Jövő héten a könyvekre irányul a figyelem, megnyílik a 81. Ünnepi Könyvhét.

A 81. Ünnepi Könyvhétre és a 9. Gyermekkönyvnapokra készülnek megyeszerte a könyvtárak, könyvkiadók és könyvforgalmazók. A miskolci rendezvények megnyitóját, melyet a Miskolc Városi Könyvtár szervez, június 2-án, szerdán délután 3 órakor tartják, kivételesen nem az Erzsébet téren, hanem a Szinva teraszon. Ennek okairól Borkúti László, a városi könyvtár igazgatója azt mondta: a villamospálya felújítása miatt méltóbb helye lesz a könyvtérnek a fiatalok által is kedvelt Szinva teraszon. A miskolci megnyitó vendége Esterházy Péter Kossuth-díjas író, akivel az olvasók ezen a napon délután 5 órakor is találkozhatnak a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban a könyvtár és Műút folyóirat közös rendezvényén. Szintén a megnyitó napján emlékeznek meg a napokban elhunyt Furman Imre költőről.

Helyi írók, költők

Csütörtökön a helyi irodalmi életből kapnak ízelítőt az érdeklődők, pénteken pedig az ifjúságé a főszerep. A délelőtti és délutáni programokat követően este 10-ig irodalmi színpadok bemutatója és koncertek várják a fiatalokat. A szombat a gyerekeké, akik találkozhatnak gyermekkönyvírókkal. A könyvhétre jelent meg Kővári Mari: Bibi utazásai című gyermekkönyve, melyben egy fővárosi kislányt kísérhetünk végig Borsod-Abaúj-Zemplén megye legszebb tájain. A könyvhét napjai alatt több iskola is bemutatkozik, de érdemes lesz ellátogatni a fiókkönyvtárakba is, hiszen számos íróval, költővel találkozhatnak az olvasók.

A könyvhét megyei megnyitóját június 3-án tartják Sárospatakon, ahol Czigány György költő, szerkesztő lesz a vendég. Venyigéné Makrányi Margit, a megyei könyvtár igazgatója elmondta, örömteli tény, hogy a megye számos települése kapcsolódott a könyvheti rendezvényekhez. Így színes programok várják az olvasókat Edelényben, Felsőzsolcán, Hidasnémetiben, Kazincbarcikán, Ózdon, Putnokon, Sárospatakon, Sátoraljaújhelyen, Szendrőn és Tiszaújvárosban is.

HUNRA BANNER kicsi

Levelezési cím:
Magyar Olvasástársaság
Pompor Zoltán, elnök
1123 Budapest Kék Golyó u. 2/c

Magyar Olvasástársaság • Hungarian Reading Association
1827 Budapest, OSZK Budavári Palota, F épület
Számlaszám: 11600006-00000000-40427461 • Adószám: 18007019-1-41

BANNER SZIG kicsi
 

Vonalban

Oldalainkat 1059 vendég és 0 tag böngészi