Jegyzetek jegyzete
- Részletek
- Írta: Csere Tamás
- Kategória: Agora
- Találatok: 2484
Olvasni-írni tanít
Az a jó olvasó, aki dolgozik közben, elgondolkodik a mondatokon, fölszisszen, ha valami jót – rosszat – lát.
Ez itt a jegyzetek jegyzetének jegyzete: Murányi Gábor, „hivatásos margóhasználó” kötetéről szól, aki a Könyvhét című folyóiratban megjelent írásait gyűjtötte össze és egészítette ki rövidebb – (inkább) –, hosszabb lábjegyzetekkel.
A kisgyereket még hagyják, hogy összeceruzázza a könyvecskéit, de iskoláskorba lépve már megkapja szülőtől és tanítótól egyaránt: Ne firkálj a könyvbe! A frászt ne! Kiemelés, aláhúzás, felkiáltójel, lapszéli megjegyzés még nem ártott egynek sem. Ihletett viszont vitára könyvtári lapozgatót és antikváriumban vásárolt példány olvasóját meg másodjára-harmadjára olvasó önmagunkat. (Csettintés: Milyen okos voltam! Vagy szomorú-büszkén: Mennyit nem tudtam még!)
Filmet kevesen néznek egyedül, de könyvet nehéz társsal olvasni, még ha néha sikerül is egy-egy részletet értő füleknek fölolvasni. Pedig engem majdnem annyira érdekel, más mit olvas ki belőle, mint a szöveg maga. Az a jó olvasó, aki dolgozik közben, elgondolkodik a mondatokon, fölszisszen, ha valami jót – rosszat – lát, következtetéseket von le, vitatkozik, visszalapoz – vagy előre a lábjegyzetekért –, együtt él a szerzővel. Mondom, a jó olvasó, mert, mint egyszer megtudtam, van olyan – azóta sem értem! –, aki úgy olvassa a detektívregényt is (nézi a krimit a tévében), hogy nem próbálja kitalálni, ki a gyilkos.
Úgyhogy bátran állítom: Murányi olvasni tanít. Arra, hogy a kritikus elme nem szubjektíven bírál, nem az ízlését erőlteti másokra, hanem alaposan dokumentált érvekkel támasztja alá mondanivalóját, bizonyítja, amit állít. Ezúttal pedig a jegyzetek segítségével bemutatja a gondolatok születésének történetét is. Dupla élvezet.
S írni is tanít. Egy helyütt arra emlékezik, hogyan találkozott Ember Máriával, a régi Magyar Nemzet olvasószerkesztőjével. Vagy egy óráig tartott, amíg a cikke első mondatába illő jelzőt közösen megtalálták, és négy óráig az egész dolgozat átírása. „Közben méltatlankodtam, vitatkoztam, szégyenkeztem, olykor dühösen fel is emeltem a hangomat...” „Az alatt a négy óra alatt többet tanultam meg mai napig űzött mesterségemből, mint az előző öt évben, beleértve, de mennyire beleértve, az újságíró-főiskolát.”
Hát erre való a lap széle!
Az a jó olvasó, aki dolgozik közben, elgondolkodik a mondatokon, fölszisszen, ha valami jót – rosszat – lát.
Ez itt a jegyzetek jegyzetének jegyzete: Murányi Gábor, „hivatásos margóhasználó” kötetéről szól, aki a Könyvhét című folyóiratban megjelent írásait gyűjtötte össze és egészítette ki rövidebb – (inkább) –, hosszabb lábjegyzetekkel.
A kisgyereket még hagyják, hogy összeceruzázza a könyvecskéit, de iskoláskorba lépve már megkapja szülőtől és tanítótól egyaránt: Ne firkálj a könyvbe! A frászt ne! Kiemelés, aláhúzás, felkiáltójel, lapszéli megjegyzés még nem ártott egynek sem. Ihletett viszont vitára könyvtári lapozgatót és antikváriumban vásárolt példány olvasóját meg másodjára-harmadjára olvasó önmagunkat. (Csettintés: Milyen okos voltam! Vagy szomorú-büszkén: Mennyit nem tudtam még!)
Filmet kevesen néznek egyedül, de könyvet nehéz társsal olvasni, még ha néha sikerül is egy-egy részletet értő füleknek fölolvasni. Pedig engem majdnem annyira érdekel, más mit olvas ki belőle, mint a szöveg maga. Az a jó olvasó, aki dolgozik közben, elgondolkodik a mondatokon, fölszisszen, ha valami jót – rosszat – lát, következtetéseket von le, vitatkozik, visszalapoz – vagy előre a lábjegyzetekért –, együtt él a szerzővel. Mondom, a jó olvasó, mert, mint egyszer megtudtam, van olyan – azóta sem értem! –, aki úgy olvassa a detektívregényt is (nézi a krimit a tévében), hogy nem próbálja kitalálni, ki a gyilkos.
Úgyhogy bátran állítom: Murányi olvasni tanít. Arra, hogy a kritikus elme nem szubjektíven bírál, nem az ízlését erőlteti másokra, hanem alaposan dokumentált érvekkel támasztja alá mondanivalóját, bizonyítja, amit állít. Ezúttal pedig a jegyzetek segítségével bemutatja a gondolatok születésének történetét is. Dupla élvezet.
S írni is tanít. Egy helyütt arra emlékezik, hogyan találkozott Ember Máriával, a régi Magyar Nemzet olvasószerkesztőjével. Vagy egy óráig tartott, amíg a cikke első mondatába illő jelzőt közösen megtalálták, és négy óráig az egész dolgozat átírása. „Közben méltatlankodtam, vitatkoztam, szégyenkeztem, olykor dühösen fel is emeltem a hangomat...” „Az alatt a négy óra alatt többet tanultam meg mai napig űzött mesterségemből, mint az előző öt évben, beleértve, de mennyire beleértve, az újságíró-főiskolát.”
Hát erre való a lap széle!
Kelen Károly
Megjelent: Népszabadság, 2010. január 8. (http://nol.hu/lap/tv/20100108-jegyzetek_jegyzete)
