Kék szófa és lakatlan sziget
- Részletek
- Írta: Hunra_Admin
- Kategória: Agora
- Találatok: 2488
Végül rendkívüli sikerrel zárt a sokféle színes programmal kibővített Lipcsei Könyvvásár: kilencezerrel többen látogattak el a rendezvényre, mint tavaly. - Szentpály Miklós sajtószemléje a vásárról.
Dalos György kitűntetésével nyílt meg az idei Lipcsei Könyvvásár 2010. március 18-án. A magyar író az európai népek közötti egyetértés díját vehette át. A Felgördül a függöny - A kelet-európai diktatúrák bukása című művéből a rendezvényen több alkalommal, így az Európa kávézó megnyitóján is felolvasott a szerző. Az idei rendezvényen csaknem negyven ország több mint 2000 kiadója vett részt.
A könyvvásár összesen 45.000 eurós díját idén is három kategóriában osztották ki. Georg Klein kapta a szépirodalmi díjat Egy gyermekkor regénye (Roman einer Kindheit) című művéért (további jelöltek: Jan Faktor, Hellene Hegemann, Lutz Seiler, Anne Weber). „Már az első fejezet írása közben éreztem, hogy foglyul ejt a könyv, úgy, ahogy addig egyetlen könyv se.” - válaszolta a lipcsei könyvvásár szervezőinek kicsit provokatív kérdésére – „féltem, kitart-e ez az érzés végig, de kitartott.” A Deutsche Welle George Klein kitűntetését mindenesetre váratlannak nevezte. Verena Auffermann, a zsűri elnöke egy fekete-fehér képeket készítő fényképészhez hasonlította az író stílusát. Kleint sokan sci-fi íróként tartják számon, aki történeteit iróniával szövi át. Ezúttal azonban saját életrajzából merített. Műve az 1960-as években játszódik egy délnémet városban: bár a háborúnak vége, az embereket emlékeik kísértik.
Ulrich Raulffot a Marbachi Irodalmi Archívum vezetőjét a legjobb esszéért járó díjjal tüntették ki. Az irodalomtudós Stefan George utóéletét dolgozta fel (Ulrich Raulff: Kreis ohne Meister. Stefan Georges Nachleben). „Engem már az igen jó sajtóvisszhang is meglepett, hiszen azt gondoltam könyvem a boldog kevesek, vagy boldogtalan kevesek számára készült. Leginkább annak örülök, hogy olyan könyvért kaptam a díjat, ami miatt nem kell később szégyenkeznem” – olvasható a könyvvásár honlapján. „Amíg a könyv készült, minden meghívásra nemet mondtam, most viszont abba a hibába estem, hogy rábólintottam egy két dologra, ezért mostanság a legnagyobb mulatság közepette élek. Ha majd ennek a fázisnak vége, újra tudok koncentrálni, és írok egy új könyvet.” (további jelöltek: Michael Hampe, a szerencséről, Steffen Martus a Grimm testvérekről, Frank Schirrmacher: "Payback", Wolfgang Ullrich a reprodukciókról írt könyvei)
Idén Ulrich Blumenbach fordítását emelték ki az öt jelölt közül (Christian Hansen - Roberto Bolaño: "2666"; Grete Osterwald - Hédi Kaddour: "Waltenberg"; Rosemarie Tietze: Lev Tolsztoj: "Anna Karenina"; Hubert Witt: Abraham Sutzkever: "Wilner Getto 1941–1944 – Gesänge vom Meer des Todes"). David Foster Wallace Infinite Jest című 1996-os, több mint ezer oldalas regényét Blumenbach hat év alatt ültette át német nyelvre. A könyvet sokáig lefordíthatatlannak gondolták. Blumenbach, aki egyetemi évei alatt Joyce Finnegan ébredésének fordításával kísérletezett izgatottan látott neki a munkának. „Egy lakatlan szigetre is ezt vinném magammal.” mondta végül az Inspired Minds című Deutsche Welle által indított beszélgetéssorozatban Ulrike Sárkánynak Wallace könyvéről még tavaly szeptemberben.
Helene Hegemann első regényének jelölése volt a lipcsei rendezvény talán legnagyobb meglepetése. A tizennyolc éves szerző könyve az Axolotl Roadkill a felső-középosztálybeli fiatalok hétköznapi életéről rántja le a leplet. A sokak által plágiumnak gondolt szövegrészek olyan vitát robbantottak ki, amely a lipcsei könyvvásárt is elérte. A vásár elején ugyanis – számol be róla a Deutsche Welle – tizennyolc kiváló német író (köztük Günther Grass, Imre Török, Christa Wolf) lépett fel a plagizálás ellen. Egy deklarációt fogalmaztak meg, amelyet egyértelműen az Axolotl Roadkill szerzőjének címeztek. „Le vagyok sújtva” – válaszolta az elsőkönyves írónő – „megpróbálom, amennyire lehet, hogy ne hatalmasodjon el rajtam ez az érzés.”
A die Presse internetes kiadása kiemelte, hogy idén két Nobel-díjassal is büszkélkedhetett a vásár. Hiszen nemcsak Günther Grass volt a rendezvény vendége, de a 2009-ben kitűntetett Herta Müller is. A bánsági sváb családból származó írónő romániai emlékeit elevenítette fel. Első művét, a hírhedt Securitate elől rejtőzködve szerkesztette. „Az erdőbe jártunk korrektúrázni a könyvet, nehogy lehallgassanak minket.”- mesélte a vásár közönségének a Lipcsei Központi Színházban. - „Fiatal szerző voltam a világ végéről, míg ő egy szerkesztő a világ kellős közepéből: Németországból.”
A Niedrungen (Mélységek) című elbeszéléskötet cenzúrázott változata a Kriterion kiadónál jelent meg 1982-ben. Az írónő két évvel később tudta kicsempészni a kéziratot Németországba, ahol a Rotbuch Verlag adta ki 1984-ben. Herta Müller három ével később 1987-ben hagyta el Romániát. Nyugat-Berlinbe menekült a Ceausescu-rezsim elől. A Nobel-díj átadást követő előadásában – idézte fel a The Guardian - mesélt az írónő arról, hogyan próbálta beszervezni őt a Securitate:„Anélkül, hogy leültem volna, írtam, amit diktált. – nevem, születési dátumom, címem. Majd, hogy nem mondom el senkinek, bármilyen közeli rokonom, vagy barátom, hogy… s ekkor jött az a szörnyűséges szó colaborez: beszerveztek. Ennél a pontnál abba hagytam az írást.” A dühöngő titkosrendőr azzal fenyegette meg, hogy vízbe fojtja, mire Herta Müller így válaszolt: „Ha aláírnám, nem tudnék együtt élni magammal, s magamat kellene vízbe fojtanom. Mégis jobb, ha önök teszik. ”
Nem hiányzott forgatagból a híres kék szófa (die Blaue Sofa) sem. A tíz évvel ezelőtt elhelyezett ülőalkalmatosság mára – legalábbis a Spiegel szerint – a szerzők ’rivaldarámpája’ lett (die Ruhmesrampe der Autoren). Idén például Martin Walser, Ingo Schulze foglalt itt helyet, sőt ráadásként Nina Hagen is megjelent, kezében gitárral. Végül rendkívüli sikerrel zárt a sokféle színes programmal kibővített Lipcsei Könyvvásár: kilencezerrel többen látogattak el a rendezvényre, mint tavaly. Ezúttal az Internet lehetőségeit szinte maradéktalanul használták ki, külön twitter-csatornát nyitottak az érdeklődők számára. Talán a XVII. századig visszanyúló szászországi mustra hamarosan újra eléri a valamivel fiatalabb, de ismertebb Frankfurti Könyvvásár jelentőségét.
A könyvvásár összesen 45.000 eurós díját idén is három kategóriában osztották ki. Georg Klein kapta a szépirodalmi díjat Egy gyermekkor regénye (Roman einer Kindheit) című művéért (további jelöltek: Jan Faktor, Hellene Hegemann, Lutz Seiler, Anne Weber). „Már az első fejezet írása közben éreztem, hogy foglyul ejt a könyv, úgy, ahogy addig egyetlen könyv se.” - válaszolta a lipcsei könyvvásár szervezőinek kicsit provokatív kérdésére – „féltem, kitart-e ez az érzés végig, de kitartott.” A Deutsche Welle George Klein kitűntetését mindenesetre váratlannak nevezte. Verena Auffermann, a zsűri elnöke egy fekete-fehér képeket készítő fényképészhez hasonlította az író stílusát. Kleint sokan sci-fi íróként tartják számon, aki történeteit iróniával szövi át. Ezúttal azonban saját életrajzából merített. Műve az 1960-as években játszódik egy délnémet városban: bár a háborúnak vége, az embereket emlékeik kísértik.
Ulrich Raulffot a Marbachi Irodalmi Archívum vezetőjét a legjobb esszéért járó díjjal tüntették ki. Az irodalomtudós Stefan George utóéletét dolgozta fel (Ulrich Raulff: Kreis ohne Meister. Stefan Georges Nachleben). „Engem már az igen jó sajtóvisszhang is meglepett, hiszen azt gondoltam könyvem a boldog kevesek, vagy boldogtalan kevesek számára készült. Leginkább annak örülök, hogy olyan könyvért kaptam a díjat, ami miatt nem kell később szégyenkeznem” – olvasható a könyvvásár honlapján. „Amíg a könyv készült, minden meghívásra nemet mondtam, most viszont abba a hibába estem, hogy rábólintottam egy két dologra, ezért mostanság a legnagyobb mulatság közepette élek. Ha majd ennek a fázisnak vége, újra tudok koncentrálni, és írok egy új könyvet.” (további jelöltek: Michael Hampe, a szerencséről, Steffen Martus a Grimm testvérekről, Frank Schirrmacher: "Payback", Wolfgang Ullrich a reprodukciókról írt könyvei)
Idén Ulrich Blumenbach fordítását emelték ki az öt jelölt közül (Christian Hansen - Roberto Bolaño: "2666"; Grete Osterwald - Hédi Kaddour: "Waltenberg"; Rosemarie Tietze: Lev Tolsztoj: "Anna Karenina"; Hubert Witt: Abraham Sutzkever: "Wilner Getto 1941–1944 – Gesänge vom Meer des Todes"). David Foster Wallace Infinite Jest című 1996-os, több mint ezer oldalas regényét Blumenbach hat év alatt ültette át német nyelvre. A könyvet sokáig lefordíthatatlannak gondolták. Blumenbach, aki egyetemi évei alatt Joyce Finnegan ébredésének fordításával kísérletezett izgatottan látott neki a munkának. „Egy lakatlan szigetre is ezt vinném magammal.” mondta végül az Inspired Minds című Deutsche Welle által indított beszélgetéssorozatban Ulrike Sárkánynak Wallace könyvéről még tavaly szeptemberben.
Helene Hegemann első regényének jelölése volt a lipcsei rendezvény talán legnagyobb meglepetése. A tizennyolc éves szerző könyve az Axolotl Roadkill a felső-középosztálybeli fiatalok hétköznapi életéről rántja le a leplet. A sokak által plágiumnak gondolt szövegrészek olyan vitát robbantottak ki, amely a lipcsei könyvvásárt is elérte. A vásár elején ugyanis – számol be róla a Deutsche Welle – tizennyolc kiváló német író (köztük Günther Grass, Imre Török, Christa Wolf) lépett fel a plagizálás ellen. Egy deklarációt fogalmaztak meg, amelyet egyértelműen az Axolotl Roadkill szerzőjének címeztek. „Le vagyok sújtva” – válaszolta az elsőkönyves írónő – „megpróbálom, amennyire lehet, hogy ne hatalmasodjon el rajtam ez az érzés.”A die Presse internetes kiadása kiemelte, hogy idén két Nobel-díjassal is büszkélkedhetett a vásár. Hiszen nemcsak Günther Grass volt a rendezvény vendége, de a 2009-ben kitűntetett Herta Müller is. A bánsági sváb családból származó írónő romániai emlékeit elevenítette fel. Első művét, a hírhedt Securitate elől rejtőzködve szerkesztette. „Az erdőbe jártunk korrektúrázni a könyvet, nehogy lehallgassanak minket.”- mesélte a vásár közönségének a Lipcsei Központi Színházban. - „Fiatal szerző voltam a világ végéről, míg ő egy szerkesztő a világ kellős közepéből: Németországból.”
A Niedrungen (Mélységek) című elbeszéléskötet cenzúrázott változata a Kriterion kiadónál jelent meg 1982-ben. Az írónő két évvel később tudta kicsempészni a kéziratot Németországba, ahol a Rotbuch Verlag adta ki 1984-ben. Herta Müller három ével később 1987-ben hagyta el Romániát. Nyugat-Berlinbe menekült a Ceausescu-rezsim elől. A Nobel-díj átadást követő előadásában – idézte fel a The Guardian - mesélt az írónő arról, hogyan próbálta beszervezni őt a Securitate:„Anélkül, hogy leültem volna, írtam, amit diktált. – nevem, születési dátumom, címem. Majd, hogy nem mondom el senkinek, bármilyen közeli rokonom, vagy barátom, hogy… s ekkor jött az a szörnyűséges szó colaborez: beszerveztek. Ennél a pontnál abba hagytam az írást.” A dühöngő titkosrendőr azzal fenyegette meg, hogy vízbe fojtja, mire Herta Müller így válaszolt: „Ha aláírnám, nem tudnék együtt élni magammal, s magamat kellene vízbe fojtanom. Mégis jobb, ha önök teszik. ”
Nem hiányzott forgatagból a híres kék szófa (die Blaue Sofa) sem. A tíz évvel ezelőtt elhelyezett ülőalkalmatosság mára – legalábbis a Spiegel szerint – a szerzők ’rivaldarámpája’ lett (die Ruhmesrampe der Autoren). Idén például Martin Walser, Ingo Schulze foglalt itt helyet, sőt ráadásként Nina Hagen is megjelent, kezében gitárral. Végül rendkívüli sikerrel zárt a sokféle színes programmal kibővített Lipcsei Könyvvásár: kilencezerrel többen látogattak el a rendezvényre, mint tavaly. Ezúttal az Internet lehetőségeit szinte maradéktalanul használták ki, külön twitter-csatornát nyitottak az érdeklődők számára. Talán a XVII. századig visszanyúló szászországi mustra hamarosan újra eléri a valamivel fiatalabb, de ismertebb Frankfurti Könyvvásár jelentőségét. Megjelent: Litera.hu, 2010. március 25.
(http://www.litera.hu/hirek/kek-szofa-es-lakatlan-sziget)
