Mindig nagy örömmel tölt el minket, ha beszámolhatunk új irodalmi kezdeményezésekről, a Mikroszkóp Színpad Verskörútját sok bosszantó szervezetlenség övezte, de végül minden jóra fordult: Kukorelly Endre ott volt, mesélt és szórakoztatott. - Ott jártunk.
 

Érdekes, első hallásra talán bizarrnak is tűnő eseményre kaptunk meghívót a múlt héten: Kukorelly Endrével készült volna beszélgetésre Selmeczi Tibor a Mikroszkóp Színpadon a Verskörút elnevezésű beszélgetéssorozat keretében. Nem szokásunk ilyen messziről kezdeni egy beszámolót, de fontos megemlíteni, mennyi szervezetlenséggel és bosszantó bakival kellett szembesülnünk már maga az esemény előtt. A Verskörút sorozatról sajnos nem sokat sikerült megtudnunk előzetesen, csak annyit, hogy friss kezdeményezés, az első beszélgetés vendége Lázár Balázs volt. Érdeklődésünk után kicsit pontosított a Mikroszkóp Színpad közönségszervezése, miszerint a Verskörút első beszélgetését moderálta csak Selmeczi, továbbá Lázár Balázs fogja betölteni ezt a tisztet, mivel ez valójában az ő kezdeményezésére indult irodalmi program.

 

Mindig nagy örömmel tölt el minket, ha beszámolhatunk új irodalmi kezdeményezésekről, kedvünket csak az lombozta le, hogy ezer-ezer forintot kellett volna fizetünk a szakmai jegyekért fotósunkkal együtt a színház pénztára szerint. Később kiderült, a beszélgetés ingyenes, csak erről a pénztárt felejtették el tájékoztatni. Kiderült magáról az egész eseményről nem nagyon tudnak a színházban, mivel elfelejtették közölni A tisztességtudó utcalány című Sartre-darab közönségével, hogy jegyünk egy további programra is érvényes, így mire megérkeztünk a színházba, gyakoraltilag mindenki elment. Ez természetesen magának a főszereplőnek, Kukorelly Endrének esett a legrosszabbul, aki közölte, így nem hajlandó fellépni, hiszen semmi értelme egy majd' üres teremben beszélgetni. Már majdnem vissza is fordultunk beletörődve, hogy ami ilyen rosszul kedzdődik, abból jó ki nem sülhet, amikor két középkorú hölgy kikérte magának, hogy elmaradjon a beszélgetés: "ha már ők itt vannak és a szerző is itt van, akkor igenis beszélgessünk."



Családias körben - megszámoltam húszan voltunk - kezdődött hát a beszélgetés, amelynek első fél órájában gyakorlatilag elhangzott az, amit már Kukorelly a Litera Nagyvizitében is elmesélt és valószínűleg mesélni is fog még máskor máshol is a jövőben. Írói, költői indulás, gyermekkori és fiatalkori emlékek idéződtek fel, Kukorelly kissé csapong. Kezdem azt hinni, ebből már bizony nem kecmergünk ki, szerzőnk visszavonhatatlanul elindult a nagypapai mesélővé válás útján. Ezzel együtt vannak kedves momentumok: megtudjuk, hogy Kukorelly édesapja erősen érzelmi, majdhogynem érzelgős ember volt, akinek állandóan puszit kellett adni, katonatiszt létére semmi sem volt jellemező rá a katonaságból, leszerelése után egyenruhájával együtt vette le magáról a katonai attitűdöt és fordult gyermekei felé túlfűtött szeretettel. Édesapja szerettette meg vele az olvasást, egyenesen rászoktatta, azzal, hogy mindig a legérdekesebb résznél hagyta abba a mesék felolvasását. Kukorelly szerint a gyerekeket igenis ugyanúgy rá lehet szoktatni, függővé lehet tenni az olvasástól, mint ahogy az ember rászokik a cigarettára, fűre vagy a videójátékokra. Meglepő gondolat, amelyet hirtelen egy másik követ: Kukorelly tapasztalatból állítja, hogy ahogy a katonaság férfivá edzette a fiatal fiúkat, úgy lenne jó minden fiatal lányt is zárdába küldeni két évre, az ember ugyanis csak ezekben a struktúrákban érti meg igazán a szabadságot.



Ez után szerencsére témát váltunk és Lázár Balázs a színházhoz fűződő kapcsolatáról kérdezi a szerzőt, aki bár korábban nem gyakran járt színházba, mert annyira bosszantotta az ott megismert "nettó hazugsághalmaz, handabandázás, és a fél-, negyed- és nyolcadklasszikus darabok", hogy inkább jó messzire elkerülte a kultúra ezen fellegvárait. Ám 2008-ban a  POSZT hivatalos válogatójaként kénytelen volt tíz hónapon át 184 előadást megnézni, amelyek közül "csupán harminc volt rendben, tíz volt nagyon jó és csak két-három kiemelkedő". Lesújtó véleményét a színházról egy provokatív írásban is kifejtette, amelyről a színházi szakma gyakorlatilag nem vett tudomást. Keserűség hallatszik a hangján és valahogy nem hiszem el neki, amikor azt mondja, "sebaj nem zavar, nem vagyok egy agyonfrusztrált alak".

Ahogy haladunk végig az írói pálya fontos állomásain, a könyvekkel együtt újabb és újabb történetek kerülnek elő, ekkora nyoma sincs a beszélgetés elején kissé sértett hangnak. Kukorelly, jókedvűen mesél, és maga vallja be, hogy végtére is nem zavarja, ha kevés embernek vagy olyanoknak kell mesélnie magáról, akik nem is ismerik, sőt azon is átsiklik, ha a kérdezőnek fogalma sincs a munkásságáról, de éppen ezért tölti el kitörő örömmel, hogy Lázár Balázs nem az előbb említettek táborát erősíti.



Az egyre jobb hangulatú beszélgetés legérdekesebb része, amikor Kukorelly gyerekvers-kötete, a Samunadrág kerül sorra: az addig sokszor keserű szerző arca felderül és őszinte örömmel mesél Farkas Zsolt gyermekeiről, Hannáról és  Samuról, akik a svéd gyermekversek stílusában íródott költeményeket ihlették. Először fénylik fel Kukorelly arcán őszinte, szeretetteljes öröm és szeretet, amelyet sajnos gyorsan elsöpörnek az újabb keserű mondatok, amikor szóba kerül legutóbbi regénye, az Ezer és 3, amit nem fogadott osztatlan sikerrel a kritika és sokan szerinte félreértettek.

Bár költőként indult, 1999-ben jelentkezett utoljára verseskötettel, aminek oka szerinte annyi, hogy egyszerűen nincs szükség manapság verseskötetekre, a közönség egyszerűen nem kíváncsi rájuk. Ennek ellenére megkísérel dacolni ezzel a kellemetlen jelenséggel és a Könyvhétre, ha minden jól megy, versekkel jelentkezik. Ezen a ponton Lázár Balázs kénytelen berekeszteni a jó hangulatú beszélgetést, ekkor döbbenünk rá, hogy már negyed tizenegy is elmúlt. A közönségből vannak akik csalódottan veszik tudomásul, hogy a közeli Írók Boltja zárva van, de Kukorelly segítségükre siet: a nála lévő, felolvasásra hozott kötetekből féláron gyorsan el is ad egyet az egyik immár minden bizonnyal rajongóvá lett jövendőbeli olvasójának.