Valóban ez volt a kiindulópont, amikor elkezdtem írni a regényt. Ez a történet ugyanis nem a migrációs problémát járja körbe, hanem azt a kényes kérdést feszegeti, hogyan kezeljük a családot, mit tegyünk akkor, ha a szüleink más életutat szánnak nekünk, mint amit mi képzelünk el magunknak. Tulajdonképpen arról szól ez a könyv, hogyan tudjuk megúszni, hogy ne az apáink és anyáink vágyait teljesítsük. A konkrét történetről beszélve, a főhős, Brahim, egy nagyon okos tizenhat éves fiú, aki rengeteget gondolkodik az élet értelmén, miközben az iskola mellett, hetente egyszer-kétszer besegít az édesapja pizzériájában. Ezzel nincs is semmi baja, addig a pontig, amíg nem tör ki a nagy „pizzaháború” az édesapja és testvére, egyben üzlettársa között. Akkor és ott gyökeres fordulatot vesz a főhős élete, az apja egyre többet vár el tőle, hűséget elsősorban, megköveteli, hogy a fia megvédje a család becsületét. Ez a tizenhat éves gyerekember tehát hirtelenjében csupa olyan dologgal szembesül, amivel korábban nem találkozott, hiszen számára addig a család az egységet testesítette meg. Így hát nem meglepő, hogy bekövetkezik a nagy összecsapás a főhős és édesapja között. Hiszen Brahim nem tud megbirkózni a kialakult helyzettel, ahol az ő nagyrabecsült nagybátyja, egyik napról a másikra a legádázabb ellenséggé válik. Brahim nem érti, miért kell (testvér)háborúzni valakivel, akit szeretünk. A tinédzser fiúnak igencsak nagy fejtörést okoz, hogy mi a helyes lépés ebben a patthelyzetben. A másik oldalon is van még egy bonyolító tényező, Brahim unokatestvére, Nyúl, aki nem csupán az egyik legközelebbi fiúrokona, de a legjobb barátja is volt a nagy pizzaháborúig. Nyúl azonban teljesen másként gondolkodik erről a testvérháborúról. Számára nem kérdés, hogy bármi áron, de nekik kell megnyerniük ezt a „véres” harcot.

Így igaz. Miközben olvassa valaki ezt a könyvet, az elején lehet olyan érzése, hogy Nyúl apja a felelős a kialakult helyzetért, de azért a történetben van egy csavar… A helyzet az, hogy Nyúlnak sokkal bonyolultabb családi viszonyok között kell élnie, mint az unokatestvérének, ő ugyanis elvált szülők gyereke, és emiatt egyedül érzi magát, így tudat alatt irigyli, féltékeny Brahimra. Tegyük hozzá, nem is olyan intelligens, mint az unokatestvére, nincs olyan szép barátnője, mint Brahimnak. így amikor azt érzi, hogy még az apját is elveszi tőle a sármos rokon, akkor betelik nála a pohár, és bosszút forral. Egy cél vezérli, hogy több figyelmet kapjon. Brahimnál is bekövetkezik az a pillanat, amikor túlcsordul a pohár, és arra gondol, hogy mi a fenéért törődik ő mindig másokkal, ha Nyúl ilyen aljas dolgokra képes, ő miért lenne különb. Anélkül, hogy lelőném a regény csattanóját, elárulom, hogy végül Brahim nem hazudtolja meg önmagát, bármennyire eldurvulnak is a dolgok, ő nem vetkőzik ki teljesen magából.

Tulajdonképpen nagyon sok fiatal problémája Hollandiában, de gyanítom nem csak nálunk, hogy több figyelmet szeretnének a családtagjaiktól, a barátaiktól, és sokszor nem válogatnak a módszerekben. Másfelől a tizenéveseken hatalmas a nyomás, kivételes dolgokkal kell előrukkolniuk ahhoz, hogy sikeresek legyenek, lévén nagy a verseny, és máskülönben süllyesztőbe kerülnének. Aki nem olyan szerencsés, hogy az otthoni környezet segítse őt abban, hogy elérje, amit szeretne, nos azoknak a fiataloknak kemény harc az érvényesülés nálunk is. Vannak olyan iskolák, ahonnan egy tinédzsernek esélye sincs bármilyen felsőoktatási intézményben továbbtanulni, mert annyira alacsony színvonalú a képzés. Sok elveszett, elkeseredett fiatalt látni, akinek semmilyen életterve nincs. A való világban ezek a tinédzserek pontosan olyan lúzerek, mint az én történetemben Nyúl, olyan fiatalok, akik azt érzik, félredobták őket, senki nem törődik velük, mintha „gyári hibásak” lennének. Ez a fajta tehetetlenségérzet vezet oda, hogy ész nélkül üvöltöznek az utcán, boltokat rabolnak ki, és a legsúlyosabb, amikor a végén a drogokhoz nyúlnak, ami továbbra is egy megoldatlan probléma Hollandiában. Meggyőződésem, hogy többet kell törődni a fiatalokkal, hogy ne kallódjanak el, ne csináljanak felnőttesnek tűnő ostobaságokat. A helyzet ugyanis az, hogy a holland tizenévesek döntő többségének pénze is van, ezek a fiatalok mindent megkapnak a szüleiktől, de egyvalamijük nincs – ideáljuk, és életcéljuk.

Emlékszem, hogy amikor kisfiú voltam, a nagyapám rengeteget mesélt nekem. Olyan volt, mint egy bölcsességekkel teli könyv, esténként „kinyitottam”, és szívtam magamba a történeteit. Amikor rosszkedvű vagyok, mindig felidézem magamban nagyapám szavait, és máris könnyebb a lelkem. Bevallom, engem a nagyapám tanított meg élni. Úgy érzem, a legtöbb fiatalnak ez hiányzik a legjobban, hogy beszélgessenek velük, hogy tanítsák őket az élet dolgaira, mert ez az, amit az iskolában és a különböző gyorséttermekben nem kapnak meg.

Igen, ez lenne a hosszútávú tervem! A könyveimmel az a célom, hogy ráébresszem a fiatalokat arra, hogy a talmi dolgokon kívül másra is lehet figyelni. Rendszeresen elmegyek iskolákba, ahol a könyv apropóján beszélgetek a diákokkal háborúról, lojalitásról, családról, tehát azokról a feszítő kérdésekről, amikkel a könyv foglalkozik. Nem titok, hogy így találtam rá azokra a fiatal fiúkra is, akik a Pizzamaffia című film szereplői lettek Ezt idén februárban mutatták be a holland mozikban. Nagyon fontos ugyanis, hogy valamivel motiváljuk a fiatalokat, hogy akarjanak mást is tenni, mint unatkozni. Pontosan ez történt az egyik tinédzser fiúval, aki Nyúl szerepét alakítja a filmben. A forgatás után odajött hozzám, és azt mondta, hogy nagyon szeret játszani, de mivel nem beszéli túl jól a holland nyelvet, visszamegy az iskolába tanulni, hogy valódi színész lehessen.

Amikor ilyen dolgok történnek, azt érzem, hogy kézzelfogható haszna van annak, amit csinálok. Rátaláltam valakire, aki megkapta az esélyt, hogy belekóstoljon a színészetbe, meg is szerette, és ez kellő motivációt adott neki ahhoz, hogy továbblépjen. Otthon nem volt lehetősége arra, hogy olvasson, és ezért is nagyon fontos, hogy a kulturális centrumokban, délutáni iskolai foglalkozásokon esélyt adjunk az érdeklődő fiataloknak arra, hogy fejlődni tudjanak. A magam példáját is mondhatom: nagycsaládban nőttem fel, ahol semmilyen lehetőségem nem volt arra, hogy művelődjek. Senki nem adott a kezembe könyvet, nem vitt el múzeumba, színházba, de még moziba sem, ami ahhoz vezetett, hogy „üres” embernek, elveszettnek éreztem magam. Ezen szeretnék változtatni, főként a fiatal bevándorló fiúknak próbálok segíteni, akik iránt úgy érzek, mintha a bátyjuk lennék, értük született meg ez a könyv is.

 
PRAE.HU: Annyi komoly dolog hangzott el erről a regényről, miközben a Pizzamaffia a valóban fajsúlyos társadalmi mondanivalója mellett szórakoztató, könnyed humorral, csípős iróniával megírt fiatalokat megszólító könyv is…

Én ezt úgy szoktam megfogalmazni, hogy a Pizzamaffia olyan, mint egy fülbemászó dallam. Jóllehet komoly üzenete van, ugyanakkor a fiatalok ritmusában, hangnemében íródott, gyors, helyenként mulatságos, persze kemény is, de ismerjük be, nem túl bonyolult számukra, hogy megértsék. És itt van a kutya elásva, ez a könyv olyanokhoz is eljutott, akik korábban soha nem olvastak. Több olyan e-mailt is kaptam, amiben azt írták meg diákok, hogy mikor a tanáruk azt javasolta, olvassák el a regényt, ők ellenálltak, mert szerintük unalmas könyvekkel bíbelődni, majd bevallották, hogy amikor nagy nehezen rászánták magukat, addig le sem tudták tenni, amíg a történet be nem fejeződött, mert számos dologra rájöttek olvasás közben. Legtöbben azt hangsúlyozták, hogy végre egy olyan könyvet vehettek a kezükbe, amely az általuk használt nyelvet használja. 

Észak-Marokkóból származom, ahol a beszélt nyelvnek nincs írott változata. Most is élénken emlékszem azokra az estékre, amikor egészen fiatal koromban az egész család összeült a háztetőn, és az apró mécsesek fényénél diót eszegettünk és teáztunk, majd a nagyapám elkezdett mesélni.  Rengeteg lenyűgöző, mulatságos, tanulságos történetet mondott el, olykor tündérmeséket is. Mondok egy példát: Marokkóban nem esik szó nyíltan a szexről, de a nagyapám beleszőtte a meséibe az intimitást, mert ezzel is tanítani szeretett volna. Az üzenet világos volt, metaforákban írta le, hogy mi az, amit egy fiatal megtehet, és arra is figyelmeztetett, hogy lehetőség szerint mit kerüljön el…

Félig felnőttként annak hatására kezdtem el írni, hogy találkoztam hozzám hasonlóan bevándorló családból származó fiatalokkal, és azon gondolkodtunk, hogy nekünk magunknak kellene beszélnünk arról, hogyan érez, gondolkodik a mi közösségünk. Később, amikor 16-17 éves koromban elkezdtem írni egy magazinnak, akkor is az motivált, hogy mi lenne, ha nem a hollandok mondanák el a mi történeteinket, hanem mi magunk, végül is nem kéne hagyni, hogy mások beszéljék el azt, ahogyan mi élünk, érzünk.

Mindig is úgy gondoltam, hogy ez volt a kezdet, de igazad van, a nagyapám hatása kikerülhetetlen az íróvá válásomban. Hozzá kell gyorsan tennem, az a dialektus, amit a nagyapám is használt, az a metaforákban gazdag nyelvjárás, aminek páratlan zenéje és ritmusa van, az épült be az én saját nyelvhasználatomba - valami hasonlóra kezdtem törekedni hollandul. Az elején nagyon meglepő volt az olvasóknak, hogy milyen „fűszeres” nyelvet használ ez a fickó, pedig semmi mást nem tettem, mint lefordítottam a marokkói nyelvi gondolatokat. Az első két regényemben tehát a nagyapám történetmesélésének hangulatát ültettem át hollandra, és kiderült, hogy ez működik.

Gondolkodom egy filmen, ezúttal azonban én magam szeretném megírni a forgatókönyvet is, mert a korábbi regényeimből készült filmeknél voltak olyan részek, amikkel elégedetlen voltam, így most nem adnám ki a kezemből. Ez az egyik tervem, a másik persze az írás. Most egy felnőtteknek szóló regényen dolgozom, de közben az is foglalkoztat, hogy ismét írjak egy fiataloknak, fiatalokról szóló könyvet.

Így igaz. Ez a regény (Mindent vagy semmit) is fiatalokról szól, no meg a szerencsejátékról. Hollandiában rengetegen vannak, akik szenvedélyesen, sőt mondhatnám, megszállottan űzik az internetes hazárdjátékot. A könyv érdekessége, hogy a történet egy része itt zajlik, Magyarországon, tehát lehet, hogy ez az egyik oka, amiért a kiadó vezetője, Halmos Ádám szeretné megjelentetni.