Az idei Könyvhét egyik csendes szenzációja Benedek Szabolcs Haláldekameron című kötetete volt, amely az egykori pestisjárványról szól, melynek témáját és a remek kötet kiváló szövegét a legújabb történések tették kísérteiesen aktuálissá. A szerzővel beszélgettünk...

A38: Haláldekameron a legújabb regényed címe. Hogyan adódott a cím, mit fed, s hogyan jött a regény ötlete?

Benedek Szabolcs: Regénynek véled? Én nem tudom eldönteni. Nevezik regénynek is, ugyanakkor valamelyik boltban, vagy talán könyvtárban besorolták a novelláskötetek közé. Azzal is egyet tudok érteni. Természettudományos definíciókat kölcsönvéve mondjuk azt, hogy különálló történetek egymással kohéziáló halmaza. (Ez mennyire szabatos?) Az egyes epizódok talán önállóan is értelmezhetők, egymástól elszeparáltan is életre kelnek, noha kétségkívül másként szólnak és hatnak egymás társaságában, erősítve, vagy éppen gyöngítve egymást. Összeköti őket az a nagy járvány, ami a 14. században kiirtotta az akkori európai lakosság bő felét. Pestisnek nevezik, ám manapság sokan úgy tartják,hogy talán nem az volt, hanem egy ma ismeretlen kór. Szándékoltan választottam ezt a formát, ugyanis amikor fölmerült bennem az ötlet (egészen véletlenül, és pusztán azért, mert egy könyvben olvastam róla vagy másfél oldalt, de az nagyon megfogott), rögtön tudtam, hogy ennek a történetnek egyetlen főszereplője lehetséges: a járvány, a betegség, a pusztítás, ahogyan végigvágtázik az akkor ismert világon a Távol-Kelettől Nyugat-Európáig. S közben azt lehetne megnézni, hogy az emberek miként reagálnak rá. Ezt próbáltam megírni.

A38: Mennyire aktuális szerinted a katasztrófák, a pusztulás, az apokalipszis témái manapság, s mennyire állnak közel a valósághoz? Hétköznapi divatmítoszokról vagy a valóságról szólnak?

Benedek Szabolcs: Az utolsó korrektúrafordulót csináltam, vagy már lehet, hogy a nyomdában is volt a könyv, amikor jöttek a hírek a sertésinfluenzáról. Vagy, azt hiszem, nem is így kell ma már nevezni, hanem új influenzának... Szóval, a H1N1. Fura volt hallani, hogy mennyire kísértetiesen hasonlítanak az első reakciók a hétszáz évvel ezelőttiekhez: keresik, kutatják az okokat, próbálják megismerni a betegség arcát, latolgatják, mi várható... Kell-e karantén, nem kell, van-e gyógyszer, hogy előzhető meg, honnét jöhetett, és miért... Ugyanazok a kérdések, mint 1347 és 1351 között. Persze, nagyon remélem, hogy ez nem okoz akkora katasztrófát, mint anno a 14. századi. Annyi ellenben bizonyos, hogy soha nem dőlhetünk egészen hátra. Bármikor jöhet egészen váratlanul valami, ami gyökerestül fölforgat mindent. Ami katarzisként ér, amitől megfogadjuk, hogy tanulunk belőle, hogy ezután minden másként lesz, aztán pedig újrakezdjük, vagyis inkább folytatjuk mégis ugyanúgy. A történelem ismétli magát, és nem csak amiatt, hogy az emberi természet állandó. A színpadkép változik, de a drámák és a nagy kérdések évezredek óta ugyanarról szólnak.

A38: Mit olvasol ezen a nyáron? Mit ajánlasz nőknek, férfiaknak, fiataloknak, öregeknek?

Benedek Szabolcs: Nyaralni voltam (épp akkor, amikor egész héten esett az eső, és kutyaszánokkal lehetett a Balaton partján közlekedni), s ez az időszak a vaskos kalandregényeké. Akkor olvastam például Kenneth Roberts Északnyugati átjáróját, amit lehet, hogy húsz évvel ezelőtt kellett volna olvasnom, de nagyon élveztem. Olyannyira, hogy (kövezzen meg bárki) Rushdie legújabb regényét elkezdtem utána, de a harmadánál abbahagytam (majdnem azt mondtam, hogy félbe, az lett volna az igazi képzavar). Ellenben ugyancsak üdítő olvasmány Bíró-Balogh Tamás sztárfilosznak a főleg a Nyugatosokról szóló, könnyedén, mégis pontosan és alaposan megírt tanulmánykötete (Tollvonások). Most pedig ismét a kezembe akadt Gion Nándor, aki immáron hét éve nincs közöttünk. Közel áll hozzám, amit csinált. Fontos és jelentős író, ezt szerencsére mások is így látják, hiszen túl azon, hogy sorban adják ki újra a regényeit, két könyv is jelent meg a közelmúltban róla. Ja, és hát ott van persze a föltétlen nyári olvasmányok között Szávai Géza több szempontból is monumentális regénye is (Múlt évezred Marienbadban). Az az igazság, hogy van egy külön polcom, ahol az olvasásra váró könyvek sorakoznak, és még akad rajta pár.

A38: Terveid? Álmaid? Rémálmaid?