– Mások a gyerekek ma és mások voltak 30-40 éve. Volt-e fegyelmezetlen kis nézője pályafutása alatt, akivel nem tudott mit kezdeni a színpadról?
– Negyvenkilenc év alatt soha nem kellett fegyelmeznem.

– Nagyon sok pedagógus irigyelheti ezért. Mi az Ön titka?
– Önfegyelmet gyakorlok, mióta fellépek, és ez kisugárzik a színpadról, de a tanári katedráról is a hallgatóság felé. Néha segít a Zsebtévéből jól ismert Hakapeszi Maki utódja. Persze csak akkor, amikor úgy látom, hogy a kis nézőim között van egy-két olyan gyerek, aki elvonná a társai figyelmét. Ekkor a majmot előveszem, s azt mondom neki: téged azért szeretlek, mert állat létedre szereted utánozni az embereket. Azért vagy itt, hogy megfigyeld, mi hogyan is viselkedünk. Ekkor körbenéz a bábu, majd újból hozzá szólok: látod, itt mindenki ember, egyedül csak te vagy állat. Ekkor kiszólok a gyerekeknek, vajon megengedik-e, hogy bent maradjon? A gyerekek kórusban kiáltják, igen. Felkérem a szimbolikus segítőtársamat, hogy ember és ne majom módjára viselkedjen, elvégre nem az őserdőben, hanem a színpadon van. Nem szeretném, ha egy ember őt utánozná, s állat módjára viselkedne.

– Szerepjáték?
– Társasjáték! És ettől kezdve nincs fegyelmezési problémám.

– Viselkedési, sőt erkölcsi problémákkal a felnőtt társadalomban is sokan küszködnek. A családok egy része szétesőben, 600 ezer gyermek vagy az egyik vagy a másik szülőnél él. Mi a hiba bennünk, felnőttekben?
 – Az esküvőn a szülők kimondják az igent, de nem figyelnek a lélek–biztonság–szellem–párbeszéd–test–szerelem időrendi sorrendjére. A házasság és a gyerekvállalás százegy százalékos szövetség és bizalom, amelyben a párom nem azonos az ideiglenesen ágyamban állomásozó próbababával. Ha ez a szövetség nem működik, a gyerek nem érzi magát biztonságban. Természetesen ez megjelenik a mindennapi viselkedésében.

– A Kádár-korszakban még születtek nézhető, sőt élvezhető műsorok is. Ilyen volt a Zsebtévé, a Süsü a Sárkány, a Magyar Népmesék rajzfilmsorozat, vagy akár a Frakk, a macskák réme sorozat. Ma csak az amerikai rágógumi műsorokat láthat a gyerek.
Mi változott?
– Jelen pillanatban a pénzügyesek – brókerek, biztosítási ügynökök, bankárok, lízingeltetők – diktatúrája uralkodik. Gyönyörű felhőkarcolókat építenek, az általuk preferált értékeket óriásplakátokon és neonreklámmal mutatják be. Még a kommunista diktatúrában is voltak alapszínek. Képletesen szólva a gyermekeink kulturális akvarellpalettáján a vörös, illetve annak különböző színárnyalatai mellett megtűrték a sárgát, meg a kéket. Ebben például a Kaláka együttes, Gryllus Vilmos, a feleségem Döbrentey Ildikó illetve néhány barátom lehettünk például a sárga és a kék.

  Levente Péter minden gyerektől egyenként búcsúzott a Zrínyi Ilona Általános Iskolában

– Melyek a jelenlegi uralkodó színek?
– A brókerizmus diktatúrájában két szín létezik, a sátán fekete, és a Barbie rózsaszín. Ebből nem lehet kikevertetni például a zöldet. Erre a palettára nem illik a Magyar Népmesék vagy az Égből pottyant mesék sorozat sem.  

– Ennek ellenére gyakran találkoznak a mai napig Önnel, feleségével, barátaival a kicsinyek és nagyok.
– Harmincöt éve. Döbrentey Ildikóval és Gryllus Vilmossal együtt az úgynevezett beavató-színházat játsszuk, aminek lényege az interaktív személyesség: a közönség fogadása, közösségé kovácsolása, a cselekményben való kreatív részvétele, majd a búcsú, a kezek összeérintése is minden egyes résztvevővel. A gyerekeknek szóló előadásokban nagyon fontos ugyanis a dramaturgiai arány, vagyis a pantomimesen eljátszott kifejező mozgás, az érthető szó és az emlékeztető muzsika aránya és egysége. Ez a kacagó koncert. Társasjátékot játszunk, szórakoztatva tanítunk. A ma divatos drámapedagógiát mi már negyven évvel ezelőtt kitaláltuk a feleségemmel a csepeli óvodákban, és azóta működik is, ahol van rá igény és alkalmas szülő, tanító.

– Ön eredetileg színésznek készült végül bábszínész lett. Miért?
– Édesapámat, aki számomra példakép és ötdiplomás segédmunkás volt, 1956 után több évig börtönbe zárták, mint ellenforradalmárt. Így én a Színművészeti Főiskolára hiába jelentkeztem, mint osztályidegen, x-es fiát, tehetségtelenként elutasítottak. Amikor a felvételi után Szekszárdra utaztam haza, vettem egy Esti Hírlapot, amiben olvastam az Állami Bábszínház felvételijéről. Bejutottam. Azóta máig van egy támogatóm: Isten. Ő a producerem. A tiltott-tűrtség legreménytelenebb helyzeteiben küldi hozzám az őrangyalait, például Szabó Attila rendezőt. 1965-ben vele, Kemény Henrikkel, Szőlőssy Irénnel és velem, Móka Mikivel indult a Zsebtévé adása. Ezt csak azért hagyták, mert óvodásműsor, ahol nagy kárt nem lehet okozni. Olyan elvakultak voltak, hogy nem értették: ebben a korban lehet igazán ártani és használni is. A tévézésnek viszont az volt az ára, hogy más szerepet nem kaphattam, sőt a Rádió-Televíziós Évkönyvben a fényképem alá is azt írták, hogy Vladislav Fialka csehszlovák pantomim-művész, a Zsebtévé műsorában.  

– Hol pihen Levente Péter, amikor nincs úton?
– A Gerecse-hegységben Héregen élünk. Harminckét esztendeje vettünk egy zártkertet egy aprócska, háromszor kétméteres faházzal. Tizenöt éve beköltöztünk a faluba, egy vályogházba, ahol füvet nyírok, ereszeket tisztítok, a repedéseket foltozom, miközben az agyam a feladataimon dolgozik. Ha a munka közben valami fontos eszembe jut, besietek a házunkba, gyorsan leírom, majd vissza. A családi vállalkozásomban ügyvezető igazgató vagyok, mint férfi, és van egy beltag, aki nélkül fél ember lennék, Döbrentey Ildikó nőnemű társas lényem. Van még egy kültagunk is, Isten, a producer. Azért csak kültag, hogy rajtunk kívül bárki más is szabadon választhassa.

Barta Zsolt

Megjelent: BAON.hu, 2010. június 14. 13:52 (http://www.baon.hu/bacs-kiskun/kultura/a-brokerek-diktaturajaban-csak-ket-szin-letezik-311161)