Spanyolajkú kultúrkínálat az irodalom kedvelőinek

Milyen új spanyol fordításokat olvashatunk 2010-ben?

Milyen új, spanyolból fordított könyveket tartogat az érdeklődő számára 2010? Összeállításunk homlokterében a spanyol nyelvű irodalmak idén magyarul megjelenő darabjai.

Színvonalas és hiánypótló spanyol és latin-amerikai fordításokban gazdag évet zárt 2009-ben a magyar könyvkiadás. Spanyol részről, úgy látszik, tendenciózus vonzódás bontakozik ki a katalán irodalom iránt: minden szempontból lebilincselő metairodalmi regényt olvashattunk Enrique Vila-Matastól, egészen szépet Jaume Cabrétól, no meg sokkoló, naturalisztikus, vagy épp nagyon is elgondolkodtató novellákat Quim Monzótól, akinek 2011-ben újabb kötete jelenik meg magyarul. Kézhez kaphattuk végre Cortázar két kulcsregényét, a Sántaiskolát és a 62/Kirakósjátékot, minden idők legalaposabb és leghosszabb életrajzi kötetét olvashattuk latin-amerikai szerzőről magyarul, és új kiadásban találkozhattunk viszont Borges és Vargas Llosa életművének darabjaival. No de mit várhatunk 2010-től?

Nos, a kép szokás szerint vegyes. Legelőször is bőségesnek tűnik a választék: lesz itt esszé és mese, regény és novella, baszk, kubai meg argentin, a tizenkilencedik századtól napjainkig. A tavalyihoz hasonló kényeztetéssel (Gabriel García Márquez: Egy élet) egybekötött évtizedes hiánypótlásra (Sántaiskola, 62/Kirakósjáték) ugyanakkor nem számíthatunk – gyaníthatóan idén sem jelenik meg magyarul például a Paradiso (José Lezama Lima), vagy az Hombres de maíz (Miguel Ángel Asturias), de nagyon úgy tűnik, az egyébként remek kezdeményezésként indult XX. századi novellasorozat (Noran, Dekameron) spanyol darabját sem olvashatjuk az idén (a latin-amerikaival szemben, mely igen jó fogadtatást kapott tőlünk – is).

Nem vagyunk még oly távol az elmúlt év karácsonyán a L’Harmattannál megjelent Francisco Ayala-regénytől, a Rút haláltól (melyről hamarosan megjelenik recenziónk), de éppoly közelinek tűnik az áprilisi Könyvfesztivál, melyen bemutatkozik a magyar közönségnek az a Fernando Savater, akinek munkásságáról már a magyar olvasó is értesülhetett (Etikáról Amador fiamnak, Politikáról Amador fiamnak – mindkettő a Műszaki Kiadónál jelent meg 2003-ban). Akárcsak eddigi műveit, a Választás bátorságát is Pávai Patak Márta fordította – ezúttal azonban a kiadás terheit is magára vállalta, kilépve a már jól ismert „Spanyol elbeszélők” sorozat keretei közül.

A mű szerzője, Fernando Savater 1947-ben született, hazájában jól ismert emberi jogi aktivista, Baszkföld (elvakultság-ellenes) védelmezője, a katedrától való visszavonulása előtt pedig az etika és a filozófia professzora. Művészete, stílusa azonban üdítően távol áll a rideg erkölcstantól – nem (ki)oktat, sokkal inkább mesélve, lendületes, élvezetes stílusban tár fel, gondolkodtat el – ez esetben a választás szabadságának kétoldalúságát felfedve, mely legalább annyira döntés – s így felelősséggel jár – mint önmegvalósítás. A könyvből részlet a fordító honlapján és a literán olvasható.

Szintén kora tavasszal várható két, igencsak érdekesnek tűnő szakirodalmi jellegű fordításkötet. Közülük egyiküknek szerzője és témája, másikuknak pedig a megközelítése keltheti fel a nagyérdemű figyelmét. Ha minden igaz, márciusban jelenik meg az Európa Kiadónál Mario Vargas Llosa Utazás a fikció birodalmába. Juan Carlos Onetti világa című tanulmány, mely az Alfaguara kiadónál jelent meg 2008-ban, tehát egészen frissiben érkezik hazánkba Scholz László fordításában. Mint ismert, az Európa volt az a kiadó, mely 2007-2008-ban négy kötetben válogatott az uruguayi író regényeiből és elbeszéléseiből (az újra kiadott klasszikus, A hajógyár mellett Egy névtelen sírra címmel kisregények, A megvalósult álom címmel novellák, Rövid az élet címen pedig egy Santa María-regény jelent meg – utóbbiról mi is megemlékeztünk egy recenzió erejéig tanulmánykötetünkben). A mostani kötet ugyanakkor legalább annyira meglepő, mint amennyire sorsszerű is. Meglepő, mert nagyon úgy nézett ki, az idehaza leginkább Kulin Katalin által kutatott Onetti hazai forrása elapadt (2009-ben nem is igen jelent meg tőle semmi), s mert a hasonló szüzséjű könyvek ritkák a magyar könyvpiacon, mint a fehér holló.

A tavaly megjelent García Márquez-életrajz után ugyanakkor nemcsak, hogy újabb latin-amerikai sikeríró életéről olvashatunk, de tehetjük mindezt nem másnak, mint a boom másik emblematikus figurájának, Mario Vargas Llosának a tollából. Ha az eddigiek meglepetésnek számítottak, az korántsem, hogy a minden iránt érdeklődő Vargas Llosa a biográfia és az elemzés keverékéhez nyúl egy kortársa esetében – emlékezetes például a Márquezről megjelent vaskos kötete, az Historia de un deicidio [Egy istengyilkosság története], mely, mint kiderült, nagyjából abban az időben került a boltokba, mikor írója egy jól irányzott ökölcsapással leterítette könyve főszereplőjét (Ne tessék sajnálni a hasonló sztorikért a pénzt a Márquez-életrajzra!).

A Vargas Llosa-féle Onetti-kötet után egy hónappal, áprilisban jelenik meg egy másik, igencsak érdekes tanulmány, szintén az Európa gondozásában: Borges és a matematika a címe, Kutasy Mercédesz fordította, és pontosan arról szól, amit a cím ígér: az argentin író és a matematika, különösen a matematikai logika kapcsolatáról. A kötet szerzője, az 1962-ben született, Planeta-díjas argentin matematikus-író, Guillermo Martínez hazánkban sem ismeretlen: Oxfordi sorozat című műve (2007-ben magyarul is megjelent az Európánál) nemcsak könyv, hanem film formájában is sikeres volt. Martínez kötete, ahogy előszavában is fogalmaz, azt a sort gazdagítja, mely Borgesnek a fizikával, kémiával, biológiával, stb. való kapcsolatait vizsgálja, mely igazolja azt a tételt, hogy Borgesben egyrészt minden tudományterület kutatói megtalálhatják a maguk érdeklődésének megfelelőt (néha ugyan kissé erőszakolva), másrészt azt az igen régi és legalább ennyire alapos gyanút is beigazolni látszik, hogy a korán vakságra jutott argentin gigász az óangol-tanulás és az írás közti órákban valóban elolvashatta és megérthette a világ összes könyvét.

Már részlet is olvasható a literán a cádizi születésű, Guillermo Martínezzel egykorú Elvira Lindo szintúgy áprilisra várható kötetéből, a Csak egy szóval monddról, mely a Norannál jelenik meg Imrei Andrea fordításában. Lindo nálunk elsősorban gyerekregény-szerzőként ismert: a néhol Sue Towsendet (no meg Mark Twaint és még egy sor más neves elődöt) idéző, Ruppl Zsuzsa által fordított Manolito-regényei kifejezetten pozitív kritikai visszhangot kaptak nálunk, sőt, aki megfordult a 2007-es Könyvfesztiválon, az dedikáltathatta is őket. A most megjelenő, 2005-ös, azóta már meg is filmesített regénye, a Csak egy szóval mondd egészen más stílusú és szüzséjű mű – erre már a könyv címének bibliai szubtextusából rájöhetünk. A nagysikerű regényre a fordító Kulin Katalin egy rövidebb cikke alapján bukkant rá, áprilisban pedig mi is kézhez kaphatjuk a két perifériára szorult két harmincas nő arcképét.

Elvira Lindóhoz hasonlóan a Miamiban élő kubai Antonio Orlando Rodríguez is bőségesen írt már gyerekkönyveket, a magyarul várhatóan idén megjelenő műve, a legutóbbi érdeklődésünkkor még a fordítás stádiumában levő Chiquita ugyanakkor egészen más, biográf alapú kalandregény. A vaskos és lebilincselő kötet a Magvető gondozásában, Csuday Csaba fordításában lát napvilágot, s hogy nem akármilyen könyvről van szó, azt bizonyítja, hogy a Chiquita 2008-ban elnyerte a veretes nevű Alfaguara kiadó „Az év regénye” díját.

A könyv, ahogy fordítója fogalmazott, „kétszeres sikertörténet”: eladottsági statisztikái és kritikai elismertsége épp oly sebességgel törtek az egekbe, mint a címszereplő kis-nagyember, a liliputi méreteit szerencsés korszellemmel és találkozásokkal, no meg persze nagy adag ambícióval ellensúlyozó Chiquita. A XIX-XX. század fordulóján játszódó, történelmi gyökerű (a főhős, Espiridiona Cenda valós személy, a ’98-as spanyol-amerikai háború utáni Kuba pedig mindvégig ott húzódik a háttérben), cervantesi technikájú „kalandregény” (ahogy a szerző nevezte) az isten háta mögötti karibi faluból egészen a világot jelentő deszkákig, New York, Párizs (és Budapest) varietéiig kíséri kegyetlen-mágikus-érzéki hősét. A torz, a furcsa, az abnormális, a csodabogár iránt hallatlanul érdeklődő történelmi korban (emlékezzünk csak a Tökéletes trükk című filmre), a Sarah Bernhardt és egy Romanov nagyherceg által szerencsésen feltalált Chiquita (harmadrészben) maga meséli el eseménydús élete krónikáját.

Hogy Rodríguez és Lindo után egy harmadik gyerekkönyv-szerzőről is megemlékezzünk, az az előzőek után már-már természetes: a Scholz László által „dél-amerikai Jack Londonként” aposztrofált argentin Horacio Quirogának (aki mellesleg a fentebb említett Chiquita kortársa volt) ugyanakkor talán nem ez a fő profilja: hat kötetre való novellájából tisztán kiviláglik Edgar Allen Poe iránti vonzalma, naturalizmusra való hajlama, és féktelen pesszimizmusa (az ember és a természet harcában rendre utóbbi győz) – mindez nem épp ideális terep az esti mesének. Annál inkább Quiroga kedvenc helyszíne, az őserdő, mely nálunk nyolckötetnyi mesekönyvet tölt meg idén a Magyar Könyv Alapítvány, az Amigdala Studio Kiadó és Kertes Gábor fordító jóvoltából – a teljes lista megtekinthető a fordító blogján.

Pillanatnyilag tehát úgy tűnik, a 2010-es esztendő sem lesz eseménytelen a hispanisztika és a spanyol nyelvű kultúrák iránt érdeklődők számára - a lazarillo.hu pedig ígéri, részletes elemzéssel jelentkezik a megjelent kötetekről.