2011. 02. 11.

Felhívás közös olvasásra

Jókai Mór
1825. február 18. –
1904- május 5.

A 2009-ben elindított Mesemaraton folytatásaképpen, az idén Jókai Mór műveiből szervez maratoni felolvasást Székelyudvarhelyen a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Cimbora Gyermekek Klubja.

A rendezvény célja, hogy minél többen részt vegyünk a közös olvasásban, akik szeretünk olvasni, és akiknek szeretnénk továbbadni az olvasás örömét. Ezért a székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban február 15-én reggel 9-tól este 7-ig gyermekeket és felnőtteket egyaránt várunk a rendezvényre.
A közös felolvasásnak összekapcsoló ereje van. Ezért örülnénk, ha minél több település kapcsolódna be a nagy közös olvasásba otthoni helyszínen. Csak annyit kérünk, hogy jelezzék az órát, és helyet, utólag pedig, hogy hányan olvastak fel és néhány fotót, hogy minden résztvevőt besorolhassunk a felolvasó maraton stafétaváltói közé, és elküldhessük a rendezvény alkalmi könyvjelzőit.
Az idén, Jókai Mór hagyatéka szellemében, a kicsiknek idén is a meseirodalmat ajánljuk olvasásra, A tengerszem tündér és Jókai más meséi jó kiindulás lehet a válogatásban. Felsőbb osztályokban és felnőtteknél már mindenki behozhatja kedvenc regényrészletét, vagy végig is olvashatjuk valamelyik regényt.

2011. 02. 06.

Könyvhódító program Vas megyében

Részben a jelenlegi helyzet felmérését, részben az olvasás népszerűsítését tűzte ki célul a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár Könyvhódító című programjával.
Az eredményekről és a Könyvhódítóról itt olvashatnak bővebben:
http://www.mr1-kossuth.hu/hirek/kultura/szombathely-konyvhoditasba-kezd.html

2011. 02. 02.

Az olvasási készség javítása

 Európában a 15 éves fiatalok egyötöde, de számos felnőtt sem rendelkezik az alapvető olvasás- és íráskészségekkel. Ennek következtében nehezebben találnak munkát, és a társadalmi kirekesztődés veszélye is fokozottabban fenyegeti őket. A helyzet orvoslására az Európai Bizottság független szakértői csoportot hozott létre, melynek feladata, hogy megtalálja az olvasás- és íráskészség javításának lehetséges módjait. 
A részletek itt olvashatók:
http://ec.europa.eu/magyarorszag/press_room/press_releases/20110202_szakertoi_csoport_az_olvasas_es_iraskeszseg_problemainak_kelzelesere_hu.htm

2011. 01. 28.

Az olvasás össztantárgyi feladat – konferenciafelhívás

Tisztelt Pedagógusok, Könyvtárosok, Tisztelt Kollégák!

A Magyar Olvasástársaság (HUNRA) a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központtal, a Berzsenyi Dániel Könyvtárral, a SEK Egyetemi Könyvtárával, a Könyvtárostanárok Egyesületével összefogva „Az olvasás össztantárgyi feladat" címmel 2011. május 13-14-én országos szakmai konferenciát szervez Szombathelyen.

A közhiedelemben (de még a pedagógusok körében is) elterjedt nézet, hogy az olvasás fejlesztése szinte kizárólag a szépirodalmi művek olvasását, olvastatását jelenti. Valójában az olvasásfejlesztés ennél jóval tágabb tevékenységi kört ölel fel. A különféle szaktárgyakban kiadott olvasási feladatok elvégeztetésével a szövegértés legalább olyan hatékonyan fejleszthető, mint a magyarórán. Az olvasásfejlesztés tehát a tantestület egészének felelőssége! A pedagógusok, a pedagógusképző intézmények oktatói és a könyvtárosok széles körei számára szeretnénk jó példák sorával bizonyítani, hogy az olvasási készségek fejlesztése korántsem csak a tanítók vagy a magyartanárok felelőssége.

Jelentkezés előadók számára

Szakmai programunkra főként gyakorló pedagógusok és könyvtárosok jó gyakorlatának, kísérleteinek bemutatását várjuk. Az említett fő témán belül az alábbi témakörökben lehet előadással, szekciószervezési javaslattal jelentkezni:

1.      A NAT, a kormányrendeletek, tantervek szövegértéssel kapcsolatos irányelvei

2.      Olvasásfejlesztés és tehetséggondozás

3.      Olvasásfejlesztés, szakszöveg olvasása – a szakórákon

4.      A könyvtár szerepe az olvasásfejlesztésben (kézikönyvek, monográfiák, hetilapok, folyóiratok, internet)

5.      Mérések, teszteljárások, kutatásmódszertan

6.      Sikeres fejlesztési módszerek az iskolán kívül

7.      Olvasásfejlesztés és szakképzés

A jelentkezés feltétele a téma, az előadás vagy műhelymunka címe, max. fél oldalas (900 karakteres) összefoglaló leírása. A jelentkezések beérkezésének határideje: 2011. február 10., a jelentkezéseket a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre várjuk.

További információk honlapunk Konferenciák menüpontjában olvashatók!


2011. 01. 30.

Kedves (leendő) HUNRA-tagok!

A Magyar Olvasástársaság idén is több konferenciával, szakmai programmal, kiadvánnyal igyekszik szolgálni az olvasás ügyét. Kérjük, legyenek ebben továbbra is partnereink!
Lépjenek be a HUNRA tagjai közé, vagy újítsák meg korábbi tagságukat!
A tagdíjak továbbra is változatlanok: egyéni: 2000 Ft • testületi: 5000 Ft • diák: 1000 Ft • nyugdíjas: 1000 Ft
Számlaszámunk: 11600006-00000000-40427461. (Kérésre csekket küldünk.)
Régebbi tagjainkat kérjük, az online űrlap segítségével újítsák meg tagságukat:
http://hunra.hu/index.php?option=com_artforms&formid=1&Itemid=99999
Tagjaink természetesen kedvezménnyel vagy ingyenesen vehetnek részt rendezvényeinken, például A népmese napján, illetve kedvezményesen vásárolhatnak partnereinktől (pl. Pozsonyi Pagony, Csodaceruza).
Jelentkezési határidő: 2011. február 5.

2011. 01. 03.

Itt az új Csillagszálló

Fény címmel megjelent a Csillagszálló legújabb száma.
Átmelegít, elvakít, körülölel, középpontba helyez, megvilágosít. A fény megannyi értelmezése a Csillagszálló kulturális utcalap decemberi számában. 
További részletekről a „Bővebben”-re kattintva olvashatnak.

2010. 12. 23.

A kulturális geneteikai állományunkról

A valaha megalkotott legnagyobb adatbázisból kétszáz évre visszamenően is megtudhatjuk, kiről és mikor írtak a könyvekben. Nemrég mutatták be az emberiség kereshető "kulturális genetikai állományát".
Részletek az Origón:
http://www.origo.hu/tudomany/20101216-kulturomika-kultura-harvard-google-otmillio-konyv-szovegeben-kereshetunk-neveket.html

2010. 12. 14.

A szöveg stabilitása és a tudomány

Hogyan változik meg az olvasás szerepe?  Hogyan kell kezelni az új információforrásokat? Mit kezdjünk a webkettővel? Érdekes kérdésekre kapunk válaszokat egy jövőkutatótól az alábbi linkre kattintva:
http://csanna.blog.hu/2010/12/08/az_vagy_amit_elolvasol

2010. 12. 12.

A legújabb Nobel-díjas előadása

Az olvasás és az irodalom jelentőségéről beszélt Mario Vargas Llosa perui író Stockholmban, ahol kedden tartotta meg a Nobel-díjasoknak a kitüntetés átadását megelőző hagyományos előadását.
További részletek:
http://napiaszonline.hu/aktualis/az_olvasas_jelentosege_es_jovoje_25469

2010. 12. 12.

Olvasási világrekord-kísérlet

Legalább ötezer olvasót várnak a Mikulásgyárba, hogy megdőljön a világrekord. A „Hozz magaddal egy olvasni is tudó embert!” szlogennel elindított kampány további célja, hogy felhívják a figyelmet az olvasás népszerűségének csökkenésére, a rossz írási-olvasási statisztikákra. 
Bővebben itt olvashatnak erről:
http://www.stop.hu/articles/article.php?id=789768

2010. 12. 12.

Vélemények a PISA 2009-ről

Fórum rovatunkban lehetőséget adunk véleménynyilvánításra, vitára, beszélgetésre az új PISA-jelentéssel kapcsolatban. A rovatban minden regisztrált felhasználó megoszthatja nézeteit a témában. 

További cikkeink...

  1. Itt az új PISA-jelentés!

Alkategóriák

HUNRA BANNER kicsi

Levelezési cím:
Magyar Olvasástársaság
Pompor Zoltán, elnök
1123 Budapest Kék Golyó u. 2/c

Magyar Olvasástársaság • Hungarian Reading Association
1827 Budapest, OSZK Budavári Palota, F épület
Számlaszám: 11600006-00000000-40427461 • Adószám: 18007019-1-41

BANNER SZIG kicsi
 

Vonalban

Oldalainkat 115 vendég és 46 tag böngészi