Ha most kissé nagyvonalúan egy szűkített ténymegállapítással szeretnénk elintézni a könyvkiadás jelenidejét, akkor azt mondhatnánk: fanyalgásra nincs ok. Kivált igaz mindez a gyerekkönyvek területén, azzal a zárójeles megjegyzéssel, hogy azért persze a nyafogó butaság is elfoglalta a maga hadállásait. De mi most könyveljük el a karácsonyt értékekkel. Például:

Charlie Ayres: Kalandozás a művészet történetében

című kötetével. Mely, noha gyerekeknek íródott, lényegretörő és pontos, felnőttek számára is élvezetes olvasmány. Legfeljebb nélkülözi a művészetről írók által különösen kedvelt terjengős okoskodásokat. Az 1305-től 1888-ig terjedő időszak meghatározó művészeiről és azok fontosabb alkotásairól mesél közérthetően. Giotto,

Leonardo da Vinci, Dürer, Michelangelo, Rembrandt, Goya, Monet rövidke életrajza mellé szerkesztett érdekességekből is sok minden kiderül az alkotóról. Csak példaképpen: Michelangelóról megtudjuk, hogy az orra azért volt szinte teljesen lapos, mert Firenzében egy féltékeny festőtanonc betörte, Goya imádta az étcsokoládét, Monet pedig a tengereket, olyannyira, hogy egyszer azt kérte: egy tengeri bójába temessék el. Főművek, időrendi mutató táblázatok, a történeteket élénkítő pletykák, mindez együtt egy kalandos művészeti utazás a Göncöl-Saxum szép kiállítású kiadványának segítségével.

Ha már kalandok, akkor ejtsünk szót egy másik könyvről:

Ljudmila Ulickaja: Történetek állatokról és emberekről

című munkájáról. Ulickaja történeteiben (na jó, ha nagyon muszáj, meséiben) a hősöket, fordulatokat bátran átszűri a felnőttvilágon. Nem retten meg attól, hogy szót ejtsen halálról, bajkeverésről, fájdalomról. Tudja, bátran kavaroghat a mese a valóság olykor fájdalmas természete szerint, talán jobb is, ha eszerint kavarog, mert akkor feltétlenül igaz lesz és őszinte. És persze gondoskodik róla, hogy szívünkbe zárjuk a bajkeverő kéményseprőt, a vagyonáért remegő Magányos Egeret vagy a jóságos, öreg Kalácsovot.

Bár Ulickaja mostanában a felnőttirodalom egyik hazai sztárja, tudjuk: negyvenéves korában megjelent első kötete is gyerekkönyv volt, számos gyerekverset, mesét írt azóta, talán nem véletlen, hogy ért a kicsik, meg a fantázia világában kedvesen bukdácsoló mesehősök nyelvén.

Ha már fantázia, akkor ne feledkezzünk meg:

Tim Burton: Karácsonyi lidércnyomás

című könyvéről. Tim Burton amerikai rendező, már gyerekkorában is rajongott a hátborzongató, szürrealista írásokért, fiatalabb korában falta a horrortörténeteket és képregényeket. Filmrendezőként is vonzódik a különös sztorikhoz, az ő nevéhez fűződik egyebek mellett a Batman, A majmok bolygója vagy a Karácsonyi lidércnyomás című film, mely most könyvalakban is napvilágot látott minálunk. Egy, a szerző által illusztrált abszurd verses mesekönyv, melyben Halloweenfölde lakója, bizonyos Csontvázy Izsák, megunván vérfagyasztást, velőtrázást, elrabolja a karácsony ünnepét, hogy aztán ő legyen a Télapó. Jót akar, ajándékozni kezd, bár ne kezdene…

Tim Burton könyve amúgy nem is igazi gyerekkönyv, mert a sok rémisztő (amúgy persze mulatságos és abszurd) kaland (Stern Gábor kitűnő és itt-ott Varró Dánielt idéző fordítása) leginkább a mókapolcra kívánkozik.

És hogy még a mai, poénokra, túlzásokra kihegyezett világban sem kell mindennek feltétlenül modernnek lennie, arra bizonyság:

Fisch Gábor László: Nagyapó meséi

című könyve. Melyben nem bukkanhatunk nagyszabású csodákra, a szó mai, kavargó értelmében legalábbis. Mert egy idő után azért rájövünk arra: végeredményben nagyszabású csoda Nagyapó kertjének valamennyi rezdülése, a cinkék, a verebek, a tücskök-bogarak élete, amikor a csíra kibújik a földből, vagy a gyöngyvirágok kicsi harangjai megcsendülnek. Kicsit hozzá kell lassulnunk az állatok kalandjaihoz, a meséhez, és meg fogunk lepődni: lassabban sem olyan rossz élni.