Pomogáts Béla: a kultúra nem üzlet
- Részletek
- Írta: Hunra_Admin
- Kategória: Agora
- Találatok: 3147
Sepsiszentgyörgyi könyvbemutatóján Pomogáts Béla magyarországi irodalomtörténész nem csak a Magyar irodalom Erdélyben legújabb kötetéről beszélt, hanem kritikus szavakkal szólt a magyarok olvasási szokásairól, nehezményezve, hogy nagyon lealacsonyodott az olvasási kultúra. Pomogáts, aki egyben a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaság – Anyanyelvi Konferencia elnöke, a jövőt illetően inkább pesszimista, mint derűlátó; úgy véli, mostanra a sör meg a pálinka felváltotta a könyvet, ma már csak „híg irodalmat, szemetet" – erotikus és ponyvaregényeket – olvas a magyarországi olvasók nagy része, s noha egyre többen bolyonganak a világhálón, szerinte az internet civilizációs eszköz, de nem kultúra.
Pomogáts Béla szerint – aki, amikor „sokat olvasott", évente három-négyszáz könyvet tudott maga mögött – két nagy veszély leselkedik az olvasáskultúrára, az egyik, hogy teljesen átveszi a könyv szerepét az elektronikus civilizáció. Nem nagyon olvasnak ma már könyveket, magyarázza, hanem a tévé, a rádió, a „különféle digitális szerkentyűk" válnak fontosakká, és bár a magyarországi és az erdélyi könyvkiadás nagyon látványos eredményekkel jár, a kötetek egyre kisebb példányszámban jelennek meg. „Szép emlékem, hogy a nyolcvanas évek közepén jelent meg Galgóczi Erzsébetnek a Vidravas című regénye – egyik első nagy leleplező regény volt a Rákosi rendszer szörnyűségeiről –, és az első kiadás néhány hónap alatt nyolcvankétezer példányban fogyott el. Ma egy népszerű író sikeres regénye nagyon jó, ha két-háromezer példányban megjelenik, verseskötet legfennebb néhány száz példányban. Egy kiváló magyar költőnek, Rába Györgynek volt egy verseskötete, mely összesen hetvenkét példányban került el az olvasóhoz. Ezek elég szomorú statisztikai adatok."
A másik nagy veszély Pomogáts szerint a tömegkultúra hatása: egyre kevesebben olvasnak komoly irodalmat, szakkönyveket még kevesebben. „Amikor tanár voltam egy újpesti technikumban, és villamossal jártam az iskolába, rendszeresen olvasó embereket láttam. Volt Magyarországon egy Olcsó könyvtár nevű sorozat, három forintba – egy pohár sör árába – került egy kötet, mindent kiadtak, több mint ezer kötet jelent meg. Homérosztól Németh Lászlóig és Balassi Bálinttól Nagy Lászlóig bármit el lehetett olvasni, és számtalanszor láttam, hogy munkáskülsejű emberek állnak villamoson, autóbuszon, fogódzkodnak egyik kezükkel, és a másik kezükben ott van kinyitva egy Olcsó könyvtár-kötet. Ezt ma már nem lehet látni, ha valaki olvas, ezeket a rettenetes giccseket és álkalandregényeket olvassa, rosszabb esetben pedig pornográfiát". A lakosság öt százaléka keres szépirodalmat, ezen valamiképpen meg kellene próbálni változtatni. A magyarországi olvasók csupán néhány erdélyi írót ismernek: Nyirő József, Tamási Áron, Wass Albert.
Úgy véli, olyan kulturális politikára lenne szükség, ami megpróbálja ösztönözni a könyvolvasást, jobban össze kellene fogniuk azoknak a szervezeteknek is, amelyeknek a kezébe helyezték az irodalom sorsát – írók, irodalmi társaságok, írószövetségek, könyvkiadók, könyvtárak, könyvterjesztők –, mert ebben a tekintetben is sok a mulasztás. A mai könyvárak mellett nem is lehet elvárni az emberektől, az ország lakosságának nyolcvan százalékától, hogy kenyér és szalonna helyett könyveket vásároljon. Szerinte elérhető áron kellene könyveket forgalmazni, az olvasás támogatásában a Magyar Köztársaságnak kellene határozottságot vállalnia, ezen partizánharccal nem lehet segíteni.
Szüksége lett volna a Romániai magyar irodalmi lexikon utolsó köteteire, de az egyik magyarországi nagy könyvkereskedésben azt mondták, nincs, mert „ezt a könyvet legfennebb hatvan–hetven példányban tudják eladni". Az nekik nem érdekes, tehát csak olyan könyvet terjesztenek, amit legalább ezer példányban el tudnak adni, márpedig ezer példányban legfeljebb a giccseket, a pornográfiát, a rémregényeket lehet eladni, egy lexikont, egy verseskötetet nem – fűzi hozzá. „Meg is mondták, a könyv ugyanolyan árucikk, mint a pálinka, a kolbász és a gumióvszer". „Nagyon nehezményezem, hogy a könyvforgalmazás teljesen alárendelődött az üzleti szempontnak, márpedig a kultúra nem üzlet, soha nem volt üzlet. Nem volt a világon olyan társadalom, ahol a kultúra üzletnek számított. Ameddig ezt a helyzetet nem lehet áttörni, akár állami intézkedéssel, akár a szellemi életnek a gazdasági életnek valami összefogásával, addig ez a helyzet nem változik meg". Szerinte át kellene alakítani a magyar közszellemet, mert a haszonelvű, pénzközpontú világkép „elég szörnyű eredményeket hozott Magyarországon".
Pomogáts Béla felidézte Nagy László utolsó televíziós beszélgetését, amikor megkérdezték tőle, mit üzen az emberiségnek? A költő azt válaszolta, ha még emberi formájuk lesz, akkor csókoltatja őket. „Féltem a jövőt – mondja erre Pomogáts –, nagyon meg tudom érteni Nagy Laci aggodalmát, én azonban nem csókoltatom őket"...
Pomogáts Béla szerint – aki, amikor „sokat olvasott", évente három-négyszáz könyvet tudott maga mögött – két nagy veszély leselkedik az olvasáskultúrára, az egyik, hogy teljesen átveszi a könyv szerepét az elektronikus civilizáció. Nem nagyon olvasnak ma már könyveket, magyarázza, hanem a tévé, a rádió, a „különféle digitális szerkentyűk" válnak fontosakká, és bár a magyarországi és az erdélyi könyvkiadás nagyon látványos eredményekkel jár, a kötetek egyre kisebb példányszámban jelennek meg. „Szép emlékem, hogy a nyolcvanas évek közepén jelent meg Galgóczi Erzsébetnek a Vidravas című regénye – egyik első nagy leleplező regény volt a Rákosi rendszer szörnyűségeiről –, és az első kiadás néhány hónap alatt nyolcvankétezer példányban fogyott el. Ma egy népszerű író sikeres regénye nagyon jó, ha két-háromezer példányban megjelenik, verseskötet legfennebb néhány száz példányban. Egy kiváló magyar költőnek, Rába Györgynek volt egy verseskötete, mely összesen hetvenkét példányban került el az olvasóhoz. Ezek elég szomorú statisztikai adatok."
A másik nagy veszély Pomogáts szerint a tömegkultúra hatása: egyre kevesebben olvasnak komoly irodalmat, szakkönyveket még kevesebben. „Amikor tanár voltam egy újpesti technikumban, és villamossal jártam az iskolába, rendszeresen olvasó embereket láttam. Volt Magyarországon egy Olcsó könyvtár nevű sorozat, három forintba – egy pohár sör árába – került egy kötet, mindent kiadtak, több mint ezer kötet jelent meg. Homérosztól Németh Lászlóig és Balassi Bálinttól Nagy Lászlóig bármit el lehetett olvasni, és számtalanszor láttam, hogy munkáskülsejű emberek állnak villamoson, autóbuszon, fogódzkodnak egyik kezükkel, és a másik kezükben ott van kinyitva egy Olcsó könyvtár-kötet. Ezt ma már nem lehet látni, ha valaki olvas, ezeket a rettenetes giccseket és álkalandregényeket olvassa, rosszabb esetben pedig pornográfiát". A lakosság öt százaléka keres szépirodalmat, ezen valamiképpen meg kellene próbálni változtatni. A magyarországi olvasók csupán néhány erdélyi írót ismernek: Nyirő József, Tamási Áron, Wass Albert.
Úgy véli, olyan kulturális politikára lenne szükség, ami megpróbálja ösztönözni a könyvolvasást, jobban össze kellene fogniuk azoknak a szervezeteknek is, amelyeknek a kezébe helyezték az irodalom sorsát – írók, irodalmi társaságok, írószövetségek, könyvkiadók, könyvtárak, könyvterjesztők –, mert ebben a tekintetben is sok a mulasztás. A mai könyvárak mellett nem is lehet elvárni az emberektől, az ország lakosságának nyolcvan százalékától, hogy kenyér és szalonna helyett könyveket vásároljon. Szerinte elérhető áron kellene könyveket forgalmazni, az olvasás támogatásában a Magyar Köztársaságnak kellene határozottságot vállalnia, ezen partizánharccal nem lehet segíteni.
Szüksége lett volna a Romániai magyar irodalmi lexikon utolsó köteteire, de az egyik magyarországi nagy könyvkereskedésben azt mondták, nincs, mert „ezt a könyvet legfennebb hatvan–hetven példányban tudják eladni". Az nekik nem érdekes, tehát csak olyan könyvet terjesztenek, amit legalább ezer példányban el tudnak adni, márpedig ezer példányban legfeljebb a giccseket, a pornográfiát, a rémregényeket lehet eladni, egy lexikont, egy verseskötetet nem – fűzi hozzá. „Meg is mondták, a könyv ugyanolyan árucikk, mint a pálinka, a kolbász és a gumióvszer". „Nagyon nehezményezem, hogy a könyvforgalmazás teljesen alárendelődött az üzleti szempontnak, márpedig a kultúra nem üzlet, soha nem volt üzlet. Nem volt a világon olyan társadalom, ahol a kultúra üzletnek számított. Ameddig ezt a helyzetet nem lehet áttörni, akár állami intézkedéssel, akár a szellemi életnek a gazdasági életnek valami összefogásával, addig ez a helyzet nem változik meg". Szerinte át kellene alakítani a magyar közszellemet, mert a haszonelvű, pénzközpontú világkép „elég szörnyű eredményeket hozott Magyarországon".
Pomogáts Béla felidézte Nagy László utolsó televíziós beszélgetését, amikor megkérdezték tőle, mit üzen az emberiségnek? A költő azt válaszolta, ha még emberi formájuk lesz, akkor csókoltatja őket. „Féltem a jövőt – mondja erre Pomogáts –, nagyon meg tudom érteni Nagy Laci aggodalmát, én azonban nem csókoltatom őket"...
Mózes László, Háromszék
Megjelent: Erdély Ma, 06.25, 10:38 (http://erdely.ma/kultura.php?id=94151)
