Jelképek erdeje - VÁNDOROK KÖNYVE

Sokat sejtet ez a könyv, címlapján a festő Tarot-sorozatának kulcsfigurájával. Az ősi szimbólumrendszer és Madách Tragédiájának összefüggéseit keresi, igazi nagy utazást téve Alsósztregova és a mítoszok eredete között; és az olvasónak bele kell húznia, ha követni szeretné az évezredeken át ívelő históriát.

A tempó azonban nehezen követhető, a sok párhuzamos gondolat között lépten-nyomon elvész figyelem. Talán Szemadám György végig nem döntötte el, hogy a Hoppál Mihállyal közösen írt és ma már alapműként ismert Jelképtár nyomán enciklopédiáját folytatja a Tarotra szűkítve, vagy az elemzések hagyományos rendjét borítja egy ilyen megközelítéssel, esetleg tanítóként vezeti végig a kártyalapokon az olvasót. Egy rövid, vallomásos jellegű bevezető után ugyanis előbb a kártyajáték történetén kalauzol végig, aztán beavat a Tarot legkülönfélébb értelmezéseibe, a reneszánsztól Hamvas Béláig, majd egyenként végigkísér a lapok ábráin, de nem a maga kiforrott gondolatmenete mentén, összerendezve, hanem az elemek magyarázatát egymás mellé téve. Ebből inkább tudástár kerekedik ki, mint valamerre vezető út.

A Tarot képekkel kommunikál - mégis fekete-fehér, kicsi, rossz minőségű képek illusztrálják a szöveget, inkább csak emlékeztetőül annak, aki jól ismeri a megidézett, másfél évezrednyi művészettörténeti anyagot. De aki nem, az hamar feladja, hogy kibogarássza az összemosódó szürkékből az égi bölcsesség földi képmását. Valahogy így áll a Tabula Smaragdina és Aleister Crowley között is, információktól és idézetektől zsongó fejjel. Szemadám fölényes tudással járkál a könyvtárnyi vonatkozás és magyarázat között, de ilyen mennyiségben, néha oldalakon át idézve, a témából kevésbé felkészült olvasó egyre inkább a rég elfelejtett vizsgadrukk tüneteit produkálja.

Szeretné átrágni magát a Bolond számozatlan lapjától a Világ zárófejezetéig, szeretné átélni az egyiptomi papok örökségét mai aggyal és lélekkel, és mindezt felfedezni Madách drámai költeményében, szóval együtt haladni a szerzővel, mintha fogná a kezét, vinné a kalandos úton. De nem megy, hiába ködlik előtte a vándor alakja, sőt hiába a Madách-művet kísérő magyarázatok, csak nem áll össze a kép. Nem mintha nem volna meggyőző a feltevés, hogy Madách az emberiség nagy szellemi kincsét gerincként gyúrta bele a Tragédiába - amikor húsz éve Pap Gábor Csontváry festményeit kutatva rájött, hogy a Napút festője asztrológiai alapábrák szerint szerkesztette a képeit, ugyanilyen izgalmas felfedezés volt -, de a Vándor titka a sok idézet, magyarázat, hivatkozás erdejében tévelyegve változatlanul titok marad.

Szerző: Götz Eszter

Fotó: so-garden.com

Megjelent: Kultúra.hu, 2010. március 1. (http://kultura.hu/main.php?folderID=1174&ctag=articlelist&iid=1&articleID=296080)