Teknősök, lovak, macskák, főleg pedig nyulak– a „biológus-meseíró” Ági Kiss otthonában és munkájában is komoly szerepet kapnak az állatok. Pedig a nap jelentős részét egy ridegnek tartott washingtoni pénzintézet irodaházában tölti.

Családi archívum

Merlin, Kelet-Afrika egyetlen, honosított angóranyula (immár: nyugodjék békében!), PingPong, a macska, Mzee, a világ talán leghíresebb teknőse, akinek Owen, a víziló a barátja – tegye fel a kezét, aki rendszeresen kap még állattörténeteket, fotókat hivatalos világbankos e-mail címről! Küldőjük, Ági Kiss is csak addig tűnik a sokat bírált nemzetközi pénzintézet átlagos alkalmazottjának, amíg el nem kezd mesélni. Történeteinek pedig nyilvánvaló előnyére válik, hogy nem hitelekről egyeztet állami vezetőkkel, dossziéval a hóna alatt, hanem szó szerinti terepeken is dolgozhat a Világbank vezető ökológusaként. Lóháton jár Kazahsztánban, Kenyában szafariparkok környezetbarát infrastruktúrájának kialakításában segített. Nemcsak a pusztító emberi kézre kellett ott figyelni, de például arra is: az elefánt se ehessen meg mindent. Ági Kiss az előző ezred végén hosszú esztendőket töltött a kelet-afrikai országban. Utánaolvasok kicsit Kenyának, milyen is lehetett ez a közeg. Szerencsére éppen ezzel az országgal foglalkozik Amerika vezető külpolitikai folyóirata, a Foreign Affairs minapi számának nyitó írása. Nos, Kelet-Afrika egykori bezzegországát elöntötte a korrupció, az erőszak és a politikai gyanakvás; nem véletlen, hogy Obama amerikai elnök kihagyta édesapja szülőhazáját, amikor útba ejtette a fekete kontinenst. Ági Kiss visszaemlékszik egy repülőúton fél füllel hallott beszélgetésre, amelyben a helybéliek szkeptikusan nyilatkoznak a nemzeti parki hálózatot, az ország egyik fő bevételi forrását fenntartó vadhatóság – egyébként fehér bőrű kenyai – vezetőjének jövőjével kapcsolatban. Senkinek nem tömte meg ugyanis a zsebét. Nem is volt sokáig maradása.

Hogy miért Ági? „Az útlevelemben ma is Agnes szerepel, de valahogy nem tetszik, ahogy angolul ejtik. Ezért hivatalosan is Ágiként ismernek”. A becéző forma egyébként sem idegen tőle – mint mondja: talán azért nem, mert 1956-os amerikai magyarok lányaként ma is kissé úgy beszéli az anyanyelvét, mint kiskorában. „Az anyukám” – mondta egyszer például egy tárgyaláson a nyelvünkön, utólag látva be: felnőttek bizonyára nem így fogalmaznak ilyen helyzetben. Kétéves volt, amikor az óceán túlpartjára jöttek, először Kanadába, majd az Egyesült Államokba, a vegyészmérnök szülőkkel.

– Mindenki rögtön tudja abból, ahogy viselkedem, ahogyan beszélek: amerikai vagyok. Ezért a bemutatkozást mindig in-kább azzal kezdem: Magyarországon születtem – teszi hozzá.

Olvastam-e Kati Marton, a magyar születésű amerikai újságírónő új könyvét, az óceán ezen oldalán már megjelent A nép ellenségeit (Enemies of the People)? – ez az első kérdése hozzám, és mint a beszélgetésből kiderül,más kötetek is ott sorakoznak a polcán azok közül, amelyek foglalkoztatják mostanában az itteni ’56-osokat – legyen szó az első vagy a második generációról.

Bár mostani munkakörében Európáért és Közép-Ázsiáért felel, Magyarország már – ellentétben például Horvátországgal, ahol Ági Kiss nemzeti parkok vezetőivel dolgozik együtt – nem tartozik a Világbank érdekeltségi körébe. (Ez alól kivétel az ismert „valutaalapos” készenléti hitelkeret egy része, amelyet még nem vett fel az ország.) Ezért aztán környezetvédelmi feltételeket sem támasztanak a magyarokkal szemben. Máshol azonban a természetvédelem igencsak része a világbankos „országépítésnek”.

– Tudom, sokan nem ezt az arcát ismerik a banknak. Még a korábbi időkből maradt vissza a ridegnek, keménykedőnek tartott Világbank képe. De egykori elnökünk, RobertMcNamara maga is ellentmondásos személyiség volt, ő kezdte meghonosítani nálunk a „zöld”-szemléletet – mondja, miközben a bank tetőteraszán, a már önmagában ridegséget keltő cím alatt („H” utca 1818, Washington, Columbia kerület) megebédelünk.

Sokáig ez volt a nagy dilemma: legyen-e megélhetési író, aki hobbiból állatokkal foglalkozik – vagy épp fordítva? Végül a biztos egzisztencia mellett döntött. „De mindig is írtam. Most is, legalább havi rendszerességgel, ugyanis nem vagyok az a típus, aki fél órával korábban felkel, és körmöl vagy gépel egy kicsit. Most csatlakoztam egy írócsoporthoz is, hogy »rugdossanak«, legyen kinek megmutatnom a szöveget”.

Amerikában megjelent például egy kenyai tárgyú regénye, amelyet később „ökofeminista thrillernek” soroltak be, de Ági Kiss ezt vitatja. Az afrikai vadászparadicsom a munkáján kívül mást is köszönhet neki. Ő vitte be az országba akkori házi kedvencét, Merlint – az egész térség egyetlen angóranyulaként. Jóvoltából hamarosan hosszú szőrű tapsifülesek is születni kezdtek arrafelé, a helyi fauna jelentős módosulásaként. Nemrég a magyar gyerekek is megismerkedhettek Merlinnel, valamint macskatársával, PingPonggal. Ági Kiss ugyanis szabadjára engedte kissé a fantáziáját, és – saját gyereke nem lévén – unokahúgának írt róluk mesekönyvet, ami először szülőhazájában jelenhetett meg. Az igazi meglepetés (az angol eredetiben: Merlin’s Big Surprise) címmel. Globalizált világ: svédországi szlovén illusztrátort találtak a – mint a kötet beharangozójában írják – „szőrmeresztő kalandokhoz”. Itt, Amerikában az volt egy kiadó fő kifogása: nem hihető e két állat harmonikus együttélése, sőt barátsága. – Akkor jöjjön el hozzám nyomban, nézze meg a nyulaimat és a macskáimat! – mondta neki a biológusnő, akit e négyes mellett egy kutya is vár haza washingtoni otthonába. Az itteni gyerekek körében viszont elsősorban arról nevezetes Ági Kiss, hogy (állat)baráti kapcsolatot ápolt Mzee-vel (szuahéli jelentése: bölcs öregember), a világ talán leghíresebb teknősével. A Kenyában élő hüllő meglepő barátságának híre Owennel, a vízilóval bejárta annak idején a világsajtót.

Kenyai regényét be kellett mutatnia a Világbank külkapcsolati osztályán jóváhagyásra. Elkerülendő a diplomáciai nézeteltéréseket, ragaszkodtak hozzá, hogy egy meg nem nevezett, fiktív afrikai ország legyen a sztori színhelye. Ezért lett a címe is Út Mali-Kulin át – ilyen hely valójában nem létezik.

Merlin és PingPong története kapcsán már elmaradt az ukáz.

Szőcs László Washington

Megjelent: Népszabadság Online, 2010. július 22.(http://nol.hu/lap/arcok/20100722-merlin_es_pingpong_szuloanyja)