Mészáros Eszter

Részletek

Kategória: Könyvforgatók

Megjelent: 2018. április 04. szerda, 00:21

Írta: Super User

Találatok: 18767

Könyvet a kézbe

A HUNRA interjúsorozata az olvasásról olyan személyekkel, akiknek a gondolatai az olvasásról véleményformáló hatásúak.

Mészáros Eszter

Mészáros Eszter így vall magáról: „Tündérkönyvtáros, gyermekkönyvtáros, édesanya, hobbikertész és sok-sok dedikált könyv tulajdonosa, amolyan hétszilvafás könyvbirtokos vagyok. Könyveké, melyek a szívemhez nőttek, melyek illata belém ivódott. Könyveké, melyek írói cinkos mosollyal bízták rám soraikat, hogy olvasóit megtaláljam. Ehhez hol Könyvjelzőt (nyári olvasónapló-pályázat), hol pedig Tündérolvasókat (országos szövegértő verseny) kaptam útitársul. Meséket, betűkből és képekből, történeteket érzésekből és élményekből. Számos mosolyt, kacagást és könnyet, attól függően, hogy éppen legendagyűjtőként rovom Isztambul Héttornyának lépcsőit (Fodor Veronika: Legendák a Pannónia gőzhajó fedélzetéről), Jácint küldetésének részeseként kutatok a csendkavics után (Kertész Erzsi Panthera 2. A küldetés), vagy éppen Helka és Ciprián mellett ülve szurkolok Rumininek a Virág utcai focibajnokságon.”

Fotón: Mészáros Eszter Berg Judittal (2017. Ünnepi Könyvhét).

Kiss Veronika

Részletek

Kategória: Könyvforgatók

Megjelent: 2018. március 27. kedd, 10:21

Írta: Super User

Találatok: 18491

Könyvet a kézbe

A HUNRA interjúsorozata az olvasásról olyan személyekkel, akiknek a gondolatai az olvasásról véleményformáló hatásúak.

Kiss Veronika

Kiss Veronika, a nemzetközi Olvass Többet! verseny nemzetközi első helyezettje válaszolt a HUNRA olvasási szokásokkal kapcsolatos kérdéseire. Veronika 17 éves. Három testvére van: egy bátyja, egy húga és egy öccse. Szívesen foglalkozik zenével, hat évig zongorázott, és most már majdnem két éve gitározik és ukulelézik. Szeret sportolni, biciklizni és görkorizni, és már lassan tíz éve jár néptáncra. A HUNRA kérdéseire a maga praktikus stílusában így válaszolt:

Csikós Tibor

Részletek

Kategória: Könyvforgatók

Megjelent: 2018. március 25. vasárnap, 10:21

Írta: Super User

Találatok: 18170

Könyvet a kézbe

A HUNRA interjúsorozata az olvasásról olyan személyekkel, akiknek a gondolatai az olvasásról véleményformáló hatásúak.

Csikós Tibor

1957-ben születtem Martonos-on (a volt Jugoszláviában) Iskoláimat Magyarkanizsán és Újvidéken végeztem, majd 1981-ben diplomáztam a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán. 1986-87 a francia kormány nyolc hónapos művészeti ösztöndíját nyertem el. Festményeimet és grafikáimat önálló kiállításon mutattam be a párizsi Bernanos galériában 1987-ben. Szabadkán laktam, ahonnan 1991-ben Budapestre költöztem. Itt tizenegy évet töltöttem, majd feleségemmel együtt Göteborgban telepedtünk le. Jelenleg Svédországban élek. Mintegy 34 önálló kiállításom volt és több mint 100 csoportos kiállításon vettem részt az Amerikai Egyesült Államokban, Csehországban, Észtországban, Finnországban, Franciaországban, Horvátországban, Indiában,(ex) Jugoszláviában, Kínában, Magyarországon, Szerbiában, Szlovákiában, Svédországban.

A Magyar Olvasástársaság Csikós Tibort kérdezte arról, milyen szerepet játszik életében az olvasás, hogyan vált olvasó emberré.

Eckhardt Gábor

Részletek

Kategória: Könyvforgatók

Megjelent: 2018. február 15. csütörtök, 10:21

Írta: Super User

Találatok: 21347

Könyvet a kézbe

A HUNRA interjúsorozata az olvasásról olyan személyekkel, akiknek a gondolatai az olvasásról véleményformáló hatásúak.

Eckhardt Gábor

Eckhardt Gábor a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola után rögtön a moszkvai Csajkovszkij konzervatóriumban kezdett tanítani. Világutazó zenész, zenetanár. Koncertezik és tanít szerte Magyarországon és Európában, valamint az Egyesült Államoktól Japánig mindenfele. 1996-ban megkapta a Liszt-díjat, 2012-ben az Artisjus Életműdíjat. Az Ars poetica helyett… című írásában megfogalmazottak minden zenetanár és általában a pedagógusok számára is iránymutatóak lehetnek: http://www.eckhardtgabor.hu/?page=aboutme/arspoetica.

A Magyar Olvasástársaság Eckhardt Gábort kérdezte arról, milyen szerepet játszik életében az olvasás, hogyan vált olvasó emberré.

Totth Benedek

Részletek

Kategória: Könyvforgatók

Megjelent: 2018. február 15. csütörtök, 10:21

Írta: Super User

Találatok: 18703

Könyvet a kézbe

A HUNRA interjúsorozata az olvasásról olyan személyekkel, akiknek a gondolatai az olvasásról véleményformáló hatásúak.

Totth Benedek

Totth Benedek műfordító, szerkesztő, író. Több mint 50 amerikai, angol regény fordítója, köztük Az út, a Viharsziget, a Szép új világ. De fordított novellákat, képregényeket, forgatókönyveket. 2014-ben jelent meg első saját regénye, a Holtverseny, ami valódi kultkönyv lett, amiért elsőként kapta meg a Margó-díjat. Új regénye Az utolsó utáni háború egy posztapokaliptikus kalandregény, amelyben egy fiú a háború kellős közepett keresi testvérét. Rövidebb írásai számos folyóiratban, kötetben jelentek meg.

A Magyar Olvasástársaság Totth Benedeket kérdezte arról, milyen szerepet játszik életében az olvasás, hogyan vált olvasó emberré.

Százi-Bagi Zora Luca

Részletek

Kategória: Könyvforgatók

Megjelent: 2018. február 02. péntek, 20:33

Írta: Super User

Találatok: 19685

Könyvet a kézbe

Százi-Bagi Zora Luca

Interjú Százi-Bagi Zora Lucával, az UNICEF Gyerekhang pályázatának győztesével.

Nyulász Péter

Részletek

Kategória: Könyvforgatók

Megjelent: 2018. február 02. péntek, 10:21

Írta: Super User

Találatok: 21097

Könyvet a kézbe

A HUNRA interjúsorozata az olvasásról olyan személyekkel, akiknek a gondolatai az olvasásról véleményformáló hatásúak.

Nyulász Péter

Nyulász Péter IBBY-díjas író, 2007–2014 között az Egyszervolt.hu szerkesztő-szerzője volt. Gyerekírói pályája mondókás és verses kötetekkel indult (Zsubatta! 2005, Miazami és Miazmég kitalálós versikék 2007–2010, A baba bab 2011). Az ezt követő években meseregény-trilógiát alkotott. Az első kötettel (Helka – A Burok-völgy árnyai) elnyerte az IBBY Év Gyermekkönyve 2011 díját. 2016 őszén BerGer Szimat Szolgálat címmel egy detektívsorozatot indított útjára, melynek főbb szereplői a kilenc magyar kutyafajtát jelenítik meg.

Gáspár Ferenc

Részletek

Kategória: Könyvforgatók

Megjelent: 2018. január 25. csütörtök, 22:21

Írta: Super User

Találatok: 19635

Könyvet a kézbe

A HUNRA interjúsorozata az olvasásról olyan személyekkel, akiknek a gondolatai az olvasásról véleményformáló hatásúak.

Gáspár Ferenc

Gáspár Ferenc író, újságíró, a Coldwell Kiadó vezetője. Legismertebb ifjúsági kalandregény-sorozata (A strucc vére, A strucc terjeszkedik, A strucc halála, A sárkány pallosa, A sárkány harca, A sárkány álma, A holló felrepül, Pogányokkal táncoló és A holló a Napba száll) magyar történelmi ihletettségű. 2007-ben jelent meg felnőtteknek szóló könyve Ördögvér címmel, mely a Magyar Napló regénypályázatán különdíjat nyert. 2016-ban Pósa Zoltán íróbarátjáról szóló monográfiája, Pósa Zoltán, akinek nyitott könyv az élete címmel. Utóbbi kötetet a Nemzeti Kulturális Alap támogatta. 2015-ben NKA alkotói ösztöndíjat nyert a Trubadúrvarázs munkacímű regényére, mely Janus címen 2017 októberében látott napvilágot. A Magyar Krónika folyóirat külső munkatársa. Novellái és utolsó regényének részletei az Irodalmi Jelen online és nyomtatott változatában egyaránt gyakran olvashatók. Ezen kívül elbeszélései megjelentek a Spanyolnáthában, a Pannon Tükörben, a Lyukasórában, az És-ben, és még számos folyóiratban és antológiában. A nyíregyházi Móricz Zsigmond könyvtár és a KaMIKA (Kárpátaljai Magyar Iskolai Könyvtárakért Alapítvány) szervezésében rendszeresen, már majd két évtizede tart rendhagyó irodalom-történelem órákat elsősorban Szabolcs-Szatmár megyében, illetve Kárpátalján, de a Felvidéken és Erdélyben is.

Csík János

Részletek

Kategória: Könyvforgatók

Megjelent: 2018. január 01. hétfő, 11:26

Írta: Super User

Találatok: 19684

Könyvet a kézbe

A HUNRA interjúsorozata az olvasásról olyan személyekkel, akiknek a gondolatai az olvasásról véleményformáló hatásúak.

Csík János

Könyvforgatók sorozatunk Csík Jánost kérdezte olvasásra nevelődéséről, olvasási szokásairól. Csík János művészeti munkáját kulturális intézményekben, a békéscsabai Balassi Táncegyüttesnél, a jászberényi Jászság Táncegyüttesnél, a budapesti Honvéd Művészegyüttesnél és a szolnoki Tisza Táncegyüttesnél végezte főállású zenészként. A nyíregyházi Tanárképző Főiskolán 2002–2007 között tanult ének-zene, népzene szakon. 2010-ben a Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-Zenei Iskolában megalapította a népzenei tanszakot, ahol azóta is tanít. 27 évvel ezelőtt megalakította a Csík zenekart. Az utóbbi időben megjelent lemezei például: Csík 25, Lélekképek, Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen, Senki nem ért semmit. Csík János számos kitüntetés és elismerés mellett 2010-ben megkapta A Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje kitüntetést és a Prima Primissima díjat, 2013-ban pedig a Kossuth-díjat. (További információ a zenekar tevékenységéről: http://csikband.hu/)

HUNRA: Mi az első könyvvel kapcsolatos élménye, amire emlékszik?

Csík János: Jó érzés tölt el, ha a kezdeti könyvélményeimre gondolok, mert egyfajta játék volt a könyv és a benne lévő történetek.
 
HUNRA: Arra is emlékszik, melyik volt az első mesekönyve?

Csík János: A Sicc, az Ablak zsiráf és a gyermekkönyvtárból kihozott Aranyláncon függő kastély. (Az aranyláncon függő kastély francia, olasz, portugál, spanyol kalandokkal szórakoztatja az olvasókat. A szerk. megj.)

HUNRA: Ez a népek meséi sorozat kötete, ami ötven mesét tartalmaz, van köztük tündérmese, csali mese, tréfás mese. Nekem is épp nemrég akadt újra a kezembe. Nagyon szeretem a Mikkó és a Makarónit vagy Az arany sakktáblát, de A szamárfülű királyfi is sokáig megmaradt az emlékezetemben. Ha visszagondol, akkor meg tudná mondani, mi volt az első könyv, amire úgy emlékszik, hogy mély benyomást tett Önre?

Csík János: Sok indiános könyvet, sci-fit olvastam, mégis Gárdonyi Géza: A láthatatlan ember című regénye az, ami sokszor elő-előjött a képzeletemben. Egy kalandos történelmi időutazás volt, benne az emberi jósággal, gyarlósággal, szépséggel, drámaisággal.
 
HUNRA: Az olvasóvá nevelődést szeretnénk körbejárni a kérdéseinkkel. Mit gondol arról, hogyan válik valaki olvasó emberré? Ön hogyan vált azzá?

Csík János: Édesapám (nyugodjon békében) mindig olvasott, és ezt látva én is kíváncsi lettem. Gyerekként kezdtem könyvtárba járni rendszeresen. Először a képregények, aztán a tudományos fantasztikum ragadott magával.
 
HUNRA: Mostanában is olvas hasonló jelegű könyveket? Vagy másokat inkább?

Csík János: Elsősorban napi információszerzés végett olvasok, másrészt egy adott témában keresek további ismeretanyagot, és néha a leíró világlátásról olvasgatok vagy verseket veszek elő. Abban a kevés szabadidőmben, ami jut a munkám mellett, ilyeneket lapozgatok.
 
HUNRA: Meg tudná azt fogalmazni, hogy mit ad Önnek az olvasás?

Csík János: Olyan fajta élményt, tudást, amit talán az én generációmon kívül még sok gyerek – remélem – átél, megtanul. Az íróknak nagy a felelősségük (ezért is vannak jó és rossz írók), mert úgy kell, hogy megfogalmazzanak akár egy történetet, akár egy földrajzi leírást, hogy az bennünk egy saját magunk által készített filmmé, velünk játszódó jó történetté váljon. Az csak a miénk, és a legjobb. Egyik mozifilm sem tudja utánozni a jó író által megfogalmazott, bennünk készült, bennünk játszódó filmet.
 
HUNRA: Ez olyan talán, mintha mi lennénk a (forgató)könyv alapján a saját filmünk rendezői? Érdekes, de amit mond, az alapján az jut eszembe, hogy talán nem is a könyvekre emlékszünk igazán, hanem az abból alkotott filmekre, képkockákra. Izgalmas lenne megtudni, hogy kinek milyen film születik a fejében ugyanabból a könyvből. Ön melyik könyvet olvasta az utóbbi időben, ami nagy hatással volt Önre?

Csík János: Kepes András Világkép című könyve kötött le legutóbb ennyire.
 
HUNRA: Egy utolsó kérdés még: melyik a kedvenc könyve, könyvei, amit ajánlana másnak is elolvasásra?

Csík János: Dallos Sándor: A nap szerelmese és az Arany ecset.

HUNRA: A két Munkácsy-életrajz? Remek könyvek. Köszönöm a beszélgetést és a könyvajánlásokat is.

Szerkesztő: Juhász Valéria

Kovács katáng Ferenc

Részletek

Kategória: Könyvforgatók

Megjelent: 2018. január 01. hétfő, 11:26

Írta: Super User

Találatok: 19848

Könyvforgatók

A HUNRA interjúsorozata az olvasásról olyan személyekkel, akiknek a gondolatai az olvasásról véleményformáló hatásúak.

Kovács katáng Ferenc

A Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett villamosmérnöki diplomát. 1982 óta él Norvégiában. Az Oslói Egyetem Média és Kommunikációs Intézetének nyugalmazott médiamérnöke. Fest, rajzol, kiállításai voltak Magyarországon, Bulgáriában, Norvégiában. Illusztrációi jelennek meg folyóiratokban, szépirodalmi kötetekben. Szerkesztő helyettese az Ághegy és a Magyar Liget c. magyar nyelvű skandináv irodalmi folyóiratoknak. 14 önálló kötet szerzője (novellák, drámák, versek). 21 mű- és szakfordítása jelent meg Magyarországon. 10 antológia szerkesztője és fordítója. Számos elismerés és díj után 2017-ben megkapta a Cédrus Művészeti Alapítvány Napút műfordítói Hetedhét-díját.

HUNRA: Üdvözlöm. Az olvasóvá nevelődés folyamatáról szeretnénk kicsit többet tudni, a könyvvel kapcsolatos élményeit szeretnénk, ha fölidézné, először is, hogy mi az első könyvvel kapcsolatos élménye, amire emlékszik?

Kovács katáng Ferenc: Az első könyvélményeket hatvan év távlatában akár már el is feledhettem volna. Igen ám, de őseim rendre felidézték gyermekkori csínytevéseimet, nevezetesen, hogy leginkább a könyvekbe szerettem firkálni. Ugyan csak kis könyvtárunk volt, de abban díszes sorozatok, amiket még ma is őrzök (Arany János összes munkái, Ráth Mór, 1885., Eötvös Károly munkái, Révai testvérek, 1909., Herczeg Ferenc munkái, gyűjteményes díszkiadás, Singer és Wolfner Irodalmi Intézet, 1925.). Kosztolányi Dezső Alakok című fakókék vászonkötésű novellagyűjteményében (Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1929.) az ábécé betűinek írását gyakoroltam, s Molnár C. Pál grafikái mellett van benne néhány illusztrációm is, fejetlen csirke, pókhasú ember. Többnyire csak ákom-bákom, bizonytalan vonalkák, krumpli alakú körök. Így történt hát ismerkedésem a könyvvel, s felnőtt fejjel valóban illusztráltam néhány kötetet tusrajzzal, számítógépes grafikával (s bárcsak Molnár C. még visszafirkálhatna!).

HUNRA: Arra esetleg emlékszik, melyik volt az első mesekönyve?

Kovács katáng Ferenc: Az én gyermekkoromban, az ötvenes évek vége felé, kiterjedt családi és baráti körünkben a gyerekek három alkalommal is kaphattak mesekönyvet, név- és születésnapra, karácsonyra. Első meséskönyvem mindjárt dedikált kötet lett: Az új erdész Sipkay Barna nyíregyházi újságíró, író első és egyetlen mesekönyve a szerző rajzaival. A belső lapon ez olvasható: Kovács Ferencnek, 1956. dec. 24. Azt azért ott és akkor még nem tudhattam, hogy előszeretettel gyűjtöm majd az aláírt köteteket, sőt, az utóbbi húsz évben magam is rendszeresen dedikálom a saját írásaimat.

HUNRA: Érték az értékben. Szívesen megnézném a gyűjteményét. Vajon köztük van még az első könyv, amire úgy emlékszik, hogy mély benyomást tett Önre? Melyik volt az?

Kovács katáng Ferenc: Az első emlékezetes könyvem akkoriban csodának számított. Egy kis fül meghúzásával a történet következő jelenete bukkant fel az illusztrációs oldalon. Minden látogatónkat megleptem vele, de el is vártam, hogy felolvassák Urbán Eszter versikéjét, miközben én előugrasztottam az új képet. „Vállán puska tölténytáska: / vadászatra megy Tamáska.” (Furfangos képeskönyv, Kereskedelmi Könyvkiadó 1956, rajzolta Németh István). Unokámra gondolva, újra kézbe véve egykori kedvencemet igencsak tanulságos dolgokat fedeztem fel benne. A borítón piros pöttyös masnis kislány tart kezében egy óriás könyvet, miközben barátságos, barna szemmel néz ki egyenesen az olvasóra. De átlapozva kiderül, hogy egy lányka sem szerepel a hat versikét s a hozzá tartozó képeket tartalmazó lapokon. Északon vagy nyugaton ilyen kötet már aligha kerülhetne a polcokra.

HUNRA: Igen, talán nálunk is ideje lenne még több figyelmet fordítani erre. Köszönöm, hogy ezt kiemelte. Mit gondol, el lehet azt mondani, hogyan válik valaki „olvasó emberré”? Ön hogyan vált azzá?

Kovács katáng Ferenc: 1957 és 1964 között Jules Verne-köteteket kaptam sorra. A hosszú leírások, az egzotikus történetek lenyűgöztek. Ezek mellett rákaptam apám innen-onnan beszerzett és dugdosott cowboytörténeteire. Titokban és sebesen magam is végigolvastam mind. Nem lettem okosabb tőlük, és azóta sem tudok egyetlen vadnyugati filmet sem komolyan venni. Időközben pedig nagyapám az én Verne-könyveimnek esett neki. A tizenötéves kapitányt (1960), a Kétévi vakációt (1961) s a Némó kapitányt (1961) a hosszú téli estéken olvasgatta. Nem lehetett véletlen, hiszen ő a Nagy Háborúban Pólában szolgált matrózként egy hadihajón. Vernének köszönhetem, hogy megeredt a nyelve, mesélt a nagyos dolgokról. Tizenhat évesen volt egy hosszú, felnőtté érlelő nyaram. Bűn és bűnhődést, Varázshegyet, Az ifjú Werther szenvedéseit olvastam. Életre szóló, meghatározó művek. Bori Zsolt Könyvtár szakköre sok nyegle ifjoncot terelt a nyíregyházi Városi Könyvtár polcai közé. Megismertük a kulisszatitkokat, a homályos raktárakat és azt, hogy könyvtárba járni természetes, mindennapos dolog. S amikor a nyolcvanas években messze északra vándoroltunk, nem volt hová szaladni egy jó idézetért vagy adatellenőrzésre. Az első 8 év alatt, míg az akkori törvények szerint látogatóba sem térhettünk haza, a könyvek csak apránként, rokonok, barátok áldozatos segítségével jutottak ki hozzánk, s állt össze mára a kb. háromezres gyűjteményünk. A könyv jó barát, a Google csak mankó lehet.

HUNRA: Igen irigylésre méltó könyvtár lehet. Már csak ott lenni is különleges élmény. A tudáson, az élményen kívül mit jelent még Önnek az olvasás?

Kovács katáng Ferenc: Az olvasás: menedék. Gimnáziumi tanárom, Koroknay Gyula (Kiskopasz), rövid ideig osztályfőnököm is, egy alkalommal sorra kérdezett bennünket, hogy mikor, hol, milyen gyakran, s mit olvasunk. A vagányabbak büszkén hivatkoztak másmilyen elfoglaltságokra, s csak akkor olvastak, ha valamelyikük rábukkant egy pikáns könyvre. Kézről kézre adták, s falták a történetet. Én nyögtem, nyeltem, bevallottam, hogy el szoktam bújni egy-egy, a hat évvel idősebb nővéremtől vagy a felnőttektől elcsent könyvvel, és alig haladok az olvasással, mert mindig elábrándozom, magam folytatom a történeteket. Kinevettek, nem is számítottam másra. A tanárom védelmébe vett, az olvasás legfelső fokának minősítette vallomásom tárgyát. Nem gondolta, hogy olajat önt a tűzre. Ez azzal járt, hogy hetekig nem választottak be a focicsapatba. De ha egy tanár mégis betett, nem passzolták hozzám a labdát. Inkább hazakullogtam, be a sufniba egy könyvvel… Az olvasás: menedék.
Sokat nem változtam. Elülök egy könyvvel hetekig is. Beleolvasok, s néhány oldal után hiába folytatom, mert máshol jár az eszem. Csupán az az új gyerekkoromhoz képest, hogy ma le is írom a fejemben kavargó „folytatást”. Legtöbbször egész másfelé kanyarodom. S hogy ne csapjak be senkit, gyakran meghagyom az idézőjelbe tett indító gondolatot. Más tollával kezdve, már a magamét írom, s csak remélni merem, hogy az én gondolataim is eljutnak egy hozzám hasonló álmodozóhoz…
Nem szerencsés dolog nagy emberek mögé bújva magunkat fedezni. Latinovits híres szerepei után nem öltözött át civilbe, élte tovább a magára öltött szerepet. Másokat is, engem is gyakran beszippant a könyv. Nem ereszt még az utolsó lap után sem. Faulkneri hangulatban nem könnyű katedra mögé állni s a legújabb adathordozókról beszélni, vagy Filmklubot vezetve Jancsó kameramozgatásáról értekezni. „Életem társa” csak figyel, órákig, napokig, míg rá nem kérdez: Mit olvasol mostanában?
Nincs egy szabad sarka, felülete a lakásunknak. Könyvek egymás hegyén, hátán mindenütt. Olvasva, olvasatlanul. Rendetlenség a rendben. Mindig ott feledkezünk valahol. A család vagy egy kupacban olvas, vagy szétszórva a lakásban. Fiunkat sem nyúztuk soha, hogy vegyen már egy könyvet a kezébe. Inkább kivenni kellett. Focizni hívtam, viharzott a lasztiért, aztán hosszú ideig nem jelentkezett. Könyv volt a labda közelében…

HUNRA: Gondolom, ez már nem változik. Fel tudna idézni egy képet, aminek a mai napig hatása van az olvasási szokására, ami mély benyomást gyakorolt?

Kovács katáng Ferenc: Gyerekkoromban nem értettem nagyapámat. Minden télen elkérte a „hajós” Verne könyveimet, szám szerint hármat. Sosem a többi hat-hét másikat a sorozatból. Nem unalmas mindig ugyanazt olvasni? Nem mertem megkérdezni. Nálunk nem volt szokás a felnőttek dolgába ütni az orrunkat. Ma én sem járok el másképp. Rendre előszedem a kedvenc könyveimet. Részben vagy egészben újraolvasom. Az Utas és holdvilág, a Szindbád s Márai naplói folyton kéz alatt vannak. S cseppet sem csak szakmai ártalom, hogy Ibsen színműveit újra és újra elolvasom. Eredetiben vagy fordításban. Az Oslóban kétévente megrendezett Ibsen Fesztiválokról rendre írok összefoglaló esszéket, s az idézetekhez, az egyes előadásokkal való hasonlítgatáshoz rendre szükségem van az eredeti szövegekre. Talán emiatt is gyakran előkapom Robert Ferguson Henrik Ibsenről szóló életrajzát (J. W. Cappelens Forlag, 1996). Ez volt legutóbbi könyvélményem az idén nyáron. Egy szeptemberi előadásra készültem belőle.

HUNRA: Az utolsó kérdésem az lett volna, hogy melyik a kedvenc könyve, de már válaszolt is rá. Ezeken kívül van még esetleg kedvenc könyve, könyvei, amit ajánlana másnak is elolvasásra?

Kovács katáng Ferenc: Hogy melyik az a kedvenc könyvem, melyet másoknak is ajánlanék elolvasásra? Kapásból válaszolok: Márai naplói. Nem indokolom meg, mert méltatlan vitába keverednék. Magammal is, hiszen a nyelvem hegyén volt Krúdytól a Napraforgó (már norvégul is olvasható, Kemény Kari igen jó fordításában), Szilágyi Istvántól a Hollóidő, Szávai Gézától a Múlt évezred Marienbadban. S akkor még az eszem s a szívem nem is használtam…
Sokan érdeklődnek tőlem harmincöt éve választott új hazámról, Norvégiáról. Sokat tudnék magam is mesélni, de a nagyok már mindent elmondtak az északi néplélekről. Ibsen, Hamsun, Strindberg, Kirkegård… A mai ismeretekhez ajánlani szoktam azokat az antológiákat, amiket többnyire magam állítottam össze és fordítottam skandináv szerzők műveiből, s vagy folyóiratban, vagy önálló kötetben jelentek meg Magyarországon. Rendszerint összefoglaló, eligazító esszét is írtam hozzájuk. Fiatalokat, nem slágergyanús műveket mutattam be. A nagy kiadók, profi fordítók – a biztos nyereség hiányában – ilyesmiket nem vállalnak fel. Én viszont Norvégiából szerzek pénzt a kiadáshoz, s magam „szerelemből” végzek minden ehhez kapcsolódó munkát.

HUNRA: Az ismeretségi körömben meglepődve tapasztalom, hogy egyre népszerűbbek nemcsak nálam, de náluk is a norvég, svéd könyvek és filmek. Reméljük, hogy egyre többen fogják megismerni ezeket, Köszönjük a munkáját ezen a téren, és köszönöm a beszélgetést és a könyvajánlásokat is.

Szerkesztő: Juhász Valéria

Várszegi Asztrik

Részletek

Kategória: Könyvforgatók

Megjelent: 2017. december 23. szombat, 19:55

Írta: Super User

Találatok: 26402

Könyvforgatók

A HUNRA interjúsorozata az olvasásról olyan személyekkel, akiknek a gondolatai az olvasásról véleményformáló hatásúak.

Várszegi Asztrik

Várszegi Asztrik pannonhalmi főapátot kérdeztük olvasási szokásairól. Várszegi Asztrik 1985-től a pannonhalmi főmonostor perjele. ELTE-n 1997-ben megszerezte a PhD-fokozatot is. Disszertációjának címe: Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapát (1929–1950). 1989 márciusától 1990 júliusáig a Budapesti Központi Papnevelő Intézet rektora, valamint az Esztergomi főegyházmegye püspöki helynöke volt. 1991. január 5-én pannonhalmi főapáttá választották.

HUNRA: Köszönöm, hogy ebben a sűrű időszakban szakít ránk időt, és beszél nekünk kicsit az olvasási szokásairól, az olvasóvá nevelődés folyamatáról, és hogy mire emlékszik, mi volt az első könyvvel kapcsolatos élménye?

Várszegi Asztrik: Édesanyám, nagyanyám sokat olvasott nekem mesét, főképp lefekvés előtt.
 
HUNRA: Úgy tűnik, a gyerekkori esti, elalvás előtti meseolvasások kulcsmozzanatok az olvasóvá nevelődésben. Arra esetleg emlékszik, melyik volt az első mesekönyve?

Várszegi Asztrik: A Magyar népmesékre emlékszem, a Grimm-mesékre, Révész Amadé Hol volt, hol nem volt… könyvére és a Mazáj apó és a nyulak c. orosz mesekönyvre.

HUNRA: Mazáj apó, igen, Nyekraszov tréfás verses elbeszélése, ahol az öreg, örökké vidám apó meséli el vadászkalandjait. A második részben Mazáj apó a csónakján megmenti a nyulakat a tavaszi áradás elől, gyógyítgatja őket. Ez a szeretetteljes gyengédség minden kisgyereket és felnőttet egyaránt magával ragad. Főapát úrnak eszébe jut, hogy melyik volt az a könyv, vagy melyek voltak azok, amelyekre úgy emlékszik, hogy mély benyomást tettek Önre?

Várszegi Asztrik: Gárdonyi Géza Egri csillagok c. regénye volt az leginkább, amelyikre így emlékszem. Maga a történelem, Vicuska és Gergő szerelme, Eger ostroma, mind még a mai napig itt él az emlékezetemben.

HUNRA: Ahogy beszélgetek ezekről a kérdésekről, bevallom, meglepődve tapasztalom, hogy az Egri csillagok mennyi emberre tett valódi mély benyomást. Sok vita van arról, hogy miket is kellene olvasnia a gyerekeknek, hogy rendszeresen olvasó emberekké váljanak, és gyakran a modernekre helyezik a hangsúlyokat, mondván: kortárs írók történeteit olvastassuk, mert az közel van a gyerekek világához. Ön mit gondol erről, hogyan válik valaki olvasó emberré? Számítanak ezek a kérdések? Ön hogyan vált olvasó emberré?

Várszegi Asztrik: A közvetlen családomban mindenki olvasott. Természetes dolog volt az olvasás. Irányították is, hogy a koromnak megfelelő, nekem való könyveket kapjam meg. Édesanyám városi könyvtáros volt.

HUNRA: Köszönöm, ez kulcsgondolat: az életkornak megfelelő irodalom olvastatása. Ez gondolom, nem csak életkort jelent, hanem az olvasottak során való éréshez igazított könyvek közti kalandozást. Manapság mennyire engedheti meg magának ezeket a kalandozásokat? Mostanában is van ideje ilyen sokat olvasni?

Várszegi Asztrik: Sajnos, azt kell, hogy mondjam, inkább csak ritkán, kedvtelésből, szabadon. Hivatásomnál fogva valamire mindig készülök, és erre készülve szinte mindig kell valamit olvasnom.

HUNRA: Mindezek mellett vagy ellenére, aki hivatásból sokat, sokfélét olvas, hogyan tudná azt fogalmazni, hogy mit jelent Önnek az olvasás?

Várszegi Asztrik: Természetes közeg és állapot. Könyvből élő ember vagyok. Ha nem olvashatok, hiányérzetem van.

HUNRA: „Könyvből élő ember”, ezt így még nem hallottam, de egészen megragadó ez a képi gondolat számomra. Köszönöm. Ezt magammal is viszem az ünnepekre. Melyik az a könyv, amelyik az utóbbi időkben ilyen élményt szerzett Önnek?

Várszegi Asztrik: Gerhard Lohfink az ismert német bibliatudós A Názáreti Jézus című művében, arra próbál választ adni, ki volt Jézus, mitől volt különleges, hiszen akkoriban sok próféta volt. Mi tette őt egyedivé? Csodatevő volt vagy gyógyító, vagy talán egy bölcs rabbi, vagy egy forradalmár? A másik, mostanában olvasott könyv Joachim Bauer Miért érzem azt, amit te? Ösztönös kommunikáció és a tükörneuronok titka c. munkája, és természetesen rendszeresen olvasok folyóiratokat.

HUNRA: Úgy veszem észre, egyre többen érdeklődnek az érzelmi intelligencia iránt, annak nevelésben, nevelődésben játszott szerepe iránt, hogy hogyan is működtetik ezek a mindennapi kommunikációnkat. Ez a könyv talán most az ünnepek alatt sokak karácsonyfája alá bekerül. Egy utolsó kérdés még: melyik a kedvenc könyve, könyvei, amit ajánlana másnak is elolvasásra?

Várszegi Asztrik: Ismernem kellene a személyt, akinek könyvet ajánlok. Amúgy számos könyvet tudnék ajánlani.

HUNRA: Köszönöm a beszélgetést és az elhangzott könyvajánlásokat is. Áldott karácsonyt kívánunk a Magyar Olvasástársaság nevében.

Szerkesztő: Juhász Valéria

Vig Balázs

Részletek

Kategória: Könyvforgatók

Megjelent: 2017. december 13. szerda, 19:55

Írta: Super User

Találatok: 20333

Könyvforgatók

A HUNRA interjúsorozata az olvasásról olyan személyekkel, akiknek a gondolatai az olvasásról véleményformáló hatásúak.

Vig Balázs

Vig Balázs meseíró. Egyik legismertebb meseregénye a Móra Kiadónál jelent meg a Három bajusz gazdát keres címmel, Kunkori, Harcsa és Kedves bajusz világgá mennek szerencsét próbálni, és sok mulatságos helyzetbe keverednek. Sokak által kedvelt még A rettegő fogorvos, a Puszirablók, Todó kitálal a suliról – nem csak alsósoknak, vagy a Todó kitálal az oviról – nem csak ovisoknak.

HUNRA: Szeretettel üdvözlöm, és köszönöm, hogy elfogadta a felkérésünket, hogy beszél nekünk az olvasóvá nevelődés folyamatáról. Talán nem olyan régen volt, és emlékszik, mi volt az első könyvvel kapcsolatos élménye?

Vig Balázs: A könyvek, mint tárgyak ugyanolyan fontosak voltak számomra, mint a benne foglalt történetek. Ezért elszomorodtam, ha valamelyik összegyűrődött, szétszakadt, de az nem zavart, hogy az egyik Grimm-mesében zöld bajuszt rajzoltam az összes szereplőnek. Mikor az iskolában szervezett bolhapiacon A nagy ho-ho-horgász ötödik füzetét elcseréltem színes, állatos alakú zsírkrétákra, azt már szinte az üzlet megkötése után rögtön megbántam. Azóta is hiányos a sorozat.

HUNRA: Örülök, hogy elmondta, hátha valaki ezt a beszélgetést olvasva elküldi a neki meglévő példányát, és kiegészülhet a sorozata. Arra esetleg emlékszik, melyik volt az első mesekönyve?

Vig Balázs: Érdekes, hogy az iskoláskoromban olvasott mesékre és ifjúsági könyvekre sokkal jobban emlékszem, de József Attila Altatójának illusztrált, önálló kötetben megjelent változata elég gyanús, mert az hozzátartozott az elalvás előtti családi rituáléhoz (Aludj el szépen, kis Balázs…)

HUNRA: Gondolom, Balázsoknál ez eleve kihagyhatatlan. Akkor ez lehetett az első vers, amelyik mély benyomást tett Önre. Esetleg meg tudja mondani, mi volt az első könyv, amire úgy emlékszik, hogy hasonlóan erős benyomást tett Önre?

Vig Balázs: Olvasásnépszerűsítő beszélgetéseken, író-olvasó találkozókon mindig ki szoktam hangsúlyozni, hogy bármit olvashatunk, ami csak érdekel minket, egyáltalán nem biztos, hogy a szépirodalom vagy az úgynevezett minőségi irodalom lesz a belépőnk az olvasás világába. Nyolcéves koromban az első könyv, amit teljesen egyedül elolvastam, a Reszkessetek betörők 2. című film regényváltozata volt. Kicsivel korábban láttam moziban, és olyan élményt jelentett, ami megágyazott a könyvnek. Ráadásul nagybetűs volt, egyszerű nyelvezettel, ami segítette az olvasást. Letehetetlenül izgalmasnak találtam.
 
HUNRA: Ez vezetett el az olvasóvá nevelődés felé is? Vagy Ön szerint hogyan válik valaki „olvasó emberré”? Ön hogyan vált azzá?

Vig Balázs: Nagyon fontosnak tartom, hogy a családtagok, barátok beszélgessenek egymással, és sok hasznos időt töltsenek együtt. Ez a felnőttek számára is fontos lenne, de a gyerekek egészséges fejlődéséhez elengedhetetlen. Ahogy a napi rutin, az elalvás előtti esti mese, és a közös fantáziálások is. Anyukám türelmesen mesélt nekem minden este, így a könyvek már kiskoromtól kezdve ezt a meghitt hangulatot, bizalmat jelentették. Azt hiszem, ez volt az origó. Az már más lapra tartozik, hogy mindig nagy volt a fantáziám, ezért hamar a fikció felé fordultam a tudományos könyvek helyett.

HUNRA: Mostanában is ilyesmiket olvas? Hobbiként vagy munka miatt olvas?

Vig Balázs: Ez az első számú hobbim, de nem tudom, nem is akarom túlzásba vinni. Körülbelül hatvan- nyolcvan könyvre van időm évente. Igyekszem egyaránt rövid távon is olvasni (pl. utazások), de a legjobb, ha alkalmat is tudok rá teremteni, mondjuk, egy nyugodtabb hétvégén vagy esténként. Ilyenkor tudok a legjobban belemerülni egy történetbe.

HUNRA: Meg tudná azt fogalmazni, hogy mit ad Önnek az olvasás?

Vig Balázs: Minél több emberekről szóló történetet olvasok, annál jobban ismerem, értem őket. Ennek gyakorlati haszna is van, elég jól ki szoktam következtetni, hogy milyen helyzetnek milyen lehetséges következményei várhatók. Bővül a szókincsünk, az esztétikai érzékünk, a fantáziánk kellően stimulálva van, ami legalábbis engem feltölt energiával, és ösztönöz az alkotó tevékenységre. Próbálok olyan szerzőket olvasni gyakrabban, akik szórakoztató, gördülékeny stílussal rendelkeznek, jó a humoruk, és okosabbak nálam.

HUNRA: Tudna ilyeneket mondani, vagy azt hogy melyik az a könyv, ami az utóbbi időkben a legnagyobb hatással volt Önre?

Vig Balázs: Dragomán György A fehér király című könyve tetszett nagyon legutóbb.

HUNRA: Azt hiszem, azt a könyvet a legtöbb olvasó ember vagy olvasta vagy olvasni fogja. Vétek lenne kötelezővé tenni. Egy utolsó kérdés még: melyik a kedvenc könyve, könyvei, amit ajánlana másnak is elolvasásra?

Vig Balázs: Évek óta nem tudok elszakadni a Lionel Shriver Beszélnünk kell Kevinről című regénye hatása alól. A szerző olyan lélektani mikroanalízist végez ebben a felkavaró könyvben, ami egészen egyedülálló. Nagyon ritka a jó horror könyv is, de Clive Barkertől A vér evangéliuma egyaránt szórakoztató és alkalmas a nyugalom megzavarására, ajánlom a műfaj rajongóinak. Szöllősi Mátyás néhány napja nyerte el az idei Margó-díjat, egy minden szépirodalmi kritériumnak megfelelő novelláskötettel, remélhetőleg sokan felfedezik őt maguknak.

HUNRA: Köszönöm a beszélgetést és a könyvajánlásokat is. Épp kerestem valamit karácsonyra a gyermekemnek, és tippet is adott. Köszönöm.

Szerkesztő: Juhász Valéria

Bosnyák Viktória

Részletek

Kategória: Könyvforgatók

Megjelent: 2017. december 02. szombat, 11:26

Írta: Super User

Találatok: 24430

Könyvforgatók

A HUNRA interjúsorozata az olvasásról olyan személyekkel, akiknek a gondolatai az olvasásról véleményformáló hatásúak.

Bosnyák Viktória

Ifjúsági regényíró, meseíró és számos regény fordítója. A Tündérboszorkány (2003) az első, kiskamaszoknak szóló ifjúsági regénye, „amit lányai (Sári és Dóri) és a maga örömére írt”. A történet folytatásai a Klott gatya, ne fárassz!, illetve az Analfa visszatér. A kisiskolások számára az egyik legismertebb könyve talán A sirály a király?. De igen népszerű még az Amikor kivirágzott a fánk fánk, illetve az Elek, merre keresselek. Az újabbak közé tartozik a Kacifánt nem elefánt, az Elképesztő és a Két bolond százat csinál. Az ő fordításában jelent meg többek között az Alkonyat-sorozat negyedik része a Hajnalhasadás.

HUNRA: Szeretettel üdvözlöm, és egyben megragadom az alkalmat, hogy megköszönjem azt a munkát, amit az írásaival a gyerekek anyanyelvi tudatosságának a fejlődésére gyakorol. Interjúsorozatunk azt a folyamatot szeretné megragadni, hogy kiből hogyan vált író-olvasó ember. Ezért kerestük meg kérdéseinkkel. Kezdjük az elején! Mi az első könyvvel kapcsolatos élménye, amire emlékszik?

Bosnyák Viktória: A családi legendárium szerint a járókában elfogyasztottam egy teljes kartonból készült leporellót. Lehet, hogy ez egyben szellemi táplálékként is hat a mai napig :-D
Amikor már állni tudtam, legfőbb célom volt, hogy minden erőmet megfeszítve a könyvespolcról megszerezzek magamnak egy kisméretű, műanyag borítós, kék KRESZ-könyvet. Naponta akár százszor is.

HUNRA: Egy KRESZ-könyvet? Erre a válaszra nem számítottam. Arra esetleg emlékszik, melyik volt az első mesekönyve?

Bosnyák Viktória: Rengeteg könyvre emlékszem kiskoromból, amikor kartonból készült leporellók voltak, köztük csehszlovák és NDK-s írók könyveinek magyar kiadásai. Lelki szemeim előtt van minden oldaluk. Ahogy a baromfiudvar állatai nézik a tükörképüket a pocsolyában, ahogy a szarka teleaggatja magát lopott ékszerekkel. Csodálatosnak tartottam a könyvek mutatta világot. Imádtam mindet, és kívülről fújtam a meséket. Sok közülük elpakolva a mai napig megvan.

HUNRA: Látom magam előtt a képeket, ahogyan beszél róluk. Van köztük olyan is, amire úgy emlékszik, hogy mély benyomást tett Önre?

Bosnyák Viktória: Nem tudok egyet kiemelni. Hadd mondjak inkább négyet óvodás koromból, amiket annyira szerettem, hogy most a polcomon vannak, nem pedig elcsomagolva!
Kormos István: Húsvét napja (Rónay Emy illusztrációival) Egy nyuszi alakú, gyönyörűséges könyv, melynek szövegét bármikor el tudom mondani mind a mai napig.
Janikovszky Éva: Bertalan és Barnabás (Réber László rajzaival) A tacskóikrek meséje, és ahogy a levendulásban elbújtak, valami csodálatos volt számomra. Nekem ez „A” kutyás mese.
Wilhelm Hauff: A kis Mukk (az NDK-s filmhez készült bábok felhasználásával).
Móra Ferenc: A kéményseprő zsiráfok (Reich Károly rajzaival) Ebben a magyar nyelv csodás fordulatait imádtam. Annyira beépültek a zsigereimbe Mórának ezek a mondatai, hogy élvezettel használom őket saját meséimben is, vagy élő beszédben, ha csak lehet. Szoktam például azt kérni valakitől, hogy „okosítson már fel engem”.
Móra Ferenc így írta:

„Ugyan kik laknak ezekben a furcsa emeletes házakban? – kérdeztem az őrt.
Azokban a marabumadarak laknak, kérem – okosított föl az ember.”

Persze kedvencem volt az Öreg néne őzikéje, a Pöttyös Panni és még rengeteg más óvodáskori kedvencemet fel sem soroltam.

HUNRA: Úgy látom, olvasnivalóból nem volt hiány. Mit gondol, el lehet azt mondani, hogyan válik valaki „olvasó emberré”? Ön hogyan vált azzá?

Bosnyák Viktória: Édesapám egészen csöppnyi koromtól kezdve élvezettel és hozzáfűzött magyarázatokkal olvasott fel nekem minden nap. Saját mesét is kitalált olyan dolgokról, amiket szeretett volna megtanítani nekem. Már 5-6 évesen, például, hogy mi a habán kerámia, vagy hogyan készül a tutaj. Ezekhez illusztrált, felnőtt ismeretterjesztő könyveket keresett, és az „okosságot” beleszőtte a mesébe. Alapul szívesen használta alapul saját gyerekkora egyik kedvencét, Sebők Zsigmond Tányértalpú mackó komáját, akinek így újabb kalandjai lettek. Például a Vágon tutajozott. Így mutatta be nekem Apukám a Felvidéket is, ahol született.
De bármennyire is meg akartam ismerni a betűket, azokat nem árulta el nekem, a V, a K és az I kivételével. Meggyőződése volt, hogy az ABC megtanulása ráér első osztályban. (Talán attól tartott, hogy ha magam olvasok, az ő meséire már nem leszek kíváncsi?) Ezért is vártam annyira az iskolát. Karácsonyra már folyamatosan olvastam, ami mérhetetlen boldogságot jelentett.

HUNRA: Ilyen olvasási motiváció mellett és kontextusban a „karácsonyra már olvasott” kifejezés egészen másképp hangzik, mint ahogy ezt manapság emlegetik. Mostanában a sok írás mellett is van ideje ilyen sokat olvasni?

Bosnyák Viktória: Sajnos nem olvasok annyit, amennyit szeretnék, de a fürdőkádban mindenképpen. Erre tartok mindig egy külön fürdőszobai regényt. Sokszor azért választom a fürdést a zuhanyzás helyett, hogy folytathassam az olvasást. Nem is tudom elképzelni, miféle sivár, szomorú életem lenne olvasás nélkül. Elképzelni is rossz. Brrrr!

HUNRA: Akkor ezt ne is képzeljük el! Meg tudná azt fogalmazni, hogy mit ad Önnek az olvasás?

Bosnyák Viktória: Gondolatébresztő forrást, menekülést a gondok, a hétköznapok elől, utazást a belső univerzumomba és a világmindenségbe. Boldogságot, izgalmat, csodákat. Szóval mindent.

HUNRA: Melyik az a könyv, amelyik az utóbbi időkben ilyen élményt szerzett Önnek?

Bosnyák Viktória: Annie Proulx: Close Range

HUNRA: Ez magyarul a Közel s távol című könyv, ugye? A Közel s távol című novellából készült filmet épp tavaly néztem meg egy kurzusom kapcsán. Maradandó alkotás. Egy utolsó kérdés még: melyik a kedvenc könyve, könyvei, amit ajánlana másnak is elolvasásra?

Bosnyák Viktória: Igen, az a könyv, az a novella. Hogy milyen könyvet javasolnék másoknak? Hadd ajánljam kedvenc műfordításomat Stephen Pastis: Ciki Miki sorozatát, amik egyszerű gyerekkönyveknek látszanak, de olyan gyerekekkel kapcsolatos bölcsességek vannak bennük, mint Janikovszky Éva műveiben. Ez a sorozat volt eddigi legnehezebb fordításom, mivel a rengeteg illusztrációban a képi humor és a szóviccek egységet képeznek. Az illusztráción pedig nem változtathattunk. Így rettentő csavarosan kellett gondolkodnom. Szeretem a humort kívánó kihívásokat. A Ciki Miki könyvek felnőttek számára legalább annyira viccesek, mint a gyerekeknek. Humorra, nevetésre pedig hatalmas szükségünk van.

HUNRA: Igen. Nagyon. Köszönöm a beszélgetést és a könyvajánlásokat is.

Szerkesztő: Juhász Valéria

Szabó T. Anna

Részletek

Kategória: Könyvforgatók

Megjelent: 2017. november 21. kedd, 18:36

Írta: Fazekas Mária

Találatok: 22251

Szabó T. Anna József Attila-díjas író, költő, műfordító. Gyerekverskötetei közül említhetnénk a Kerge ABC-t vagy a népszerű Tatoktatok kötetet. Nemrégiben jelent meg Törésteszt című novelláskötete a Magvető kiadásában. Lackfi János 40. születésnapjára írt versével egy verspárbaj vette kezdetét (Verslavina. A nő meg a férfi ha negyven), amit több százezrek olvastak naponta az interneten.

HUNRA: Mi az első könyvvel kapcsolatos élménye, amire emlékszik?

Szabó T. Anna: Máig őrzöm azt a Weöres Sándor-kötetet, ami annyira lenyűgözött kétéves koromban, hogy megpróbáltam én is részt venni az alkotás folyamatában: belerajzoltam, pedig még egy kört se tudtam rendesen reprodukálni. Borzongató izgalom volt ezeket a muzsikáló, mágikus verseket hallgatni. Később olvastam, hogy Szabó Magda is hasonló gyerekes hálával próbálta a köszönetét kifejezni egy másik szerzőnek, Arany Jánosnak, amikor levonóképeket ragasztott az aranyozott kötés moarélapjára, mert őt is lenyűgözte a versek sugallatos zenéje. Ezt a Weöres-verseskötetet azóta is viszem magammal a vidéki könyvtárakba és iskolákba, hogy felolvassak belőle a gyerekeknek, és megmutassam, hogy milyen nagy hatással van a kicsikre is a jó könyv.

HUNRA: Egy kétéves kori emlék talán egészen ritkának számít. Akkor talán arra is emlékszik, melyik volt az első mesekönyve.

Szabó T. Anna: Kányádi Sándortól A bánatos királylány kútja. A szerzőtől kaptam a dedikált példányt („Kisannának”), amikor nagyapáméknál járt látogatóban. Igen-igen kedvemre való volt, mert versek is, mesék is voltak benne – nagy kár, hogy mostanában ezt a két műfajt Kányádi könyveiben is szigorúan szétválasztják a szerkesztők… Három meghatározó mesekönyvre emlékszem még, illetve az egyik egy sorozat volt: Benedek Elek Arany, Ezüst és Kék mesekönyvére (a Piros sajnos nem volt meg), a világ mesekincsével itt ismerkedtem meg, és hosszan borzadoztam a keleti mesék koponyahegyein; a szintén Benedek Elekre utaló Nagyapó mesefájára (de jó lenne újra megvenni!) és egy francia meséskönyvre, De Ségur grófné tollából, az volt a címe, hogy Tündérmesék – azóta is mindenhol keresem, szeretném újraolvasni. Mindig szerettem mesét olvasni, ma is szeretek. A meseterápia megmutatta, hogy a mese a felnőtteknek ugyanakkora erőt tud adni, mint a gyerekeknek.

HUNRA:  Köszönöm, hogy fölvetette a próza- és a verseskötetek szétválasztását, mert valóban, szinte már természetesnek tűnik, ami egyáltalán nem az. A versekről, mesékről hogyan fordult a regény felé? Ha visszagondol, akkor meg tudná mondani, mi volt az első regénye, amire úgy emlékszik, hogy mély benyomást tett Önre?

Szabó T. Anna: Az Egri csillagok, életem első regénye. Kiskoromban rengeteg verset olvastak-mondtak nekem, és a dédnagymamám sok-sok mesét is felolvasott, de regényt iskolás koromig nem hallottam. Aztán eljött Kolozsvárra Jutka nagynéném Budapestről, és felolvasott nekem egy egész könyvet! Hatalmas élmény volt, és rögtön utána én is elolvastam egyedül, magamnak, pedig még épphogy megtanultam a betűket.

HUNRA: Ez úgy hangzik, mint egy jelentős lépés az „olvasó emberré” válás folyamatában. Ön hogyan vált azzá?

Szabó T. Anna: Rögtön az Egri csillagok után jött Gerald Durrell könyve, a Családom, és egyéb állatfajták, a maga elvarázsolt görög világával, tele érdekesebbnél érdekesebb állatokkal és emberekkel. Ki tudna ennek ellenállni? A gyermekeim már hangoskönyvben hallották először, és negyvenedszerre is ugyanolyan jó volt (legalább hússzor olvastam). Kolozsváron nagy kincs volt a magyar könyv, de édesanyám mindig nagyon odafigyelt, hogy beszerezze nekem az újdonságokat a könyvesboltos barátnőjétől, úgyhogy soha nem szenvedtem hiányt olvasnivalóban. A barátnőktől is kaptam tippeket, Dickenst például, és az anyai nagymamám könyvtárából is boldogan felfaltam minden Jókait. Hosszú nyarak voltak, tévé és számítógép nélkül, ráértünk még gondolatban kalandozni...

HUNRA: Mostanában is van sok ideje olvasni? Szabad tudni, miket olvas és miért?

Szabó T. Anna: Minden nap olvasok, és azért, mert nem élhetek olvasás nélkül. Rengeteg könyv vesz körül, sokszor épp csak tíz percre emelek le valamit a polcról, hogy elolvassak gyorsan egy tárcát vagy egy esszét – nagyon gyakran fel is olvasom a családnak. Máskor napokig olvasok egy regényt vagy egy verseskötetet. Néha egész életműveket is végigolvasok, máskor küzdök a már szinte kívülről fújt versekkel, jól ismert szerzőkkel, mert mindig maradnak titkaik. Éjjel-nappal olvasok, ha nem ülök gépnél – persze a gépen is olvasok, de az nem ugyanaz, sokkal rendszertelenebb és fárasztóbb, ráadásul időrabló is. Az e-könyv az más, az majdnem teljesen könyvélményt ad.

HUNRA: Nagyon érdekelne, hogy mit ad Önnek az olvasás.

Szabó T. Anna: Állandó izgalmat. Hol nevetek, hol haragszom, hol megrendülök, vagy éppen tiltakozom, néha mérgesen taszítom arrébb a könyvet vagy folyóiratot, mert egyszerűen rosszak a mondatok, vagy sikerületlen a fordítás. Villódzik az ember agya, állandóan problémákon töpreng, amikor olvas – tehát nemcsak gyönyörködik vagy elandalodik, hanem aktívan részt vesz a témában, a cselekményben vagy a megkomponálásban. A jó könyv mindig provokál, mindig kérdez, mindig játékra hív. A jó krimi is, a szórakoztató irodalom is ilyen, ha rendesen kitalálják, felépítik és megszerkesztik. Tanítani is tud a könyv, beavat a titkokba, kíváncsiságot ébreszt. Az olvasás ébren tartja bennünk a megoldáskeresés izgalmát. Nem enged kiégni, eltompulni, eldurvulni, kiszáradni, besavanyodni. A lényeg, hogy tétje legyen: önmagunk helyét kell megtalálnunk ebben a nagyon is bonyolult világban.

HUNRA: És melyik volt az a könyv, ami az utóbbi időkben a legnagyobb hatással volt Önre?

Szabó T. Anna: Sok ilyen van. Belekezdtem Lesznai Anna Kezdetben volt a kert című hatalmas regényfolyamába, és csodálkozom, hogy miért nincs benne igazán a köztudatban vagy a kánonban, amikor olyan éleslátó figyelemmel van megírva, korszakos próza. Nem győzöm újraolvasni a Weöres- és az Arany-életművet, ők mindig ott vannak a kezem ügyében, alig teszem vissza a könyveiket a polcra, már veszem is vissza megint. Lélegzetvisszafojtva merültem bele a Polcz Alaine–Mészöly Miklós levelezésbe (A bilincs a szabadság legyen). Nagy élmény volt két gyászkönyv is, a magyarul nemrég megjelent A mágikus gondolatok éve Joan Didiontól, és Elizabeth Alexander The Light of the World című könyve. És akkor a kortársaimról még nem is beszéltem...

HUNRA: Köszönöm, hogy felhívta a figyelmet ezekre a könyvekre. Én mostanában gyakran ajánlások után olvasok könyveket, ha nem a kedvenc szerzőimről van szó. Az előbbieken kívül meg tudna még említeni kedvenc könyveit, amiket ajánlana másnak is elolvasásra?

Szabó T. Anna: Benedek Elek: Szülőföldem című kötetét mindenképpen ajánlom, mert nem ismerik eléggé. Jékely Zoltán novelláit szintén. Lator Lászlótól és Nemes Nagy Ágnestől bármit. Szabó Magdától is, de elsősorban az Ókutat. Nem sorolom tovább...

HUNRA:  Köszönöm a beszélgetést és a könyvajánlásokat is.

Szerkesztő: Juhász Valéria

Könyvforgatók

Részletek

Kategória: Könyvforgatók

Megjelent: 2017. november 07. kedd, 10:22

Írta: Super User

Találatok: 20877

A sorozatot szerkeszti: Dr Juhász Valéria - HUNRA-tanácstag (SzTE JGyPK )

A HUNRA Könyvforgatók címmel egy interjúsorozatot indít útjára, amelyben ismert, köztiszteletben álló, illetve az olvasásért kiemelkedő tevékenységet folytató embereket kérdezünk olvasási szokásaikról, az olvasásba való belemerülésükről, és arról, mit jelent számukra az olvasás a mindennapokban. A sorozat nem titkolt célja, hogy láthatóvá tegye azt az utat, hogyan válik valaki a közössége számára is elismert módon kreatív, gazdag emberré az olvasás által, és megmutassuk, hogyan képes az olvasás olyan energiákat mozgósítani, amellyel nem csak az egyén saját életét teszi teljesebbé, de környezetére is ösztönzőleg hat. A Magyar Olvasástársaság úgy gondolja, az olvasás egy olyan alapelem, amely a táradalomban való létezésünkhöz és boldogulásunkhoz nélkülözhetetlen.