Gombos Péter ajánlja

Elena Ferrante: Briliáns barátnőm

Elena Ferrante úgy vált nemzetközi szinten is az egyik legnépszerűbb kortárs olasz szerzővé, hogy művei erősen kötődnek Itáliához – történelmileg, kulturálisan, (táj)nyelvileg –, ráadásul miközben legtöbbször nagyon személyes, vallomásos regényeket ír, máig nem tudjuk, kit is rejt ez az írói (ál)név. A sikert nem csupán az eladott magas példányszámok jelzik, de a manapság ugyancsak fontos fokmérőnek számító filmes, sorozatos feldolgozások száma és népszerűsége is. 

Talán legfontosabb műve a „nápolyi regények” vagy „nápolyi kvartett” négykötetes sorozata, amelynek első része a Briliáns barátnőm. A történet egyszerre fejlődésregény és korrajz, egy sajátos szociokulturális közeg és az abból kitörni vágyó két lány gyerek- és kamaszkorának bemutatása. Miközben a magyar irodalomból is hozhatnánk párhuzamokat (Szabó Magdától Tompa Andreán át Dragomán Györgyig(!)), van egy kétségkívül sajátos „íze” a könyvnek. Nemcsak a dél-olasz közeg egyedisége miatt, hiszen akár a „telep” leírása, akár a nyelvi sajátosságok kapcsán óhatatlanul eszünkbe juthatnak akár magyar, akár más párhuzamok. Ami talán különösebbé teszi a történetet, az a két lány szinte leírhatatlan kapcsolata. Az a viszony, amely terhelt versengéssel, a családi helyzetekből adódó lehetőségek különbözőségével. Ám ezzel együtt a kapcsolat olyan erős barátsággal köti össze Lilát és Elenát, hogy – az első kötetben ezt még csak sejthetjük – ennek a hatása egész életükre megmarad. 

Győri János ajánlja

Rainer Maria Rilke Gyümölcsöskertek 

Amikor könyvekről, az olvasmányainkról írunk ajánlást, automatikusan szinte mindig valamilyen regényről, legfeljebb novelláskötetről fogalmazzuk meg a gondolatainkat, élményeinket. Én ebben a hónapban azonban egy kis méretű, gyönyörűen kiállított kis lírai kötet forgattam minden este, elalvás előtt. Mintha egy kis desszerttel zártam volna le a napjaimat. Rainer Maria Rilke Gyümölcsöskertek című versgyűjteményét Báthori Csaba fordításában és utószavával a Scolar Kiadó adta ki, a tőlük megszokott magas minőségben. A remekül kézhez álló, gyönyörű borítóval megtervezett, szép papíron és könnyen olvasható betűkkel nyomtatott, világos laptükörrel megszerkesztett könyv igazi unikalitása azonban nem a küllemében és matériájában rejlik, hanem a beltartalmában: mint Báthori Csaba írja, még a Rilke-kutatók sem mindannyian ismerik azt a tényt, hogy Rilkének nemcsak német, hanem francia nyelven is jelentős a költői munkássága. A kötet a költő eredetileg francia nyelven írott alkotásaiból nyújt át egy válogatásnyit. Mint a Rilkét ismerők tudják: a legjobb verseiben egy fél sor is elég volt számára ahhoz, hogy annyi mindent elmondjon az életről, az emberi kapcsolatokról és érzelmekről, mint amennyit más költő több kötetnyi munkában is csak nehezen tudott kifejezni. Szinte hihetetlen, hogy ezt a sűrűséget Rilke a franciául írott költeményeiben ugyanúgy létre tudta hozni, mint a német nyelvűekben. A fordító, Báthori Csaba jelentős nyelvi és művészi teljesítménye, hogy a magyar fordítások mindegyikében rá lehet ismerni a néhol kicsit régiesnek-szecessziósnak tűnő, de sokszor meghökkentően időtlen, sőt modern Rilkére. Ám a fordítói munka nehézségeire utalva egy-egy ponton Bárthori Csaba egész szokatlan eljáráshoz nyúl: az adott művet nemcsak verses, hanem prózai nyersfordításban is közzé teszi. És ami valóban megdöbbentő: a nyersfordításban olvasható szöveg is átütő erejű. Még a prózai nyersfordítás soraiban is téveszthetetlenül érezhető Rilke szelleme. Mivel Rilke számos itt közölt verse különösen magas absztrakciós szinteken s ezekhez szükséges nyelvezetben fogalmazódott meg, ezért a kötet valóban csak a líra igazi szerelmeseinek ajánlható – nekik azonban nagyon is! Mert ezek a versek kétségtelenül elviszik az értő olvasót az „erősebb lét közelébe” (ahogy Rilke a híressé vált, német nyelven írott Első duinói elégiájában fogalmazott).

Szinger Veronika ajánlja

Sándor Anikó: Házasságsirató

Dédikém mondogatta annak idején, hogy ha egy könyvet nem érdemes többször elolvasni, akkor egyszer sem. Én őt már mindig csak úgy láttam, hogy a kisszékén üldögélve állandóan olvasott. Az első világháborúban fiatalon megözvegyült két kisgyerekkel, majd egy keményen végigdolgozott élet után – hál’ isten – az olvasásra is maradt néhány esztendeje (közel százévesen távozott). Akár róla is szólhatna Sándor Anikó Asszonymesék című kötetének egyik novellája, amit márciusban másodszor is elővettem, de most nem ezt szeretném ajánlani, hanem az írónő egy másik könyvét, amit szintén újraolvastam. Sándor Anikó, a magyar „Ízek, imák, szerelmek” írónője – ahogy nevezik – harminc évig dolgozott újságíróként és üzletasszonyként, ám 2011 nyarán olyan rendkívüli dolgok történtek vele, amelyek egyrészt „felülírták azt a materiális szemléletet, amelyben felnőtt”, ezzel örökre megváltoztatva az attitűdjét a világhoz, másrészt elindították a könyvírás útján. Írt az El Camino csodájáról, Buenos Aires-i kalandjáról, majd a külső és belső utazásairól is beszámolt, ami Indiába, Mariazellbe, Indonéziába és Thaiföldre repítette. A Házasságsirató cím senkit ne tévesszen meg, nem feltétlenül lesz szükség százas csomag papírzsebkendőre. Tény, hogy a regényben van elhagyás egy fiatalabbért, válás, nagykorú gyermek külföldre költözése, megalázó vakrandik az újrakezdés reményében, valamint totális anyagi ellehetetlenülés. Ám ekkor történik valami… Egy váratlan fordulat, amit természetesen nem fogok elmesélni, legyen elég annyi, hogy fontos szerepet játszanak benne az elgurult és véletlenül összetaposott színes kávékapszulák. Nyugodt kávézást, jó olvasást kívánok!

Szabó Ildikó ajánlja

Müller Péter: Anyám titkos könyve

Ajándékba kaptam ezt a könyvet éppen ebben a hónapban. Olyan ember adta nekem, aki hozzám közel áll, s akinek olvasói ízlése az enyémhez hasonló, így még azon az estén neki kezdtem az olvasásnak. Müller Péter édesanyja hangfelvételeket készített saját életének eseményeire visszaemlékezve. A magnószalagokról nem tudott a családja, halála után találta meg és írta könyvvé azokat fia. Egy fiatal lány, menyasszony, férjes asszony, meny, anya, elvált asszony testvér meséi ezek a történetek. Mi lett az eperjesi kislányból, aki színésznő szeretett volna lenni? Milyen volt a fiatalnak lenni mintegy száz évvel ezelőtt egy felvidéki nagyvárosban? Milyen hagyományok, szabályok, rend működtették ezt a közösséget a boldog békeidőben, s miért nem működtek tovább a háború beköszöntével? Hogyan szóródott szét ő, négy testvére, édesanyja a második világháború? Találkoztak-e még, s ha igen, visszakapták-e régi önmagukat és életüket? Hogyan keresett magának új társat egy elvált asszony az ötvenes években? Valóra tudta-e váltani gyermekkori álmát, hogy színésznő legyen, vagy a mindennapok asszonyi, anyai, családfenntartói feladatai ezt nem engedték? Lili mesél, elsősorban magának; hol humoros, vidám, olykor pajzán, hol meg fájó, megrázó eseményeket; s van, amikor elhallgat, mert van, amit nem lehet elmesélni, még magunknak sem. Mégis, mégis: élni jó, élni érdekes, az embereket lehet szeretni, még akkor is, ha néha az idegeinkre mennek – ez a kórházi ágyán fekvő Wollner Lili egyik utolsó mondata, melyet fia fülébe súg.

 Fodor Beatrix ajánlja

Sajdik Ferenc: Vivát Petőfi! Élet-rajzok

Márciusban mindig jobban előtérbe kerül Petőfi Sándor élete és költészete az ünnepi megemlékezések és a Petőfi 200 eseményei ebben a hónapban engem is magával ragadtak. Elhatároztam, hogy elmerülök Petőfi világában és ekkor találtam rá Sajdik Ferenc Vivát Petőfi című könyvére, melyet szívből ajánlok. Nagy rajongója vagyok gyerekkorom óta Sajdik munkáinak, neki köszönhetjük Pom Pom vagy a Nagy ho-ho-horgász kedves figuráit. 93 évesen még mindig aktív, tavaly jelent meg ez a nagyszerű kötete a Holnap kiadónál. A könyvet olvasva és a lendületes, humorral átszőtt, már-már a papíron életre kelő képeket nézve olyan érzése van az embernek, mintha a költő mindennapjaiba csöppennénk. Ott vagyunk vele az aszódi iskolában, a mezőn egy kitört bikával, Dunavecsén, ahol a társát mentette ki a folyóból, Debrecenben szinte mi is fázunk egy kis hideg szobában. Olvashatunk egy baráti, de parázs estéről Jókaival, ott lehetünk azokon a boldog napokon, amiket Arany Jánossal és családjával töltött, illetve Tompa Mihálynál is vendégeskedhetünk. Ezekhez a történetekhez és rajzokhoz remek verseket is válogattak, ha a sok anekdota közepette szívesen felidéznénk költeményeit. Vivát Petőfi!

 Jakab Edit ajánlja

A napok iszkolása Egy év Ottlik Géza szövegeivel, Van Gogh rajzaival

„Megfoghatatlan mély boldogság és végtelenség lappangott minden dolgok alján és a múló időben.” (Iskola a határon)

Egy „rendhagyó könyv” ajánlása

„Üdvözlet az Olvasónak! Idén Vincent van Gogh rajzai a könyvnotesz szövegeinek útitársai. Egyik esszéjében a következőt idézi Ottlik Van Goghtól: „ …a művészet lényege: nyugalom a katasztrófában.” Fák és madarak, vészjósló nyugalom, kozmikus magány. Üvöltő csendéletek kontrasztjában az élet teljessége. Rejtett önéletrajziság. Vázlatok a létezésről.”

Így indítja útjára a kiadó a Könyvnoteszt, ezt a szokatlan műfajú kiadványát, indokolva, hogy miért épp Van Gogh és miért nem Rembrandt. A kötet a 2022. évi sikerlistával folytatódik. 2022. január és július között a Magvető Kiadó legkeresettebb 20 könyvét sorolja fel a kiadó. Nagyszerű ajánló!

Olvasta már?

A könyvesboltok, könyvtárak népszerűsítő listái nagyon inspirálóak azok számára, akik nem akarnak lemaradni az újdonságokról és a legfontosabb könyvekről. Hasznosnak gondoljuk a népszerűsítés ezen formáját, gyorsan ki is próbáljuk, hogy van-e olyan, amit még nem olvastunk. Nincs. Mind a 20 kötet egytől egyig a saját sikerlistámon is szerepel. Sőt a 20. évébe lépő Könyvklubunk mind a 10 tagja megnyugodva hátra dőlhet, hiszen minden szerzőt már bemutattunk, olvastunk tőlük az évek során, kiveséztük a könyveiket, és képben vagyunk az új köteteikkel is. Szeretünk még olvasni! De úgy tűnik, írni is szeretünk! Ezért ajándékozunk, vásárolunk, kapunk ajándékba noteszkönyvet, amely rendhagyó formájával és vaskos terjedelmével meglep minket. A zsebkönyv formátum egyre népszerűbb. Ezt a 2023. évi noteszt, ami a sorban már a sokadik, mintha a magunkkal hordozható „tudásforrás” inspirálta volna. Az Ottlik évforduló volt az inspirálója, és a válogatott Ottlik-idézetek teszik oly kedvessé számunkra ezt a kötetet, s oly örömmel forgatjuk, mint legutóbb az Esterházy-mottókat. Öröm együtt élni velük, naponta kinyitogatni, lapozgatni a Van Gogh rajzokkal szépen stilizált, remekbe szabott, a régiség érzetét keltő formátumban létrehozott „könyvtárgyat”. 

Boldog, aki még noteszbe jegyzetelhet, mert a teendői nem oly sürgetőek, ezért megállhat, elrévedezhet, hogy milyen bejegyzések méltók az aznaphoz. Egyszerre vagyunk olvasói és írói is ennek a notesznek. Boldog, aki még nem a számítógépén rendszerez, aki ragaszkodik a könyvhöz, örömét leli a kézírásban, és abban, hogy a szépen sorakozó, évről évre megnyitott noteszeit a saját feljegyzéseivel még van kedve visszaolvasni, az év végén rácsodálkozni az év eleji önnön magára. A saját műalkotássá írható 2023. év így válik emlékezetessé, a pillanatok derűje így rakódik rá a mindennapok nehezére.

„Hát nem veszitek észre, hogy nektek is tízezer lelketek van? Az idő visszafordíthatatlan koordinátája mentén virtuális lehetőségeinkből mindig csak egy tud megvalósulni.” (Iskola a határon)

Remek válogatás ez a gyűjtemény az írói hagyatékból. Az Iskola a határon sokat idézett mondataitól az interjúk okos kérdésein keresztül idéződik meg az ottliki világ. A Mesteré, aki előtt a másik Mester, Esterházy, azzal tisztelgett a 80. születésnapja előtt, hogy lemásolta a teljes regényt, az Iskola a határon-t, így alkotva valami maradandóan tökéletes képzőművészeti és egyben irodalmi „műtárgyat”. És azóta eltelt még 20 év, és Ottlik idén 100 éves lenne.  Fájóan hiányzik, hogy nem mondhatja Esterházy az ünnepi beszédet fölötte, és így szinte nyomtalanul, rezzenéstelenül megyünk át az évfordulón. És fájó, hogy erre az évfordulóra már nem találhat ki valami egészen eredetit, hogy bevezessen minket újra a szépirodalomba, hogy okosan nézzen ránk a szemüvege fölött, miközben a dedikációhoz sorakozunk a könyvhéten, és segítsen megérteni a kort, amiben vagyunk, tiszta erkölcsű mondataival. Ez az évforduló az apropója e könyv születésének.

„Az egyik könyvében volt egy kép, préri, távolban vízesés, sziklafokon a szereplők, s ez állt alája írva: „Szavatolok a Lady biztonságáért – mondta a derék indián” a szokatlan szóhasználat, noha nyilván csak az ifjúsági regény fordításbeli sutasága volt, valódi varázslattal és nagy erővel keltette életre az idegen világot, a messzeséget.”(Minden megvan)  

Valahogy így érzi magát a jegyzetelő e noteszt lapozgatva. Egyszerre megihletődik a „valódi varázslattal” életre keltett világtól, amelyben bolyong a Van Gogh képek és az Ottlik szövegek között, amelyek menthetetlenül beleívódnak a jegyzeteibe, a lelkébe.  És hirtelen másolhatnéka támad, mert oly szépek és igazak Ottlik mondatai.

Miért szeretjük másolni és olvasni a citátumokat, ezeket a kiragadott mondatokat? Mintha ablakot nyitnának a könyvön, mintha esélyünk lenne ezeken a rövid idézeteken keresztül rálátni ténylegesen az egészre, a végtelenre is.  A jelentésteremtésre, a más szövegekkel, versekkel, regényekkel folytatott dialógusok sokaságára, az asszociációk végtelen variációjára kapunk esélyt. Ezért is alkalmazom a magyaróráimon is szívesen ezt a reflektálásra hívó módszert.  Az óra elején, amikor a hetes által választott idézettel nyitjuk a ráhangolódást az irodalomórára, hogy a szünetből beesve valami közös alapról induljunk neki az aznapi kalandnak, a közös gondolkodásnak, szövegértelmezéseknek, akkor meghívnak minket ezek az idézetek a személyesebb olvasatra, a másokkal és a szöveggel való diskurzusra. Ezért is örülök különösen a jól válogatott idézeteknek, hiszen tanórai „csemege” válik belőlük. Rácsodálkozhatunk arra, hogy milyen szívenütően erős lehet egy-egy ilyen műrészlet is, éppúgy, mint azok a műalkotások, amelyeken az Iskola a határon gyermekszereplői is nevelődnek, a Tulp tanár anatómiája, vagy a vitorlás a trieszti öbölben.

„És hogy szívesen gondol az ember úgy Ottlikra, mint afféle biztosítékra, hogy nagy baj nem történhetik. Mintha ő volna az a derék indián, aki szavatol a lady biztonságáért. Ami persze nem igaz, ezzel csupán biztatgatjuk magunkat. Mert egy szál Ottlik ugyan mit szavatol? Nyilván az égadta világon semmit sem. Bármi megtörténhetik, ezt tudhatjuk máshonnan is. Mégis fontos tudni, hogy Ottlik van.” (Esterházy Péter: Zakóink legtitkosabb szerkezete)

Jó tudni, hogy Esterházy is van, és Nádas is van!

Olvassunk! Olvasták már?

 Werner Ákos ajánlja

Douglas Murray: A tömegek tébolya

Igazándiból csak azoknak ajánlanám, akik úgy gondolják, hogy az egyre erősödő liberálisnak mondott ideológiák (lmbtq, gender, woke, meetoo, stb) és ezen gondolatok terjesztői jók, hasznosak, igazak, előremozdítók.

Ez a könyv tükröt próbál mutatni, hogy látható legyen az a számtalan ellentmondás, és becstelenség, ami körülveszi ezeket a tanokat és hirdetőit. Akinek a látásmódja nem zavarodott még össze, annak talán nincs szüksége erre a könyvre, mert amúgy a téma kevésbé felemelő.

Christus Vincit - Krisztus győzelme a kor sötétsége felett

Athanasius Schneider püspök és Diane Montagna beszélgetése

Elsősorban a római katolikus egyházzal foglalkozik, de minden keresztény számára is gondolatébresztő lehet ez a beszélgetés, amely irányt próbál mutatni korunkban, hogy a vallási életben kialakult szokásainkat mélyebben megértsük és a változások közepette utat ne tévesszünk.

Gonda Zsuzsa ajánlja

Malcolm Gladwell: Fordulópont

Mára már szállóigévé vált, hogy egy pillangó egyetlen szárnycsapása a Föld egyik oldalán, tornádót idézhet elő a másikon. Nyilvánvalóan ez túlzás, és igencsak egyszerűsíti a káoszelméletet, de az biztos, hogy kis különbségek is okozhatnak nagy változást, és néha olyan dolgok vannak hatással egymásra, amelyekről nem is gondolnánk. Malcolm Gladwell kanadai író-újságíró nagy mestere a pillangószárnyak azonosításának, írásaiban igyekszik a rejtett összefüggések feltárására és sajátos nézőpontok bemutatására. A The New Yorker újságírója Fordulópont című kötetében olyan újságcikkeit gyűjtötte össze, amelyek a társadalomtudományi kutatások váratlan következményeivel foglalkoznak. A tematikailag igen vegyes olvasmányból megtudhatjuk, hogy a gondolatok úgy terjednek, mint a vírusok. Olvashatunk tanulásvírusról, a New York-i bűnözés tündökléséről és bukásáról, a különböző divatmárkák és termékek sikerének kulcsáról, a pletyka és a szájhagyomány sajátosságairól vagy éppen a káros szokások vírusként való terjedéséről. Elsősorban azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik szellemes, elgondolkodtató, szórakoztató és a hétköznapi életünkre vonatkozóan is sok tanulságot tartalmazó könyvet keresnek. A fordulópont a mi gondolkodásunkban is bekövetkezhet.

 Oravecz Márta ajánlja

Kollár - Klemencz László: Öreg Banda

Kollár-Klemenczet a Kistehén zenekarral hallgattam először (jó régen), de újból rátaláltam. Tavaly Kecskeméten a Zabolátlan lovaim előadáson gyönyörű dallamokat hallgattam tőle közös előadásban két zenésztársával, Farkas Róberttel és Dargay Marcellel. Most tavasszal a Kollár-Klemencz Kamarazenekar koncertjére hívott el egy baráti társaság Szegedre, ahol  A folyó című új lemezüket mutatták be.

Zenész és író? Zene és irodalom?  Igen, így együtt. Ha a koncerteken megszólaló dalokra gondolok, mindenképp.

Kollár-Klemencz az Öreg Banda című családregénye ugyanúgy hívogatott már egy éve, mint a koncertjei. Most egymásra találatunk. A nyomtatott szavak, sorok között az érzelmes olvasó itt is meghallja a dallamot, az a jó, ha a sajátját is.

Az újhartyáni sváb család története anekdotákon keresztül bontakozik ki a lapokon: erős nők és erős férfiak, gyermekek és szépkorúak, családi öröm és bánat, szokás és hagyomány egymásra talál. Időrendben haladva megjelennek a család életét formáló történelmi mérföldkövek: az 1890-es évek indulása után az első és második világháború évei, a kitelepítés, majd ötvenhat eseményei. A családi történeteket Kollár-Klemencz olyan mesélőkedvvel mondja el, amelyben hömpölygő mondatai magukkal ragadnak. Kedvünk lenne beállni a „banda, banda, öregbanda” közé (bár én ezt nőként nem tehetném meg), megfújni a „rezet”, egy közösséghez tartozni, táncra perdülni, velük együtt sírni, nevetni. Ebben a regényben nemcsak a hangszerek zenélnek, hanem a tárgyak, a természet, az emberi lélek is. Ahogy Kollár-Klemencz írja: „Ami belül van, az a fontos, hogy nagy legyen odabent a világ.”

Aki megteheti, meséltesse családja öregjeit, hallgassa történeteit; másszon fel a padlásra, kutasson, keressen a családi örökségek között!

Amíg megteheti.