A mámor listája - UMBERTO ECO: A LISTA MÁMORA

A Szépség és Rútság kézenfekvően kínálta magát Eco műhelyében, hogy saját történeteként jelenjen meg. Egy-egy kezdete- s végeérhetetlen lista mindkét térfélen. A Lista maga azonban másképp expanzív természetű, s önmagában nincs esztétikuma, esztétikája. Csak mámora.

Mi volt előbb? A konferenciák, kiállítások, koncertek, programok (Louvre, 2009. november), amelyeknek vezérkönyve, album-katalógusa, ötletbörzéje, aláfestése éppen ez az újabb monumentális Eco-kompiláció lehetett, vagy a szenvedély, amelynek egy életen és életművön át engedett az író-tudós, mindig közelebb lépve a tanácskozást, projektet is eredményező jelen összegzés irányába? Mindkettőre mutatkozik érv, de egyik argumentum, egyik lehetőség sem különösebben fontos a nálunk az Európa Kiadó által gondozott artefaktum, könyvproduktum szempontjából. Gyarapodtunk egy káprázatos kép- és szöveggyűjteménnyel, mely összefoglalásul szolgál egyfelől és más lehetséges összefoglalások, áttekintések kiindulópontja, molekulája másfelől. A Szépség története és A Rútság története mellé odakerült egy újabb nyitott mű, minden irányban széljárta enciklopédia. Egy tárház - mely átjáróház.

Eco - nem elsőként, de a rendszerezést tekintve pillanatnyilag a legdinamikusabban - felismerte, hogy az univerzum végtelenségében, valamint az emberi létezés megszámlálhatatlan külső és belső összetevője, alakítója, eszköze, megjelenése között a listázás (enumeráció, felleltározás, tartalmi-alaki rokonuláson alapuló egymás mellé rendelés, összegyűjtés) a kaotikus szétesettség, beláthatatlanság érzete helyébe a kontextualizáló viszonyrendek barátságosabb, otthonosabb képzetét léptetheti. "A lista mámorát" ez az antropológiai öröm adja. S maga a művelet: rálelni a listákra - és listázni őket. Azokat a halmazokat, amelyek különféle tárgyi vagy tárgyiasult valóságszegmensek lajstromai, képi vagy szöveges hombárai.

A különösebben elvont, listafilozófiai okfejtést a professzor sem erőlteti, leegyszerűsítve tehát példálózhatunk is (a könyv alapján): egy pakli a kártyalapok "listája", a kártyagyár a kártyacsomagok "listája" (amennyiben ábrázolás, rögzítő leírás tárgya is). A könyvtár a könyvek "listája", és így tovább. Vessük össze mindezt például a következő illusztrációkkal: Játékkártyagyár egy Place Dauphin-i házban (382-383. oldal); illetve: Carl Spitzweg: A könyvmoly (370. oldal), Gustave Doré illusztrációja a Don Quijotéhoz (385. oldal), könyvespolc belsejét ábrázoló faintarzia (és könyvek, 386. oldal), Doktor X. dolgozószobája (390. oldal), Bob Lescaux: Nehéz írás (393. oldal) stb.

A hivatkozások folytathatók és részint maguktól értetődőek. Az ereklyetartó a szent maradványok foglalata (191. oldal); a terített asztal az evőeszközök hadrendje, "eszcájglista" (280-281. oldal), és így tovább. Olyannyira így tovább, hogy - mondjuk - egy golyóscsapágy a golyók listája, holott a kép, amelyen a csapágy feltűnik (Hannah Höch: A Dada konyhakése átmetszi az utolsó "kövér" weimari kultúrkorszakot Németországban - 120. oldal), bizonyára nem is számolt a "lista a listában" lehetőséggel. Minden ellistul a listacentrikusság, a listalistázás delejében.

A fejezetcímek ugyanúgy árulkodnak Eco koncepciójának tágkeblűségéről, ahogy a fejezetek sorrendje is a józan csapongásról. A pajzs és a forma nyitánya az egyik legismertebb listát: Akhilleusz homéroszi pajzsát, a Héphaisztosz készítette fegyver térbeli és időbeli, kovács- és ötvösművészeti világegész-narrációját teszi meg kiindulópontul. A felsorolás és a lista a finom különbségtevés fejezete is, ám A felsorolás retorikája csak hét fejezettel utána következik, s a Lista és lista sem közvetlenül szomszédos vele. Kulcsfejezet az Átjárás lista és forma között, A kaotikus felsorolás és (aktualitásával) A tömegmédia listái. A túlzás Rabelais-től napjainkig, továbbá A koherens túlzás szomszédos részek; előbbi az egyetlen olyan egység, amelynek címében tulajdonnév kötődik a listaesztétikához. Az utolsó - számmisztikailag talán nem véletlen, hogy a 21. - fejezet az Egy nem normális lista. A legnagyobb dicséretként kell kijelentenünk, hogy a könyv egyetlen listája sem normális lista: egyik sem szabályszerű, egyik sem "teljes" (ami nem is lenne lehetséges), és egyik sem összeáll(ít)ásának színtiszta logikájával tűnik ki.

A munkatársak bevonásával készült kötetet Sajó Tamás a nem mindig könnyű áttekintést segítő módon fordította magyar nyelvre. A mű természetesen számos további fordítót idéz, foglalkoztat, hiszen főszövegének oltalmában a pompás illusztrációk és a legkülönfélébb irodalmi égtájakról érkező szépirodalmi szemelvények nagyjából párhuzamosan, egymás érdekében futnak. Szomszédol például Pablo Neruda Óda Federico García Lorcához című verse, melynek első felében a legtöbb sor az ismétlő-lajstromozó megjön, megjönnek, megjövök szóval kezdődik, majd a megjövők nagyszabású névsorába vált (művészbarátok): a 332. oldal e verséhez a 333. oldalon Salvador Dalí Spanyolország 1938 című képe társul, melynek figurális-szituatív, némileg azonosítható kisebb csoportozatait felszippanthatja a listaelv. García Lorca és Dalí, a két barát neve egymás mellé kívánkozik egy szoros, homogén (spanyol) listán, a chilei Neruda (1935-ben hazája konzulja Madridban) kissé elmozdítja, ám többszörösen is fenntartja, verse tetézi a listát.

A könyvet-albumot fellapozó érdeklődő egy lehetséges ismeretelméleti tematizálás csarnokában-könyvtárában találja magát, s a nem ok nélkül közkedvelt, virtuóz tudása mellett a humorát is csillogtató Umberto Eco arra a felismerésre vezeti rá, hogy a lista olyan specifikus ismétl(őd)éstípus, ismétl(őd)ésegyüttes, amely voltaképp mindenre kiterjesztheti fennhatóságát.

Azaz a mindenségben semmi nem áll egyedül, mindennek társítható párja, megfelelője, szinonimája, alakmása van, nem is egy, hanem sornyi: sok, rengeteg, végtelen számú. Ez tűnhet közhelynek is, igazából azonban erőt és távlatot nyújtó állítás, melynek udvarába irodalmi és művészeti gyönyörűségek tömkelegén át férkőzhetünk. S marad elegendő (listázni való) kérdés az olvasó számára is. Ilyen probléma lehet az egy elemű lista aprólékosabb végiggondolása. A listáé, mely nem minimálisan vagy erőteljesebben elütő különfélék, hanem egyetlen, önazonos X(-ek) listája. Például Gertrude Stein nevezetes (vers)mondata, "A rózsa az rózsa, az rózsa, az rózsa..." Parti Nagy Lajos egyik költeményének mottója "A róka az róka, az róka, az róka" formában variálja a sort, monodrámája (A hét asszonya) a szereplő nevével "A Róza az Róza, az Róza, az Róza" változatot engedi meg. Tandori Dezső - más játékos variációk mellett - "A rozé az rozé az rozé az rozé az rozé" bordicsérővel tisztelgett Stein előtt. A rózsa, a róka, Róza és a rozé listát alkot, bár a lista valamennyi tagja csak egy elemet ismer. Kiindulva abból - bibliotékára való elmélkedést írtak róla -, hogy a rózsa, szépsége és misztikussága folytán, csak önmagával, önmaga nevével írható le. Nincs párja, mása, vagyis önmagában és önmagából képez listát.

Ezt csak el kellett mondani azon szerző kapcsán, akinek bibliográfiai listáján A lista mámorán kívül többek között A rózsa neve is szerepel.

Tarján Tamás

Megjelent: Kultúra.hu, 2010. május 21. (http://kultura.hu/main.php?folderID=1174&ctag=articlelist&iid=1&articleID=299978)