Finom punk
- Részletek
- Írta: Csere Tamás
- Kategória: Agora
- Találatok: 2357
Írogatsz még?-sorozatunkban Orcsik Rolanddal az egységet összetartó ellentétekről, az Új Symposion köréről és hatásáról, az egoizmusról és a saját versről Jánossy Lajos beszélgetett.
– Lanckor Gábor kérdezi tőled: Gustav Mahlert kérdezem, milyen a viszonya Orcsik Roland róla írott verseihez?
– Nincs neki elég baja? Attól még, hogy a nevemet használja, a zenémet hallgatja, idézgeti, nem biztos, hogy mindent megoldott. Füleljen csak tovább. Mindenesetre, várom a végkicsengést: Meine Zeitgeist wird kommen.
– Verseid között szemezgetve azt vettem észre, hogy ezek bizonyos értelemben rontott versek. Tehát úgy néz ki, mintha volna egy klasszikusabb forma, amit aztán alástilizálsz. Akár így van, akár nem, a másik (vagy tehát az egyetlen) kérdés, hogy mikor jelenik meg számodra egységes nyelvi világként egy vers?
– Számomra az egységes, ami tartalmazza önmaga ellentétét is. Istent alapvetően sehogy, de ha mégis, akkor nem tudom elképzelni, elgondolni Ördög nélkül. Némaságot a hang, állítást a tagadás, rendet az anarchia nélkül. Valószínűleg azért vonzódom Mahler zenéjéhez, mert nála ez módszer (a módszer ellen). Finom punk. Ez a felfogás közelebb áll a töredékhez, mint a klasszikus műegészhez. De csak látszólag, mert a töredék önmagában lezárt darab. Nincs tovább. Mindig újra kezdeni. Lényegében az ösztöneimre hagyatkozom. Az alulstilizálás így nem domináns, ahogyan a klasszikus forma sem, a kettő együtt létrehozza a harmadikat: a verskompozíciót. Az első kötetemben ez programszerű volt, az irónia túlburjánzott, ebben tévedtem. A második már sejt valamit abból, amit, remélem, mostanra sikerült kialakítanom.
– 1975-ben születtél a Vajdaságban. 1992 óta élsz Magyarországon. Generációsan már távolabb vagy a sympós társaságtól. Ebből a távolságból hogyan látod az működésüket, hatásukat a magyar irodalomra, és saját magadra?
– Az Új Symposion olyan mintát teremtett, amiből mindmáig meríteni lehet. Nemcsak irodalmi, hanem zenei, képzőművészeti, filmes és több kultúrájú irányultságából fakadóan is. Mintát, miként lehet többek között a vajdasági kisebbségi léthelyzetet kötelező közhelyek nélkül megélni. Költészetben számomra Tolnai Ottó és Domonkos István, Sziveri János és Fenyvesi Ottó volt rendkívül fontos. Az első kötetem idején talán túl sokat olvastam Fenyvesit és Sziverit, olykor a kelleténél jobban hasonlítanak a soraim, megoldásaim az övékére. Később fedeztem fel Koncz Istvánt és Böndör Pált, akiknek szintén kiváló munkái vannak. Ha nincs háború és nem költözöm el otthonról, minden bizonnyal az Új Symposion szerkesztősége körül legyeskedtem volna mindhalálig. De nem így történt. A fiatalok közül Kollár Árpád, Tóbiás Krisztián, Bencsik Orsolya, Mirnics Gyula, Sirbik Attila, Danyi Zoltán, illetve Virág Gábor (Aaron Blumm), a folyóiratok közül pedig a zEtna, a DNS és a Symposion viszi tovább az Új Symposion szellemiségét. Vagyis a történetnek nincs vége. Non finito – csapna le a labdára Balázs Attila Cuniculus.
– Létezik-e szerinted költők-versek között párbeszéd, s ha igen, te kivel vagy efféle beszélgetésben? Ennek milyen a természetrajza?
– Eh, erre nem olyan egyszerű kibökni a választ. Ami a költők közötti ügyet illeti, Lanczkor kollégával elég alaposan nyesegetjük egymás vadhajtásait. Zenés verseimet a Puccinit imádó Csehy Zolinak is átpasszoltam nyüstölésre. Persze, vigyázni kell, nehogy a másik túlságosan a maga ízlésére szabja át a verset. Egoizmus nélkül nincs „saját” vers. Ami pedig a költemények közötti párbeszédet illeti, azt hiszem, paradox állapotról van szó: a motívumok, mondattöredékek vándorlása kialakít egy kommunikációs helyzetet, ugyanakkor ezek átszerveződnek az új versben, átértelmeződnek, ami autonóm világot, saját nyelvet épít ki. Lehet, hogy a párbeszéd a kölcsönös önmegalkotás eszköze?
– Ha jól tudom kétnyelvű vagy teljesen. Ez az adottság mennyivel szélesíti a nyelvi képzelet lehetőségeit?
– Igen, kétnyelvű, két gyökerű vagyok. Édesanyám szerb származású, apám magyar, ám az Orcsik tót eredetű név. Épp most karácsonykor próbáltam kihúzni édesanyámból, hogy milyen származásúak az ősei, nem tudtunk dűlőre jutni. De alapvetően két nyelv él bennem: a magyar és a szerb, mivel a Vajdaságban elsősorban ezt a kettőt szívtam magamba. A horvát inkább olvasás, műfordítás, beszélgetés útján van a játékban, függetlenül attól, hogy horvát őseim is vannak. A többnyelvűséget adottságként élem meg, amely bizonyos fokú szegénységgel is jár: egyik nyelvben sem vagyok teljesen otthon. Éppen ezért, az írás számomra a nyelvnek, mint otthonnak a megteremtése. Sok inspirációt nyerek a délszláv költők munkáiból. Most éppen a szerb Ana Ristović, s a szlovén Primož Čučnik (akit Lanczkorral fordítunk majd közösen) verseit ízlelgetem.
– Mi jön a Holdnak arccal kötet után? Minek (hátra?) arccal?
– Mahler, de a címet nem árulom el. A könyv nemcsak Mahlerrel, hanem a századelői Budapesttel, a Monarchiás tudathasadással, a sikertelen zsidó emancipációval, a szerelemmel, a barátsággal, egy korszak lezárulásával, kudarcokkal és folytonos újrakezdésekkel is foglalkozik majd. Szeretnék olyan könyvet írni, amely Mahler zenéjéhez hasonlóan átkozottul intellektuális és érzelemgazdag. Tehát az irány, ahogy mondod, Holdnak hátra, az ébredés felé mutat.
– Aaron Blummot kérdezem, meddig lustálkodik még Virág Gábor Csáth kocsijában, mikor száll már be egy másik könyvbe?
Alkotó: ORCSIK ROLAND
– Lanckor Gábor kérdezi tőled: Gustav Mahlert kérdezem, milyen a viszonya Orcsik Roland róla írott verseihez?
– Nincs neki elég baja? Attól még, hogy a nevemet használja, a zenémet hallgatja, idézgeti, nem biztos, hogy mindent megoldott. Füleljen csak tovább. Mindenesetre, várom a végkicsengést: Meine Zeitgeist wird kommen.
– Verseid között szemezgetve azt vettem észre, hogy ezek bizonyos értelemben rontott versek. Tehát úgy néz ki, mintha volna egy klasszikusabb forma, amit aztán alástilizálsz. Akár így van, akár nem, a másik (vagy tehát az egyetlen) kérdés, hogy mikor jelenik meg számodra egységes nyelvi világként egy vers?
– Számomra az egységes, ami tartalmazza önmaga ellentétét is. Istent alapvetően sehogy, de ha mégis, akkor nem tudom elképzelni, elgondolni Ördög nélkül. Némaságot a hang, állítást a tagadás, rendet az anarchia nélkül. Valószínűleg azért vonzódom Mahler zenéjéhez, mert nála ez módszer (a módszer ellen). Finom punk. Ez a felfogás közelebb áll a töredékhez, mint a klasszikus műegészhez. De csak látszólag, mert a töredék önmagában lezárt darab. Nincs tovább. Mindig újra kezdeni. Lényegében az ösztöneimre hagyatkozom. Az alulstilizálás így nem domináns, ahogyan a klasszikus forma sem, a kettő együtt létrehozza a harmadikat: a verskompozíciót. Az első kötetemben ez programszerű volt, az irónia túlburjánzott, ebben tévedtem. A második már sejt valamit abból, amit, remélem, mostanra sikerült kialakítanom.
– 1975-ben születtél a Vajdaságban. 1992 óta élsz Magyarországon. Generációsan már távolabb vagy a sympós társaságtól. Ebből a távolságból hogyan látod az működésüket, hatásukat a magyar irodalomra, és saját magadra?
– Az Új Symposion olyan mintát teremtett, amiből mindmáig meríteni lehet. Nemcsak irodalmi, hanem zenei, képzőművészeti, filmes és több kultúrájú irányultságából fakadóan is. Mintát, miként lehet többek között a vajdasági kisebbségi léthelyzetet kötelező közhelyek nélkül megélni. Költészetben számomra Tolnai Ottó és Domonkos István, Sziveri János és Fenyvesi Ottó volt rendkívül fontos. Az első kötetem idején talán túl sokat olvastam Fenyvesit és Sziverit, olykor a kelleténél jobban hasonlítanak a soraim, megoldásaim az övékére. Később fedeztem fel Koncz Istvánt és Böndör Pált, akiknek szintén kiváló munkái vannak. Ha nincs háború és nem költözöm el otthonról, minden bizonnyal az Új Symposion szerkesztősége körül legyeskedtem volna mindhalálig. De nem így történt. A fiatalok közül Kollár Árpád, Tóbiás Krisztián, Bencsik Orsolya, Mirnics Gyula, Sirbik Attila, Danyi Zoltán, illetve Virág Gábor (Aaron Blumm), a folyóiratok közül pedig a zEtna, a DNS és a Symposion viszi tovább az Új Symposion szellemiségét. Vagyis a történetnek nincs vége. Non finito – csapna le a labdára Balázs Attila Cuniculus.
– Létezik-e szerinted költők-versek között párbeszéd, s ha igen, te kivel vagy efféle beszélgetésben? Ennek milyen a természetrajza?
– Eh, erre nem olyan egyszerű kibökni a választ. Ami a költők közötti ügyet illeti, Lanczkor kollégával elég alaposan nyesegetjük egymás vadhajtásait. Zenés verseimet a Puccinit imádó Csehy Zolinak is átpasszoltam nyüstölésre. Persze, vigyázni kell, nehogy a másik túlságosan a maga ízlésére szabja át a verset. Egoizmus nélkül nincs „saját” vers. Ami pedig a költemények közötti párbeszédet illeti, azt hiszem, paradox állapotról van szó: a motívumok, mondattöredékek vándorlása kialakít egy kommunikációs helyzetet, ugyanakkor ezek átszerveződnek az új versben, átértelmeződnek, ami autonóm világot, saját nyelvet épít ki. Lehet, hogy a párbeszéd a kölcsönös önmegalkotás eszköze?
– Ha jól tudom kétnyelvű vagy teljesen. Ez az adottság mennyivel szélesíti a nyelvi képzelet lehetőségeit?
– Igen, kétnyelvű, két gyökerű vagyok. Édesanyám szerb származású, apám magyar, ám az Orcsik tót eredetű név. Épp most karácsonykor próbáltam kihúzni édesanyámból, hogy milyen származásúak az ősei, nem tudtunk dűlőre jutni. De alapvetően két nyelv él bennem: a magyar és a szerb, mivel a Vajdaságban elsősorban ezt a kettőt szívtam magamba. A horvát inkább olvasás, műfordítás, beszélgetés útján van a játékban, függetlenül attól, hogy horvát őseim is vannak. A többnyelvűséget adottságként élem meg, amely bizonyos fokú szegénységgel is jár: egyik nyelvben sem vagyok teljesen otthon. Éppen ezért, az írás számomra a nyelvnek, mint otthonnak a megteremtése. Sok inspirációt nyerek a délszláv költők munkáiból. Most éppen a szerb Ana Ristović, s a szlovén Primož Čučnik (akit Lanczkorral fordítunk majd közösen) verseit ízlelgetem.
– Mi jön a Holdnak arccal kötet után? Minek (hátra?) arccal?
– Mahler, de a címet nem árulom el. A könyv nemcsak Mahlerrel, hanem a századelői Budapesttel, a Monarchiás tudathasadással, a sikertelen zsidó emancipációval, a szerelemmel, a barátsággal, egy korszak lezárulásával, kudarcokkal és folytonos újrakezdésekkel is foglalkozik majd. Szeretnék olyan könyvet írni, amely Mahler zenéjéhez hasonlóan átkozottul intellektuális és érzelemgazdag. Tehát az irány, ahogy mondod, Holdnak hátra, az ébredés felé mutat.
– Aaron Blummot kérdezem, meddig lustálkodik még Virág Gábor Csáth kocsijában, mikor száll már be egy másik könyvbe?
Alkotó: ORCSIK ROLAND
Jánossy Lajos
Megjelent: litera.hu, 2010. január 13. (http://www.litera.hu/hirek/finom-punk)
