2018. 11. 17.
„Tündérolvasók” országos szövegértési verseny - 2018-2019. tanév
- Részletek
- Kategória: Hírek
- 2018-11-17 17:45:19 Megjelent: 2018. november 17. szombat, 18:45
- Írta: Fazekas Mária
- Találatok: 4412
Magyar Olvasástársaság (HUNRA) fővédnökségével
PTKKKM Kecskés Gyula Városi Könyvtár Tagintézmény
Püspökladány
Pályázati felhívás
”Tündérolvasók” elnevezésű szövegértési versenyünket immár nyolcadik
alkalommal hirdetjük meg - második éve a Magyar Olvasástársaság fővédnökségével -, a
hazai általános iskolák felső tagozatos tanulói, illetve más iskolatípus ennek
megfelelő korosztálya számára.
Célunk egyrészt a gyermekek szövegértési és olvasási készségének fejlesztése.
Másrészt az adott olvasmányok írójával történő személyes találkozás révén a mai magyar
gyermekirodalom alkotásainak élményközpontú megismertetése és az olvasás
népszerűsítése.
Versenyünk munkaformáját tekintve csoportmunka (2-3 fő/csapat). Bár több csapat
jelentkezését is elfogadjuk ugyanabból az intézményből, azonban a szóbeli döntőn
közülük egy képviselheti az adott intézményt.
A két levelezős fordulóból és egy szóbeli döntőből álló megmérettetés során
fordulónként kettő, elsősorban kortárs, magyar irodalmi mű elolvasása és játékos
feldolgozása vár a jelentkezőkre. Az összesítésben legtöbb pontot elért tíz csapat ezt
követően szóbeli döntőn mérheti össze tudását Püspökladányban.
A résztvevők számára a nevezési/regisztrációs időszak lezárását követően
elektronikus formában juttatjuk el az egyes fordulók feladatlapjait, melyeknek
feladattípusait (szókereső, képrejtvény, helyszínelő, szereplőválogató, hasonlatkereső,
stb.) úgy igyekezünk összeállítani, hogy egyrészt nehézségi fokukat tekintve
megfeleljenek az adott korosztály képességeinek, másrészt játékosságukkal élménnyé
tegyék az adott mű befogadását és feldolgozását.
A verseny ütemezése
Versenyünk a tanév rendjébe illeszkedve, 2018 novemberétől 2019 márciusáig tart.
Nevezési határidő: 2018. november 16. Nevezési díj: 3000.- Ft/ csapat
1. forduló:
2018. november 19 - 2019. január 04. (postára adási határidő!)
Téma: Gimesi Dóra-Jeli Viktória-Tasnádi István: Időfutár 1. A körző titka
(Témafelelős: Koroknainé Kerekes Mária Zita)
Patrick J. Morrison:Nostredamus levelei 1 (Bukros Zsolt) A holló hatalmában
(Témafelelős: Mészáros Eszter)
2. forduló:
2019. január 14 - 2019. március 01. (postára adási határidő!)
Téma: Gimesi Dóra-Jeli Viktória-Tasnádi István-Vészits Andrea: Időfutár 2. A királynő palástja
(Témafelelős: Megyaszai Szilvia)
Patrick J. Morrison:Nostredamus levelei 2. (Bukros Zsolt) A Monarchia markában
(Témafelelős: Andrási Istvánné, Tünde )
Szóbeli döntő: 2019. március 29. (Íróvendég közreműködésével.)
A szóbeli döntőbe jutott (10), valamint további tízenöt eredményesen szereplő csapat tagjainak díjazása: értékes könyvcsomagok az elért helyezésnek megfelelően.
Kérjük a kitöltött feladatlapokat a határidőt betartva postai úton visszajuttatni.
Az egyes fordulók eredményeiről e-mailben adunk tájékoztatást.
A jelentkezés és a részvétel feltételei
A versenyre a mellékelt Jelentkezési lap kitöltésével és határidőre (postai vagy elektronikus úton) történő eljuttatásával, és a nevezési díj befizetésével lehet benevezni. Mivel az egyes csapatok fantázianevük, jeligéjük alapján kerülnek nyilvántartásba, ezért kérjük, jegyezzék azt meg, és a verseny során ne változtassák! (Felhívjuk figyelmüket az ötletes, egyedi nevek használatára, s kérjük kerüljék a pl. Könyvmoly, Könyvkukac megnevezéseket!)
Verenyünk során bármilyen felmerülő kérdésükkel keressék az alábbi szervező könyvtárosokat:
Andrási Istvánné, Tünde, Koroknainé Kerekes Mária Zita, Megyaszai Szilvia, Mészáros Eszter
Elérhetőségek: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Tel.: +36 54/ 451-093
Püspökladány, 2018. november 05.
Tányér József
intézményvezető
2018. 11. 14.
Kötelező olvasmányok online
- Részletek
- Kategória: Hírek
- 2018-11-14 12:18:38 Megjelent: 2018. november 14. szerda, 13:18
- Írta: Fazekas Mária
- Találatok: 1223
Az iskolai könyvtár lassan halódik, de legalábbis átértékelődik a digitális világban. Elmúlt az a gyomorszorító érzés, amit az áhított, és/vagy kötelezően elolvasandó könyv hiánya okozott a polcok böngészése közben. Ha nem ott kapnák a diákok az iskolai könyveket, és nem működne könyvraktárként, tényleg nehéz lenne funkciót találni neki. A kötelező olvasmányok manapság egészen biztosan elérhetőek online (főleg a klasszikusok, akiket már a jog sem véd). Nem nehéz ezeket megtalálni, mégis hasznos lehet egy olyan lista, ahol az összes egybe van gyűjtve. Nos, ma egy ilyen listát ajánlunk,ahonnan az összes kötelezőt letölthetjük, vagy online olvashatjuk.
http://www.tanarblog.hu/cikk/kotelezo-olvasmanyok-online
2018. 10. 18.
EURead Annual General Meeting - 2018. október 17-19.
- Részletek
- Kategória: Hírek
- 2018-10-18 17:00:36 Megjelent: 2018. október 18. csütörtök, 19:00
- Írta: Fazekas Mária
- Találatok: 3205
A Belgiumban, Brüsszelben 2018. október 17-19. között megrendezésre kerülő konferencián a Magyar Olvasástársaságot Kádárné dr Fülöp Judit képviseli. Az esemény részletes programja a linkre kattintva olvasható.
A konferencia honlapja itt érhető el: https://www.euread.com/
2018. 09. 09.
A népmese napja 2018. – XIV. Országos népmese-konferencia – PROGRAMTERVEZET
- Részletek
- Kategória: Hírek
- 2018-09-09 18:48:48 Megjelent: 2018. szeptember 09. vasárnap, 20:48
- Írta: Super User
- Találatok: 2205
›› GALÉRIA ‹‹
›› SAJTÓMEGJELENÉSEK ‹‹
2018. 08. 24.
Tanácsülés (2018. 08. 31.) Bp. OPKM
- Részletek
- Kategória: Hírek
- 2018-08-24 06:24:20 Megjelent: 2018. augusztus 24. péntek, 08:24
- Írta: Super User
- Találatok: 1276
Tanácsülés
2018. 08. 31. 10.00
Bp. OPKM (Budapest, Könyves Kálmán körút 40., 1087) II. em. Tanácsterem
PROGRAMTERVEZET
- Népmese-konferencia előkészítése
- Előző tanácsülés óta történtek
- Alapszabályzat módosítása
- Közgyűlés előkészítése
- A HUNRA arca – országos kampány tervezése
- Nemzetközi kapcsolatok
- Konferencia-részvétel
- Az Olvasás Világnapja
- Az olvasás éjszakája
- Feladataink
- Egyéb
2018. 08. 23.
A népmese napja 2018. – XIV. Országos népmese-konferencia
- Részletek
- Kategória: Hírek
- 2018-08-23 08:32:15 Megjelent: 2018. augusztus 23. csütörtök, 10:32
- Írta: Super User
- Találatok: 5925
Az „igazságos” mesék
2018. szeptember 28–29. Budapest
A Magyar Olvasástársaság a XIV. országos népmese-konferenciával ünneplésre szólít fel minden érdeklődőt, mesebarátot Benedek Elek születésnapja alkalmából.
2005 óta ünnepeljük e sokrétű kincsestár, a gyermeknek és felnőtteknek szóló mesék gazdagságát, szakmai és kulturális eseményekkel, népmesés programok ösztönzésével. Az együttmesélés és egymástól tanulás, valamint a szakmai kapcsolattartás a kulcsa a közösségi mese-élet fenntartásának, mesekultúránk tovább örökítésének. Konferenciánk a találkozás, a tanácskozás, a támogatás és a szakmaközi összefogás helye, ahol az egymást tisztelő szakmai közösség a közönség számára közel hozza a meseműveltség kincseit.
2018. 08. 23.
Nemzetközi program részese lett a HUNRA
- Részletek
- Kategória: Hírek
- 2018-08-23 07:44:26 Megjelent: 2018. augusztus 23. csütörtök, 09:44
- Írta: Gombos Péter
- Találatok: 2875
Ahogy arról korábban folyamatosan tájékoztatást adtunk, a Magyar Olvasástársaág részese lett a Visegrad Reads to Kids programnak. A célunk az volt, hogy felhívjuk a figyelmet a gyerekeknek történő (fel)olvasás jelentőségére.
Ennek keretében 2018. június 4-e és 10-e között több városban szerveztünk felolvasásokat, író-olvasó találkozókat, kiállítást, villámcsődületet.
Az eseményeken összességében több ezer gyerek vett részt, és a tapasztalatok arra sarkallnak minket, hogy jövőre még nagyobb szabású, még több embert elérő, megmozgató projektet tervezzünk.
National Report from Hungary
about the Visegrad Reads to Kids project
Az eseményeken készült fotók a Galériában láthatók.
A Bővebben-re kattintva a projektről szóló angol nyelvű jelentést olvashatják.
2018. 06. 14.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye is olvasott a gyerekeknek
- Részletek
- Kategória: Olvasás
- 2018-06-14 16:14:29 Megjelent: 2018. június 14. csütörtök, 18:14
- Írta: Gombos Péter
- Találatok: 2161
A „Visegrád olvas a gyerekeknek” projekthez kapcsolódva Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyében 64 településen szerveztek programot 2018. június 8-án, 10.00 és 12.00 között.
A központi rendezvényünk helyszíne Apagy település volt. A Könyvtári Információs és Közösségi Helyen mintegy hetven kisdiák várta a program díszvendégét, Bakos-Kiss Gábort, a Nemzeti Színház művészét. Az „hazalátogató” művész a szülőfaluján kívül még három szomszédos településen felolvasott a gyerekeknek, miközben több színművész a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházból (Tóth Károly, Munkácsi Anita, Dézsi Darinka, Fridrik Noémi) és Gosztola Adél a Vígszínházból más-más településeken jártak. Meséltek, felolvastak a gyerekeknek. Írók, költők, előadók is csatlakoztak hozzájuk: Hajdú Zsanett, Harcos Bálint, Nagy Szabina, Simon Szilvia és sokan mások: könyvtárosok, pedagógusok, szülők, település önkormányzati testületének tagjai, történelmi egyházak képviselői, hitoktatók, olvasókörök és nyugdíjas klubok tagjai.
2018. 06. 07.
Kaposvár olvasott a gyerekeknek
- Részletek
- Kategória: Olvasás
- 2018-06-07 20:00:15 Megjelent: 2018. június 07. csütörtök, 22:00
- Írta: Gombos Péter
- Találatok: 2146
Az olvasás hetének negyedik napján Kaposvárra került a sor, s Somogyban egy villámcsődülettel ünnepeltek a gyerekek.
A Fő téren több száz alsós diák gyűlt össze, hogy együtt szavalják el Varró Dániel Miért üres a postaláda? című versét. A közös verselést Fándly Csaba színművész vezényelte, aki emellett egy Lázár Ervin-mesével és további versekkel is szórakoztatta a megjelenteket.
Az eseményen ott volt személyesen Varró Dániel is, akit a gyerekek egy sajátos produkcióval leptek meg: mindenki egy-egy betűt felemelve megjelenítették az említett versét.
Az eseményről tudósítás itt olvasható, látható:
http://kapos.hu/hirek/kis_szines/2018-06-07/villamcsodulettel_koszontottek_az_idei_konyvhetet.html
2018. 06. 07.
Kecskemét olvasott a gyerekeknek
- Részletek
- Kategória: Olvasás
- 2018-06-07 19:42:33 Megjelent: 2018. június 07. csütörtök, 21:42
- Írta: Gombos Péter
- Találatok: 2150
Folytatva a Pécsen megkezdett programsorozatot, június 6-ára Kecskemét szervezett (fel)ovasós programokat. Többek között foglalkozások, olvasós játékok és kiállítás várta a gyerekeket szerdán a „hírös városban”.
A „Visegrad Reads to Kids” kampány kiemelt helyszíne 2018. június 6-án a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár volt Kecskeméten. Délelőtt Harcos Bálint meseíró olvasott fel óvodásoknak és kisiskolásoknak Szofi meséiből, délután pedig a könyvtár vendége volt dr. Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester, aki második osztályos gyerekekkel ismertette meg Rumcájsz történetét. A felolvasást követően az iskolások kiscsoportos, játékos foglalkozáson vehettek részt a könyvtárosok jóvoltából. Június 4-től 10-ig a megyei kisiskolásai online vetélkedő keretében ismerkedhetnek meg a visegrádi országok gyermekkönyveivel.
Június 7-én a Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Szakgimnázium és Szakközépiskola épületében nyílt meg a 12 világ – kortárs cseh gyermekkönyv-illusztrátorok című kiállítás a budapesti Cseh Centrum, a Magyar Olvasástársaság és a Könyvtárostanárok Egyesületének Kecskeméti Munkaközössége jóvoltából. A kiállítást Lucie Orbók, a budapesti Cseh Centrum igazgatója, a HUNRA képviseletében pedig dr. Szinger Veronika nyitotta meg. A megnyitó után a kisebb gyerekek mesefoglalkozáson vehettek részt Vadásziné Redenczki Anita vezetésével, aki Zdenek Sverák: Apukám, ez jól sikerült című könyvét mutatta be a kicsiknek. A nagyobbak Svejk, a derék katona nyomán rejtvényes barangolásra indultak Csomorné Bárány Melinda irányításával. Pet'ovska Flóra műfordító, a Csirimojó Kiadó vezetője pedig az iskola gyógynövénykertjének kínálatából füvészkönyvet készített a gyerekekkel Tereza Vostradovská: Egérke enciklopédiája című könyve alapján.
Beszámolók és fotók az alábbi linkeken olvashatók:
https://hiros.hu/visegrad-reads-to-kids
http://web.kjmk.hu/kjmk/olvashow/vakacio.aspx
2018. 06. 05.
A Sárkányos Gyerekkönyvtárban olvastak a gyerekeknek
- Részletek
- Kategória: Olvasás
- 2018-06-05 19:47:45 Megjelent: 2018. június 05. kedd, 21:47
- Írta: Gombos Péter
- Találatok: 1823
A Visegrad Reads to Kids program keretében 2018. június 5-én a Sárkányos Gyerekkönyvtárba hívtak meg gyerekeket.
A kisebbeknek Both Gabi és Bajzáth Mária mesélt, a nagyobbaknak Nyulász Péter és Gáspár Ferenc olvasott fel a könyveikből, s meséltek a regények születéséről is.
A program közben néhány percre összekapcsolódtak skype-on a cseh, lengyel és szlovák események résztvevői.
A projekt támogatója a Visegrad Fund volt.
2018. 06. 05.
Pécs olvasott a gyerekeknek
- Részletek
- Kategória: Olvasás
- 2018-06-05 19:38:42 Megjelent: 2018. június 05. kedd, 21:38
- Írta: Gombos Péter
- Találatok: 2123
A Visegrádi Alap támogatásával, a HUNRA által szervezett, gyermekeknek szóló olvasási hét keretében 2018. június 4-én a Csorba Győző Könyvtár Körbirodalom Gyermekkönyvtárában Tasnádi Emese írónő és Vlasits Barbara színművész olvasott fel az írónő Városi legendák című kötetéből. A mesehallgatás mellett beszélgettek a gyerekekkel kedvenc meséikről, mesehőseikről, a meseírásról és az olvasásról, annak szépségéről is.
2018. 06. 03.
Prágában indult a felolvasós hét
- Részletek
- Kategória: Olvasás
- 2018-06-03 19:17:06 Megjelent: 2018. június 03. vasárnap, 21:17
- Írta: Gombos Péter
- Találatok: 1861
Fel! Olvasni! – írtuk a Visegrádi Négyek együttműködésében megvalósuló program magyar szórólapjára. Hiszen a kezdeményezés lényege ez lenne: minél több fenőttet rávenni arra, hogy olvasson gyermekeinek, unokáinak, a környezetében lévő 4-10 éveseknek.
Bár a négy ország szervezetei maguk találták ki programjaikat, a kezdés közös volt, 2018. május 28-án Prágában találkozott a cseh, a lengyel, a szlovák és a magyar küldöttség. Az ünnepi programon a Magyar Olvasástársaságot Szinger Veronika, Gombos Péter és Pompor Zoltán képviselték, s kis csapatunk nagyon jó tapasztalatokkal, ötletekkel tért haza. A csehek szervezte esten az ország legismertebb művészei vettek részt. A műsorvezető Martin Dejdar színész volt, és fellépett például a hallatlanul népszerű Mirai zenekar is. De országos, sőt világbajnok sportolók is jelen voltak (Gabriela és Petr Kuokalova), akik nemcsak arról meséltek, hogy számukra miért fontos a mesélés, de olvastak is a jelenlévő, mintegy 200 gyermeknek. Meglepetés műsorszámként a biatlonista Gabi a Mirai együttessel közösen is énekelt – nagy sikert aratva a közönség körében.
Kiderült az is, hogy Csehországban tévés reklámok is erősítik a kampányt, noha állami támogatás nincs a projekt mögött. (Ellentétben például Lengyelországgal.)
Bár igazán nagyot (tévés megjelenést, óriásplakátokat...) mi csak jövőre álmodunk, remélhetőleg június 4-e és 10-e között már idén is több ezer gyermeket érünk el, mozgatunk meg programjainkkal. A jelszó már megvan: Fel! Olvasni!
2018. 05. 28.
Visegrád olvas a gyerekeknek (2018. június 4. – június 10.)
- Részletek
- Kategória: Hírek
- 2018-05-28 21:38:50 Megjelent: 2018. május 28. hétfő, 23:38
- Írta: Super User
- Találatok: 1805
2018. 05. 27.
The Week of Reading to Kids within the project Visegrad Reads to Kids
- Részletek
- Kategória: Hírek
- 2018-05-27 22:00:53 Megjelent: 2018. május 28. hétfő, 00:00
- Írta: Super User
- Találatok: 3095
Our aim is to raise awareness about the importance of reading aloud amongst all four Visegrad countries. We want to promote reading aloud through campaigns amongst parents and stakeholders (schools, libraries, family centres, etc.). In the framework of the project, we will organise and promote The Week of Reading to Kids within the project Visegrad Reads to Kids which will be focused on children and children’s literature.
The ceremonial Inauguration will be held in Prague on the 28th of May. The Week of Reading to Kids within the project Visegrad Reads to Kids will take place in the first week of June 2018.
2018. 05. 01.
Mesék hatása a gyermeki fejlődésre I. rész
- Részletek
- Kategória: Hírek
- 2018-05-01 18:44:56 Megjelent: 2018. május 01. kedd, 20:44
- Írta: Fazekas Mária
- Találatok: 3295
„A gyerekek a szemünk láttára mesén nőnek föl. Jó ha tudjuk, számon tartjuk, hogy a mese kiemel az állatvilágból, civilizál. A mese emberré tesz” – vélekedik Lengyel László. Lehet-e következménye, ha az „Óperenciás tengeren is túl” nő fel a gyerek? A mese egy megfakult régi szokás lenne, vagy elhanyagolhatatlan közös élmény?
http://mindset.co.hu/mint-a-sot-mesek-hatasa-a-gyermeki-fejlodesre-i-resz/