Azt hihették, Budapesten ez mindig így megy: könyveket árulnak 152 pavilonban, a nézelődők és vásárlók pedig egymást tiporják, hogy közelebb férjenek a pultokhoz. Pedig ez a csoda csak öt napig tart, aztán folytatódik a válság, a csökkenő példányszámok okozta kiadói stressz, a könyvpiac stagnálása.

„Látni valóságos létező, lélegző olvasót, aki tetejébe még vásárló is, annál szebb nincsen” – mondta Esterházy Péter, a könyvhét egy sikerkönyvének szerzője (Esti, Magvető 2010), aki a nagy példakép, Kosztolányi Dezső előtt tisztelegve, Esti Kornél bőrébe bújva beszél saját magáról.

A 81. Ünnepi Könyhét első két napján az égiek még fintorogtak, szombatra azonban megenyhültek, és nézelődésre, olvasgatásra ideális időjárási viszonyokat teremtettek a Vörösmarty téren, amelyet én Budapest főterének tekintek, még ha ez furcsán hangzik is, hiszen hogyan is lehetne egy ekkora városnak főtere? Szerintem viszont nem véletlen, hogy e tér közepén legnagyobb romantikus költőnk szobra díszeleg, aki egyik híres versében ezt kérdi: „Ment-e a könyvek által a világ elébb?”

Ugyancsak a Gondolatok a könyvtárban című költeményben szerepelnek azok a sorok, amelyeket valamennyi magyar tollforgató megszívlelendőnek kell, hogy tartson ma is. „Rakjuk le, hangyaszorgalommal, amit agyunk az ihlett órákban teremt. S ha összehordtunk minden kis követ, Építsük egy újabb kor Bábelét, Míg oly magas lesz, mint a csillagok.”

Aki még nem bóklászott a Vörösmarty téren könyvhét idején, annak nehéz elmagyaráznom, szavakba öntenem az érzést. Mert az új könyveket megveheti a (magyarországi) ember bármikor, bármelyik könyvesboltban, de ez össze sem hasonlítható azzal az élménnyel, amikor a nyomdából frissen érkezett kötetet a kiadó pavilonjában vásárolja meg (20 százalékos kedvezménnyel) úgy, hogy még aznap dedikáltathatja is a szerzővel.

Három napja itt vagyok, és megfigyeltem, hogy sok író csak úgy sétálgat a téren, rója a köröket, és azt élvezi, hogy lépten-nyomon felismerik az olvasók. Ez a „való világban” elképzelhetetlen, ott az írót ugyanúgy leteremtik a közértben, ha tolakszik, megbünteti a rendőr, ha tilosban parkol, vagy nem engedik fel a távolsági buszra, ha nincs már ülőhely.

Olyan most a Vörösmarty tér, mint egy hatalmas szabadtéri kávéház. Az irodalmárok kedélyesen cseverésznek, egymás hogyléte felől érdeklődnek. Ennek szép példáját láttam a minap, amikor is Spiró György diskurált elmélyülten Kányádi Sándorral egy napernyő alatt. Aki ismeri a két szerzőt, annak nyilván nem kell magyarázni, mekkora dolog ez a mai kultúrpolitikai helyzetben…

Hazai magyar kiadóink is jól teljesítenek, mind a Madách-Posonium, mind a Méry Ratio, mind pedig az összes többi szlovákiai magyar kiadót tömörítő pavilon előtt jó pár érdeklődőt láttam pénteken, illetve szombaton. A Kalligram Kiadót félig-meddig már magyar „cégnek” tekintem, úgyhogy őket más besorolás illeti, bár mindenképp dicséretesnek tartom azon ötletüket, hogy 300, illetve 1000 forintos egységáron kínálnak remek köteteket a könyvhét idején. (Tán mondanom sem kell, jól betankoltam.)

Kérdés persze, hogy csak nézelődtek-e, avagy vásároltak is a tülekedők. Ezt senkitől nem mertem megkérdezni, annál is inkább, mivel kiszámoltam, hogy kb. egymillió forintot kellett volna magammal hoznom, ha valamennyi könyvheti újdonságot meg szerettem volna venni. Idén a könyvek átlagára 2753 forint, legdrágább a Bachmann Zoltán életútját bemutató kötet, melyet 9995 forintért árulnak, a legolcsóbb pedig egy Becsy András nevű költő (vajon ki lehet?) Franciakrémes című versgyűjteménye, amely mindössze 1000 forintba kerül.

„Midőn ezt írtam, tiszta volt az ég” (Vörösmarty), szombat este volt, utcabál készült a nagy romantikus költőről elnevezett téren, akinek szobránál lehetetlen volt ülőhelyet találni. Vörösmartytól alig három méternyire gyermekjátszóteret rendeztek be a szervezők, mivel a 81. Ünnepi Könyvhét egyben a 9. Gyermekkönyvhét is.

Láttam biz én tíz év körüli kis kritikusokat a Szamárfül kiadó leértékelt könyvei között kutakodni, és hangosan elemezni a kínálatot. Szavaikat inkább nem idézném, legyen elég annyi, hogy markáns véleményük volt a felhozatalt illetően. A kiegészítő programok közül a Kaláka együttes koncertjének volt a legnagyobb sikere, de a humoristából gyermekíróvá fejlődött Nagy Bandó András is sikerrel szerepelt, ottjártamkor szinte megállás nélkül dedikált. A „felnőtt” írók közül a már említett Esterházy Péter mellett Spiró Györgynek, Vámos Miklósnak, Závada Pálnak és Konrád Györgynek volt a leghosszabb sora.

És végül egy kis statisztika. Egy friss felmérés szerint a 14–70 éves korú lakosság több mint fele legalább évente egyszer megfordul könyvesboltban, 61 százalékuk vásárol is legalább egy könyvet évente. Ez körülbelül megfelel az uniós átlagnak. A 14–70 éves népesség összesen 86 százaléka saját állítása szerint több-kevesebb gyakorisággal olvas valamilyen könyvet. Ugyancsak szociológiai felmérés, hogy a nők többet, választékosabbat és igényesebbet olvasnak, mint a férfiak. A szépirodalom iránt egyébként csökkent a kereslet, és az is aggodalomra okot adó adat, hogy a magyarországi tizenévesek naponta alig 13 percet töltenek könyv társaságában. A szlovákiai magyar tinikre vonatkozóan nyilván nem készült hasonló felmérés... Hála istennek...