A38: A zene ingyenes letöltésével a lemezkiadás, újabban a könyvek ingyenes letöltésével a könyvkiadás kerülhet lehetetlen, vagy legalábbis nagyon más helyzetbe, mint eddig. Vajon meghal, vagy újjászületik a könyv, s mennyire elavult egy hagyományos, papír-alapú kötet a mai világban, s a technológia új világában? Egyáltalán, könyv marad-e még a könyv?

Najmányi László: A könyvkiadást nemcsak az ingyenes letöltés lehetősége hozta nehéz helyzetbe, hanem – Magyarországon mindenképpen – a terjesztők abszurd mértékben magas haszonkulcsa is. Mint ismeretes a magyar könyvpiac pár (az összefonódások miatt voltaképpen egy) monopolhelyzetben lévő terjesztő kezében van, akik, hogy monopolhelyzetüket megőrizzék, óriás-beruházásokat folytatnak, amelyeket a kiadókkal, rajtuk keresztül a szerzőkkel fizettetnek meg. Ezek a terjesztők ugyanakkor semmiféle kockázatot nem vállalnak, csak az amúgy is fogyó, jobbára bulvárszintű könyveket reklámozzák, a többit csak raktározzák egy ideig, aztán visszaküldik a kiadóknak, persze azok költségén. Velem is előfordult, hogy miközben a könyvem bemutatója zajlott a nagy könyváruház kultúrtermében, a könyvet nem rakták ki a polcokra. Amikor a kiadóm bement a raktárba, kihozta a hetek óta, kicsomagolatlanul ott heverő könyveket és maga rakta őket a polcokra, valóságos közelharcot kellett folytatnia a könyv terjesztését minden erejükkel megakadályozni igyekvő elárusítókkal.

A könyvek előállítása – gyakorlatilag példányszámtól függetlenül – költséges folyamat. Komoly összegekbe kerül a könyv megtervezése, a tördelés is, de az előállítási költségek nagy részét a nyomtatás jelenti. Kinyomtatás előtt a kéziratokat szerkeszteni és korrigálni illene, ez is pénzbe kerül, ezért újabban a kiadók nem alkalmaznak olvasószerkesztőket, korrektorokat, ami meg is mutatkozik a minőségben. Illene a szerzőknek is honoráriumot fizetni, de méltányos tiszteletdíjakat csak sztárszerzők kapnak, az írók nagy része nevetséges összegekért kénytelen eladni sok esetben évekig tartó munkája gyümölcsét. A terjesztők horribilis jutalékának levonása után csak akkor jut a kiadó némi haszonhoz, ha a könyv nagy példányszámban kel el. Egy könyv sikere elsősorban reklám kérdése, hiszen az emberek bármit megvesznek, amit jól meghirdetnek. Az átütő erejű reklámkampány megszervezése olyan sokba kerül, hogy csak a legnagyobb kiadók vállalják a reklámozás költségeit. A magyar olvasók vásárlóereje nagyon korlátozott. Csak kevesen tudnának a könyvekért annyit fizetni, hogy a kiadóknak és szerzőknek is hasznuk lehetne az eladásból. Régebben sokat segítették az igényesebb, különlegesebb művek kiadóit a pályázati úton elnyerhető támogatások. A kiadók nem csak az egyes művek kiadására kaphattak, többnyire állami forrásokból pénzbeli támogatást, hanem működési költségeik részbeni fedezetére is. A pályázati úton, az elképesztő bürokráciával megbirkózva elnyerhető összegek évek óta radikálisan csökkennek, ráadásul nem lehet tudni, hogy a megítélt pénzek mikor érkeznek meg a senkinek semmiféle felelősséggel nem tartozó, a politika által kézivezérelt állami, kormányzati forrásokból. Gyakran előfordul, hogy a kiadóknak már jóval azelőtt, számlákkal el kell elszámolniuk teljes költségeikről, mielőtt a pályázaton elnyert összeg megérkezne. Ez annyit jelent, hogy bankkölcsönt kell felvenniük, amelynek kamatait nem számolhatják el költségként.

A könyvkiadás ellehetetlenüléséhez persze maguk a szakmájukhoz ritkán értő, azt nem igazán szerető, ilyen-olyan félelmektől gyötört, sokszor meghökkentően tudatlan és tájékozatlan kiadók is hozzájárulnak. Ne feledjük, Magyarországon senki sincs a helyén. Itt az, aki pincérnőnek tökéletes lenne, fődramaturg lesz, a vegyesbolti kiszolgálóból kormányfő, a portásból kanonok. Kisebb kiadók eleve csak akkor vállalják egy-egy könyv kiadását, ha pályázati támogatást kapnak rá. Ez a 21. századi cenzúra első szintje, mivel a pályázati pénzeket odaítélő kuratóriumok egyáltalán nem az adott mű értéke alapján, hanem személyes kapcsolatok szintjén, politikai megfontolásokat figyelembe véve döntenek. A kiadók pedig voltaképpen a diktatúra cenzorainak szerepét vállalták magukra. Egyrészt saját, legtöbbször zűrzavaros, gagyi világnézetüket próbálják ráerőltetni a szerzőkre, másrészt félnek attól, hogy ha nem „politikailag korrekt”, értsd kormánypárti nézeteket hordozó műveket adnak ki, elesnek a pályázati támogatástól. Ez a kortárs cenzúra második szintje.

A kiadók elképesztő amatőrizmusára vonatkozólag számos történetet tudnék mesélni. Például összehozott a sors egy viszonylag ismert és elismert, progresszívnak tartott kiadóval, egy jó házból való, valójában néptáncosnak született, de valamilyen okból a könyvkiadói szakmába került fiatalemberrel, aki egyszerűen nem volt hajlandó elolvasni a kéziratot, amelynek kiadására vállalkozott. Az anyukája olvasta el helyette a kéziratokat, ő mondott véleményt róluk, s az ő véleményével kellett vitatkoznom a vitatkozást imádó, identitását nagyon magyar módon, az állandó ellentmondásban megtalálni igyekvő csemetével. Ugyanehhez a kiadóhoz fűződik egy másik abszurd történet. Hogy megjelent könyveim népszerűsítését segítsem, kiadói közreműködés hiányában magam szervezek multimédia show-val, videó-vetítéssel, elektronikus zenei koncertekkel egybekötött, országjáró könyvbemutató turnékat. Általában sikerül elérnem, hogy a könyvbemutatóknak otthont adó intézmények honoráriumot fizessenek munkámért, s fedezzék a kiadó és az én szállás- és útiköltségemet. Így történt ez az egyik, 2006-ban megjelent könyvem esetében is. A könyv iránt, nem kis részben a műsoros könyvbemutatóknak és számtalan médiaszereplésemnek (tévé, rádió, sajtó interjúk, pozitív kritikák, stb.) köszönhetően, igen nagy volt az érdeklődés, hónapokig rajta volt az Írók Boltja sikerlistáján. A kiadót egyre jobban bosszantotta a könyv népszerűsítésével járó, számára csak ingyenes kirándulásokat és kapcsolatteremtési lehetőségeket jelentő munka, és a könyv sikere. Bizonyára te is észrevetted, hogy sok ember retteg a sikertől ebben az országban, ahol a kudarc érdem. Egy vidéki város irodalmi kávéházában, nagy közönségérdeklődés mellett tartottam műsoros könyvbemutatót. Már a műsor végén jártam, a közönség alig várta, hogy megvehesse az asztalon felpúpozott könyveket, amikor az addigra már unalmában meglehetősen elázott kiadó hirtelen felpattant székéről, és elkezdte kiabálni, hogy ez a könyv biztosan nem lesz sikeres, ingyen adja, vigye bárki, aki csak akarja, őneki már nincs kedve foglalkozni vele. A könyv iránti érdeklődés a megjelenése óta eltelt három év alatt nem csökkent, ma is sokan vásárolják, s nagyobb médiafigyelmet kapott, mint a kiadó bármelyik kiadványa.

Mivel meglehetősen ismert vagyok, s mert sikeres könyveket publikáltam, úgy gondoltam, hogy nem lesz gond megjelentetni a többi, elkészült kéziratomat. Nem így történt. Magyarországon nem értékalapon, s nem is piaci logika szerint működnek a dolgok. A 2008-ban megjelent, Schuller Gabriella színháztörténésszel közösen írt, az 1960-70-es évek amerikai ifjúsági mozgalmait és kultúráját, és a korabeli és mostani Magyarországi vonatkozásokat bemutató YIPPIE! Az engedetlen polgár című könyvünket a média fagyos hallgatással fogadta. Ennek oka valószínűleg nem csak az volt, hogy a kiadó hónapokig nem volt hajlandó eljuttatni a terjesztőhálózathoz a kinyomtatott könyveket, hanem az addigra teljesen paranoiddá vált, az élet minden szintjét kontrollálni igyekvő politikai környezet is megrettent a négy évtizeddel ezelőtti polgárjogi küzdelmeket, szabadságideákat, a polgári engedetlenség eszköztárát és erkölcsi kötelességét tudományos alapossággal tárgyaló, hatalmas információmennyiséget tartalmazó, vidám, szabad szellemű munkától. A YIPPIE!-könyv megjelenése után nem találtam kiadót, aki vállalta volna további könyveim kiadását, függetlenül a könyvek némelyike esetében nyilvánvalóan várható nagy közönségérdeklődéstől. A biztos kereskedelmi sikert jelentő, mindenki számára élvezetes, izgalmas olvasmánynak írt Karib-tengeri útinaplóm fényképekkel, rajzokkal, festményekkel gazdagon illusztrált kéziratát eddig kilenc kiadó dobta vissza, természetesen – Magyarországon vagyunk – indoklás nélkül. Hasonló sorsra jutottak többek között az indonéziai és amerikai útinaplóim, publicisztika- és színdarabgyűjteményem, a rastafari vallás történetét feldolgozó Rasta című könyvem, a DJ NoMore című techno-regényem, a Trebitsch című dokumentumregényem és a Balkan Nights című novelláskötetem is. A visszautasításokat, s az őket megelőző, hónapokig tartó kiadói ígérgetéseket és hazudozásokat megunva végül azt mondtam: Fuck you all! És hozzáláttam a könyvkiadás ellehetetlenítéséhez.

Az informatika megjelenésével és térhódításával az emberi faj szellemi/technológiai evolúciójának korszaknyitó fontosságú fordulópontjához érkeztünk. Ahogy Johannes Gensfleisch zur Laden zum Gutenberg találmánya, a nyomdagép a 15. században véget vetett a kézzel másolt könyvek korszakának, úgy hozta el a Gutenberg galaxis végét a számítógépes kommunikáció globális elterjedése. S ahogy a könyvek szerelmesei siratták a 15. században a kézzel írt, szépséges iniciálékkal díszített kódexeket, ugyanúgy siratja most az olvasó emberek nagy része a papíralapú könyvek elkerülhetetlen háttérbe szorulását, lehetséges eltűnését. Az információhordozók fejlődése nyomán először az audiókazettákon, majd CD-ken terjesztett hangoskönyvek jelentettek konkurenciát a nyomtatott könyvek piacán. Az amerikai könyvkereskedelem forgalmának 30 %-át ma már a hangoskönyvek teszik ki. Egyre kevesebb embernek van ideje, energiája olvasni, de autózás közben, vagy háttérhangként sokan hallgatnak szívesen irodalmat, vagy más, korábban csak nyomtatásban elérhető tartalmakat. Az igazi robbanást, a nyomtatott könyvek valódi konkurenciáját azonban az internetről letölthető elektronikus könyvek (e-book) megjelenése hozta el.

Az e-könyvek gyorsan növekvő népszerűsége fontos lépés a kultúra demokratizálódásának történetében. Az elektronikus könyvek előállítása és terjesztése nagyságrendekkel olcsóbb, mint a nyomtatott könyveké, ami radikális árcsökkenéshez vezetett, tehát jóval több embernek van módjában e-könyveket vásárolni, mint ahányan az egyre dráguló nyomtatott kiadványok megvásárlását megengedhetik maguknak. PDF, vagy Word formátumú elektronikus könyveket bárki készíthet és az interneten keresztül, minden különösebb fáradtság és anyagi befektetés nélkül terjeszthet. Feleslegessé válnak tehát a kiadók és nagyhatalmú terjesztők, aminek személy szerint nagyon örülök. Eltűnésükkel megszűnik a gazdasági, politikai és tudatlanság alapú cenzúra, a szerzők teljes kiszolgáltatottsága a middlemen-ek, a közvetítők parazita, a kommunikáció kiteljesedését gátló kasztjának. Az elektronikus könyvek előállítása és forgalmazása környezetbarát folyamat. Nem kell erdőket kivágni a könyvnyomtatáshoz szükséges papír előállítása érdekében, nincs szükség gyakran mérgező nyomdafestékek, környezetet károsító nyomdai technológiák használatára. Feleslegessé válik az energia- és térpazarló könyváruházak nagy része is.

Az elektronikus könyveket speciális berendezések (e-book reader) szemkímélő, a nyomtatott papírlapokhoz nagyon hasonlító monitorjain olvassuk. Ilyen berendezéseket már Magyarországon is lehet vásárolni (a magyar ékezetek kezelésére egyedül alkalmas reader természetesen kínai gyártmányú). Áruk az itteni fizetésekhez képest még nagyon magas, de gyorsan csökkenni fog, hamarosan bárki számára megvásárolhatók lesznek. A zsebkönyv méretű e-book readerek bővíthető memóriáiba több ezer könyvet, egész könyvtárakat tölthetünk. Feleslegessé válnak tehát otthonainkban a könyvespolcok, rajtuk a porgyűjtő, ritkán, vagy sohasem olvasott könyvek sorai. Helyükön az extrém sportok kedvelői mászó falakat képezhetnek ki, vagy murálokat festhetnek a falakra. Nagy könnyebbséget jelent hamarosan a diákoknak, hogy nem kell tankönyveket cipelniük magukkal az iskolába, sőt, füzeteket és írószerszámokat sem, hiszen zsebrevágható e-book readerük érintőképernyőire akár írhatnak, jegyzetelhetnek, rajzolhatnak is. Az elektronikus könyvolvasókkal közvetlenül lehet csatlakozni az internetre, ahonnan újabb könyveket, az olvasott szövegek megértéséhez szükséges háttérinformációt tölthetünk le, vagy elküldhetjük az elkészített házifeladatot a tanítónéninek, bácsinak. Ha tényleg olyan sokan ragaszkodnak a nyomtatott könyvek szagához, nyilván megjelennek majd a technológiák, amelyek segítségével e-book readerünk nyomdafesték és penész illatot áraszthat. Az e-könyvek természetesen alkalmasak képek, hang- és videó tartalmak tárolására és visszajátszására is, és a tartalmak szabadon böngészhetők, előhívhatóak.

Az elektronikus könyvek piaca, amelynek meghódításához nemrég a Google is hozzákezdett, már igen jelentős Amerikában, és a szabad világ többi országában. A nagyon nem vállalkozó-barát, porosz-bizánci-mongol típusú magyar szisztéma, más kortárs vívmányokkal együtt az elektronikus könyvek itteni elterjedését is tűrhetetlen mértékben lelassítja. Amerikában az elektronikus könyveket igen egyszerű terjeszteni. Csak nyit az író egy honlapot, felteszi rá a könyvét, mellé a hitelkártyával való fizetést biztosító alkalmazást, és csókolom, máris beindult az üzlet, a többi már a szerző, a vásárlók, és az adóhivatal dolga. Magyarországon Isten tudja hány engedély, pecsét, aláírás, sorbaállás, űrlapkitöltés szükséges ahhoz, hogy valaki bármilyen tartalmat árusítson a neten.

A nyomtatott könyv persze nem fog azonnal eltűnni. Művészi kivitelezésű, nagyméretű, méregdrága, úgynevezett coffeetable könyveket bizonyára fognak vállalkozók üzleti partnereiknek, politikusok egymásnak, sznob rokonok ifjú házasoknak ajándékozni. A könyvtárak idővel el fognak néptelenedni, a régi könyveket pedig lassan felfalják majd a molyok.

A38: Az életrajzi könyvek szerepét felválthatják az újfajta, multimédia kiadványok. Te vezetted be a honi kultúrában a VideoBio fogalmát. Pontosan mit értesz ez a terminus alatt, s hogyan jutottál el az új műfaj megalkotásáig?

Najmányi László: Több más műfajjal együtt, a kiadókkal folytatott energia- és időrabló küzdelmeket megunva, a videókönyv Amerikában már ismert és kedvelt műfaját is én vezettem be elsőként Magyarországon. A videókönyv átmeneti műfaj a hangoskönyv és az elektronikus könyv között. Az eredetileg nyomtatásra szánt szöveg narrációként jelenik meg, amelyet álló és mozgóképekkel, zenével illusztrálok. Voltaképpen egyszemélyes tévéfilmekről van szó, amelyek minőségét nem rontják a televíziós csatornák cenzorainak beavatkozásai, munkatársainak lelkiismeretlensége, rutinja, tudatlansága, tehetségtelensége. Eddig, többek között a Karib-tengeri útinaplóm egy részét, a Theremin; Downtown Blues; A Blum-ház rejtélye és a YIPPIE! Az engedetlen polgár című könyveim videokönyv változatát készítettem el. Ezeket a munkákat saját kiadásban publikáltam, és DVD formátumban, magam terjesztem őket. Videokönyveknek tekinthetők az artportal.hu felkérésére készített VideoBio videó-portré sorozatom egyes darabjai is.

A38: Milyen VideoBio-kat készítettél eddig?

Najmányi László: Elsőként az univerzális művész, kozmikus tudós és autoerotikus sámán, drMáriás mintegy 40 perc hosszúságú VideoBio-ja készült el, amelynek egy részlete az artportal.hu videó-szekciójában megtekinthető. Ugyanitt találhatók a 2006-ban elhunyt Halász Péter színházművész, író, pedagógus, és Halász Péter Tamás képzőművész VideoBio-jának részletei, valamint egy sűrítmény saját videó-önéletrajzomból. A teljes, televíziós műsor hosszúságú videó-portrék DVD formátumban kerülnek terjesztésre, illetve remélhetőleg valamelyik közszolgálati tévé csatorna is vállalkozik majd bemutatásukra. A VideoBio-k nemcsak a művészetkedvelő közönség számára lehetnek élvezetesek, hanem a kutatók is hasznukat vehetik, hiszen a művészekkel készített életrajzi interjúk mellett a műveiket is bemutatják, álló és mozgóképek, néha animációk formájában.

A38: Kit tartasz a VideoBio műfaj előfutárainak, elődjeinek, egyáltalán, a korai multimédiában mi fogott meg a leginkább?

Najmányi László: Mindenki, aki korábban művekkel illusztrált film- vagy videó-művészportrékat készített, tulajdonképpen az elődömnek tekinthető. Nem tudom, hogy készültek-e ilyen típusú munkák kifejezetten az internet lehetőségeire komponálva, ahogy az én teszem. A korai multimédiában legjobban a világ első térvezérlésű elektronikus hangszerét, a theremint, az első dobgépet, az első nagyfelbontású televízió-berendezést és a mindmáig használatos lehallgató berendezések többségét megalkotó orosz tudós, Theremin professzor munkássága fogott meg, aki az első multimédia művésznek tekinthető. Az 1920-as évektől alkalmazott mesterséges ködre történő háttérvetítést, távirányítású és programozott reflektorokat, fény- és illatorgonákat, quadrofonikus hangzást, a zenét mozgásukkal előállító táncosokat, látványelemként is szolgáló hangszórókat elektronikus koncertjei során. Saját theremin koncertjeimen az ő bemutatóinak futurista hangulatát igyekszem megidézni. Aki többet akar tudni ennek az elképesztő géniusznak az életéről, olvassa el a Theremin című könyvemet.

A38: Mennyire tehetik a VideoBio kiadványok a hazai művészek munkásságát könnyebben láthatóvá, érthetővé, befogadhatóvá külföldi művészeti központok, szakértők, érdeklődők számára?

Najmányi László: Ahogy nyilván magadon is észrevetted, mint ahogy én tapasztaltam saját magamon, az emberek egyre kevesebbet olvasnak, és egyre többet néznek. A fogalmi gondolkodás elsatnyul, helyébe a fejlettebb emlősökhöz hasonlóan a tömegemberre jellemző képekben és feelingekben történő gondolkodás lép. Nyomtatásban megjelent könyveim olvasói is először a képeket keresik a kötetekben. Elszomorodnak, ha nem találnak képeket, és felderül az arcuk, ha találnak.

Saját erőnkből ezt nem tudjuk megvalósítani, de ha az artportal kap erre a célra pályázati támogatást, mindenképpen szeretnénk a VideoBio-k angol nyelvű változatait is elkészíteni, amelyeket DVD formátumban el tudnánk juttatni a legnagyobb külföldi archívumoknak, múzeumoknak, galériáknak, kiállítóhelyeknek. Tudom, hogy Amerikában és Nyugat-Európában már számos videó archivum működik, némelyik on-line tartalmakat is kínál. Biztos vagyok benne, hogy komplett videó-életrajzokat még nem tartalmaznak ezek az archívumok, vagy ha igen, csak a legismertebb művészekről készültek videó-portrék a teljesség igényével. Biztos vagyok benne, hogy a magyar művészek igen nagy hasznát vennék, ha videó-életrajzaik külföldre jutnának.

A38: Mik a további terveid a VideoBio sorozattal, s milyen irányban látod fejlődési távlatait?