Mi jut a Márai Programból a kortárs magyar íróknak? Röviden: szinte semmi. Az egymilliárd forintból legfeljebb néhány tízmillió. Holott a legtöbb magyar író arra a kérdésre, mi az a Márai Program (MP), azt feleli: egymilliárd forintért vásárol az NKA a kortárs és klasszikus magyar irodalom terméséből a könyvtáraknak. Úgy, ahogy az irodalmi folyóiratokból is.

Európa-szerte felerősödött az irodalom mint nemzeti kincs állami támogatása, és a kortárs magyar szerzők között is egyre többen vannak, akiket másutt kiadnak – viszont itthon az írót, a költőt, az irodalmárt, a bölcsészt ma a jobb érzésű emberek legfeljebb lesajnálják. Itt az idő, hogy összefogjanak, és, amennyire lehet, változtassanak a folyamatokon.

Például a Márai Programon. Az ebben részt vevő könyvtárak most teljesen szabadon rendelhetnek egy 1000 címet tartalmazó listáról, mely idén 40 százalékban klaszszikus és kortárs szépirodalmat, illetve gyermek- és ifjúsági műveket, 60 százalékban tudományos és szakkönyveket, valamint ismeretterjesztő kiadványokat és kézikönyveket tartalmaz. A listán a magyar szerzők csak prioritást élveznek majd. A könyvtárak nyilván azt vesznek, amit sokan kívánnak kölcsönözni – ha az MP-ből megvehetik a magyar és külföldi klasszikust és az ismeretterjesztőt, több marad a ponyvára, a bulvárra a szabadon felhasználható egyéb forrásokból, hiszen onnan ezekre a kötelezőkre már nem kell félretenni. A könyvállomány szerkezete így változatlan marad. Az 1000 címből álló listán belüli 60–40 százalékos arány pedig csak bűvészkedés, a könyvtáraknak nem kell törődni vele.

Cinikusnak tűnik, hogy a 40 százalék klasszikus, kortárs és ifjúsági irodalom, vagyis a kortárs irodalom az egész listának valószínűsíthetően maximum a 13 százalékát teheti ki, ha egyenlő elosztást gondolkodunk, de ha realisták vagyunk 5–10 százalékra számíthatunk. Ebben a fiatalok legfeljebb 1–2 százalékban lesznek jelen, tehát csak azt remélhetik, hogy összességében legfeljebb 1-2 millió forinttal többet vesznek a könyveikből, mint amennyit az MP nélkül vennének.

A fi atal szerzők támogatott jelenléte a programban több szempontból is fontos lenne, de erre semmi esély, mert be sem vonták a fiatal írók két szervezetét (a Fiatal Írók Szövetségét és József Attila Kört) abba a testületbe, amely a csupán orientáló 1000 címet összeállítja. Akik jelen vannak: az NKA Szépirodalmi, Könyvtári, valamint Ismeretterjesztés és környezetkultúra Szakmai Kollégiumának 2-2-2 képviselője mellett a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) által delegált 2, valamint a Magyar Írószövetség és a Szépírók Társasága által beküldött 1-1 tag. Pedig elfértek volna a fiatalok az amúgy is operettszervezetté vált izében. Két tiszta megoldás lett volna: ha csak az NKA szakkollégiumai vannak jelen, mivel NKA-projektről van szó, vagy ha az irodalmi szervezetek részéről a JAK–FISZ–Írószövetség–Szépírók Társasága dolgozik az 1000 cím összeállításán. Ti. ez a négyes évtizedek óta próbálja népszerűsíteni az olvasáskultúrát.

Lehetett volna mindez másképp is. 2005. június 25-én a Menyhért Anna vezette József Attila Kör az akkori kulturális miniszternek nyugat-európai és skandináv minták alapján javasolta „egy olyan kulturális finanszírozási alap létrehozását, amely évente (a megjelenő 6–8 ezer címből) az 1000 a legfontosabb irodalmi és humántudományi könyv könyvtáraknak való megvásárlását biztosítja”. Az akkor említett modellek szerint nem (teljesen) szabadon választhattak volna a könyvtárak, a szakemberek azt is előírták volna, hogy mi az az értékes könyvkészlet, amit meg kell vásárolni.

Miért fontos ez? Ha Magyarországon nem veszik kézbe az itt születő irodalmat, akkor senkit nem fog érdekelni, exportálni sem lehet. Ezért először itthon kell költeni rá, akár úgy is, hogy ott legyenek a dotációnak köszönhetően a friss kötetek a könyvtárak könyvespolcain. Ha ezek a könyvek nincsenek jelen a könyvtárakban, akkor bottal üthetjük majd a nyomát annak, aki a közeljövőbenminőségimagyar irodalmat ír és olvas. Egy Márai Programnak nevezett pénzköltésnek ezt kellene komolyan vennie. A külföldi borokat sem ildomos magyar költségből itthon népszerűsíteni, mikor a franciák, olaszok és a többi bortermelő ország eleve sokkal többet költ külföldi marketingre, mint mi. Miért lenne ez másképp az irodalomban? Jelenleg erre csak az a remény, hogy az a kuratórium, amely a könyvek listáját összeállítja, csak a magyar szerzőket veszi fel rá. Ez most az ő felelősségük, de nem kötelező így tenniük.

Addig viszont, ameddig ez nem így van, Márai Sándor nevét mint PR-elemet el kell felejteni.

Százmilliót a hírek szerint reklámra költ az NKA az egymilliárdból. Jelen esetben nem egyszerű fanyalgás annak felvetése, mit is kell reklámozni a teljes költségvetés tizedéért. Azt, hogy a könyvtárak megtudják: van pénz, meg lehet rendelni az elmúlt három évben megjelent műveket? Ezzel ők már rég tisztában vannak. Az viszont, hogy az egyes példányokba bepecsételik az MP logóját, nem kerülhet ennyibe. Ha mégis, én kihozom a feléből, és még annak a felét is odaadom az anyagi okok miatt közvetlenül az öngyilkosság előtt álló költőknek-íróknak-irodalmároknak-bölcsészeknek. Becsszó!

Az MP kapcsán fölmerülhet: változik-e egyes szakkollégiumok pénzügyi kerete. Van-e olyan, amely emiatt kevesebb pénzből gazdálkodhat a jövőben, mint eddig? A fent jelzett okok miatt a Szépirodalmi Szakmai Kollégium szinte nem is tekinthető érintettnek… További kínzó kérdés: vane bármiféle garancia arra, hogy az eddig könyvbeszerzésre fordított könyvtári pénzeket nem vonják meg az MP miatt. Mert ha igen, akkor még az is előfordulhat, hogy mindenki rosszabbul jár.

Balogh Endre
A szerző a József Attila Kör elnöke

Megjelent: Népszabadság, 2010. március 17. (http://www.nol.hu/velemeny/20100317-marai-morzsak_fiataloknak)