Konszolidáltnak indult az idei, a 82. Ünnepi Könyvhét - legalábbis a budapesti, mivel az egrin nyitóbeszédet mondó Esterházy Péter ellen tiltakozott a helyi Jobbik. A fővárosi megnyitót csupán a vihar zavarta meg csütörtök este.

A könyvhetek politikai eseménnyé vadítása 2002-ben kezdődött, amikor a rendezvényt meglátogató Medgyessy Péter frissen választott miniszterelnököt füttykoncerttel és szitkokkal fogadta a szélsőséges jobboldali közönség. Abban az évben jelent meg Debreczeni József Orbán-kötete, és dedikálta egy-egy kötetét a jobbszél két zászlóshajója, Bayer Zsolt és Lovas István is.

A mostani mustrán és vásáron ilyen felfokozott indulatokat kiváltó szerzők és műveik nem lesznek jelen, a politikai közhangulatot különben is az együttműködés uralja, ugye. Várhatóan békésen dedikál majd egymás szomszédságában Schmidt Mária, Paul Lendvai vagy Ungvári Tamás, és feltehetően Hobó és Bródy János jelenléte sem fog túlzott érzelmeket generálni a jelenlévőkben. Talán Spiró Györgyre még fúj a jobboldal egy része, a körülrajongott Wass Albert viszont már nem lehet jelen, csak könyvileg.



A csütörtöki megnyitót elmosta az eső - Fotó: STOP/Szokolay László

Péntek délelőttre aztán az időjárás is kegyeibe fogadta a kiadókat, terjesztőket, szerzőket és a nagyérdeműt. Az árusok már 9 órától kezdték kipakolni portékáikat, miután lesöpörték a tegnapi és éjszakai vizet a pultjaikról és ernyőikről, igaz, közben azért morgolódtak, hogy a június eleji eső évek óta keresztülveri számításaikat, legalábbis erősen bezavar a forgalmukba.

A közönség ezen a délelőtti órán mintha kettészakadt volna: zömmel idősek és diákok bóklásznak a standok között. Egy nyugdíjas korú néni például szakácskönyvre vadászik, ez lesz az egyetlen könyv, amit hazavisz innen. Hiába, a jó pap(né) is holtig tanul, például főzni. Kortársa szintén egykötetes olvasó, ő unokájának keres leporelló típusú képeskönyvet, mint mondja, sosincs elég korán elkezdeni az olvasóvá nevelést.

"Én csak nézelődöm, engem már ezeknek a gyönyörű új kiadványoknak a látványa és érintése is örömmel tölt el" - mondja anyagi helyzetére is utalva egy bácsi, miközben mélyen beszippantja Parti Nagy Lajos szétnyitott kötetének illatát. Mint hozzáteszi, a könyvheteken tájékozódik az új könyvekről, amelyeket aztán hónapokkal később megpróbál a könyvtárból beszerezni, legalább elolvasás végett.


Sok tanár tartotta fontosnak, hogy meglátogassa osztályával a rendezvényt - Fotó: STOP/Bencsik Gyula

Néhány borostás-szemüveges-válltáskás értelmiségiforma figurán kívül érdekes mód a gyerekek, mi több, gyerekcsoportok nyüzsögnek a téren. Mint magyartanáruktól megtudom, az utolsó heteket amúgy is lazán abszolváló diákokat inkább a könyvhétre hozta ki, ha kevés könyvet olvasnak, legalább sokat lássanak, hátha kedvet kapnak egy-egy kötethez.

A gyerekek főleg a dvd-s pult előtt tömörülnek, de mint nevelőjük mondja, előfordul egy-egy irodalmi filmfeldolgozás annyira megragadja őket, hogy utána el is olvassák az adaptáció eredetijét. Ismerős jelenség ez, elég, ha A Gyűrűk Ura filmtrilógia elmúlt évekbeli sikerére, és az ennek nyomában járó nagyobb könyvpéldányszámra utalunk. A Harry Potter épp fordított utat járt be: a gyerekek előbb olvasták a regényeket, utána lepték el a mozikat.

Éledezik tehát a hangulat a Vörösmarty téren, ám hogy valóban ünnepi lesz-e a 82. könyvhét, azt csak a hétfő esti zárás után lehet kijelenteni. Sokakat várnak az írókkal folytatott nyilvános beszélgetésekre, a zenei kísérőprogramokra, és akinek kevés a pénze, több kiadó standjánál az is vásárolhat egy-egy könyvet darabonként 500 forintért. Egy otthoni szendvics és egy palack üdítő pedig a kistáskában vagy a kabátzsebben is elfér, máris nem kell a tér méregdrága vendéglátóegység kínálata előtt nyálat csorgatni. Különben is: ide szellemi táplálékért jön ki az ember.

Szerző: Bencsik Gyula
Megjelent: STOP, 2011. június 03. | 14:46 (http://www.stop.hu/articles/article.php?id=884748)
HUNRA BANNER kicsi

Levelezési cím:
Magyar Olvasástársaság
Pompor Zoltán, elnök
1123 Budapest Kék Golyó u. 2/c

Magyar Olvasástársaság • Hungarian Reading Association
1827 Budapest, OSZK Budavári Palota, F épület
Számlaszám: 11600006-00000000-40427461 • Adószám: 18007019-1-41

BANNER SZIG kicsi
 

Vonalban

Oldalainkat 102 vendég és 0 tag böngészi