A magyar irodalom szempontjait nézve igencsak felgyorsultak az események a francia fővárosban. Talán már a könyvvásáros, magyar pavilonos párizsi tavasz előszele, hogy több fontos – hiánypótló – fordítás is született az utóbbi időben, s hogy egymást érik a különböző programok, a héten például két érdekes eseményt is rendeztek a Párizsi Magyar Intézetben. Először is, mint rendesen, idén is sor került a Nicole Bagarry-Karátson díj átadására. A díjat Karátson Endre alapította elhunyt felesége, Nicole Bagarry-Karátson (1938-2000), a kiváló fordító emlékére a magyar irodalmi művek franciára fordítását ösztönzendő. A jutalmat idén Sophie Aude kapta Füst Milán két művének lefordításáért (A szakadék – La précipice, illetve Egy magány története – L’histoire d’une solitude). A díjátadó másnapján, február 11-én pedig Kosztolányi Dezső Esti Kornéljának új és teljes francia fordítását mutatták be a közönségnek. 

Külön  érdekesség, hogy mind a három kötetet a Cambourakis adja ki. Ez a 2006-ban alapított párizsi kiadó, nyilván Seláf Leventének, a kiadó magyar munkatársának is köszönhetően, egyik fő profiljává emelte a huszadik századi magyar irodalmat. A már említett művek mellett egy Örkény (Tóték – Les boîtes) és egy Krúdy-kötet (Les beaux jours de la rue de la main d’or – Aranykéz utcai szép napok) is megjelentette az utóbbi években, és még februárban várható Szép Ernő Emberszagjának (L’odeur humaine) francia kiadása is. Sőt mint a könyvbemutató moderátora, a kiadó munkatársa kifejtette, további magyar művek kiadását is tervezik a jelen felé közelítve. Az est során Danièle Douet francia színésznő olvasott fel az Esti Kornélból. Neki régi kedvence Kosztolányi (korábban egy Pacsirta színpadi adaptációban is játszott), s ez látszott is az előadáson: biztos kézzel választotta ki a kötet legkarakteresebb helyeit, és jó dramaturgiai érzékkel húzta össze elmondhatóakká a három fejezetet. A felolvasások között Sophie Képès, a fordító osztotta meg a közönséggel személyes élményeit. Ő már évekkel ezelőtt megjelentetett egy fordítást az Esti Kornél-szövegekről, ezt most alaposan átdolgozta, és az eredeti, tizennyolc fejezetes szerkezetnek megfelelően adta közre. Az elragadtatás hangján beszélt az alkotás folyamatáról, az együttlélegzésről, a tökéletes magyar szövegről. Olyannyira, hogy az összes eddigi fordítása közül Kosztolányit érzi magához a legközelebb. „Mintha én írtam volna, csakhogy ő sokkal jobb”, mondja a több saját kötetet is jegyző Képès.

A néhol talán kevéssé reflektált lelkesedést jól ellensúlyozta Kányádi András, a párizsi Keleti Nyelvek és Civilizációk Intézetének (INALCO) kutatója. Alapos életrajzi, történelmi és irodalomtörténeti hátteret rajzolt az elhangzottak köré, alig győzzük beazonosítani a franciásított címeket, tulajdonneveket: Anna la douce (Édes Anna), Alouette (Pacsirta), La „B rouge” (Vörös ökör),  Ervin Bronche (Hörgő Ervin). Szóba kerül sok mindent a századelő pesti kávéházi asztaloknál terjedő freudizmustól a német romantika doppelgänger fogalmáig, Csáth Gézától az Esti Kornél énekéig. A hivatkozott szövegekből látszik, hogy errefelé a prózai szövegek az életmű népszerűbb darabjai. A este egy pohár bor mellett, az Intézet földszinti termében ért véget.

Nekünk pedig Dragomán György szavai jutnak eszünkbe. Ő beszél egy helyütt arról, hogy máshogy van otthon a világban, mióta tudja: bármerre is jár, bármelyik városba is érkezik, biztosan megtalálja A fehér király egy példányát valahol, egy könyvtár vagy egy könyvesbolt polcán. Mert valami hasonlót érezhetünk mi, olvasók is a még „nyomdameleg” francia Krúdyk, Kosztolányik és Füst Milánok lapozgatása közben.

Velkey György
fotók: Párizsi Magyar Intézet