- A komment.hu-n megjelent egy cikk arról, hogy miért nincsen a másság ábrázolva a magyar gyerekkönyvekben. Téged is példaként említ a szerzõ, hogy csak fehér szereplõid vannak. Szerinted is szükség lenne politikailag korrekt mesékre?

- Éppen mostanában gondolkoztam azon, hogy milyen jó lenne olyan könyvet írni, ami kimondottan abban segít a gyerekeknek, hogy a másságot természetes módon kezeljék. Egy teljesen sima, átlagos tündérmesében mindenki a saját közegét hozza: az én tündéreim, Panka és Csiribí is olyanok, akik akár az én gyerekeim is lehetnének. Én egy olyan nõ vagyok, aki ilyen kultúrából, és nagyjából hasonló hangulatú családból jön, mint amilyen hangulatban ezek a kis tündérek élnek. Ez csak ennyi.

Szívesen írna a másságról, de olvasni kéne hozzá szakirodalmat is

- Külföldön trend, hogy a mesekönyvek olyan témákkal foglalkoznak, mint a halál, a veszteség, az agresszió, a család széthullása. A magyar gyerekirodalomban ez nem divat. Szerinted miért?

- Külföldön ennek tényleg nagy kultúrája van: apukám börtönben van, anyukám alkoholista, pedofil a tanárom. De ezek szerintem olyan témák, amelyek csak egy szûk réteget érintenek. A magyar kiadók pedig próbálnak a felszínen maradni, és olyan könyveket készíteni, amelyek széles körben sikeresek, különben bedõl a vállalkozás. Hiába gondolják, hogy fel kell vállalni szûk réteget érdeklõ, komolyabb témákat, nem biztos, hogy meg is tudják tenni - vagy esetleg csak egy-két kiadvány erejéig. Az is nehézség, hogy aminek nincs kultúrája, azt valahogy meg kell honosítani. Magyarországon azokról a bizonyos "nem asztal köré való témák"-ról - kakiról, pisirõl, halálról - nem szokás írni könyvben.

- Te felvállalnál ilyen témákat?

- Igen, mindenképpen. De ahhoz, hogy olyan mesék szülessenek, amelyek nem didaktikusak, mégis egyértelmûen átmegy az üzenet, ahhoz nagyon utána kell nézni pszichológiailag ezeknek a témaköröknek. Mert ez csak akkor mûködhet jól, ha tudományosan is teljesen a helyén van az a megoldás, amit kínál az író. Ez egy hosszasabb alkotói folyamat, ami nekem például eddig nem fért bele. Nagyon hirtelen indultak be a dolgaim, most pedig már rengeteg munkám lett. De nagyon szívesen vállalkoznék ilyesmire.

Nézd meg nagyban Pankát és Csiribít!

- Eddig mik voltak az ihletforrásaid?

- A meglévõ könyveim mindegyike valamelyik itthoni mesén alapul. Valahogy annyira kialakult az a világ, hogy könnyû volt ráépíteni egy megjelentethetõ könyvet, amelynek aztán a kiadó is meg én is szívesen csináltunk folytatást.

- Mennyire szól bele a család a meseírás folyamatába?

- A gyerekeim egy picit belefolynak, adnak ötleteket. A férjem mérnök, õ például csak utólag olvassa el, amit írok, még a kéziratot se nézi meg.

- Talán a legnépszerûbb meseszereplõd Rumini. Hogyan született meg róla az elsõ mese?

- Éveken át fûztem a meséket Ruminirõl a legnagyobb lányomnak, Lilunak. Annyira szerette, hogy állandóan ezt kellett neki mesélni. A végén már majdnem megbolondultam: amikor az ember hullafáradt este, végre mindenkit lefektetett, és szeretne aludni, akkor egyszer csak azt mondja a gyerek: anyu, találj ki egy új Ruminit! Épp jött a karácsony, és gondoltam, leírok pár epizódot Lilunak, hogy ne kelljen huszonnegyedikén este megint Ruminit kitalálnom. Akkor még egyáltalán nem tudtam, hova fog kifutni a történet. Aztán minden egyes fejezet írása közben újabb, késõbb megírható kalandok jutottak eszembe. A többi Rumini-regény történetét már elõre kitaláltam: az alapkonfliktust, a helyszíneket, a fõbb szereplõket, meg a kulcsjeleneteket, és csak utána kezdem el írni.

- Miért pont tengerész egerekrõl kezdtél mesélni a gyereknek?

- Én kalandot akartam mesélni, Lilu meg egereset akart. Mindkettõnk akaratának meg kellett felelnie szegény mesehõsömnek.

Nézd meg nagyban Ruminit!

- A blogodon írod, hogy rengeteg iskolába elmész író-olvasó találkozóra. A gyerekek mit mondanak, miért szeretik a Ruminit?

- Leginkább a kalandok nyûgözik le õket, meg azért is szeretik, mert izgalmas és vicces. Valószínûleg érzik, hogy teljesen szabad teret adok a szereplõknek. Sokszor írás közben jövök rá, hogy rosszul képzeltem el a helyzetet, Rumini nem viselkedne így, és akkor hagyom, hogy az adódó irányba gördüljön inkább a történet.

- Kapsz más visszajelzéseket is a meséidrõl?

A Hisztimesék kapcsán rengeteget, a Maszat-hoz is viszonylag sokat, hiszen ezek amolyan segítõ mesék. Sok családnál tényleg akkor vált kezelhetõvé a hiszti, amikor a mesék révén megismerték Hiszti manót, aki a hisztis gyereket barátjának nevezi. A legtöbb gyerek hajlandó a hisztirõl lemondani, csak ne kelljen Hiszti manó barátjának lennie. Persze kaptam olyan levelet is, amiben a feldúlt anyuka közölte velem: eddig az õ gyerekének nem jutott eszébe, hogy "nem mûködnek a lábacskái", de a mesémnek köszönhetõen igen, úgyhogy a maga részérõl soha többé nem olvas semmit tõlem. A többi könyvemnél sokszor kapom azt a visszajelzést, hogy érezhetõen fejlõdik a gyerek szókincse. A Rumini-vel kapcsolatban pedig az is többször elõfordult, hogy a gyerek korábban egyáltalán nem olvasott, de Rumini meghozta a kedvét. Ez nekem a non plus ultra.

- A kalandos történetek szeretetét gyerekkorodból hozod magaddal?

- Nagyrészt igen. Fiús kislány voltam, gimnázium elõtt egyáltalán nem érdekelt az öltözködés, se a többi lányos dolog, viszont sokat verekedtem, meg rabló-pandúroztam. Imádtam kalandregényeket olvasni, meg ki is találtam ilyen történeteket. Kaszkadõr akartam lenni, alapvetõen a kaland kedvéért.

- Hogyan lehet négy gyerek mellett, hat év alatt tizenkilenc könyvet írni?

- Nagy szerencsém van. A szüleink segítenek, rájuk lehet bízni a gyerekeket. Ez az elsõ évem, hogy nincs itthon egyetlen gyerek sem, kivéve persze azokat az eseteket, amikor másfél hónapig felváltva betegek. Eddig az írás mindig a délutáni alvásszünetben zajlott, napi másfél-két óra. Megetetem a gyereket, lefektetem, az ebédmaradékot hagyom az asztalon, én pedig leülök a számítógép elé, és írok, amíg a gyerek fel nem ébred. Olyankor nem érdekel a háztartás. Szegény férjem pár éve azt kérte tõlem még szeptemberben karácsonyra, hogy egyetlen egyszer, karácsony alkalmából vasaljam ki az ingeit. Meg is ígértem neki nagy szégyenkezve, de végül nem jutott rá idõm. Ehhez az életformához kell egy ilyen társ, aki nem teszi szóvá a rendetlenséget, aki azt mondja, hogy neki nagy boldogság, hogy én írhatok.

"Egész nap jönnek-mennek a történetek a fejemben"

Egész nap, félálomban is jönnek-mennek a sztorik a fejemben. Mire jön az a napi másfél óra, addigra pontosan tudom, hogy aznap mit akarok megírni. Ezután maga a megfogalmazás, a leírás már nagyon gyorsan megy. Olyan nincs, hogy ülök a számítógép elõtt és várom az ihletet. Még az is ritka, hogy hosszasan gondolkozom és játszogatok a mondatokkal. Inkább idõrõl-idõre visszatérek. Az írás rengeteg erõt ad nekem. Ha csinálhatom, akkor hajlandó vagyok a gyerekekkel tanulni, játszani, naponta fõzni, tündibündi feleség lenni, ha meg nem csinálhatom, akkor egyszerûen lemerülök.

- Mit szóltál ahhoz, hogy a Rumini sok iskolában kötelezõ olvasmány lett?

- Örültem, hogy sok helyen gondolták úgy, hogy frissítik a kötelezõ olvasmányok listáját, és lehet választani mást is a jól megszokott könyvek mellett.

- A Márai-programba bekerült több könyved, a Rumini pedig a nemzeti minimum része lett. Ez mit jelent pontosan?

A nemzeti minimummá nyilvánított könyvek kötelezõ jelleggel el kell, hogy jussanak az ország legtöbb könyvtárába (a Márai-programba és a nemzeti minimumba bekerült könyvekrõl itt olvashat bõvebben). Ez leginkább a kiadóknak fontos, mert úgy lehet utánnyomni egy könyvet, hogy 7-800 példányt azonnal kifizetnek, ami egy kis kiadónak egyáltalán nem mindegy. Persze nekem se, mert így még többen kapnak kedvet a folytatáshoz is.

- Lesz folytatás?

- A Galléros Fecó Naplója egy kiegészítõ kötet a Ruminik mellé, és lesz még egy kiegészítõ kötet, egy levélregény. Úgy gondoltam, kipróbálom a különbözõ irodalmi mûfajokat. A gyerekeknek is érdekes lehet, hogy hányféle módon lehet egy történetet összeszõni. Ezek mellett pedig készül az ötödik kötet, a Rumini kapitány.

- A különbözõ sorozataidat más és más rajzoló illusztrálja. Te választod õket vagy a kiadó?

- A végsõ döntés a kiadóé, de van vétójogom, vagyis olyan illusztrátorral nem kell együtt dolgoznom, aki nekem nem tetszik. Amikor elindul egy új dolog, együtt gondolkozunk az illusztrátoron. Agócs Íriszt például abszolút a kiadó találta ki nekem. Én az elején még húzódoztam is, mert szeretem Írisz rajzait, de a Cipelõ cicák-hoz egyáltalán nem ilyen rajzokat képzeltem el. Végül nagyon bevált, sõt a mesék formája is Írisznek köszönhetõ. Volt két félig megírt meseregényem, de nem mûködött. Amikor elõször leültem Írisszel beszélgetni, azonnal tudtam, hogy egymás utáni kis mesékként kell megírni. 

A Cipelõ cicák ihletõi a Várnai Zsuzsa iparmûvész által készített textilmacskák voltak (nézd meg nagyban)

Olykor én javaslok valakit, például a Rumini-t azzal kezdtem, hogy én Gévai Csillával szeretném megcsinálni, aki korábban az elsõ könyvemet, a Hisztimesék-et illusztrálta. A kiadó viszont azt mondta, hogy habár õk nagyon szeretik Csilla rajzait, és biztos lesz majd olyan könyv, amit vele csinálhatok - lett is, a Tejút-, de a Rumini-hez nem tudják elképzelni az õ rajzait.

- Egy kritika szerint a Rumini rajzai szürkék és unalmasak. Mit látsz, a gyerekek mit gondolnak errõl?

- Vannak, akik rajonganak érte. Egyébként Anna (Kálmán Anna, a Rumini-könyvek illusztrátora - a szerk.), akinek ez volt az elsõ könyvillusztrátori munkája, egyre jobb, a mostaniban már nagyon-nagyon jó rajzok vannak. Csomóan kérdezik, hogy miért nem színesek a rajzok. Egyszerû a válasz: nem lehetne kifizetni a könyvet.

- Láttam Rumini-rajzokat, amiket állítólag te adtál be a Pagonynak.

- Nem adtam be, csak megmutattam nekik - ez ugye karácsonyi ajándék volt Lilunak, amelyhez készültek rajzok is. A Panka és Csiribí-nél viszont egész köteg festménnyel állítottam be a kiadóhoz: ez a mese, ezek az illusztrációk, mit szólnak hozzá. Elolvasták, megnézték, és mondták, hogy a sztorit megveszik, de ugye nem sértõdöm meg, ha illusztrátornak felkérnek egy profit. Az elsõ fél percben rosszul esett, de azóta is nagyon hálás vagyok nekik ezért, mert én nem akarok olyan dolgokkal foglalkozni, amihez nem értek.

- Az többször van, hogy illusztrátorból lesz író?

- Nyugaton ennek nagyon nagy divatja van, a legkisebbeknek szóló könyvekhez általában nincs is illusztrátor. Csak az írjon könyvet, aki tud hozzá rajzot adni. Például Agócs Íriszt több angol kiadó is felkérte, akiknek küldött rajzokat, hogy küldjön hozzá mesét is. Éppen most készül egy könyve. Gévai Csilla is most csinálta meg a Zöld könyv-et, amit õ írt, s ami annyira jó.

A Ruminibõl lesz színdarab, póló és társasjáték 

- A Ruminibõl most színdarab készül. Hogyan született az ötlet?

- Régen készülünk egy Rumini-színdarabra Divinyi Rékával, aki dramaturg és forgatókönyvíró (a Csak szex és más semmi és a Valami Amerika 2 forgatókönyvírója, interjú vele itt olvasható), de nem tudtuk, melyik színházat keressük meg az ötlettel. A Magyar Színház kedvet kapott a dologhoz, megkerestek minket, de Tatabányán is bemutatják párhuzamosan.

- Kosztümös gyerekdarab lesz vagy bábelõadás?

- Felnõtt színészek játsszák majd, suhancnak is beillõ fiatalok. Nem nagyon fogunk erre az egér-dologra ráerõsíteni, nem lesz nagy fülük, hosszú farkuk, maximum jelzésértékû lesz, hogy õk egerek. Mikor gondolkodtunk, hogy a színdarab melyik Rumini-könyvön alapuljon, az elsõ könyvem adta volna magát. De annyira epizodikus, hogy színpadra állítani csak iszonyú nagy átszerkesztések árán lehetne: nincs benne semmi drámai összetartó erõ, csak jelenetrõl jelenetre van feszültség. Végül úgy döntöttem, teljesen új történetet írok. Ebben a matrózokon és pillangókon kívül nem szerepelnek állatok, csak manószerû lények, akiket viszont egyáltalán nem kell maszkírozni. Nekem igazán ez az egész Rumini történet azért szól rágcsálókról, mert a kezdet kezdetén ez volt Lilu kérése. 

- Ruminibõl nemcsak színdarab lesz, hanem társasjáték is. Nem félsz attól, hogy egy idõ után mindenhonnan Rumini néz vissza rád?

- Ez egy nehéz ügy, mert tényleg lesznek pólók és társas, mert nagy igény van rá. De azt nem venné be a gyomrom, hogy mindent azért gyártsunk le Ruminisben, mert eladható. Van valamilyen belsõ határ. Azt nem akarom, hogy a csapból is ez folyjon, vagy rákerüljön valami gagyira. A lényeg, hogy ne kelljen kommersznek érezni magamat. Minden szerzõdésben ott van, hogy enyém a végsõ szó. Mindig megnézem az adott ötletet, és semmit nem engedek úgy ki a kezembõl, hogy az ne felelne meg az én Ruminirõl alkotott elképzeléseimnek. A társasjátéknál is teljesen belefolytam a játékszabályok kitalálásába, hogy ha egy gyerek leül Ruminisat játszani, akkor tényleg érezze, hogy az ügyességén, leleményességén is múlik a gyõzelem. Ne csak olyan legyen a játék, amit a Rumini név elad, én pedig kapom belõle a jogdíjat, hanem tényleg hasonló élmény legyen a gyerekeknek, mint a könyv.

"Ne kelljen kommersznek érezni magam"

- Most hogy kötelezõ lettél meg nemzeti minimum, és a tizenkilencedik könyvednél tartasz, meg tudsz élni a meseírásból? Meg lehet élni a meseírásból?

- Két-három mesekönyv szerzõjeként az ember jobban teszi, ha keres magának valami komolyabb jövedelemforrást is, mert a jogdíjakból nem sok folyik be. Jó néhány könyv és jó eladási statisztikák kellenek ahhoz, hogy az író elmondhassa, abból élek, amit az írással keresek.