Népzenei koncertek és folklórműsorok sora, zenés-táncos felvonulás, valamint népművészeti vásár kínál szórakozást az augusztus 10. és 14. között tartandó XXI. Csángó Fesztiválon Jászberényben.

A rendezvény fő célja kezdete óta változatlan, bemutatni a csángó magyarok mindennapjait, sajátos kultúráját, ezzel segítve őket a fennmaradásukért, hagyományaik megőrzéséért folytatott küzdelmükben – mondta el Dudás Dóra, a fesztivál kommunikációs vezetője hétfőn az MTI-nek.
Tájékoztatása szerint a négy nap alatt több mint félszáz program, négy kísérőrendezvény lesz csaknem ezer közreműködővel. Ezek keretében húsz zenekar, tíz helyi, valamint Moldvából, Gyimesből és Erdélyből húsz hagyományőrző együttes lép fel a különböző programokon. Rajtuk kívül kenyai, spanyol, szerb és venezuelai művészeti csoportok érkeznek produkcióikkal a Jászság fővárosába.
A csütörtöki nyitónap a Csík Zenekar koncertjével indul, majd Színes világ címmel külföldi együttesek adnak ízelítőt népük folklórjából. Pénteken a Jászság Népi Együttes Tiszta szívből című műsora látható Pál István „Szalonna” és bandája közreműködésével. Újabb külföldi fellépőkkel folytatódik a Színes világ, amelyet a Cimbaliband zenekar éjszakai koncertje követ. Mindkét nap estéjén nemzetközi táncházat is szerveznek a tánckedvelőknek.
Szombaton elsőként Lőrincz Györgyné Hodorog Luca moldvai csángó énekes emlékére tartanak szentmisét. Az idős nő az 1991-es csángó fesztiválon Jászberényben hunyt el, és kérésére a városban helyezték örök nyugalomra.
Kellemes kikapcsolódást ígér a délutáni táncforgatag a város főterén. A hagyományos menettáncban, amelyet a lovasok kísérnek, több mint ötszáz zenész és táncos vesz részt. Este Csángó képek címmel a moldvai és gyimesi csángók, majd Értékeink címmel erdélyi, vajdasági és felvidéki hagyományőrző táncosok, zenészek adnak gálaműsort. A táncház mellett a Napra zenekar koncertezik.
Vasárnap, a fesztivál zárónapján a hagyományőrzők, a külföldi együttesek és a Jászság Népi Együttes táncosai ismét a közönség elé lépnek a Viszontlátásra Jászberény elnevezésű gálaműsorban.
A fesztiválhoz kapcsolódva rendezik meg a V. magyar–magyar konferenciát is, amelynek témája, hogy segíthető elő a csángók megmaradása.
A csángó fesztivált, amely mára nem csupán a csángó magyarok, hanem a hazai hagyományőrzés egyik legfontosabb rendezvényévé nőtte ki magát, a Folklór Kulturális Közalapítvány és Jászság Népi Együttes rendezi.
(MTI)
Megjelent: Magyar Nemzet Online, 2011. augusztus 8. 12:53 (http://mno.hu/portal/802201)
HUNRA BANNER kicsi

Levelezési cím:
Magyar Olvasástársaság
Pompor Zoltán, elnök
1123 Budapest Kék Golyó u. 2/c

Magyar Olvasástársaság • Hungarian Reading Association
1827 Budapest, OSZK Budavári Palota, F épület
Számlaszám: 11600006-00000000-40427461 • Adószám: 18007019-1-41

BANNER SZIG kicsi
 

Vonalban

Oldalainkat 86 vendég és 14 tag böngészi