Könyvek és gátak
- Részletek
- Írta: Hunra_Admin
- Kategória: Agora
- Találatok: 2622
Az egyik harmadikos néhány hete meg is nyugtatta, mondván, ne aggódjon igazgatónő, én már leszoktam a bagóról. - Az Olvassunk együtt csapata legutóbb az Alsózsolcai Benedek Elek Általános Iskolában járt.
A vihar kapujához Sajópetri határában érünk. Az út menti föld duzzadt tóvá, a főutca melletti árok sebes patakká, a Sajó pedig hömpölygő folyammá változott az elmúlt hetekben. A házak elé kitett új, EU-kék kukákat szomorkásan, egykedvűen veri a szürke eső. Az Antal Imre nevét viselő közösségi ház szinte már a következő településen, Sajóládon található. Mint később kiderül a népszerű tévésnek semmi kötődése nem volt Sajópetrihez, a helyiek népszavazás után döntötték el, hogy kinek a nevét viselje az intézmény. A két egybefolyt falu után érjük el a 2007-ben városi rangra emelkedett Alsózsolcát.
fotó: Valuska Gábor
A Benedek Elek Általános Iskolában az időjárásról kezdünk el beszélgetni az igazgatónővel. Szabó Zsófia Miskolcon lakik, onnan autóval jár dolgozni. „A múlt héten vissza is kellett fordulnom egyszer, az országutat annyira elöntötte a víz, hogy csak az egyik sáv volt használható.” Közben az iskolások hírét veszik érkezésünknek, folyosói moraj, Brózik Klárától autogramot kérnek. Kávézunk, közben nézzük az iskolaudvart. A dohányosok stikában elvonulnak egy védett sarokba. Az igazgatónő mosolyogva legyint, már az alsósok is rendszeresen cigiznek. Sőt az egyik harmadikos néhány hete meg is nyugtatta, mondván, ne aggódjon igazgatónő, én már leszoktam a bagóról.
Kezdődik a műsor, ezúttal három előadó vendéggel. Brózik Klárát körbeveszik a lányok, Farkas Robit és Tóth Olivért pedig a fiúk. Robi hegedűjével és Olivér grimaszaival nem tudnak betelni. Közben Klára rajzol a lányokkal. A terem szélén körbe végig kisszékeken ülnek a felnőttek: érdeklődő tanítók, fiatal anyukák, elragadtatott újságírók, lelkes szervezők. Egy pillanatra az az érzésem támad, hogy többen vannak a vendégek, mint a gyerekek. De ez láthatólag egy cseppet sem feszélyezi őket. El se kell kezdeni a műsort, magától beindul.
Velünk van az OE arca Mészáros Antónia is, aki megkérdezi voltak-e már Budapesten. Csak hárman mondják azt, hogy igen: Parlament, Csodák Palotája, Közlekedési Múzeum - itt jártak. Bemutatja a mai felolvasókat, aztán Tóth Olivér veszi át a szót. És ha már átveszi, akkor fűzi, forgatja, amennyire csak tudja. „Maga valószínűleg a legnevetségesebb ember a világon, de a teremben biztos.” - jegyzi meg plasztikus eleganciával az egyik kisfiú. Komédiást aligha érhet nagyobb bók. Talán egyik helyen se volt még ilyen aktivitás, mint itt Alsózsolcán. Mindenki mozog, mindenki olvas. Aztán Robi és Olivér performansza következik, két helyi művész segítségével. Olivér Móra Ferenc Hegedűjét szavalja, két gyerek eljátssza a történetet, Robi pedig zenét fest az egész alá. Brózik Klára egy sárga foltocskáról mesél, akit mindenhonnan kiutálnak, elkergetnek, nehogy folt essen rajtuk, mígnem a mese végére ez a kis folt megtalálja, ha nem is a zsákját, de a párját mindenképpen.
A kisgyerekek bájos képessége közé tartozik, hogy egyszerre tudják azt mondani, hogy igen-nem, vagy azt, hogy nem-igen, de úgy, hogy ez a kettős állítás közben az igazságot le is fedi. (Alighanem ez a legnagyobb különbség a felnőttek és a gyerekek igen-nem és nemigen kijelentései között.) Most arra a kérdésre jött a kétszólamú kórus, hogy szoktak-e rajzolni. Aztán kiderül, hogy Dominika rajzol a legszebben. Klára az Anyák napi dalokról érdeklődik. „Énekeltél édesanyádnak?”, kérdezi egy kisfiútól. „Nincsen anyám”, válaszolja. A gondolatnyi csend után a mellettem ülő tanítónő még azelőtt válaszol, hogy kérdeznék. „Úgy tudom, hogy tavaly halt meg.” Zsibong a műsor, közben halkan beszélgetünk, bár nincs is annál szebb, mint amikor a tanítóra a gyerekek szólnak rá.
Mint kiderül a tanítónőnek negyedikes osztálya van. Akkor jövőre újabb elsősöket kap majd, szinte nem is kérdezem, hanem inkább állítom. Ingatja a fejét. Senkit sem tudnak átengedni ötödikbe, akkora a különbség, muszáj évet ismételni, különben végképp lemorzsolódnak. A tanítónő itt is lakik. Édesapja Hernádszentandráson tanító, igazi pedagóguscsalád az övék. Közben Tóth Olivér szülőfalujáról, Túrkevéről mesél. A tanítónő mosolyog, és halkan pontosít: 3 éve város vagyunk már és nem falu, de végül is mindegy. „A gyerekek most kezdenek elfáradni” - mondja. Már az első tétova mozdulatokból látja ezt. Mint amikor egy karmester kihallja azt az egyetlen fals hangot. „Azért is látom, folytatja, mert nekünk is ez az egyik legnehezebb kihívás, a figyelmük fenntartása és lekötése. Általában egy tanóra 25 percig tart, aztán muszáj játszani, pihenni. Ezért inkább délután is vannak órák." Önmagát kialakító reformpedagógia gyakorlatilag.
„Látja a rajzokat a falon?” - kérdezi. Amennyire lehet igyekszünk kreatív foglalkozásokat is tartani. Rajzszakkör, drámapedagógia, tánc. „Volt egy csodálatos, fiatal kolléganőnk, aki tánccsoportot szervezett, versenyeket is nyertek. Két éve halt meg. Szerdán még tanított, három napra rá elment. Daganat.” Olivér példaképéről, barátjáról Osztolykán Ágnesről beszél, aki egy parányi, határ menti faluból, Csengersimából jutott el a parlamenti képviselőaégig. Olivér próbálja közelebb hozni a mesét „Foltként nagyon nehéz létezni, nagyon sokan fognak bántani titeket. Ne érezzétek úgy egy percig sem, hogy nektek szégyellnetek kellene magatokat.” Egy kislány közben hátra szalad, és anyukájának nagy büszkén mutatja a Brózik Klára-autogramot.
Aztán újabb játék-hullám következik. „Hogyan jött létre a világ?” „Isten megteremtette.” „Hogyan lettünk mi emberek?” „Volt két ember, azok meghaltak, és úgy lettünk mi.” „És milyen színű emberek vannak?” „Van fekete, sárga, fehér.” „Van szürke.” „És van kék is”, mondja egy kisebb kórus. A tanítónővel mosolygunk, hiszena Hupikék törpikékre vagy az Avatarra gondolhattak. Aztán újabb mesét olvasnak együtt. „Látja, ez hiányzik nekik a legjobban.”- mondja a tanítónő. „Amikor hatodikosoknál helyettesítek és felolvasok egy mesét, a 12-13 évesek is tátott szájjal hallgatják. Hiányzik nekik, sokuk nem is hallott máshol mesét, csak itt.”
Az ebéd végeztével keresztül sétálunk a falusias városon, ami tényleg egy városias falu. Elállt az eső. A Közösségi Házhoz igyekszünk, ahol az Apró Színház tart majd előadást. Rendezett utcák, takaros házak. Jobb és rosszabb biciklik. Az előadás közben ismét Szabó Zsófiával, az igazgatónővel beszélgetek. Először arról, hogy 27 éve dolgozik itt, ez volt az első iskolája, aztán itt maradt. Szeret is itt dolgozni. Miskolc alig több mint 10 kilométer, ráadásul ő a maga sávjában a menetiránnyal szemben halad, hiszen reggel megy ki Miskolcról, amikor oda bemennek, és délután tér haza, amikor kiáramlanak a bejárók. Az első időkben, saját kocsi híján, helyi busszal járt, a melósok hátul közben verték a blattot. Szerette azt a hangulatot. Az iskola és az iskolavezetés nehézségeivel és lehetőségeivel tisztában van. Józan realizmussal, és előítéletektől mentes, valamint indulatokat nélkülöző szavakkal beszél, a cigány és a nem-cigány gyerekekről.Legutóbbi rossz élményét említi, amikor az elsősök szülői értekezletére egyetlen szülő sem ment el, így hát kénytelen volt hatóságilag kérni a szülőket, hogy fáradjanak be. Az igazolatlan órákkal ugyanez a helyzet, hogyha túllépik a megengedetett hiányzást, kénytelen, és köteles is jelenteni azt. Mosolyogva jegyzi meg, hogy ezt a munkát csak türelemmel és szeretettel lehet csinálni. Máshogy pedig nem is érdemes.
Lassan vége az előadásnak. A kiáramló gyerekek integetnek, az igazgatónőtől elköszönünk. Mielőtt visszaindulnánk, körbeautózzuk még a települést. A Tanyát keressük, ahogyan helyben hívják a cigánytelepet. A belváros után az aszfaltozatlan út magától válaszol nekünk, hogy merre menjünk tovább. Az egyik házon Nagy-Magyarország alakú házszám. Két házzal arrébb egy egész család éli az életét az utcán. Az út végén focipályához érünk. A pálya mögött a Sajó. Az egyik itteni „éppen-házba" lőttek be 2008 decemberében a sorozatgyilkosok. Az áldozat, Lakatos Krisztián túlélte a merényletet. Nagy élet van itt az utca végében. Amikor meglátják a kameránkat és a fényképezőgépeket, a kocsihoz sereglett férfiak, akár a profi szóvivők, anélkül, hogy kérdeznénk őket, készségesen tájékoztatást adnak. A vízállásról.
