Jobb családoknál ajtófélfa mellé állítják a gyermekeket, és ácsceruzával vonalat húznak a feje fölött. Első év, második év és így tovább. Nagyra nőj! – mondják, mert mindenki szeret nagyra nőni.
Még nem voltam iskolás, amikor a pap bácsi vallásórán arról mesélt – példabeszédnek szánta –, hogy Jókai Mórt kisgyermek korában hajnali négykor, ötkor ébresztették, nagy, porka havak hullottak Komáromban, az egyik cseléd seperte a havat, másik a viharlámpát vitte, s világított a kis Móricnak, hogy eljusson a tanár lakására, ahol őt német nyelvre oktatták. Ez volt az én fejem fölött az első vonal a Jókai-fán. Ilyen kell lenni! Ilyen kéne lenni, de hát senki sem ilyen.

 Kit ébresztenek manapság öt-hatéves korában azért, hogy nyelvórára járjon? Bíróságra adná a szülőket a gyermekvédő liga!

Aztán kamaszkorban merevgörcsöt kaptam a nevetéstől. Mert hát… A mindenét! Hogy lehet így kiforgatni a nyelvet? Azt mondja A kalmár és családjában apa a lányának: „varrd föl az úrfit a gombra”. Feleségének: „gyére ide, te burzas”. Ilyen bátor kell lenni! Fejest kell ugrani a nyelvbe, fel kell kapdosni a rokolyáját, össze kell borzolni „burzas” haját, egy pillanatig se legyen állóvíz az. E miatt a felfedezés miatt meghúzhatták fejem fölött a második vonalat a Jókai-fán.

Más huncutságot is tanultam kamaszkoromban. A tatár kán udvarában raboskodó Nyújtódi Damokos Tamást arra biztatja a szerelmes kegyenchölgy, Kalme, hogy egyszerre harapjanak ketté egy cseresznyeszemet. (A Damokosok) Miatyánk, Úristen! Kell ennél nagyobb biztatás a csintalanságra egy szerelmes kamasznak?

Leleményességből is ekkor kaptam korai leckét. A Politikai divatok regényének bujdosó szabadságharcosa víz alá bújik az üldözők elől, nádszállal szívja a levegőt. Csendes vasárnap délután megismételtem a bravúrt, szinte belefulladtam a Nagy-Küküllőbe, tikkadozva, prüszkölve másztam ki. De ha már életben maradtam, megérdemeltem a harmadik vonalat.

Egy másik fa is terebélyesedett ekkortájt a Jókai-fa mellett, Jules Verne-lázt kaptam (akárcsak minden kortársam), 15 éves kapitány lettem, utaztam a Nautiluson, de úgy csapódtam vissza Jókaihoz, mintha parittyagumi rándított volna. Ha a nagy francia föltalálta a tengeralattjárót, Jókai fölvitt a levegőégbe, megálmodta a repülés csodáját, ráadásul kölcsönkérte tőlünk, székelyektől a barcasági csángók szent folyójának, a Tatrangnak a nevét. Tatrangi Dávid feltalálta a hajlékony üveget, az ichort, s abból repülőgépeket gyártott.

Ezt már az ifjúkor hevével éltem át, feszített a büszkeség, semmivel sem vagyunk kevesebbek, mint a franciák, jöhet a negyedik jel, a negyedik vonal fejem fölé a Jókai-fán. Tatrangi Dávid nemcsak regényfigura, hanem eszménykép, akivel azonosulni lehet. A jövő embere, csodás, utópisztikus hazát alapított a Duna-deltában, az Otthont, fölhasználta a föld magmájának hőenergiáját, esőcsináló gépet szerkesztett, megszüntette a katonaságot, és örök békét teremtett a földön. Vannak ennél nagyobb álmok ma, a XXI. században?

Innen már csak egy lépésre volt Berend Iván. Ha férfieszmények után áhítozik egy fiatal, kéznyújtásnyira van a Fekete gyémántok titánja. Nem idealizált alak, ahogy sokan nevezik, a tudós Jókaival szembesülünk, annyi geológiát, botanikát, vegytant, fizikát, szilárdságtant tanulhat az olvasó, hogy az fölér három egyetemmel. Legnagyobb figyelmeztetése egy fizikai törvény. A szénpor, de minden más mocsok – a lelki szenny is! – öngyulladásra hajlamos, jó lesz vigyázni a szellemi és a lelki higiéniára.

Héroszokat teremtett? Igen, azokat, akikért rajongunk, akiket utánozni szeretnénk. Bután bírálták emiatt sokan, pedig áldani kell érte, mert náluk nélkül elvegyülünk a szürke embertömegben, massza leszünk. Ez már igencsak magas mérce a Jókai-fán, aki eddig, az ötödik vonalig felnövekszik, messze lát.

S még mindig nincs kész az ember, még mindig fogyatékos, mert nem tudja önmagáról, hogy kicsoda. Nem azonos önmagával. Identitáshiánynak nevezik a szaktudósok.

A Jókai-fa alatt folyik ez a tanfolyam. Kongresszusok váltólázában reszket, vergődik a világ, konferenciák pállott levegőjében fulladozik, de itt, ebben a népes családban, Jókai teremtett világában magára ismer.

Azonosul Kárpáthy Zoltánnal, Szentirmay Rudolffal, Baradlay Ödönnel, Richárddal, Jenővel, a nők Baradlaynéval, s meg­gyűlöli Kárpáthy Abellinót, megutálja Ridegváryt. Hűtlen lenni néphez, nemzethez és az emberi fajzathoz a legnagyobb bűn. Ilyen egyszerű és örök Jókai intelme, aminek nincs osztályteremszaga.

A Jókai-fa alatt izgulunk, indulatba jövünk, elszomorodunk, felvidulunk, hahotázunk, csikorgatjuk a fogunkat, átkozódunk, ítélkezünk, megbocsátunk, imádkozunk, szerelmi bájitalt iszunk, gyerekek leszünk újra és tudósok, keressük helyünket a világban.

Nincs nagyobb siker ennél. Megtalálni a helyünket, megtalálni a lélek békéjét. Ha másképp nem, úgy, mint Timár Mihály. A Senki szigete létezik, csak nehéz azt fölfedezni. A Senki szigete nem a Duna vizében van. A Senki szigete bennünk van, s vigyázzunk, ne salakrétegek rakódjanak le ott. (Az arany ember)

Emlékezzünk rá, és ismételjük újból és újból a nagy figyelmeztetést. A szénpor, a hulladék, a szenny – a lelki szenny is! – öngyulladásra hajlamos. Ha mindezt tudjuk, jöhet a mesebeli tündér, és meghúzhatja fejünk felett, a Jókai-fa törzsén a hatodik, legfelső vonalat.

Közös ünneplés

A magyar széppróza napja köré szerveződő rendezvénysorozat eseményei február 12-től 23-ig zajlanak országszerte és a határon túl, csaknem százötven író részvételével. A Nemzeti Színházban vasárnap 15 órakor kezdődő, Versek szódával című irodalmi talk-show is Jókait állítja a középpontba, Lázár Balázs vendégei Fehér Béla író (lapunk munkatársa), Hansági Ágnes irodalomtörténész, Kovács István színművész és Papp Zsuzsanna grafológus lesznek. A magyar széppróza napja központi rendezvénye a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében megrendezett ünnepi gála lesz vasárnap este hat órától. A műsor Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Mezey Katalin, a Magyar Művészeti Akadémia irodalmi tagozatának vezetője és Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke beszédeivel kezdődik. Utánuk négy szerző – Bene Zoltán, Nagy Koppány Zsolt (lapunk munkatársa), Végh Attila, Weiner Sennyey Tibor – részvételével novellaíró versenyt rendeznek. Végül pedig Bíró Gergely és Erős Kinga szerkesztők bemutatják Az év novellái 2018 című antológiát. Az ünnepi rendezvénysorozat részletes programja a www.magyarszepprozanapja.hu oldalon olvasható. A tévénézők is bekapcsolódhatnak az ünneplésbe: az M5 vasárnap 16.25-kor kezdődő OJD – Irodalom és könyv 26 percben című műsorában Orbán János Dénes műsorvezető, lapunk Kultúra rovatának vezetője Szörényi László Széchenyi-díjas irodalomtörténésszel és Szőcs Géza Kossuth-díjas költővel Jókai Mór munkásságát, hagyatékát veszi górcső alá. A műsorban szóba kerül Jókai és a kortárs tanrend problematikája, különleges kultúrcsemegék Jókairól, és szó esik arról, hogy miért érdemes olvasni. Főként Jókait. (MI)

A cikk forrása: https://magyaridok.hu/kultura/vonalak-jokai-fa-torzsen-2807484/