– Mit keres egy polgár a levéltárban?
– Tény, hogy két nagytestvérünket, a múzeumot és a könyvtárat sokkal többen keresik fel. Nekünk más, de hasonlóan fontos a feladatunk. Úgy saccolom, tízből nyolcan elsőre nem tudják, hogy mi a levéltár. Ezért tartom lényegesnek, hogy az idén hatvanadik születésnapját ünneplő intézményünkről minél többen és többet tudjanak meg, jó lenne kijjebb kerülni a félhomályból. Még akkor is, ha a munka jellegéből fakadóan zártabb világ a miénk. Fő feladatunk, hogy a hozzánk bekerülő közigazgatási és egyéb hivatalos anyagokat rendszerezzük és feldolgozzuk. Leginkább a kárpótlás időszakában voltak a fókuszban a levéltárak, akkoriban nálunk is sorban álltak az emberek. Hivatalra is hasonlítunk, de egyben a kultúra és a történelem része vagyunk.

– Gondolom, több a szimpla érdeklődő az ügyfelek között, mint a kutató.
– Éppen fordítva! Évente 1500-2000 esetben keresnek meg minket, ebből 400 az ügyfél, a többi eset kutatáshoz köthető.

Visszatekintés a múltba

– Van-e sláger kutatási téma?
– Mindig akad, most éppen a családfakutatás a legnépszerűbb. Sokan szeretnének minél távolabbra visszatekinteni a múltba.

– Sokba kerül ez nekik?
– A kutatás állampolgári jogként ingyenes, legfeljebb olyan költségek merülhetnek fel, ha valaki mikrofilmről kívánja az adatokat nyomtatásban megkapni.

 
Az ősök felkutatásához is segítséget nyújtanak

– Fordítsuk le az olvasónak! Ha valaki kíváncsi az őseire, bemegy a levéltárba, elmondja, mit szeretne – és?
– Először is tájékoztatjuk, hogy milyen adatok birtokában lehet elindulni. Általában a nagyszülőkig mindenki képes visszavezetni a családfáját. Ha különböző okiratok előkerülnek a családi almáriumból, az tovább segíti a munkát.

– Akár a középkorig is el lehet jutni?
– Mondok egy személyes példát. A feleségem szintén levéltáros, nekiállt a családfájának a kutatásához, az anyagi ágon a 18. század elejénél jár – ehhez neki majdnem hat hónap kellett. Úgy biztos nem megy, hogy van éppen egy szabad napunk, s egyből rábukkanunk az elődökre. Érthető módon a nemesi származású ősök esetében jóval messzebbre lehet jutni.
Bármennyire izgatja sokunkat a múlt, egyelőre nem kell attól tartani, hogy a családfakutatók ostrom alá helyezik a levéltár Klapka utcai és Kossuth téri részlegét. A tavalyi statisztikák szerint a több mint 1500 kutatási eset kétharmadát a családfakutatások tették ki, s azért ez nem rossz szám.

 
Egyre több a fiatal munkatárs – Szabó Bence igazgatóhelyettes az iratok között

Mindehhez 26 munkatárs áll rendelkezésre. Mit mondjak, nincsenek sokan! Főleg annak fényében, hogy évről évre nő a feldolgozásra váró anyagok száma. Az embert persze nemcsak a saját családja érdekli, hanem mondjuk, az utcanevek változásai, vagy történetesen az, hogy például Kecskeméten hogyan alakul egy-egy épület, intézmény sorsa. A korabeli megyei tanács közművelődési osztályának dokumentumaiba például rendszeresen belelapoznak.

Kedvence a közigazgatás története

Gyenesei urat 2008. márciusában nevezték ki igazgatónak, megbízatása öt évre szól. Már eddig is akadt jó néhány kuriózum számba menő eset. Tavaly országos vándorkiállításnak kölcsönözték ki II. Rákóczi fejedelem kiváltságlevelét, amelyet annak idején a kecskeméti görög kereskedőknek adott ki. Ugyanígy büszke arra, hogy Petőfi Sándor vagy Katona József kézírását őrző dokumentumokra szintén vigyáznak.

 
Gyenesei Józsefnek nem sok ideje marad kedvenc kutatási témájára

– Vajon az igazgatónak van-e kedvenc, féltve őrzött irata? – kérdezem, s most először egy sóhaj az első válasz. Aztán jön a többi.
– A közigazgatástörténet érdekel igazán. Emellett a két világháború közötti időszakot, a Horthy-kor emlékeit kutatom, illetve kutatnám, ha lenne rá elég időm.

De abból tényleg kevés marad, mert az intézmény igazgatása olykor nemcsak kutatói szinten termel rengeteg papírmunkát.

– Nő a bürokrácia – fogalmaz mosolyogva –, ami régebben egyszerűbben ment, azt most túlbonyolítják, de már csak ilyen a világ.
Az igazgató a sok adminisztráció és hivatali elfoglaltság mellett igyekszik példát mutatni a munkatársainak, évente két előadás és két tudományos dolgozat szakmailag minimális elvárás. Nyilván van mit átadni a fiataloknak, vagy inkább a nála fiatalabbaknak, mert Gyenesei József szerint kicsit elvékonyodott a képzés. Az egyetem után az első munkahelyén azzal fogadták: adjál magadnak öt évet. Adott. Immár kilencedik éve dolgozik a szakmában, s átérzi a levéltárosság szépségeit. Remélem, ebből nem kevés átjött ebből az írásból, amely bármennyire fájó a szerzőnek, nyilván soha nem kerül be a levéltárba.