A tavalyi rendezvény sikerességét ugyan nem érte el, de az elmúlt évek egyik legkiemelkedőbb fesztiválja volt a hétfőn záró 82. Ünnepi Könyvhét és a 10. Gyermekkönyvnapok a látogatószámot tekintve - mondta el az MTI-nek Zentai Péter László, az eseményt szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatója.

Kiemelte: az első napot leszámítva, amikor hatalmas zápor zavarta meg a nyitó ceremóniát, szerencséjük volt; a legfontosabb napokon, szombaton és vasárnap szinte zavartalan volt az időjárás.

Zentai Péter László beszámolt arról, hogy a vidéki rendezvények is jelentős látogatottsággal zártak. "Mint a kollégáktól megtudtam, a hetven év után idén először megrendezett kolozsvári könyvhét is nagy sikerrel futott" - fogalmazott az igazgató.

A budapesti programok közül kiemelte a szombat esti Könyvek éjszakáját. "Egyre jobban belerázódnak a kiadók, mit is kellene kezdeni ezzel az eseménnyel" - jegyezte meg az igazgató, megemlítve Bródy János koncertjét, valamint az azt követő utcabált. "Szédületes hangulatot csináltak Palya Bea és barátai, akik afrikai ritmusokkal szórakoztatták a közönséget" - tette hozzá.

Az igazgató szerint a könyvheti Olvasóklub sátra is sok érdeklődőt vonzott, a könyvünnep legnépszerűbb eseményeinek azonban a gyerekkönyvnapok szórakoztató programjai, a koncertek, a mesemondók, gólyalábasok fellépései, bizonyultak.

Zentai Péter László rámutatott ugyanakkor, hogy a könyvszakma szempontjából a látogatószámnál sokkal fontosabb, hogy mennyi könyv fogyott a rendezvényen. "Végeredményt nem tudok, de a szóbeli tájékoztatások alapján úgy értesültem, erősen megosztott volt az idei rendezvény: egyes kiadók a tavalyi, kimagasló eredmények túlszárnyalásában reménykednek, mások pedig a kevés vásárló miatt panaszkodnak" - mondta Zentai Péter László.

A Vince Kiadó vezetője, Gál Katalin ügyvezető igazgató az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy "óvatos vásárlás" jellemezte az idei könyvhetet. "Látszólag tömegek voltak a Vörösmarty téren, de aki figyelmesebben megnézte az embereket, láthatta, hogy inkább csak nézelődnek" - fogalmazott Gál Katalin, aki szerint számukra sokkal rosszabb volt üzleti szempontból a könyvünnep az előző évekhez képest. Felidézte, főleg az akciós áron kínált szakácskönyveket, művészeti kismonográfiákat vásárolták náluk az emberek, komolyabb érdeklődés Benedek István Gábor Bergeni keringő című novelláskötete és Schiffer Péter Elhallgatott beszélgetések című regénye iránt mutatkozott.

Az előzetes becslések szerint pozitív mérleggel zárhat az Európa Könyvkiadó, mint Barna Imre, a kiadó vezetője fogalmazott, nekik "semmi okuk nem lehet a panaszra". Szerinte a kiadók könyvheti szereplése elsősorban a profiltól függ, az Európa neves szerzői iránt az idén is nagy volt az érdeklődés. Az igazgató kiemelte: sokan vásárolták a kiadónál most debütáló Szécsi Noémi írónő Nyughatatlanok című történelmi regényét, Lator László A megmaradt világ című emlékezésfolyamát, John Lukacs A második világháború öröksége című esszékötetét, valamint Szabó Magda kézírásos hagyatékából előkerült Liber Mortis (Halottaskönyv) címet viselő kötetet.

Megjelent: Új Szó, 2011. június 6. hétfő, 15:59 | MTI
(
http://ujszo.com/online/kultura/2011/06/06/az-elmult-evek-egyik-leglatogatottabb-rendezvenye-volt-az-idei-konyvhet)
HUNRA BANNER kicsi

Levelezési cím:
Magyar Olvasástársaság
Pompor Zoltán, elnök
1123 Budapest Kék Golyó u. 2/c

Magyar Olvasástársaság • Hungarian Reading Association
1827 Budapest, OSZK Budavári Palota, F épület
Számlaszám: 11600006-00000000-40427461 • Adószám: 18007019-1-41

BANNER SZIG kicsi
 

Vonalban

Oldalainkat 213 vendég és 13 tag böngészi