Az a helyzet, hogy bot(h)csinálta szerkesztő vagyok. Pár éve fedeztem fel a Csodaceruzát, azóta szenvedélyesen vadásztam az újabb és régebbi lapszámokra. Hihetetlenül nagy űrt tölt be ezen a piacon. Úgy kerültem Sándor Csilla mellé segítőnek, hogy egyszerűen közöltem vele, mennyire szívesen segítenék neki. Engem is meglepett, amikor néhány beszélgetés után azt mondta: legyek a lap szerkesztője. Sándor Csilla nyolc éve egyedül vívja ezt a heroikus küzdelmet. Mindezidáig sikerült életben tartania lapot, de hogy meddig lesz ez így, nem tudom.

PRAE.HU: Nemcsak a mély álom, de a 2009-es esztendő is véget ért. Mik az idei terveitek?

Mint mondtam, az életben maradás a fő tét. Az idei támogatást már megkaptuk, de a tavalyi évre megítélt pénz még mindig nem ért ide, noha minden feltételt teljesítettünk. Különben pedig nyitni akarunk a szülők és a gyerekek felé is. Eléggé a szakemberekre fókuszált a lap az utóbbi időben. Az egyensúlyt megtartva, minden érdeklődőnek szeretnénk valami érdekeset nyújtani ebben a témában.

PRAE.HU: Idén is megrendezésre kerül a Gyermekirodalmi Fesztivál és Vásár?

Igen, méghozzá a Fesztivál történetében először a Művésztek Palotája fogadta be a rendezvényt. Hihetetlenül nagy megtiszteltetés, és óriási lehetőség egy ilyen rangos intézményben fesztivált csinálni. Olyan pozitív fogadtatásban részesült a Gyerekirodalmi Fesztivál a MüPában, ami ritkán tapasztalható ezen a téren. Elkötelezett, profi munkatársak segítik a munkánkat, ez nagy biztonságot ad.

Április harmincadika és május másodika között várjuk a remélhetőleg nagyszámú érdeklődő közönséget. Olyan programot igyekeztünk összeállítani, amely aktivizálja a gyerekeket, és az egész családot. Érdekessé, vonzóvá szeretnénk tenni számukra az olvasást. A rendezvény mottója: ”Együtt lenni jó!” Elég sok olyan eseményt raktunk köré, ami a szegénység, és a társadalmi kirekesztés témájában remélhetőleg pozitív irányban mozgatja meg az embereket.

PRAE.HU: A Csodaceruza mellett a Kis Kaméleon című havonta megjelenő, ingyenes gyerekprogram-ajánló magazint is ketten szerkesztitek Sándor Csillával. Mit nyújt a Kis Kaméleon az olvasóknak? És hogyhogy McDonald’s éttermekben lehet találkozni az újsággal?

Elvileg ettől a programmagazintól vártuk, hogy eltartja majd a Csodaceruzát… Nehéz helyzetben van a hirdetési piac, sorra szűnnek meg a profi hirdetési csapattal működő kiadványok is. Helye lenne a piacon, mert nincs hasonló kiadvány, de nulla forint tőkéből elég kevés esélyt látok a biztos jövőre.

A Kis Kaméleon válogatott kulturális programokat kínál a családok számára, és a színvonalas könyvújdonságokat is bemutatja játékos formában. Sajnos, épp azok a kiadók nincsenek támogatói szerepben, akik kiadványaikkal színesíthetik a lapot. Akinek a kezébe került eddig a Kiskaméleon, kizárólag pozitívan nyilatkozott róla, de nem tudom, meddig tudjuk életben tartani. Most a fesztiválra biztosan kiadjuk, de néhány hónap ebből is kimaradt.

A McDonald’s azért került bele ebbe a történetbe, mert ketten-hárman nem tudunk terjeszteni ennyi lapot. Visszük ugyan kulturális intzéményekbe, pl. a Millenárisra, meg óvodákba, iskolába, (rengeteg helyről jelezték, hogy nagy igény lenne rá), de a kulturális intézmények is olyan mértékben alul vannak finanszírozva, hogy nem tudnak segíteni a terjesztésben, és fizetni sem tudnak a megjelenésért. A McDonald’s éttermek voltak hajlandók arra, hogy a terjesztést magukra vállalják, de az ő szerepük ebben ki is merül. Barter-hirdetést teszünk cserébe a lapba, tehát egyetlen fillért sem fizet érte senki, kivéve minket, amikor a nyomdaszámlát kell kiegyenlíteni.

PRAE.HU: Bár a PRAE.HU gyerekrovatában a maga idején hírt adtunk az Aranyvackor-pályázat 2009-es eredményeiről, nem árt felfrissíteni az emlékezetünket: Rippl Renáta illusztrátorral együtt az Éva Magazin, illetve a Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal különdíjában részesültél A meselátó című mesédért. Lehetséges, hogy nemcsak mesekrónikás hírvivőként, de igazi mesemondóként is találkozhatunk veled a közeljövőben?

Évek óta az “anyakaság” a legfőbb tevékenységem, ami a mesemondásban manifesztálódik igazán. Mind a három gyerekemtől rengeteget tanultam a mesék lényegéről. Nálunk teljesen természetes állapot, hogy orrszívás közben – túlkiabálva a porszívót –, mesét mondok egy hősről, aki pl. beszorult az aktuális orrlyukba. Ha nem az orrszíváson van a figyelem, hanem a mesén, akkor könnyebben túljutunk ezen a kellemetlen procedúrán. Az eddigi életemben nem volt még olyan esemény, amikor ne tudtam volna “kimesélni” a gyerekeimből a szomorúságot vagy a hisztit. Minden helyzet rajtam múlik, azon, hogy én hogyan alakítom ki, és ez óriási felelősség. Amikor a legnagyobb lányom még csak kétéves volt, véletlenül bekulcsolta magát belülről a vécébe. Mielőtt még eszébe jutott volna a kétségbeesés, mesélni kezdtem neki egy kis kulcsról, aki már nem is tudom, mit csinált éppen, de az a lényeg, hogy nagyon vágyott valamire, csak előtte el kellett fordulnia a fürdőszoba felé. Két percig tartott a mese, és a kis kulcs boldogan rohant felém! Úgyhogy én elég sokat tudok a mesék hasznáról…

Az Aranyvackor kapóra jött, mert évek óta mesélem a gyerekeknek a “LiLipótvárosi meséket”. (Az Újlipótvárosban lakunk) Ezeket út közben szoktam improvizálni. Ha meglátunk egy szobrot letört orral, vagy akár egy elveszett kesztyűt, akkor ebből indul ki a mese, amelynek mindig a gyerekeim a főszereplői: Bíborka, Bársonyka, és Babocska, azaz a Berta, Elza és Ármin. Ezek a mesék nagyon szervesen illeszkedtek a Város tematikába, amiről a kiírás szólt. Azért mertem beküldeni, mert úgy éreztem volna keresnivalóm a kortárs meseíróközegben. Kifejezetten erre a pályázatra írtam meg aztán végül a “Meselátót”, de nagyon elégedetlen vagyok vele dacára annak, hogy két díjat is kapott. Rippl Renáta fantasztikusan jó illusztrációkat készített a meséhez, emiatt kellene tovább gondolnom ezt a történetet, és egyáltalán, a meseírást. Amióta szerkesztek, fesztivált szervezek, és pénzt kunyerálok a Csodaceruzának, azóta csak ábrándozom arról, hogy egyszer majd a saját meséimre is lesz időm. Egyelőre úgy érzem, most fontosabb az, hogy a „meseügy” nagyobb nyilvánosságot kapjon. Minden energiámat ez köti le. Már úgysem leszek fiatal elsőmesekötetes szerző. Ha eddig ilyen jól elvoltak a gépemben a meséim és a verseim, ezután is jól elférnek. A kondíciómat tartom különben, sokat mesélek a gyerekeimnek. Még soha nem volt olyan, hogy mese nélkül kellett volna lefeküdniük.