Mit csináljon ma a szegény ember legkisebb gyermeke?
- Részletek
- Írta: Hunra_Admin
- Kategória: Agora
- Találatok: 1887
"Hallgass ide!", mondták, és az Örkény Színház igazgatója, Mácsai Pál negyven percen át Lázár Ervin A kisfiú és az oroszlánok című könyvét olvasta úgy, hogy még a könyvesboltból is kijöttek az eladók, a takarítónő meg addig iparkodott, mígnem a zászlótérbe érve egyszer csak megállt, és ő is mesét hallgatott.
A VI. magyar Gyermekirodalmi Fesztiválon sok volt a könyv, és húsz szakmai szervezet azt is megállapította, melyek az elmúlt tíz év legjobb gyermekkönyvei, a legjobb ötven, amit magyar szerző írt. Az első tízben három verseskönyv található, egy versantológia, egy verses mese, három regény, egy mesebeszéd és egy képeskönyv. A szerzők között a TOP 10 a következő: egy antológia, a Friss tinta! alkotói, Varró Dániel, Kiss Ottó, Berg Judit, Darvasi László, Kovács András Ferenc, Bagossy László, Békés Pál, Boldizsár Ildikó és Kukorelly Endre.
A VI. magyar Gyermekirodalmi Fesztiválon könyvet is gyűjtöttek a szegény gyerekeknek. A szervezők azt kérték, tegyük az ajándékozást személyessé, írjunk levélkét, valahogy így:" Kedves Ismeretlen! Azért ajánlom ezt a könyvet, mert... Szeretettel XY." A szervezők azt gondolták, a mesekönyvek segítségével a mélyszegénységben élő gyerekek elhiszik, kaphatnak esélyt.
Az elegáns Művészetek Palotájában, ahol a perec 350 forint, és a szelet csokoládék is 250 forinttól kezdődnek, az emeleti előadóban vetítés folyik. Ózdi képeket látunk a Hétes nevű cigánytelepről, ahova Bódis Kriszta filmkészítő évek óta jár. Víz, villany a lakások többségében nincs. A falakon vakolat sincs, és a filmvászonra vetített képeken is ezt látjuk, hogy egy vakolat nélküli épület-pusztulatban, egy konyhaasztalon laptop van, s miközben dúl a harmadik világ, azon közben a cigány gyerekek filmet vágnak, kézműves foglalkozáson vesznek részt vagy írnak. Bódis Kriszta filmkészítő-író Ózdon avval szembesült, hogy egészen más a népmesékből s az irodalomból megismert szegénység, mint az a valóságos nyomor, ahol a gettók törvényei a mérvadók.
A vetítővászon előtt neves írók ültek, balról jobbra Háy János, Závada Pál, Parti Nagy Lajos és Kiss Ottó, s a beszéd arról folyt, íróként mi mutatható meg a szegénységből. A moderátor, Tamás Zsuzsa szerint a szegénységről szóló mai irodalmi megnyilvánulásokhoz avíttas, a jelen világát egyáltalán nem tükröző nyelv társul, amin Závada felhorkant, Parti Nagy meg arról kezdett beszélni, hogy a hétkrajcáros tisztes szegénység, még akkor is "elszépített szegénység", ha az alkotás maga remekmű. A népmesék szegénysége idealizált, a XX. század második felének a tisztes szegénysége meg a tiszta forrással volt egyenlő; megegyezett mindavval, ami szép, jó, szemben a gazdagok, a burzsoák romlottságával.
A filmvászon elé ültetett írók Bódis Kriszta felvetésére arról is töprengtek, létezik-e rétegnyelv, például a periférián élőké, amit érdemes volna az irodalomba beemelni. Háy János író szerint az irodalom ma pont úgy működik, mint a társadalom. S mivel a társadalom bemerevedett, nincs politikai erő, melyet valóban érdekelnének a vonal alatt élők. A jelen politika erői, magyarázta Háy, legfeljebb a középosztály problémájáig jutottak el, illetve azért, hogy szavazatokat szerezzenek, négy évente egyszer megpróbálnak a nyomorultakhoz is szólni. De avval, hogy a nyomor világában mi zajlik, az értelmiség nincs tisztában. A hetvenes években, magyarázta, virágzott a szociográfikus irodalom. Múltkor fölvetettem a Palatinus kiadónak, csináljunk ilyenből egy antológiát, és nagyon kellett gondolkodni, milyen művekkel tölthetnénk meg. A társadalom összfigyelme ellustult. Hiszen már azt sem akarjuk megtudni, mi történik a kertünk határában.
Bódis Kriszta szerint ha nincs társadalmi mobilitás, akkor a lehetősége sincs meg annak, hogy a mélyből valaki följusson a középosztályba, és az irodalom is valahogy így zárkózik el attól, hogy láttassa a periférián élők jellegzetesen más világát. Tessék megnézni, mondta Parti Nagy Lajos, az utóbbi húsz évben az Élet és Irodalomban hány karakter szólt a nyomorról és mennyivel több a pártpolitikáról. Háy szerint az irodalom csak a társadalmi odafigyelést képezi le.
Majd ha újra létezik a szolidaritás, akkor majd az irodalomban is felbukkan; önmagában azonban az irodalom képtelen társadalmi odafigyelést generálni. Háy szerint a legnagyobb baj az, hogy a társadalmi érdeklődés már a tisztes szegényekre sem terjed ki. Vámosmikolán születtem, mondta, viszonylag szegény családban, és nem volt gond nélküli, hogy a bátyámmal együtt gimnáziumba és egyetemre járjunk. De legalább megvolt az útja. Ma egy vámosmikolai tisztes traktoros képtelen a faluból tovább lökni a tehetséges gyermekeit pusztán azért, mert nem tud mögéjük annyi zsetont rakni. A mesék, a népmesék valamikor életút mintákat kínálta arra, mit is csináljon a szegény ember legkisebb gyereke. A mai társadalom meg mintegy másfél millió ember számára kínálja a semmit.
Csövesek a palotában
(egy mai hatéves kislány meséje)
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer öt csöves, akik megláttak egy csajt, és oda mentek hozzá. Megismerkedtek vele, a lány elkezdett mesélni az életéről, csak egyet nem mondott el, hogy királylány. Láttak egy kukásautót, beleugrottak, aztán kiugrottak, hogy ne legyenek palacsinták. A királylányt is megmentették, és akkor elmondta, ő egy királylány. A csövesek elkezdtek verekedni, és a királylány azé lett, aki vesztett. A palotában éltek ezentúl.
Scipiades Erzsébet / Népszava
