címen, vagy a Posticum honlapját, a www.posticum.ro címen.
Kányádi Sándor 1929. május 10-én született Nagygalambfalván. Iskoláit szülőfalujában, majd Székelyudvarhelyen végezte. 1950-től Kolozsváron élt, egy fél évig a Szentgyörgyi István Színművészeti Iskola hallgatója, a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Nyelv- és Irodalom Tanszékén szerez magyar irodalom szakos tanári diplomát. (Nem lett belőle tanár.) Segédszerkesztő az Irodalmi Almanachnál, pár hónapig az Utunk szerkesztőségében is dolgozik, hosszabb ideig a Dolgozó Nő és 1990-ig a Napsugár című gyereklap munkatársa.
Páskándi Géza fedezte fel egyik versét az iskolai faliújságban. 1950-ben debütált a bukaresti Ifjúmunkás lapban. A költő számtalan irodalmi körúton végiglátogatta Erdély majd minden települését. Gyerekverseit már a legkisebbek is mondogatják. Bajor Andor az Utunk szilveszteri számaiban, az Ütünk-ben, kedvesen őt is megfricskázza -
1956 október-novemberében a Romániai Írószövetség a Szovjetúnióba küldi, először lépi át a határt. Ellátogat Leningrádba, Moszkvába és Örményországba is. Meghívásra Bécsbe utazik, ahol Líránk Bécsben címmel tart előadást, előadói körúton Sütő Andrással együtt Norvégiában és Svédországban jár, kortárs romániai költőkkel Kanadában és az USÁ-ban. 1984-ben hosszabb ideig Észak- és Dél-Amerikában utazik, szintén előadóként.
Fernando Pessoa portugál költő mondta: a költők élete nem az életrajzuk, hanem a verseik.
Kányádi Sándor költészete mindig érzékenyen adta vissza a tájakat, amelyken a költő járt. Egyik verssorozatának is, amelyet a Kaláka Együttes megzenésített, ez a címe: Vannak vidékek. Udvarhelyszék, a szülőföld, öt érzékszervvel felfogható valós képekben él, ha ma valaki Segesvár és Udvarhely között utazik, vagy Kászon környékén, az eltelt évek és változások után is láthatja a Kányádi által leírt tájat.
Éppen a hely ízes volta teremt aztán összeköttetéseket azokkal a helyszínekkel, amelyekre később a költő látogat. „Az indián s a néger/ tüzet rakni éppügy térdel/ mint a Hargitán a pásztor”. Aki erősen kötődik egy helyhez, azt úgy ismeri, mint tenyerét és minden részletét értékeli, az tudja szeretni utazásaiban a tájat, amellyel találkozik. Hiszen a helyekben van közös és aki egyhez közel kerül, az közel kerül a többihez is, legbelül van az egyetemesség.
Kányádi költészetének másik meghatározó eleme az ember ebbe a tájba illesztve; viszonya a tájjal, társaival, helyzetével. A történelmi idő folytán a kissebségi lét is. A költő érzékenyen válaszolt az éppen zajló eseményekre, a kortársak lépéseire, a legfrisebb alkotásokra. Két lábbal a földön járó, mindenestől a világban benne élő emberként él és ír. Mind a mai napig tevékeny.
Számos kötete van, verseit lefordították román, német, francia, angol nyelvre. Ő maga fordított az erdélyi jiddis népköltészetből. Ő írta az Ábel a rengetegben című film forgatókönyvét is. Óvódától tizenkettedik osztályig tanítják, kötelező érettségi téma, hivatkozási pont.
Ezen túl, vagy inkább ezen innen, a versek és a költő, a személy, találkozásokról szól és többnyire egyszerű helyzetben, egyszerű emberrel. Azért egyszerű a helyzet és személy, mert a költő egyértelművé teszi. Ezekben a találkozásokban mesél; rengeteg mesét írt. Kimond egy helyet, egy személyt, többet, végül már csupa ismerős helyzetekből és emberekből áll a világ.
Ő írta Kodályról, most rá is igaz: boldog, akinek térdén/ egy ország lovagolhat.
A gyermeknek szülei mesélnek, minden népnek a saját nyelve mesél, hogy tájékozódni tudjon abban a világban, amelybe született, s amelyet maga teremtett magának. A mesék kellenek, ők a folytonosság, hogy értsük magunkat. Nagyon távoli, eredetünkkori őseinkről meséltek közelebbi őseink, a nagyszülők vagy a szülők. Egy országban jó, ha az emberek tudnak mesélni, ha van mit mesélniük. A költők és mindenkori igricek a jelent mesélik el, hogy tudjuk, mi történik velünk. Addig mesélnek, amíg minden ismerős lesz és rájövünk arra, hogy otthon vagyunk.
Szeretettel várjuk Kányádi Sándort Váradra és mindenkit ugyanilyen szeretettel a közönségtalálkozóra.
Varga Borbála
Megjelent: Erdély Ma (http://www.erdely.ma), 2009. december 12., 09:42 (http://www.erdely.ma/ajanlo.php?id=62180)
