Jean Mattern: Valami átkattant bennem
- Részletek
- Írta: Hunra_Admin
- Kategória: Agora
- Találatok: 1674
Jean Mattern kezdő író, de már hosszú évek óta dolgozik könyvszakmában. A legnagyobb francia könyvkiadó, a Gallimard munkatársaként világhírű szerzők műveit szerkeszti, ám a Könyvfesztiválra most magánemberként, első kötete, a Király fürdő magyar kiadása kapcsán érkezett. - A szerzővel beszélgettünk.
– A Galimard munkatársaként hosszú évek óta dolgozik kiadóként, szerkesztőként, ám most friss, elsőkötetes íróként érkezett a Könyvfesztiválra. Hogyan született meg a Király fürdő című kötet?
– Sosem terveztem, hogy író leszek. Mindig is kiadó akartam lenni, azaz könyveket akartam csinálni másoknak, szerzőkkel akartam dolgozni. Sosem gondoltam volna, hogy valaha írni fogok. Aztán öt évvel ezelőtt történt valami, elindult bennem egy történet, amit aztán évekig hurcoltam magammal, folyamatosan ott motoszkált bennem. Egy hétvégén aztán egyszercsak előtört belőlem: egyedül voltam otthon, a családom vidékre ment én pedig majdnem egy hétvégén át folyamatosan írtam, szinte megállás nélkül, alig ettem, nem aludtam. Az elkészült ötven-hatvan oldalt kinyomtattam és betettem a fiókba. Azt gondoltam, na ezzel megvagyok, most már foglalkozzunk komoly dolgokkal is, megpróbáltam elfelejteni az egészet. De nem hagyott békén, éjjel felébredtem és ott volt az egész előttem, azt akarta, hogy foglalkozzam vele. Ekkor jöttem rá, hogy nincs mese, meg kell írnom, mert ez valami fontos, lényeges dolog, amit regénnyé kell formálnom. Ekkor kezdődött el az igazi munka.
– Mennyire tudta objektíven szemlélni a saját szövegeit? Szerkesztőként pontosan tudja, hogy mi a jó és mi a rossz szöveg, hogy sikerült ezt a sajátjánál eldönteni?
– Sosem terveztem, hogy író leszek. Mindig is kiadó akartam lenni, azaz könyveket akartam csinálni másoknak, szerzőkkel akartam dolgozni. Sosem gondoltam volna, hogy valaha írni fogok. Aztán öt évvel ezelőtt történt valami, elindult bennem egy történet, amit aztán évekig hurcoltam magammal, folyamatosan ott motoszkált bennem. Egy hétvégén aztán egyszercsak előtört belőlem: egyedül voltam otthon, a családom vidékre ment én pedig majdnem egy hétvégén át folyamatosan írtam, szinte megállás nélkül, alig ettem, nem aludtam. Az elkészült ötven-hatvan oldalt kinyomtattam és betettem a fiókba. Azt gondoltam, na ezzel megvagyok, most már foglalkozzunk komoly dolgokkal is, megpróbáltam elfelejteni az egészet. De nem hagyott békén, éjjel felébredtem és ott volt az egész előttem, azt akarta, hogy foglalkozzam vele. Ekkor jöttem rá, hogy nincs mese, meg kell írnom, mert ez valami fontos, lényeges dolog, amit regénnyé kell formálnom. Ekkor kezdődött el az igazi munka.
– Mennyire tudta objektíven szemlélni a saját szövegeit? Szerkesztőként pontosan tudja, hogy mi a jó és mi a rossz szöveg, hogy sikerült ezt a sajátjánál eldönteni?
– Ez egy egészen más helyzet, mint amit megszoktam. Nehezebb, mert nincs meg az a fajta távolságtartás, ami más szövegénél természetes. Az ember a saját írását illetően tele van kételyekkel, de amikor mások szövegeiről kell döntenem, nincs bennem semmi kétség, bízok az értékítéletemben és tudom, hogy mi jó és mi rossz. A saját szövegemet nem tudom semlegesen kezelni. Szükség van egy szerkesztői szemre, ezért csak akkor hittem el, hogy ebben tényleg lehet valami és születhet belőle könyv, belőlem pedig író, amikor megmutattam a szerkesztőmnek és későbbi kiadómnak.
– Ebből az is következik, hogy az ember ilyenkor inkább alábecsüli a teljesítményét, nem?
– Igen, hajlamos vagyok alábecsülni az írásaimat. Főleg, amikor először olvastam vissza, amit írtam. Mostanra, több felolvasóest után, és hogy egyre több országban megjelenik a könyv, már néha én is elhiszem, hogy talán nem is olyan rossz ez. Egyébként az alábecsülés akár hasznos is lehet, mert az embernek nőnek az elvárásai. Én nagyon sokat dolgozom a szövegeimen, minden szót megrágok, minden vesszőnek a megfelelő helyen kell lennie.
– Hamarosan megjelenik a második kötete. Most már tud íróként tekinteni magára?
– Igen, talán ez a legmulatságosabb az egészben: hiszen annyian akarnak írók lenni, én pedig éppen ellenkezőleg nem vágytam erre. De amint befejeztem az első könyvem, kész lett a kézirat, máris ott volt bennem egy második történet, amit rögtön el is kezdtem írni. És most, hogy a második könyv is néhány napon belül megjelenik, már dolgozom is a harmadik könyvemen. Azt hiszem, valahol, valami átkattant bennem és egyszerűen ki akarnak jönni belőlem a történetek. Talán fel kellet szabadulnom valami alól, mostanra nincsenek kérdéseim és kétségeim, hogy ezt kell csinálnom. Igen, talán már tényleg író lettem.
– Bár kezdő írónak számít, mégsem zöldfülű, hiszen ismeri a könyvkiadás minden csínját-bínját. Milyen előnyöket jelent ez?
– Nagyon érdekes élmény ennyi idősen, ennyi tapasztalattal kezdő írónak lenni. Különbözöm a többi debütáló írótól abban, hogy én nem teszek fel mindent az írásra. Kiadóként pontosan látom a másik oldalt, hogy mennyire nehéz közönséget találni. Az írás egy nagyon intenzív, megterhelő tevékenység és igazán sosem fizetődik vissza a belefektetett energia. Én egyszerűen csak örülök, hogy tetszik a könyvem, hogy olvasókra talál. Az igazán őszinte irodalom mindig megtalálja a maga olvasótáborát és igazán szerencsés vagyok, hogy Franciaországon túl már Németországban és Magyarországon is megjelent a könyvem, nemsokára pedig olvasható lesz Görögországban, Horvátországban és Szerbiában is.
– Tervezi, hogy egy nap felhagy a kiadói munkájával?
– Nem, nincs ilyen tervem, talán ha egyszer igazán sikeres író lennék. Nagyon szeretem a munkámat, a szerzőket, akikkel alkalmam van dolgozni. Szerencsés vagyok, hogy olyanokat adhatok ki, mint Esterházy, Dragomán vagy Krasznahorkai, vagy akár Ámosz Oz. Azért vagyok szerencsés, mert nemcsak olvashatom ezeket az írókat, hanem meg is ismerhetem ezeket a nagyszerű embereket, akik a szövegek mögött állnak. Szóval még egyáltalán nem jött el az ideje, hogy újragondoljam a karrieremet, egyelőre az írás és a kiadói tevékenység párhuzamosan halad. Különösen figyelek arra, hogy különválasszam ezt a két tevékenységet. A könyvem egy kis kiadónál jelent meg és például most is magánúton vagyok itt, íróként jöttem és nem dolgozni. Természetesen nem tudom elkerülni, hogy ne jöjjenek oda hozzám magyar kiadók egy-egy könyvet a figyelmembe ajánlva, de próbálok most tényleg íróként és nem kiadóként részt venni a Könyvfesztiválon.
– A Király fürdő egy fiatal férfiról szól, aki egyik pillanatról a másikra otthagyja az egész addigi életét, a terhes feleségét, mert nem tud megküzdeni a problémáival. Bár nem önéletrajzi ihletésű a szöveg, mégis, hogyan kapcsolódik ez az ön életéhez?
– A történet egyáltalán nem önéletrajzi indíttatású, egyetlen történés sem esett meg velem abban a formában, ahogy leírtam, de természetesen van köze hozzám a sztorinak. A főhős-narrátor kérdései például, amelyeket az élettel kapcsolatban feltesz magának, azok az én kérdéseim. Az identitás, a nyelv vagy a gyermekvállalás kérdései engem is foglalkoztatnak, ezekben vagyok én is bizonytalan. A könyvben ezek egy olyan férfi kérdéseiként merülnek fel, aki nagyon fél, elhagyja a feleségét és a születendő gyerekét, akiket egyébként nagyon szeret, mert fél, mert nem bír megbirkózni a felelősséggel. A magányt választja, ezt én nagyon meg tudom érteni. Valami olyat tesz, amit nagyon könnyen elítél a többség, mert elhagyja a szeretteit, de van, amikor erre jó okok vannak, van amikor az ember nem tud megbirkózni a valósággal. A könyv egyik központi, vezérgondolata, hogy "Az ember nem békélhet meg azokkal, akik elfelejtettek bocsánatot kérni tőle". Nagyon sokszor megbántanak minket az életben és nem úgy vár tőlünk a társadalom megbocsájtást, hogy tőlünk igazán nem kértek bocsánatot, pedig szinte lehetetlen a megbocsájtás akkor, ha nem kérnek minket erre.
– Ebből az is következik, hogy az ember ilyenkor inkább alábecsüli a teljesítményét, nem?
– Igen, hajlamos vagyok alábecsülni az írásaimat. Főleg, amikor először olvastam vissza, amit írtam. Mostanra, több felolvasóest után, és hogy egyre több országban megjelenik a könyv, már néha én is elhiszem, hogy talán nem is olyan rossz ez. Egyébként az alábecsülés akár hasznos is lehet, mert az embernek nőnek az elvárásai. Én nagyon sokat dolgozom a szövegeimen, minden szót megrágok, minden vesszőnek a megfelelő helyen kell lennie.
– Hamarosan megjelenik a második kötete. Most már tud íróként tekinteni magára?
– Igen, talán ez a legmulatságosabb az egészben: hiszen annyian akarnak írók lenni, én pedig éppen ellenkezőleg nem vágytam erre. De amint befejeztem az első könyvem, kész lett a kézirat, máris ott volt bennem egy második történet, amit rögtön el is kezdtem írni. És most, hogy a második könyv is néhány napon belül megjelenik, már dolgozom is a harmadik könyvemen. Azt hiszem, valahol, valami átkattant bennem és egyszerűen ki akarnak jönni belőlem a történetek. Talán fel kellet szabadulnom valami alól, mostanra nincsenek kérdéseim és kétségeim, hogy ezt kell csinálnom. Igen, talán már tényleg író lettem.
– Bár kezdő írónak számít, mégsem zöldfülű, hiszen ismeri a könyvkiadás minden csínját-bínját. Milyen előnyöket jelent ez?
– Nagyon érdekes élmény ennyi idősen, ennyi tapasztalattal kezdő írónak lenni. Különbözöm a többi debütáló írótól abban, hogy én nem teszek fel mindent az írásra. Kiadóként pontosan látom a másik oldalt, hogy mennyire nehéz közönséget találni. Az írás egy nagyon intenzív, megterhelő tevékenység és igazán sosem fizetődik vissza a belefektetett energia. Én egyszerűen csak örülök, hogy tetszik a könyvem, hogy olvasókra talál. Az igazán őszinte irodalom mindig megtalálja a maga olvasótáborát és igazán szerencsés vagyok, hogy Franciaországon túl már Németországban és Magyarországon is megjelent a könyvem, nemsokára pedig olvasható lesz Görögországban, Horvátországban és Szerbiában is.
– Tervezi, hogy egy nap felhagy a kiadói munkájával?
– Nem, nincs ilyen tervem, talán ha egyszer igazán sikeres író lennék. Nagyon szeretem a munkámat, a szerzőket, akikkel alkalmam van dolgozni. Szerencsés vagyok, hogy olyanokat adhatok ki, mint Esterházy, Dragomán vagy Krasznahorkai, vagy akár Ámosz Oz. Azért vagyok szerencsés, mert nemcsak olvashatom ezeket az írókat, hanem meg is ismerhetem ezeket a nagyszerű embereket, akik a szövegek mögött állnak. Szóval még egyáltalán nem jött el az ideje, hogy újragondoljam a karrieremet, egyelőre az írás és a kiadói tevékenység párhuzamosan halad. Különösen figyelek arra, hogy különválasszam ezt a két tevékenységet. A könyvem egy kis kiadónál jelent meg és például most is magánúton vagyok itt, íróként jöttem és nem dolgozni. Természetesen nem tudom elkerülni, hogy ne jöjjenek oda hozzám magyar kiadók egy-egy könyvet a figyelmembe ajánlva, de próbálok most tényleg íróként és nem kiadóként részt venni a Könyvfesztiválon.
– A Király fürdő egy fiatal férfiról szól, aki egyik pillanatról a másikra otthagyja az egész addigi életét, a terhes feleségét, mert nem tud megküzdeni a problémáival. Bár nem önéletrajzi ihletésű a szöveg, mégis, hogyan kapcsolódik ez az ön életéhez?
– A történet egyáltalán nem önéletrajzi indíttatású, egyetlen történés sem esett meg velem abban a formában, ahogy leírtam, de természetesen van köze hozzám a sztorinak. A főhős-narrátor kérdései például, amelyeket az élettel kapcsolatban feltesz magának, azok az én kérdéseim. Az identitás, a nyelv vagy a gyermekvállalás kérdései engem is foglalkoztatnak, ezekben vagyok én is bizonytalan. A könyvben ezek egy olyan férfi kérdéseiként merülnek fel, aki nagyon fél, elhagyja a feleségét és a születendő gyerekét, akiket egyébként nagyon szeret, mert fél, mert nem bír megbirkózni a felelősséggel. A magányt választja, ezt én nagyon meg tudom érteni. Valami olyat tesz, amit nagyon könnyen elítél a többség, mert elhagyja a szeretteit, de van, amikor erre jó okok vannak, van amikor az ember nem tud megbirkózni a valósággal. A könyv egyik központi, vezérgondolata, hogy "Az ember nem békélhet meg azokkal, akik elfelejtettek bocsánatot kérni tőle". Nagyon sokszor megbántanak minket az életben és nem úgy vár tőlünk a társadalom megbocsájtást, hogy tőlünk igazán nem kértek bocsánatot, pedig szinte lehetetlen a megbocsájtás akkor, ha nem kérnek minket erre.
Szekeres Dóra
fotók: Valuska Gábor
Megjelent: Litera.hu, 2010. május 03. (http://www.litera.hu/hirek/jean-mattern-valami-atkattant-bennem)
