Torzképektől a karikatúráig
- Részletek
- Írta: Hunra_Admin
- Kategória: Agora
- Találatok: 2472
Rajzos portré gyűjtőszenvedélyről, élclapokról és grafikusokról
Az első karikatúrákat valószínűleg tizen-huszonezer évvel ezelőtt élt őseink vésték fel a barlangok falára, de az elsőség tisztázására magyar vonatkozású bizonyítékok sajnos nem állnak rendelkezésünkre. Ezért a magyarországi illusztrált sajtó virágkorát csak az 1850-es évektől datálhatjuk.A divatlapok, képes újságok és élclapok már a szöveg közé tördelt rajzokkal és képekkel jelentek meg. Ezek technikája jellemzően fa- és rézmetszet vagy kőrajz, azaz litográfia. Többek között képekkel csinosították a Hölgyfutár, Napkelet, Vasárnapi Újság, Hazánk, s a Külföld, Üstökös, Bolond Miska, Kakas Márton, Borsszem Jankó című lapokat. A nyomdaipar folyamatos fejlődése, a rajzolók, metszők új nemzedéke és a nagyközönség igénye mind hozzájárult a tömeges és egyre nagyobb példányszámú megjelenéshez. A folyóirat-illusztráció sajátos arculatához még jelentősen hozzátett az egyedi hordozóközeg is, vagyis az adott lap karaktere.
A rajzolás szerelmese
„Az első magyar élclapot Lauka Gusztáv indította meg 1847-ben, Dongó címmel, de ezt hamarosan betiltották. A sajtószabadság kivívása után, 1848-ban Charivari címen indult újra, innen számíthatjuk a magyar karikatúra születését.” – Ezt már Gyöngy Kálmán jeles karikaturista és gyűjtő foglalta össze. Szemöldökétől a bajusza végéig csupa derűs mosoly, amolyan „Dérijanós” huncutság bujkált a szemében. Otthonában a falakat minden tenyérnyi helyen rajzok, képek dekorálták. Összenéztünk a fotós kollégával, gondolatban már megrajzolt minket is: hajat ritkít, tokát ereszt, orrot fricskáz.
„A karikatúra készítője olyan történetet mesél el, amely az olvasók többsége számára érthető és köztudott” – folytatta. „Általában sztereotípiákkal dolgozik, valamely társadalmi, politikai, emberi stb. jelenséget ábrázol, amelyet egyetlen képbe sűrít. A lényeges az, hogy az átlagtól eltérő karakterjegyeket kihangsúlyozza, kiemelje. A jó grafika mindenekelőtt elmeséli a poént. Minden karikaturista törekszik egyéni grafikai stílust, kultúrát kialakítani, amiről azonosítani tudják, vagy esetleg beéri azzal, ami van. Éppen ezért a technika tulajdonképpen nem fontos. Lehet kidolgozott vagy pár vonalas, tollrajz vagy lazúros megoldás, a humor a lényeg. Akik pedig nagyon ügyesek, azok előbb-utóbb elmennek portrézni. Mostanában nagyon divatos céges partykon rajzoltatni.”
Mindig tudd, hány kiló vagy!
A gimnáziumi stenciles újságba még körömollóval karcolta karikatúráit, első közlése a Vas Népe vasárnapi számában jelent meg, tévedésből György néven. Nem túl szerencsés debütálás! – mesélt a pályakezdésről Gyöngy úr. Katonaság után az olajiparban helyezkedett el, vegyészként tizennégy évet töltött el Százhalombattán, majd tovább képezte magát reklámos-marketinges szakembernek és még egy évtizedet lehúzott ugyanitt. A munka mellett 1964-től folyamatosan jelentek meg rajzai az Igaz Szó, Magyar Ifjúság, Ifjúsági Magazin, Szabad Föld hasábjain. 1983 után film- és videó-operatőr képesítést szerzett, és vállalkozásba fogott. Ezen a területen is bizonyít, filmjeivel hazai és nemzetközi díjakat is besöpört. Belekóstolt az animációs filmkészítésbe, gyermekeket tanított a mozizás alapjaira és hétvégenként, hogy éhen ne haljon a család, „esküvőzött.” A rendszerváltás után újabb lendülettel kezd publikálni vicclapokban és újságokban, a Ludas Matyitól a Magyar Nemzetig. 1996-tól a Népszabadság Budapest mellékletének dolgozik. Saját vicclapot is indított (Veszett Veréb), rejtvényújságokat szerkesztett és adott ki, és több könyvet illusztrált.
"Nem magamnak gyűjtök"
„Legyen egy eredeti rajzom minden olyan karikaturistától, aki valaha publikált. Rengeteg tehetséges magyar rajzoló van.” – beszélt gyűjtési motivációiról Gyöngy Kálmán. A megyei lapoknál sok kolléga otthagyta neki egy-két munkáját. Az évek során spontán egybegyűlt anyagot később már tudatos utánajárással – vásárok, antikváriumok és árverések látogatásával – bővítette. Ma már közel tízezer gyöngyszemet számlál grafikai gyűjteménye. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy több mint öt év eltelte után, rendkívüli alapossággal összeállíthassa a magyar karikatúristák adattárát. A jelesebb darabokat önzetlenül kölcsönadja kiállításokra, ismerje meg minél több ember a „képzőművészet mostohagyermekének” kiválóságait. Sajdik Ferencet tartja példaképének. Ha tehetné, több Kossuth-díjjal jutalmazná. Távolabbi tervei között egy magyar karikatúramúzeum létrehozását is megemlítette, mint legfontosabb célt.
Keretes (könyv)
Magyar karikaturisták adat- és szignótára címmel nemrégiben jelent meg egy hiánypótló lexikon. A szerző munkája során áttekintette az összes hozzáférhető, magyar nyelvterületen kiadott, humoros grafikákat közlő lap évfolyamait. Az 1848-tól napjainkig terjedő időszakból 937 alkotóról talált egy-egy szócikkhez elegendő anyagot. A karikaturistákat számba vevő lexikonrész után a kötet évenkénti bontásban felsorolja a Magyarországon kiadott élclapokat és humorújságokat is, majd bemutatja a rajzolók szignóit, és mintegy 600 alkotótól közöl egy-két karikatúrát, illetve portrét. A kötet bizonyára sok művészeti írónak és gyűjtőnek lesz segítségére.
Szöveg: Csontó Sándor • Portré: Badits Marcell
