Új versek régi nyelven: a jelenkori izraeli szépirodalom

Uri Asaf izraeli-magyar költő az általa legfontosabbnak, olykor nyelvújítónak is tekinthető izraeli költőkről készített panorámát a Literának. Cikkünkben az ő műfordításait olvashatják.

A XVII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége az izraeli irodalom legkiemelkedőbb írója, Ámosz Oz. A magyar olvasó számára is ismert regénye, a Szeretetről, sötétségről. A magyar változatot angol nyelvből fordították, az Európa Kiadó gondozásában jelent meg idén. Az eredeti, 2007-es héber nyelvű kiadás címe: Mese szeretetről és sötétségről. A cikkben található, alábbi Oz-idézeteket héber nyelvből fordítottam.

Sokféle kezdet krónikája ez a regény, mivel betekintést ad a nyelv újjászületésébe, a zsidó állam születésébe, és a héber nyelvű irodalom kezdeteibe, miközben olyan írókkal találkozunk, mint Smuel Joseph Agnon (1888-1970), vagy Shaul Tchernichovsky, (1875-1943) aki elsőnek fordított Homéroszt héberre. Oz egyik hősének, professzor Klausnernek jeruzsálemi ablakából jól szemügyre vehető az „újszülött” minden kezdeti lépése.

Ámosz Oz

Százhúsz éve beszélik ezt az új-régi nyelvet. Nevezzük modern hébernek, vagy izraeli hébernek vagy akárminek, de ez ugyanaz a héber, melyen a zsoltárokat írták, például ezeket a sorokat:

Emlékezz, hisz porból vagyunk. Az ember napja, mint a fű. Kibukkan, mint vadvirág. A szél átmegy rajta, és nincs többé. A hely se emlékezik rá. (Zsolt 103, 15-16).

Ki mondaná, hogy ezt háromezer évvel ezelőtt írták? A zsoltárok nyelvében (bibliai héber) a költészet minden színe, íze, zamata jelen van. De hogyan maradt „friss” ez a nyelv? Úgy, hogy soha nem felejtették el. A Biblia, a Misna és az imák nyelve soha nem szunnyadt, mert a zsidó szülők minden időben betűvetésre tanították a gyermekeiket. Azonban régóta nem „beszélték”, köznyelvként nem használták, helyette volt az arámi, a görög, és más európai, vagy arab nyelvek, és a különféle zsargonok. A Szentföldön beszélt héber nyelv helyét már a Hasmoneus királyság idején elfoglalta az arámi, Krisztus is ezen a nyelven beszélt. Akik a héber nyelv újjászületését kívánták, sokkal korábbra akartak visszatérni: a Dávid-házi királyság idejéhez. És lám sikerült „beszédre” kényszeríteni a nyelvet! Ehhez olyan megszállott emberekre volt szükség, mint Amos Oz édesapja, Jehuda Arieh Klausner, és nagybátyja, professzor Klausner, akik az 1920-as években Jeruzsálemben letelepedve a nyelvében élő nemzet tagjai akartak lenni, úgy mint 2500 évvel ezelőtt. De még inkább Eliezer Ben Jehudára (1858-1922), aki az 1910-ben megjelenő első ó-és modern héber szótárt írta, amely 1957-ben 17 kötetre egészült ki. Neki köszönhető, hogy a Brit Mandátumi Palesztina (Izrael Állam elődje) 1920-tól harmadik hivatalos nyelvének tekintette a hébert, vagy az, hogy héberül elmondhatom: „hozzál fél kiló paradicsomot”. A héber újra anyanyelv: olvassák, írják, beszélik és gyönyörködnek benne.

Hayim Nahman Bialik

Új irodalom született, héber nyelvű világi irodalom. Az első „nemzeti” költők, Bialik és Tchernichovsky, és persze Agnon, de ő prózaíró. Azaz Agnon mindenféle kategorizálásnak ellenáll, ezért a modern héber irodalom úgyis felosztható, hogy Agnon és a többiek. Nem azért, mert Nobel-díjas, hanem azért mert életműve kozmikus és felülmúlhatatlan. Agnon saját héber nyelvet teremtett, amelyet soha senki nem beszélt, és nem is fog. Az agnoni nyelv a bibliai, talmudi/rabbinikus nyelvek ötvözetéből született. Így ír Agnon, a krónikás, a Jel című elbeszélésében, amely A tűz és a fák című kötetében jelent meg:

Városomért nem mondtam siralmas éneket, nem gyászoltam a Sém (az örökkévaló Isten neve) gyülekezetét, melyet a gonosz elpusztított, mivel aznap, amikor a hír a városról és halottairól a fülembe jutott, éppen Sávuot (az első zsengék és a Tóraadás ünnepe) előestéje volt, ezért az ünnep kedvéért elhalasztottam a gyászt. Így egyszerre két dolog teljesült a Sém szeretete jogán, aki ugyanúgy megmutatkozott, midőn előtte álltunk a Szináj hegyén, mikor Tórát és Törvényt adott. Ez a szeretet újból mellém szegődött és a Sávuot örömével eltakarta a halottak felett érzett gyászt. Örömteli nap ez, melyen a Tóra a miénk lett és nem azoké, akik üldöznek és kiközösítenek, és miatta legyilkolnak.

Vagy az Élete virágában című novellájában, mely ugyanezen a címen jelent meg:

Anyám élete virágában halt meg. Harmincegy éves volt, mikor meghalt. Élete rossz volt és rövid. Egész nap otthon ült, a házból ki nem ment. Barátai és szomszédjai nem látogatták, apám se hívott vendéget. A házunk gyászosan hallgatott, ajtajai csukva maradtak. Anyám az ágyán feküdt és keveset beszélt. Ha beszélt, mintha szárnyak nyíltak volna, melyek engem az áldás csarnokába vittek. Mennyire szerettem a hangját, gyakran szándékosan ajtót nyitottam, hogy hallhassam, amint kérdi – van ott valaki? Gyakran leszállt az ágyáról és az ablakba ült. Az ablakban ült, a ruhája fehér volt. A ruhája mindig fehér volt. Egyszer édesapám nagybátyja, midőn a városunkba jött, azt hitte, hogy irgalmas nővér, mert a ruha megtévesztette, nem tudta, hogy beteg.

Smuel Joseph Agnon

„Agnonon túl”, az izraeli irodalom fontosabb állomásai: a Függetlenségi Háborúval (1948-1949) és az állami lét kezdeteivel foglalkozó próza és költészet: S. Yizhar, Haim Gouri, Aharon Meged, majd a hatvanas évektől az ideológia és a sztereotípiák szorításától megválni kívánó individualista szerzők, mint Amos Oz, A. B. Yehoshua és Yoram Kaniuk, akikhez később, a nyolcvanas évektől csatlakozik a nagyobb regényformát imitáló David Grossman és Meir Shalev.

Hogyan állnak Agnonnal szemben az említettek írók és Oz? Lássuk Oz vallomását, Agnon hatásáról, a korábban említett Szeretetről és sötétségről című regényében:

Évekig próbáltam elválni Agnon árnyékától, küzdöttem azért, hogy írásaim felszabaduljanak a befolyása alól, a túlfűtött vagy a házigazda módjára csillapított nyelvtől, a pontosan kimért tempóktól, a midrás (ókori zsidó legendák) mondó elégedettségétől, melyet az istenfélő meleg zöngéje kísér, a jidis dallamoktól, a gazdag hászid gesztusok fodraitól, az okoskodásaitól és az iróniájától, a barokkosan zsúfolt szimbolikájától, a rejtélyes labirintus-játékaitól, a kétértelműségeitől és ügyes irodalmi csapdáitól…De mit is tanultam tőle? Talán ezt: egynél több árnyékot vetni, és nem lecsipegetni a meggyet a torta tetejéről, csillapítani, és elsimítani a fájdalmat. És még egy dolgot, melyet a nagyanyám Agnonnál tisztábban fogalmazott meg: ha már nem maradt több könnyed a síráshoz, ne sírj, hanem nevess.

1947 november 29-én, az ENSZ közgyűlése a zsidó állam léte mellett döntött. Oz drámai leírása arról szól, hogyan várta a döntést a nép, Jeruzsálem utcáin. Az alábbi részlet szintén a Szeretetről és sötétségről című regényből vett idézet:

Éjfél után, a szavazás vége felé felébredtem. Az utca felé néző ablak alatt volt az ágyam, elég volt felegyenesedni és térden állva a redőny rései közé nézni. Megremegtem: mint egy rémes álomban, sűrű, mozdulatlan és néma tömeg állt az utcai lámpák sárga fényében. Árnyak tömege állt az udvarunkban, a szomszéd udvarokban, az utcán, mintha néma szellemek óriási tömeggyűlése lenne itt a sápadt fényben, minden erkélyen, mozdulatlan férfiak és nők százai, szomszédok, ismerősök és idegenek, egyesek pizsamában, mások öltönykabátban és nyakkendőben, itt-ott kalapban és sapkában, asszonyok fedetlen fővel, asszonyok pongyolában és bekötött fejjel, egyesek vállán alvó gyermekek gubbasztottak, itt-ott a tömeg szélén öregasszonyokat is láttam, akik sámlin ültek, vagy aggastyánokat, akiket, a székkel együtt kihoztak az utcára.

A tömeg megkövülve állt a halálos csendben, mintha nem is igazi emberek lennének, hanem árnyak, a pislákoló sötétség vásznára rajzolva. Mintha mindenki meghalt volna, állás közben. Se szó, se köhögés, se cipő nyikorgása. Még szúnyogzümmögés se hallatszott. Csak az amerikai bemondó mély és érdes hangja szólt a rádióból, tiszta erővel, megremegtetve az éjszaka levegőjét, vagy a brazil Osvaldo Aranha hangja, az ENSZ közgyűlés elnökéé. Egymás után sorolta a névsor utolsó államainak nevét, angol ábécé szerint, és azonnal bemondta a mikrofonba a választ. United Kingdom: tartózkodik, Union of Soviet Socialist Republics: igen, United States: igen, Uruguay: igen, Venezuela: igen, Yemen: nem, Yugoslavia: tartózkodik. És ekkor hirtelen elnémult a hang, és a másvilág csendje szállt alá…

Ági Mishol

Anélkül, hogy magára hagynám Agnont, a héber próza üstökösét, a párjához fordulok: a héber költészethez. Az izraeli költészetben „nőuralom” van. Az „uralkodók” közül négy nevet említek, a magyarországi születésű Ági Misholt, Yona Wallachot, Zeldát, és a jeruzsálemi Lea Ayalont.

Ági Mishol (1947- ) ünnepelt költőnő Izraelben. Költői munkássága mellett gyümölcsöt termeszt és faluban él. Alábbi verse a Válogatás és újak című kötetéből való:

KÉPZELŐDÉSEIM MACSKÁJA

képzelődéseim macskája minden mozdulatot les
mi a macska ha nem készültség
talpának prémjében
biztosított körmök rúgója
orrcimpáin remegő nedves illat
farkában rejtett izgalom
a macska éppúgy mint a rózsa
benne az oximoron minden bája

Yona Wallach (1944-1985), a hatvanas évek „lázadó költője”, hitben és életformában Zelda teljes ellentéte volt. (Talán nem is vettek tudomást egymásról). Wallach „lázadása” abban áll, hogy vallási tabukat támad, bibliai nyelven. Az alábbi vers forrása, a Kinyíló tudatalatti című kötet:

AVSALOM

Még egyszer fel kell hogy idézzelek
fiam Avsalom
szánalmamon a hajad fennakad
nem sikerült befejezzelek
fiam Avsalom
számlálva a lehetőségeket
elborít a szánalom
a biztos éhezés
az akarnok genetika
Avsalom aki nem lehetett
majd megszül egy másik lét szerelmem
és én érezni fogom
emléked Avsalom
testi érzés
Avsalom fiamtól üres hasam
csillagkép hullik
kardcsapás zuhog
a mágneses belsőre
pontos érzés:
mivel harcolj
hol nyugodj
és a szellő
merre vigyen
fiam.

Schneersohn Mishkovsky (1914-1984), írói nevén Zelda, fiatalabb éveiben elemi iskolában tanított. Amos Ozt is tanította, aki erről megemlékezik a „Szeretetről és sötétségről” c. regényében. Az alábbi vers a Zelda című kötetben jelent meg:

KI ÉL, KI ÉL, CSAK AZ DICSŐÍT (Ésaiás 38, 19)

Ki él, ki él, csak az dicsőít,
Éneklő szívem
Borzas madár, mely vonakodik
Szobor lenni
A fagytól védve
Képzelete vékonyka rézlemez
Állandó viselet.

Dicsér az élet öröme
Mely a halál napjára vetül,
Énekel a vérem
Vonakodik harmat lenni
A szépségben feloldódni,
Énekel a meleg vérem.

Leah Ayalon a jeruzsálemi Zsidó Nemzeti Könyvtárban dolgozik. Világa különleges és erősen introvertált, asszociációi féktelenül szabadok. Az alábbi vers forrása a Zsidónők és zsidók című kötet:

MESSZE ÉSZAKON

Messze északon
El Hama és Kurszi hegyei mögött
mondta Ruti és Eszter
megtalálod a házat.
Szívesen elküldjük hozzád a kutyát
hogy megmutassa neked a házhoz vezető utat.
Nem érdekli őt más kutya
állandó időbeosztása van.
Ezért megy itt mellettem
mikor a sziklákat vékony
fény fedi
de nem láttad a végét se a kezdetét.
Mostantól kezdve a Peszáhra (zsidó húsvét) vágyom
velük akárcsak én mind a Peszáhra vágytok
a meleg napokra.
Gondoljatok az éltető irodalom órákra
ne fussatok a szélben a lapos emelkedőn.
Ne hagyjátok hogy becsapjanak
ő a Szitrá Áhrá (arámiul: a gonosz dal)
örüljetek az életnek.

Hogy ne legyen teljes a nőuralom, Yair Hurvitz (1941-1988) versével zárom. Hurvitz az újkori héber költészet legbiblikusabb költője. Wallach és Hurvitz csillaga egyszerre emelkedett a magasba a hatvanas években. Hurvitz fiatalon hunyt el Belgiumban, szívátültetésre várva. Az alább idézett vers az Összes versek című kötetből való:

A SZÍVEDRE NYITOTT

Város, melynek égboltja nincs, csendje menedék.
Látom, halotti ruha az életem,
és minden folyó, minden
folyó a szívhez siet, minden
folyó és körülötte hegy, minden
folyó a folyók eredőjéből siet,
és én? A mihaszna,
vizet tettem a kosárba,
kevés ajándék

a víz, melyet a szív a csókos virágra hint,
én hegyen, madár ki végső napomnak int.
Város, égboltnak kiterítve,
hogy fájnak a vizek!
A fájó vizek.
Megsebzem a fájó víz fájdalmát,
mint a fűrészhal,
felszököm a víz grádicsain,
mint a madár.
Kékbe öltözött földet csókolok.

Uri Asaf

Megjelent: Litera.hu, 2010. április 22. (http://www.litera.hu/hirek/uj-versek-regi-nyelven-a-jelenkori-izraeli-szepirodalom)