2017. 05. 08.
Pedagógusképző tréning: írás-olvasás előkészítés, anyanyelvi fejlesztés társasjátékokkal óvodások és kisiskolások részére
- Részletek
- Kategória: Hírek
- 2017-05-08 14:37:31 Megjelent: 2017. május 08. hétfő, 16:37
- Írta: Super User
- Találatok: 2064
A Magyar Olvasástársaság (HUNRA) és a Pedagógiai Oktatási Központ (POK) együttműködésének keretében dr. Juhász Valéria (SZTE JGYPK) és Radics Márta (SZTE JGYPK) írás-olvasás előkészítő, anyanyelvi tudatosságot fejlesztő tréninget tartottak társasjátékokkal 2017. április 27-én Balassagyarmaton. A nagysikerű foglalkozáson a résztvevők valódi játékélményhez jutottak, hiszen közel félszáz játékot próbáltak ki a délután folyamán. A műhelymunka során elsősorban sokszor újrajátszható, mindig új élményt, valódi szórakozást nyújtó játékokkal játszottak, amelyekkel mind a gyerekek, mind a felnőttek szívesen játszanak. A foglalkozáson a résztvevők pontos képet kaptak arról, hogy az egyes játékokat hogyan tudják használni célzottan egy-egy gyermek speciális fejlesztésére, azaz mely területeket fejleszti elsősorban az adott játék.
A foglalkozáson elsősorban tanítók vettek részt.
A programsorozat a nagy érdeklődésre való tekintettel még ősszel is folytatódik.
http://www.hunra.hu/eloadasaink
2017. 05. 08.
PISA 2015 eredmények és tennivalók
- Részletek
- Kategória: Hírek
- 2017-05-08 13:56:47 Megjelent: 2017. május 08. hétfő, 15:56
- Írta: Super User
- Találatok: 1874
Szíves tájékoztatásul közöljük olvasóinkkal, hogy az alábbi időpontban és témában egy ritka műfajú rendezvény – műhelybeszélgetés – zajlott az OSZK főigazgatói tanácstermében. A meghívott vendégek és a HUNRA korábbi, valamint jelenlegi tisztségviselői között. A műhelybeszélgetés hangzó anyagát rögzítettük. Az elhangzottak rövidített, szerkesztett, írott változatát (emlékeztetőjét), május – június fordulóján tervezzük honlapunkon olvashatóvá tenni.
A Magyar Olvasástársaság szakmai műhelyvitája
2017. 05. 02. 14.00 és 17.00 között
Országos Széchényi Könyvtár V. emelet 516-os tanácsterem
2017. 05. 02.
A világirodalom legfelkavaróbb remekművei
- Részletek
- Kategória: Hírek
- 2017-05-02 10:53:36 Megjelent: 2017. május 02. kedd, 12:53
- Írta: Fazekas Mária
- Találatok: 3167
A romantikus lányregények igazán remek kikapcsolódásnak számítanak, ha nem vágysz valami vaskosabbra. De ha inkább a felkavaró irodalom kapcsol ki, válogass kedvenc, letehetetlen könyveink között! Figyelem! Íme, szex, horror, gyilkosság - izgalom minden mennyiségben! Néhány könyvajánló a teljesség igénye nélkül...
http://www.life.hu/kult/20110329-a-vilagirodalom-legfelkavarobb-remekmuvei.html
2017. 04. 25.
Hogyan (nem) tanulunk képernyőről olvasva?
- Részletek
- Kategória: Hírek
- 2017-04-25 16:57:25 Megjelent: 2017. április 25. kedd, 18:57
- Írta: Fazekas Mária
- Találatok: 3260
Van, aki az e-bookra esküszik, mások törzsvásárlók a könyvesboltokban, az antikváriumokban, legjobb barátok az újságárussal, vagy olyan kapcsolatot ápolnak a könyvtárosokkal, amit még egy pszichológus is megirigyelne. Egy a közös: az olvasás megszállottai vagyunk. Még aki tagadja, az is elolvas egy-egy cikket a hírportálokon, követ néhány blogot, megnézi a metró mozgólépcsőjén haladva a plakátokat, vagy kiselejtezés közben belelapoz a prospektusokba, szórólapokba. Vajon melyik üzenetre emlékszünk jobban? Mi a kapocs a virtuális olvasás és a memóriánk között? Utánajártunk, hogyan hat ránk a képernyőről való olvasás!
http://mindset.co.hu/hogyan-nem-tanulunk-kepernyorol-olvasva/
2017. 04. 25.
Egy, az olvasást megkönnyítő játék az Összeolvasó
- Részletek
- Kategória: Hírek
- 2017-04-25 16:53:09 Megjelent: 2017. április 25. kedd, 18:53
- Írta: Fazekas Mária
- Találatok: 3300
Sok kisgyermeknek nehézséget jelent kezdetben az összeolvasás. Recept nincs a megoldásra, hisz ahány gyerek, annyi féle, de az eszközök, a játékok használata, szinte mindenkinél bejön. Most megint egy nagyon egyszerű, gyorsan elkészíthető játékot mutatunk be, amely az Összeolvasó nevet kapta.
2017. 04. 25.
Így gyógyítják meg a lelkünket a könyvek – interjú Sóron Ildikó biblioterapeutával
- Részletek
- Kategória: Hírek
- 2017-04-25 16:41:25 Megjelent: 2017. április 25. kedd, 18:41
- Írta: Fazekas Mária
- Találatok: 3290
„Apály s dagály közt, így, időm mulván, /Várom, míg értem visszatér a hullám. /Nekem nem hazám e kietlen part, / De aki titkon a füléhez tart, / Magányban, éjben, emberektől távol:/ Annak mesélek egy más, szebb világról.” Részlet Remenyik Sándor Kagyló című verséből, amely Sóron Ildikó szerint szerelmi bánat esetén lehet hasznos, vagy inkább gyógyító olvasmány. A Szabó Ervin Központi Könyvtárban 2016. szeptember 15-től biblioterápiás foglalkozásokat tartó szakember szerint nem önmagában a mű, hanem a róla folytatott beszélgetés hordozza magában igazából a terápiás értéket. De mi is az a biblioterápia? Hogy kell elképzelni? Mikor, miért és kinek lehet hasznos, ha részt vesz egy ilyen foglalkozáson?
2017. 04. 22.
Az olvasás élménye
- Részletek
- Kategória: Hírek
- 2017-04-22 09:42:17 Megjelent: 2017. április 22. szombat, 11:42
- Írta: Fazekas Mária
- Találatok: 3168
Hogyan lehet ma még megmutatni a könyvolvasás élményét a gyerekeknek, akiket már csak az érdekel, ami egy tablet vagy egy mobil képernyőjén történik? Nyulász Péter gyermekkönyvíró szerint hiába is várjuk a mai gyerekektől, hogy hasra esnek a múlt századi magyar írók könyveitől, mert ők bár kiválóak, egy dolgot biztosan nem tudtak: verset írni a mikrohullámú sütőről. Pedig az olvasás megtanulása nagyon nagy élmény a gyerekeknek, és ezt a frissen megszerzett képességüket szívesen próbára is teszik, ha olyan könyvet kapnak a kezükbe, ami az ő nyelvükön és nekik szól.
2017. 04. 18.
10 film, amitől kedvet kaphatunk az olvasáshoz
- Részletek
- Kategória: Hírek
- 2017-04-18 09:42:31 Megjelent: 2017. április 18. kedd, 11:42
- Írta: Fazekas Mária
- Találatok: 6186
Robin Williams mint inspiráló irodalomtanár, Javier Bardem mint a kubai diktatúra elnyomásában élő művész, esetleg Leonardo DiCaprio mint dekadens francia költőzseni – a filmtörténet rengeteg hozzájuk hasonló, legtöbbször valójában is létező karakterrel ajándékozta meg a nézőket. Összeszedtük a legjobb alkotásokat, amik meghozzák a kedvünket az irodalomhoz. Ugyan a cikk már nem friss, ettől függetlenül az ajánlott filmek kiállták az idő próbáját.
http://hvg.hu/kultura/20151203_10_film_amitol_kedvet_kaphatunk_az_olvasa
2017. 04. 18.
10 érv, hogy miért olvass a gyerekednek!
- Részletek
- Kategória: Hírek
- 2017-04-18 08:44:14 Megjelent: 2017. április 18. kedd, 10:44
- Írta: Fazekas Mária
- Találatok: 3599
A könyvek, történetek felolvasása gyermekeink számára nemcsak szórakoztató közös programot jelenthet, de számtalan készség fejlesztésében is szerepet játszik. Cikkünkben kutatási eredményekre alapozva ismertetjük a gyermekeknek való felolvasás pozitív hatásait. Ezek az érvek garantáltan meghozzák a kedvet az esti meséhez!
http://mindset.co.hu/10-erv-hogy-miert-olvass-a-gyerekednek/
2017. 04. 18.
Járj Arany János lábnyomán – ingyenes kalandtúra a magyar nyelv hetén Budapesten
- Részletek
- Kategória: Hírek
- 2017-04-18 06:51:38 Megjelent: 2017. április 18. kedd, 08:51
- Írta: Super User
- Találatok: 3098
2017. 04. 11.
A harminc legjobb magyar kispróza
- Részletek
- Kategória: Hírek
- 2017-04-11 05:48:21 Megjelent: 2017. április 11. kedd, 07:48
- Írta: Fazekas Mária
- Találatok: 3717
A Jelenkor javaslata a harminc legjobb magyar kispróza-kötetre a kritikusok szavazata alapján. Ez a lista komoly fejfájások eredménye. Mi, itt a szerkesztőségben mindenkinek azt mondtuk, hogy ugyan, ne vegye annyira komolyan, ez csak játék. Ezek a listák végül is csak arra jók, hogy támadják, vitassák, kiegészítsék őket.
2017. 04. 11.
Oscar 2017: irodalmi művek alapján készült filmek
- Részletek
- Kategória: Hírek
- 2017-04-11 05:42:11 Megjelent: 2017. április 11. kedd, 07:42
- Írta: Fazekas Mária
- Találatok: 3565
Minden évben van az Oscar-díjra jelölt filmek között olyan alkotás, amely valamilyen irodalmi mű alapján készült. Idén nyolc olyan film szerepel a jelöltek listáján, amelyhez valamilyen írott mű szolgált alapul.
2017. 04. 07.
A digitális technika hatása alsó tagozatosok írási, helyesírási és fogalmazási készségére
- Részletek
- Kategória: Hírek
- 2017-04-07 12:58:18 Megjelent: 2017. április 07. péntek, 14:58
- Írta: Fazekas Mária
- Találatok: 3288
A digitális technológia nyelvi készségekre, képességekre gyakorolt hatását magyar anyanyelvű gyermekekkel alig vizsgálták. Az eddigi kutatások elsősorban felső tagozatos vagy idősebb tanulókra összpontosulnak. A jelen munka az általános iskola 4. osztályosai körében elemzi azt, hogy milyen hatással lehet a digitális eszközök korai használata a tanulók nyelvi fejlődésére.
2017. 04. 07.
Szövegfeldolgozás és olvasás kicsit másképp
- Részletek
- Kategória: Hírek
- 2017-04-07 12:52:56 Megjelent: 2017. április 07. péntek, 14:52
- Írta: Fazekas Mária
- Találatok: 3088
Rengeteg olvasásgyakorlási módot ismerünk. Most egyről szeretnék írni, ami nem más, mint a hibajelölő olvasás.
2017. 04. 04.
Interjú a Pagony Kiadó főszerkesztőjével
- Részletek
- Kategória: Hírek
- 2017-04-04 15:56:12 Megjelent: 2017. április 04. kedd, 17:56
- Írta: Fazekas Mária
- Találatok: 8469
Sokkal jobban féltettük a könyvet az internettől, mint ami változást valóban okozott a digitália – mondja a Pozsonyi Pagony Kiadó főszerkesztője, Kovács Eszter. Azok a gyerekek, akik olvasnak, például sokkal jobban írnak, mint az előző generációk.
2017. 04. 03.
A klasszikus és a kortárs szövegek feldolgozásának hatása az olvasás affektív tényezőire
- Részletek
- Kategória: Hírek
- 2017-04-03 13:38:52 Megjelent: 2017. április 03. hétfő, 15:38
- Írta: Fazekas Mária
- Találatok: 3381
A tanulmány azt vizsgálja, hogy a szépirodalmi olvasmányok miként befolyásolják a diákok olvasáshoz kapcsolódó affektív jellemzőit. Tanítási programunkban klasszikus és kortárs novellák hatását vetettük össze három affektív tényező vonatkozásában: olvasási motiváció, olvasási szokások, olvasmányok kedveltsége.