Baksa Brigitta legújabb mesekönyvét jelenteti meg a Nemzeti Tankönyvkiadó húsvétra, ezzel is kedveskedni akarnak a gyerekeknek, ráadásul a könyv tematikájában is kapcsolódik az ünnephez. A Fürtös bárány meséi című kötet a húsvéti népszokásokat járja körül, és bemutatja az ünnepi hagyományokat a legkisebbeknek.

Nyolc és tizenkét éves kor közötti gyerekeknek ajánlott Baksa Brigitta új könyve, amely húsvét alkalmából jelenik meg a Nemzeti Tankönyvkiadó gondozásában. A Fürtös bárány meséi címet viselő mű amellett, hogy bevezeti a gyerekeket a húsvéti népszokások világába, egyúttal a paraszti életet is bemutatja, közel hozza hozzájuk. Olyan világban kalauzol el, amelyhez a mai gyerekek már igen ritkán kerülhetnek közel, mesél a mindennapi életről, a munkáról, amit a ház körül, vagy a földeken kell elvégezni.

A mesét egy kisbárány történetén keresztül szövi az írónő, a könyv egyszerre tanít és szerez kellemes perceket a gyerekeknek. A húsvéti ünnepkör bemutatása mellett olyan népszokásokat ismerhetnek meg az apró olvasók, mint a Virágvasárnapi kiszehajtás, vagy a Szent György-napi kihajtás. A könyvben található tíz történet mindegyike önállóan is megállja a helyét, azonban együtt is kerek egészet alkotnak.

Megjelent: napvilag.net (
http://www.napvilag.net/irodalom/20110418/mesekonyvet_jelentet_meg_husvetra_a_nemzeti_tankonyvkiado)
HUNRA BANNER kicsi

Levelezési cím:
Magyar Olvasástársaság
Pompor Zoltán, elnök
1123 Budapest Kék Golyó u. 2/c

Magyar Olvasástársaság • Hungarian Reading Association
1827 Budapest, OSZK Budavári Palota, F épület
Számlaszám: 11600006-00000000-40427461 • Adószám: 18007019-1-41

BANNER SZIG kicsi
 

Vonalban

Oldalainkat 290 vendég és 14 tag böngészi