Steklács János: Felolvasók és írásmagyarázók - Az olvasás fogalmának értelmezése a Bibliában

Bevezető

olvasás és biblia Az írásbeliség társadalmi szintre emelkedése, adminisztratív és szakrális természetének kibontakozása az ókorra tehető. A bejárt út nagyon különbözik az egyes civilizációk, vallások, kultúrák tekintetében. Ennek tengernyi szakirodalma áll rendelkezésünkre, mint ahogy annak is, hogy az egyes ókori kultúrák, vallások virágzásában mekkora szerep jutott az írásnak. Nagyon sokan foglalkoztak már azzal, hogy az olvasás, írás jelensége hogyan, milyen körökben terjedt el az egyes civilizációkon, kultúrákon belül. Kevesebben elemezték viszont azt a jelenséget, hogy az emberiség történetében az olvasásnak, mint agyi, kognitív, neuro-, pszicho- és szociolingvisztikai folyamatnak milyen jellemzői hogyan befolyásolták a kultúra és civilizáció terjedését, az ember fejlődését.

Kétségtelen, hogy az írásbeliség elterjedésének az ókortól napjainkig érezhető kulturális következményei vannak, ezen belül az is, amiről már kevesebben szólnak, hogy ez a hatás összefüggésben áll az olvasás folyamatának természetével, jellemzőivel, vagyis azzal, hogy az ember hogyan olvas, hogyan érti meg az írott szöveget.

Az emberiség kulturális fejlődésének folyamatát, nem csupán a beszélt, de az írott nyelv specifikus fejlődése is befolyásolta. Mostani iskolarendszerünk gyökere is az írásbeliség ókori elterjedéséig nyúlnak vissza. Az oktatás hagyománya Európában, a keresztény kultúrában természetesen elválaszthatatlan a biblikus hagyománytól, értelmezéstől, így az olvasás jelenségének bibliai értelmezése is szükségszerűen megjelenik ezen a területen explicit és implicit, közvetett és közvetlen módon egyaránt az évszázadok során.

Írásbeliség és szóbeliség szempontjából nagyon találó Saussure megjegyzése, miszerint a beszéd változni akar, az írás változatlan akar maradni (Saussure, 1998). Ez a nyelvi fejlődés irányából tekintve jelent akadályt az írás oldaláról, hiszen minden változatlan szöveg az élő, beszélt nyelv szempontjából régiessé, magasztossá vagy éppen elavulttá válik rövidebb-hosszabb idő után. A szakrális szövegek szempontjából a szövegek megváltoztatását a vallások általában tiltják, mivel leginkább isteni kinyilatkoztatásnak tartják ezeket, így a változásra, az élő beszédhez közelítésre sokszor csak a fordításokban nyílt szükségből (is) adódó lehetőség.

Mint tudjuk, az ókorban, akárcsak a középkorban az írás eleinte csupán szűk rétegek kiváltságát képezte, szoros összefüggésben állt elterjedése kezdetétől a vallással és az adminisztrációval. Amikor az írás társadalmi funkciókkal kezd bírni, azonnal megjelennek a máig jellemző kapcsolódó jelenségek és intézmények, mint például a bürokrácia vagy a posta (Flusser, 1997). Írásbeliség szempontjából beszélhetünk kirekesztő és befogadó viselkedésről. A ókori társadalmak jellegzetesen a kirekesztők közé tartoznak; a hatalmat gyakorlók nem osztják meg, teszik hozzáférhetővé az írásbeliséget, iratokat és képességeket sem a nem hatalmon lévőkkel (Steklács, 2005). A vallások esetében más a helyzet, itt a papság érdeke, hogy a szent írások tartalmához kisebb-nagyobb mértékű hozzáféréssel rendelkezzenek az adott kultúrában, vallásban élők. Az írás a hatalom, a beavatottság jele is, misztikus képességnek vagy éppenséggel szentnek tűnik a jellegéből fakadóan az ókori, középkori írástudatlan embereknek. Az angolban máig őrzi a spell szó ezt a kettősséget, egyszerre a megjelenítő írásmód (helyesírás) és a varázslat jelentést. Talán a kisgyermekeknek lehet ma hasonlóan misztikus, hogy a felnőttek egy papírra nézve fel tudják idézni mások szavait, gondolatait.

Az olvasás kifejezés előfordulása két magyar nyelvű bibliafordításban

Két interneten elérhető teljes szövegű bibliafordításban gyűjtöttük össze az olvas szó megjelenését. Azt az eredményt kaptuk, hogy Károli Gáspár fordításában 82-szer fordul elő a kifejezés, a Szent István Társulat magyar nyelvű Bibliája pedig 117 találatot adott. A két szám közti eltérés oka, hogy a második, jóval későbbi magyar nyelvváltozatban az olvasás szélesebb jelentéskörű fogalomként is megjelenik, például leolvas (vki arcáról vmit) értelemben is. A találatok mindkét fordításnál nagyjából fele-fele arányban adódtak az Ó- és Újszövetségben. Az eredményeket tekintve azt tapasztaltuk, hogy leginkább szent szövegek, törvények, levelek olvasására történik utalás, ritkább esetben kerül a jelenség a szöveg középpontjába. Erre is adódik viszont példa, ezek közül két történet részletesebb vizsgálatát választottuk célul.

Felolvasók, olvasók

A legtöbbször előkerülő olvasás kifejezés tehát a szent iratok, törvények, levelek olvasására vonatkozik utalások, kérdések, felszólítások formájában. Néhány példa: „Amikor majd látjátok, hogy a pusztulás undoksága ott áll, ahol nem volna szabad – aki olvassa, értse meg!’ (Mk 13-14), „Báruk felolvasta a könyv szavait Jojakim fia, Jechonja, Júda királya és az egész nép előtt, amely az olvasásra összegyűlt, Azután olvassátok fel ezt a könyvet, amelyet küldünk nektek: hangozzék el az Úr házában, az ünnep napján, az összejövetel napján” (Bár 1-3), „Nem is írunk nektek egyebet, csak amit felolvastok és megértetek.” (2Kor 1-13)[1]

Amit az ókori olvasásról először szoktak megjegyezni, az nem más, minthogy többnyire hangos olvasásról volt szó, a néma olvasás nem volt elterjedt jelenség. Leggyakrabban Szent Ágoston Vallomások című munkáját szokás idézni, amelyben Szent Ambrusról írja csodálattal a szerző, hogy tudott némán olvasni, bár több ilyen utalás is előkerül az ókori irodalomban. A hangos olvasás a némához képest nemcsak technikai különbséget jelent, a két folyamat más-más jellemzőket, kommunikációs lehetőségeket hordoz (vö.: Nyíri, Szécsi, 1998., Adamikné, 2006.). A néma olvasás elterjedésének feltételeit és következményeit tárgyalva Benczik Vilmos három előfeltétel együttes jelenlétét nevezi meg. Az első az írás nagymértékű formalizáltsága és tagoltsága, a második, hogy elérhető legyen nagy számban olvasható szöveg, harmadik pedig az olvasni tudás széleskörű elterjedtsége. A következmények között fontos tényezőket említ a szerző, a gondolkodás, a belső világ átalakulását. Mindezek azonban majd csak jóval a bibliai korok után jelennek meg az emberiség kultúrtörténetében. (Benczik Vilmos: A néma olvasásról[2])

Technikai oldalról tekintve az ókori írások tagolatlanok, nem jelölnek szó és mondavégződéseket, folyamatosak. Több esetben tapasztaljuk, hogy az irányuk változik, illetve hogy nem, vagy nem betű karakterrel jelölik a magánhangzókat. A magánhangzó jelölésének hiánya már a dekódolási, hang-betű megfeleltetési szakaszban megzavarhatja az azonosítás folyamatát, egy-egy szó így leírva több hangzó szóalakkal bírhat, amely csak felolvasáskor jelenik meg, válik egyértelművé. Az olvasónak, felolvasónak választani kell több szóalak közül.

A felolvasás élőbeszéd szimulálásként nehezen lehetett elképzelhető, nem is valószínű, hogy erre törekedtek. Manapság is leginkább az ünnepi beszéd és a hírolvasás műfajai azok, ahol erre sor kerül. Ha az Ószövetség korát tekintjük, figyelembe vesszük a tagolatlan szöveg sajátosságait, továbbá azt, hogy a héberben a magánhangzókra csak pontozással utaltak, arra a következtetésre jutunk, hogy a szöveget annak előzetes ismerete nélkül, vagyis blattolva nagyon nehéz lehetett felolvasni beszédtempóban, élőbeszédnek megfelelő kívánalmakkal, például hangsúlyozással és hibák nélkül. Másként fogalmazva, a mostani alfabetikus írásokkal összehasonlítva abban az időben sokkal nehezebb volt a blattolás, az írás kevesebb támpontot adott, a felolvasónak tehát valószínűleg a szöveg alaposabb előzetes ismeretével kellett rendelkeznie. A héberben egyébként az olvas (לקרוא) szó jelent kiált-ot is, a görögben pedig ugyanez az ige (νεμειν) megjelenik szétosztás értelemben is (Bíró és Bányai 2006, Benczik, im.)[3]. Mindkét jelentésváltozatban felfedezhetjük a hangos olvasásra utalást, a vizuális nyelv újra hangzóvá, természetessé, mások által is elérhetővé tételét.

Az ókorban olvasni tudók valószínűsíthető számáról Adamikné Jászó Anna (2007) 20 % körüli arányt említ, Meg kell jegyeznünk, hogy nehéz feladat az ókort egységesen szemlélni, Benczik Vilmos (2001) mutat rá, hogy Egyiptomban 0,5-1%-os az írástudás aránya a Kr. e. III. évezredben. A Krisztus utáni századokra már 10-20 %-ra növekszik ez a szám. Ha mindezt megfontoljuk továbbá a hangos olvasás elterjedtségét szem előtt tartjuk, arra következtethetünk, hogy amikor olvasásra utal a Biblia, akkor a folyamatba beleérti azokat is, akik hallgatják a felolvasást.

A felolvasást egyébként a mai katolikus liturgia ókori előzményű elemének tekinthetjük, innen az – eleinte kizárólag egyházi – oktatásba átkerülve erősödhetett meg a pedagógiai szerepe. Alberto Manguel (2001) említi a skolasztika korából a bevált módszert, amely szerint a tankönyvekben is az egyház által jóváhagyott szövegek után azok szintén kanonizált magyarázata állt. Így valósul meg a felolvasás-magyarázat szóbeli műfaja az írásbeliség területén. A liturgikus ige-prédikáció, azaz felolvasás-magyarázat módszer az iskolarendszer alapvető tanítási módszerévé vált szóban és írásban is. Ennek előzményei már a kereszténység előtti korokba nyúlnak vissza, de kétségtelen, hogy az európai kultúrában ezzel teljesedett ki a folyamat oktatási és liturgikus értelemben is. A tanár szerepe a szöveg bemutatása, olvasása, fordítása, fordíttatása után a magyarázat megértetése volt. A felolvasás, értelmezés, vagyis a szöveg és magyarázat tehát az egyházi szertatások és tanítási órák közös jellemzője volt már az európai keresztény iskolarendszer elejétől.

Azt is nehéz lenne nem észrevennünk, hogy a tantermek berendezése a mai napig tipikusan a templombelsőt idézi, padsorok, a tanári asztal és a tábla mint a két oltár, a csengetés, a felállás. Ehhez igazodnak a szerepek is, a tanár beszél többnyire, kevés az interakció, felolvas, magyaráz, értelmez. Mindezek közös jellemzői misének és tanórának, a közös eredetük sem megkérdőjelezhető. A fentiek a tanítás módszertanát, filozófiáját is maghatározták a cselekvések, események és a kommunikáció szigorú szabályzásával, mindezek komoly hatást gyakorolnak az oktatásra a mai napig. A klerikusi, tanári (fel)olvasó és magyarázó, kifejtő, értelmező szerepek ma is nagy súllyal vannak jelen az oktatásban, ezekre a szerepekre mindkét hivatást gyakorlóknak is lelkiismeretes felkészülés szükséges a sikerességhez, hatékonysághoz. Vagyis a szövegek felolvasását ma is meg kell előzni az előzetes áttekintésnek, a magyarázatot pedig gondolatiságban, új szöveg megalkotásában történő felkészülésnek.

Írásmagyarázók

Dániel és Baltazár

Dániel könyvében még a Biblia stiláris, műfaji sokszínűsége szempontjából is meglepően meseszerű, de egyben a lélektani horror műfajához is közelítő történettel találkozunk. Egy emberi kéz jelenik meg és ír fel ismeretlen szavakat Baltazár palotájának falára. Mivel az írást nem tudják megfejteni, a király előhozatja Dánielt, aki elolvassa és elmondja az írás jelentését, ami próféciaként hamarosan be is következik, Baltazár életét veszti. Így szól a történet:

„Ugyanabban az órában emberi kéz ujjai jelentek meg, és írni kezdtek a lámpással szemben a királyi palota falának mészfelületére. A király észrevette az író kéz ujjait. Erre a királynak elváltozott az arca, s gondolatai megrémítették. Csípőjének ina elernyedt, és térdei egymáshoz verődtek. A király hangosan követelte, hogy vezessék eléje a varázslókat, káldeusokat és jósokat. Így szólt a király Bábel bölcseihez: "Aki elolvassa ezt az írást, és tudtomra adja értelmét, bárki lesz is az, bíbort ölt, aranyláncot kap a nyakába, és harmadikként uralkodik országomban." A király bölcsei mind összesereglettek, de sem az írást nem tudták elolvasni, sem az értelmét nem tudták a királynak megmondani. Erre Baltazár király annyira megijedt, hogy az arca belesápadt; de főemberei is megrémültek. Annak hírére, mi történt a király és főemberei előtt, a királyné azonnal besietett az ebédlőterembe és így szólt: "Király, örökké élj! Ne rémítsenek meg gondolataid, és ne halványuljon el arcod! Van országodban egy férfiú, akiben a szent Isten lelke lakik. Már atyád napjaiban tudták, hogy kiváló szellem, értelem és isteni bölcsesség van benne. Azért atyád, Nebukadnezár a tudósok, varázslók, káldeusok és csillagjósok fejévé tette. Ebben a Dánielben, akit a király Béltsacárnak nevezett el, kiváló szellem, tudomány és értelem található az álmok megfejtésére, a titkok megmagyarázására és a legnehezebb kérdések megoldására. Hívasd hát ide Dánielt, ő majd megadja a magyarázatot!" Dánielt bevezették a király elé. A király így szólt hozzá: "Te vagy az a Dániel, az a júdeai fogoly, akit atyám, a király Júdából hozott ide? Azt hallottam felőled, hogy Isten lelke van benned, kiváló szellem, értelem és bölcsesség található benned. Az előbb ide rendeltem a bölcseket és varázslókat, hogy olvassák el nekem ezt az írást, és adják meg a magyarázatát, de nem tudták megmondani a dolog értelmét. De rólad azt hallottam, hogy te tudsz magyarázatot adni, sőt a legnehezebb kérdéseket is meg tudod oldani. Ha csakugyan el tudod olvasni ezt az írást, s meg tudod nekem fejteni az értelmét, akkor bíborba öltöztetlek, aranyláncot kapsz a nyakadba, és harmadikként uralkodhatsz országomban." Dániel erre azt felelte a királynak: "Adományaidat tartsd meg magadnak, és ajándékaidat add másnak! De az írást elolvasom a királynak, és tudtodra adom az értelmét. Ó király, a fölséges Isten királyságot és nagyságot, dicsőséget és méltóságot adott atyádnak, Nebukadnezárnak. Nagysága miatt, amelyet adott neki, minden nép, nemzet és nyelv remegett és félt tőle. Megölhette, akit csak akart, életben hagyhatta, akit csak akart; felmagasztalhatta, akit csak akart, és megalázhatta, akit csak akart. Amikor azonban szíve felfuvalkodott, és lelke kevélységében óriásnak érezte magát, lezuhant királyi trónjáról, és dicsőségét elvették tőle. Kivetették az emberek közül, szíve olyan lett, mint a vadállatoké. Vadszamarak között tanyázott, füvet legelt, mint az ökrök, testét az ég harmata öntözte, míg be nem látta, hogy a Fölséges uralkodik az emberi királyság fölött, és azt emelheti föléje, akit akar. S neked, Baltazárnak, az ő fiának szintén nem alázkodott meg a szíved, noha ezeket mind jól tudtad. Sőt inkább felfuvalkodtál az ég Ura ellen, az ő házának edényei vannak előtted, és azokból ittátok a bort, te és főembereid, feleségeid és mellékfeleségeid. Dicsérted az ezüst-, arany-, réz-, vas-, fa- és kőisteneket, jóllehet azok nem látnak, nem hallanak, és semmit sem értenek. Azt az Istent ellenben, akinek kezében van az életed és egész sorsod, nem dicsőítetted. Ezért küldte a kezet és ujjat, amely ezt az írást felrótta. Az írás, amelyet felrótt: Mené, mené, tekél és parszin. A szavaknak ez a jelentésük: Mené: Isten számba vette a királyságodat, és véget vetett neki. Tekél: megmért a mérlegen és könnyűnek talált. Parszin: feldarabolta országodat, aztán a médeknek és a perzsáknak adta." Akkor Baltazár parancsára Dánielt bíborba öltöztették, aranyláncot tettek a nyakába és közhírré tették, hogy az országban ő a harmadik uralkodó. Még ugyanazon az éjszakán megölték Baltazárt, a káldeusok királyát.” (Dn 5. 5-30)

Az idők rejtelmes mélységét idéző történet hasonló a Pancsatantra első, a könyv eredetét magyarázó történetre, ahol az uralkodó a nehezen tanuló fiai számára akar tankönyvet készíttetni, de hiába próbálkozik udvari bölcseivel, hiába ígér nekik busás jutalmat, a megoldást végül csak Visnusarman tudta megtalálni a problémára, aki szintén nem kért az uralkodó jutalmaiból. Dániel könyvében a történet mitikus vonása az isteni büntetés hírnökeként érkező írás, amely ítélet Baltazár királyról, ezt fejti meg Dániel. Először részletesen kifejti a jelentését, értelmezi azt, csak ezután fordítja le, mondja el a szavak szó szerinti jelentését. Az isteni üzenet megfejtéséhez és megmagyarázásához az adott nyelvet, annak írásrendszerét ismerő embernek kell lenni, továbbá képesnek kell lenni a jelentés megértésére és ennek részletes kifejtésére, úgy, hogy mások is megértsék. Ehhez beavatottnak, prófétának kell lenni.

Szembetűnő talán már első olvasásra, hogy az olvasást és annak értelmének megfejtését, azaz mai szavainkkal a dekódolást és szövegértő olvasást többször is kategorikusan megkülönbözteti a szöveg: „sem az írást nem tudták elolvasni, sem az értelmét nem tudták a királynak megmondani” majd Dániel: „az írást elolvasom a királynak, és tudtodra adom az értelmét”. Még abban az esetben is tehát, ahol az írás nyelvét, vagy az írásrendszert nem ismeri az olvasó, külön választja a bibliai szöveg a dekódolást és a megértést. Ellenkező esetben elegendő lett volna azt írnia a szövegnek, hogy aki elolvassa nekem az írást… vagy: aki megfejti nekem az írást…

Fülöp és az etiópiai főkincstáros

A másik választott történetünk, amelyben az olvasásnak kulcs szerep jut az Apostolok Cselekedeteiből való, amelyben a főszereplő Fülöp egy magas rangú etióp tisztviselő mellé szegődik, aki épp Izaiás prófétát olvassa. Megkérdezi, érti-e, amit olvas, majd megmagyarázza az olvasott szöveg jelentését, végül kérésére meg is kereszteli a férfit:

„Az Úr angyala így szólt Fülöphöz: "Kelj útra és menj délre, a Jeruzsálemből Gázába vezető, elhagyott útra." Egy etiópiai férfi, Kandákének, az etiópiai királynénak magas rangú udvari tisztje és főkincstárosa épp Jeruzsálemben járt imádkozni. Visszatérőben kocsiján ülve Izajás prófétát olvasta. A Lélek indítást adott Fülöpnek: "Menj és szegődj a kocsi mellé!" Fülöp odasietett, és meghallotta, hogy Izajás prófétát olvassa. Megkérdezte: "Érted, amit olvasol?" "Hogyan érthetném - felelte -, ha nincs, aki megmagyarázza nekem?" Aztán arra kérte Fülöpöt, hogy szálljon fel és üljön mellé. Az Írásnak ezt a helyét olvasta: Mint a juhot, úgy vitték leölni. Ahogy a bárány sem ad hangot nyírója előtt, ő sem nyitotta szóra ajkát. A megaláztatásban vétetett el róla az ítélet. Ki sorolhatja fel nemzedékét? Mert élete elvétetett a földről. Az udvari tiszt megkérdezte Fülöpöt: "Mondd, kiről mondja ezt a próféta, magáról vagy valaki másról?" Fülöp elkezdte a magyarázatot, és az Írásból kiindulva hirdette neki Jézust. Amint továbbhaladtak az úton, egy tóhoz értek. Az udvari tiszt megszólalt: "Nézd, itt a víz, mi akadálya van hát, hogy megkeresztelkedjem?" Ezzel megállíttatta a kocsit, aztán mindketten, Fülöp is, az udvari tiszt is bementek a vízbe, és Fülöp megkeresztelte.” (ApCsel 8. 26-39)

A főkincstáros által olvasott mű valószínűleg általa értett nyelven íródott, hiszen egyrészt más esetben nem olvasgatta volna, másrészt azt válaszolta volna Fülöpnek, hogy nem érti a nyelvet, amin íródott. Feltételezhetjük, hogy amit kezében tartott, az a Septuaginta, az Ószövetség görög nyelvű fordítása volt, görögül pedig könnyű elképzelni, hogy jól tudott egy magas rangú hivatalnok ebben az időben, ráadásul Fülöppel is társalog. Fülöp kérdése: "Érted, amit olvasol?" egyáltalán nem meglepő, hiszen az idegen kultúrából származó szerecsen férfi már külleme alapján sugallhatta ezt. Ami igazán meglepő, elgondolkodtató és sokatmondó számunkra most, az a főkincstáros válasza: "Hogyan érthetném - felelte -, ha nincs, aki megmagyarázza nekem?" A hivatalnok tehát ismeri a betűket, az írást, el is olvassa azt, de értelmezni, mélyebb értelemben is megérteni nem tudja. Ebben a kontextusban érdekes az is, hogy a válaszából kiderül, az értelmezés problémájának, a mélyebb megértés gátjának a tudatában van; az előzetes tudása, háttérismeretei, kulturális háttere miatt a nyelv és írás tudása nem elég, szükség van valakire, aki megmagyarázza a jelentést, esetleg felhívja a figyelmet a több jelentés lehetőségére.

A fentiekben a felolvasásról, olvasásról szóló gondolatoknál már utaltunk rá, hogy az olvasás sokkal inkább közösségi tevékenység volt, mint manapság. Ehhez hozzá kellett tartoznia a hallottak, olvasottak megbeszélésének. Itt is ezt látjuk, kulcs szerepben van a megértési folyamat szempontjából a valaki más, beavatott, többet tudó által adott magyarázatnak, értelmezésnek. Ez utóbbinak sikere is hozzájárult nagy valószínűséggel a meggyőzés, a gondolkodás megváltozásához, az igazság felismeréséhez, aminek megtörténtével a főkincstárnok maga kéri a megkeresztelését. A történetben leírtakat így akár nevezhetjük a sikeres szövegértő olvasás egyik tanítási módszernek is.

Összefoglalás

A dekódolás, vagyis a hang-betű (fonéma-graféma) megfeleltetés képessége szükséges, de nem elégséges feltétele a szövegértésnek. (Cs. Czachesz, 1998) Mindehhez szükségünk van az adott írásrendszer és nyelv, a fonéma-graféma megfeleltetési szabályok ismeretére is. Az olvasás számos kognitív folyamata együttesen közel 30 agyi terület együttműködésével valósul meg. Az olvasásnak nincs önálló agyközpontja, mint a beszédnek. Evolúciós szempontból nagyon fiatal jelenségről van szó. Születéskor viszont rendelkezésre állnak azok a területek, amelyek később az olvasási folyamatban szerepet kapnak. (Csépe, 2006)

Nagyon találó és elgondolkodtató Susan Greenfield hasonlata, amelyben az agy és a társadalom struktúráját és működését veti össze. Ebben a gondolatsorban az idegsejtek jelentik az egyént, kapcsolataik a szinapszisok, a nyelv beszélt és írott formája a transzmittereknek felel meg. A neuronhálózatokat a társadalmi színtereknek felelteti meg a modell, mint például törzs, iskola, üzleti élet. A különböző agyi területek társadalmi funkcionális megfelelői a különböző kultúrák, maga az agy pedig a globális társadalmat szimbolizálja. Szinapszisok és emberi kapcsolatok tekintetében közös vonás Greefield modelljében, hogy erősödnek az aktivitással, erősebbek, ha intenzívebb az input és állandóan változnak, valamint, hogy fiatalabb korukban a legváltozékonyabbak. (Greenfield, 2009.)

A neuronok hálózatának és a társadalmi struktúrának, működésnek a fenti hasonlatát értelmezhetjük az olvasás szempontjából is. Az agy területei, elemi alkotórészei közti kommunikáció, amely működik az olvasás folyamata során, hasonló szervező és egyben összetartó, identitást alakító eleme a társadalmunknak. Az olvasás a kultúrától, a nyelvtől nem függetleníthető, de önálló kommunikációs regiszternek tekinthető. Az egyén felől tekintve sem a szocializáció, sem a perszonalizáció nem képzelhető el nélküle a civilizált társadalmakban.

Az olvasás definíciójában a jelentős változás a XX. század utolsó három évtizedében kezdődött el. A dekódolás és megértés komponenseinek hangsúlyozása, a szövegértés újra értelmezése jelentősen korszerűsíti az olvasás fogalmát ettől az időszaktól kezdve. Az egyszerű „hangzó nyelv grafikus megjelenítése” gondolat kiegészül a gondolkodás, megértés folyamatának elemeivel, megjelenik a kompenzáció, az interaktivitás, a jelentés szimultán kivonatolása, a metakogníció fogalma (Steklács, Molnár és Csapó, 2015). A jelenkori, már a digitális írásbeliségre is figyelmet fordító nemzetközi felmérések tartalmi keretei erre a szemléletre épülnek. Az felfogás tehát, amelyet leegyszerűsíthetünk úgy, hogy az olvasás a betűk ismeretét jelenti csupán, teljesen átalakul a XXI. század elejére.

A fenti bibliai példákat tekintve ezért szembetűnő és meglepő, hogy a Szentírás olvasásértelmezés a jelenlegi, legkorszerűbb gondolai struktúra alapjainak felel meg. Természetesen nem tekinthetünk a Biblia olvasás koncepciójára a spirituális dimenzió nélkül, erről a területről most nem szóltunk, természetesen nagyon hosszan lehetne elmélkedni róla, ahogy ezt már sokan tették. Különösen érdekes ez a kérdés a metaszint figyelembe vétele miatt, vagyis abból a nézőpontból, hogy a Szentírás az írásról, írásbeliségről tett kijelentései önmagára is vonatkoznak.

Teológiai, spirituális oldalról szintén kifogyhatatlan az olvasás, írás, írásbeliség jelenségének értelmezése, a nyelv fogalmáról már nem is beszélve. Pál apostol például így szól a Korintusiaknak írt II. levélben:

„Megint ajánlani kezdjük magunkat? Talán csak nem szorulunk nektek szóló vagy tőletek kapott ajánlólevélre, mint némelyek? Ti vagytok a mi ajánlólevelünk, a szívünkbe írva. Olvassa és megérti minden ember, mert meglátszik rajtatok, hogy Krisztus levele vagytok, amelyet mi írtunk, nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével, nem is kőtáblára, hanem az élő szív lapjaira. Ez a bizalmunk Isten iránt Krisztusból ered. Nem mintha magunktól képesek volnánk valamit is kigondolni, mintegy a saját erőnkből, hiszen az alkalmasságunk Istentől való. Ő tett arra alkalmassá, hogy az Újszövetség szolgái legyünk, nem a betűé, hanem a léleké. Hiszen a betű öl, a lélek pedig éltet.” (2Kor 2,6)

A Szent Pál-i metaforának érezzük irodalmi, stilisztikai erejét, szépségét is: a képben az apostolok Krisztus levelei, amelyet ők írnak a Szentlélek által az élő szív lapjaira. Az értelmezés további része is szimbolikus erejű, felfoghatjuk úgy, hogy a betűk, szavak olvasási szintjét, a Szentlélek profánból szentté teszi, megszenteli, így jut el az olvasás erről a szintről a megértés szintjére. A Teremtés természetét találjuk meg ebben a gondolatban, egy élettelen, funkciótlan jelenséget hoz működésbe, lát el értelemmel és élettel Isten lelke. Az olvasónak a tartalmat, a jelentést teszi hozzáférhetővé a Lélek a halott betűn át. A Krisztussal életre kelt írás képe meglehetősen misztikus allegóriává nő. A betű élettelen, öl, a lélek élő és életre kelt másokat is. Ebben az értelmezésében a kereszténység terjesztői maguk is a „lélek szolgáivá”, az élettelen betűből élő szöveggé válnak. Ez az isteni adomány, a megértés szent bölcsessége áll a hátterében Dániel és Fülöp esetében is a fent idézett történetekben.

A fenti biblikus értelmezések könnyebben megragadhatóvá teszi számunkra is a felolvasás, olvasás, magyarázat, megértés fogalomkört, folyamatot iskolai és egyházi kontextusban egyaránt. A papok és tanárok hivatását, ennek közös jegyeit is mélyebben értelmezhetjük a fenti logika lapján, ők azok, akik felolvasóként és magyarázóként életre keltik a szöveget a hallgatóságukban, eljuttatják a jelentést, az üzenetet az őket hallgatóknak.

A bibliai fogalomrendszerben és a mai társadalmi- pedagógia közegben egyaránt igaz, hogy a hallgatóknak, tanulóknak, az iskolában és a templomban is nagy szükségük van erre a mediálási folyamatra a jobb megértés érdekében. A Biblia és a XXI. század elejének olvasás, szövegértés definícióiban sok hasonlóságot találtunk. A betű, az írás, a dekódolás szintje nem elegendő a boldoguláshoz, a szöveg megértéséhez. A jelentés alkotásához és befogadásához ma is több, az egész iskolarendszeren átívelő segítségre, támogatásra van, lenne szüksége a tanulóknak ahhoz, hogy értékeinket tovább adva majd ők is felolvasók és magyarázók, társadalmat, kultúrát, közösséget alakítók, teremtők legyenek.

A tanulmányt a szerző a saját Facebook oldalán tette közzé, amely megjelent az alábbi kötetben is: In.: Fehér Ágota, Mészáros László (szerk.) "...et vocavit vocatione sua sancta": A pedagógiai hivatás a keresztény nevelésben. 466 p.