A
Beszéd utca 3. lakói sok lakóközösségtől eltérően valódi közösség. Ismerik egymás gondját-baját, szeretnek együtt ünnepelni, elfogadják a másik gyengeségeit, elismerik erényeit – hiszen mindannyian különleges, természetfeletti képességekkel rendelkeznek. A történetben nem sok szó esik a Beszéd utcán kívüli világról, de sejthetjük, hogy a külvilág nem viszonyulna ilyen elnéző toleranciával a különleges lakókhoz. Misi, a szétguruló bohóc és Cirkuszszájú Dániel kapcsán néhány gondolati ugrással máris a rémségek cirkuszában termünk, ahol a világ által el nem fogadott, jól behatárolható területre kerített, a normálistól eltérő lények (szörnyek) élnek, akiket a zárt világukból kilépni nem tudó (vagy nem akaró) átlagemberek csodálkozó rémülettel szemlélnek. A Beszéd utca 3. lakóinak sorsa lehetne tragikus is, ám ők nem hagyják, hogy a kitaszítottság érzése felülkerekedjen jókedvükön. Mindannyian tisztában vannak értékeikkel, a normálistól eltérő tulajdonságaikkal, tudják, hogy amíg képesek a játékra, és tudnak nevetni magukon, nem történhet nagy baj. A mesék derűje, hol groteszk, hol nonszensz fordulatai (képekben elmesélve még erősebb ez a hatás) az olvasót is lenyűgözik. Ám jó, ha tudjuk, mi csak vendégek, nézők vagyunk, akik csodálják különleges képességeiket, és szeretnének ellesni tőlük néhány trükköt, hogy szebben, pontosabban, kifejezőbben tudjanak (besz)élni.