„Írd és mondd!”: Irodalom a város szélén

Pesthidegkúton, festői környezetben található a méltánytalanul feledésbe merült művészetpártolóról, Klebelsberg Kunóról elnevezett művelődési intézmény, mely igen színes kulturális programokkal kényezteti az erre fogékony környékbeli lakosságot. A kellemes küllemű ház művészeti vezetőjével, Hedry Máriával, és az irodalmi programokért (is) felelős Wenzon Gusztáv művelődésszervezővel beszéltünk arról, hogy milyen programokkal csalogatják ki az embereket a tévé elől egy-egy estjükre.

Ki volt Klebelsberg Kuno és mióta működik nyomdokain az intézmény?

WenzonGusztáv: Elég meghatározó oktatási és kultuszminiszter volt a húszas években, nagyon sok mindent tett le az asztalra az alapoktatástól kezdve a felsőoktatásig. Szponzorált, több mint kétezer alapfokú iskolát hozott létre, gyakorlatilag a kultúrának nincs olyan ága, amelyben ne tűnt volna ki. A Trianon utáni hangulatban azt hangoztatta, hogy a tudás és a kultúra kell, hogy kisegítse a országot az anyagi és egyéb mélyvölgyből. A szomszédban található a Klebelsberg-kúria, Kuno volt lakóhelye, illetve működik egy Klebelsberg Társaság is, akikkel közösen szervezzük évek óta október-novemberben a Klebelsberg Napokat. A rendezvényen az ő örökségét ápoljuk, egyik alkalommal a széthullott könyvtárát szedtük össze, illetve kiállításokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel, a nevéhez fűződő vetélkedőkkel népszerűsítjük e nagyszerű embert.

HedryMária: A Klebelsberg Kulturális és Művészeti Központ néhány éve létezik, a néhai Petőfi Művelődési Ház jogutódjaként. A költözés után gyakorlatilag teljesen elölről kellett beszoktatnunk a közönséget a házba. Korábban ilyen nagyszabású, ennyire sokfunkciós épület, illetve intézmény nem volt Pesthidegkúton. Nyilvánvaló, hogy nagyon csínján kellett bánni azzal, hogy mi az, amivel megszólíthatjuk a közönséget. Az alapvető célunk mindenképpen az volt, hogy a magaskultúrát juttassuk el a közönséghez, így nagyon igényes, színvonalas dolgokat szerveztünk a kezdetektől fogva. Ez minden műfajra igaz, csak a legjobbakat, minőségi „termékeket” választottuk ki. Ennek egyetlen hátulütője természetesen az, hogy ezek drágák. A gazdasági válság nekünk sem tett jót, mivel a rendezvényeket csak önkormányzati támogatásból és a saját csekély bevételeinkből tudjuk finanszírozni.

Milyen irodalmi programokkal várják az érdeklődőket?

H.M.: Az irodalmi estjeink ebben a formában egy éve működnek, de azt hiszem, eléggé szerteágazó stílus ez, és különböző formákban mindig és mindenben jelen volt az irodalom. A jelenlegi Borospince Estek sikerességéhez egy olyan húzónévre volt szükség, mint Takaró Mihály irodalomtörténész, aki olyan izgalmas sorozatot csinál, amire eljönnek az emberek. A közönség nagyon szereti őt, bár nem helyi lakos. Ráadásul igen szimpatikus és hangulatos helyen, a Vinotéka nevű kis pincénkben tartja az esteket, minden jegyhez jár egy pohár bor és egy szelet zsíros kenyér, amitől kialakul az az atmoszféra, amelyben a közönség jól érzi magát, kérdez, hozzászól az előadáshoz. Takaró nagyszerű előadó és versmondó.

Jelenleg Száműzött Magyar Irodalom címmel tart előadást olyan írókról, akik az utóbbi évtizedekben, hogy úgy mondjam, nem voltak terítéken, de a népiesek közül is, volt egy gyönyörű előadása Sinka Istvánról, előtte Dsida Jenőről, Tormay Cecileről, Szabó Dezsőről, szóval végigveszi ezeket a különleges figuráit a magyar irodalomnak.

A költészet napjára készült egy kifejezetten költői est, visszatérve a klasszikusokhoz, Arany Toldi estéjével, Sugár Annamária előadásában. Volt már egyébként nagyon izgalmasra sikerült Pilinszky estünk is, több előadóművész interpretációjában, vagy erdélyi költők estje, ahol szintén Takaró Mihály volt a narrátor, és ami szintén nagy érdeklődésre tartott számot.

Radványi Balázs

W.G.: A Borospince Esteknek egyébként több tíz évre visszanyúló előzménye a Dalnok Klub, melyet Radványi Balázzsal (Kaláka zenekar) közösen találtunk ki, ami tulajdonképpen az irodalom és a zene egyvelege, megzenésített versek képzik az alapját. Eleinte két házigazda zenekara volt a klubnak, a Misztrál együttes és a Kumiszkenyér. Amikor mi elköltöztünk a Petőfi Művházból, nekik is új helyszíneket kellett találniuk, de később Balázs visszatért hozzánk, újjáéleszteni a Dalnok Klubot. Havonta egyszer tartjuk meg a rendezvényt, vasárnap esténként, főleg ifjonc, induló, és felfutóban lévő együttesekkel, szólistákkal, valamint régi motorosokkal. Nagyon sok költő megzenésített versét hallottam már itt, a klasszikus Petőfitől, egészen a kortárs Lackfi Jánosig, mindenféle stílusban. Ismertebb vendégeink voltak korábban Tolcsvay Béla, a Ghymes zenekar, a Gryllus-fivérek, de teret adunk teljesen ismeretlen dalszerzőknek is. Ezekre az estekre inkább a huszonéves közönség a jellemző, nem feltétlenül a helybeliek járnak le rendszeresen, de próbáljuk a közönséget innen is bevonzani, iskolásokat, fiatalokat.

Ennek az „ifjúsági tagozata” a Hármashangzat néven futó előadássorozat, ami a kisebb korú gyerekek, 3-4 éves óvodások figyelmét köti le vasárnap délelőttönként. Egy-egy alkalommal egy költő, egy zenész, és a gyerekek, olyan ismert vendégek személyes részvételével, mint Tarbay Ede, Lackfi János, Kántor Péter, Tóth Krisztina. Ezek nagyrészt interaktív előadások, a gyerekek szavalhatnak, verset faraghatnak, vagy rajzokkal illusztrálhatják a költeményt. A gyerek irodalmi műsorok mindig nagyon sikeresek. A Kalákával való jó viszonyunknak köszönhetően többször is volt Kányádi Sándor a vendégünk. A konkrétan iskoláknak szervezett előadásaink volt, hogy egy nap kétszer is teltházzal zajlottak.

Ezenkívül tavaly óta könyvbemutatókat is szervezünk, ismert és kevésbé ismert szerzők kiadványait népszerűsítendő. A HVG kiadásában jelent meg Folk György könyve Indiáról, ő például a kerületben él, vagy a Lipót bezárásával kapcsolatban megjelent könyv bemutatóján is óriási érdeklődés volt, nyilván mert helyi téma, alig fértek be az emberek.

Mekkora az érdeklődés a közönség részéről, kik járnak a rendezvényekre?

H.M.: Az irodalmi tér, a borospince száz fő befogadására alkalmas, de az mindig tele is van. Ezt főképp a helyi irodalomkedvelők látogatják, de az életkoruk például teljesen vegyes, és ez nagyon jó eredmény, mert nem csak egy bizonyos szemléletű nézősereg, vagy csak a nyugdíjas korosztály van jelen, hanem szívesen jönnek a fiatalok is és nagyon sokat tanulhatnak ezeken az esteken. A végére teljesen ellazul a hangulat, és közösen megbeszélik a hallottakat, de ezek az előadók tényleg mind nagyon hatásosak és szórakoztatóak, szóval katartikus élményeket adnak, és mindezt nagyon jó egy kis borral és beszélgetéssel leöblíteni. A nézők nem csak Takaró Mihálytól szoktak kérdezni, de egymással is beszélgetnek, megvitatják a hallottakat, új barátságok is alakulnak köztük.

Korábban említetted, hogy kortárs szerzők is szoktak előadni olykor, ezt tervezitek-e folytatni, bővíteni a repertoárt?

H.M.: Pár éve csináltunk a Duna Tükör című irodalmi lapnak egy bemutatkozó estet, de nem volt annyira sikeres. Igaz, nem is adtunk neki elegendő lehetőséget, valójában több kifutási idő kell, míg megérnek a dolgok. Három éve nagyon jó, új, fiatal, tehetséges igazgatónk van, Dolhai István, az ő vezetése garancia arra, hogy most már tényleg neki tudjunk rugaszkodni annak, hogy ezt a szintet és az elkezdett munkát úgy folytassuk, hogy nagyon óvatosan talán be szabad vállalni olyan dolgokat is, amik esetleg első nekifutásra nem annyira rentábilisek. Legalábbis nagyjából el kell, hogy tartsa önmagát egy rendezvény, és 2500 forintnál magasabb belépőt még a legnívósabb színházi előadásra sem szedhetünk, tehát valahogy úgy kell gazdálkodnunk, hogy ennél magasabbra ne szökjenek az árak.

Nagyjából ezek az események tartoznak az irodalmi részlegbe, úgymond, de én mindig is sokkal szívesebben gondolkoztam a kultúrának és a művészeteknek az egységében. Tehát összművészeti vonalon majdnem minden irodalom (is). Az egyik ráépül a másikra. Van képzőművészeti sorozatunk, kéthetente kiállításmegnyitót tartunk, ahol olykor természetesen versek is elhangzanak. Sajnos a régebben oly divatos Pódium-esteket a különböző divatos televíziós csatornák kínálata elnyomja és az emberekben már nincs elég affinitás a tényleg figyelmet és elmélyülést igénylő műsorok iránt. Ugyanez vonatkozik a klasszikus zenére is, minden egyes koncertért meg kell küzdenünk. Viszont a színház, ha tényleg jó az az előadás, szerencsére megőrizte azt a varázsát, hogy odavonzza a közönséget akár nagyobb létszámban is.

Igyekszünk irodalmilag is értékes darabokat felléptetni, nemrég volt a Soproni Petőfi Színház Miller Édes fiaim című előadása, nagyszerű szereposztással és rendezésben, vagy a Karinthy Színház vendégjátékában Moliére Tudós Nőkje. Legközelebb Gogol Őrült Naplója lesz, majd könnyedebb műfajra evezünk a Hippolit, a lakájjal.
Hál istennek a ház hírneve kezd olyan jó lenni, hogy válogathatunk a műsorok közül, meghívottjaink örömmel jönnek el, és nem feltétlenül kell felléptetnünk a – megbántás nélkül – „még magukat kereső” produkciókat.

Kócosfóka

Linkelő: Klebelsberg Kuno Művelődési, Kulturális és Művészeti Központ

A cikk a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.